Szinérváralja, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-02 / 1. szám
* inérváralja, 1912. Január 2 — 1. szám Kilencedik évfolyam TÁRSADALMI, GAZDASÁG! ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP ( Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona- Negyedévre I korona 50 fillér. Egyes sz>m ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40fillér. Felelős szerkesztő : FÁBIÁN I S TV MEGJELNIK MINDEN KEDDEN. Á N. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizet si dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = .. - • -------------- ■ v/ % Ú JÉVKOR. Fordul az év. Lassan nehézkes léptekkel elérjük az egyik év végét, hogy magunkat felfrissítve rohanjunk tovább az ujjal. Olyan bolondok is vagyunk, mi emberek. Előre akarunk nézni; az egész életünk abban telik el, hogy visszatekintünk, rek- riminálunk. Különösen most az év fordulásakor tűnik ez ki. Nagy életet betöltő célt tűz ki magának gyerek, fiatalember, családfő, nemzet, mindenki. És mintha uj életet, uj erőt adna az, hogy a négy szám közül az utolsó megváltozik, hogy az 1-es helyett 2-est írunk, felemelt fővel, merev lábakkal lépnek át az emberek az uj esztendőbe. S mikor a legelső apró csálódás éri őket, akkor megállnak és visszanéznek a múltba. Sajnálják azt a kis erőt, amivel előre törtek és busán nézik a múlt évet, szinte visszakivánják azt, amit már a vége felé türelmetlenül iparkodtak elkergetni, hogy jöjjön megint egy uj. S ez az első kis csalódás megroppantja a meredt hátat, lenyomja'a fenntartott fejet és meghajlítja az egyenes lábakat. Lehor- gasztott fejjel, meggörnyedt háttal, rozoga 1 lábakkal lépve előre várjuk megint az uj évet, mindig az újat. Fordul az év. Meleg szobában, pezsgős poharak között ugrik hozzánk az 1912. Fehéren, tisztán. A fekete karácsony után a havas, fehér újév jön. S az a sok szállongó pihe, mintha el akarná takarni a sok fekete piszfollamely itt maradt a régi évből és amely'cSunyává tenné az uj esztendőt. Háború, harc, vérontás, ez az 1911. év jellemvonása, és küzdelmek, katasztrófák, kínok, és szerencsétlenségek. Ilyen szomorúan távozik tőlünk az ó-év. S ki tudja, mi mindent hoz az uj, amikre már elkészültüuk és ami még váratlanul fog találni bennünket. Lehet,, hogy mire az újévnek is ó-évre fog változni a neve, ezek a szomorúságok mind apró incidenseknek fognak látszani azokhoz képest, amik még jönnek. Elmegy az ó-év és jön az uj, S abban az egy pillanatban amikor az óra üti a tizenkettőt, benne van az emberiség élete, benne van az ember élete. Ez a pillanat, megtestesíti az embereknek a változatosság utáni vágyát. Hogy mindig valami uj, valami más kell az embereknek, mindnyájunknak. Azután az embéri élet nagy komédiája. Öröm telt szívvel \V^unk egy-egy előre látott, eíöretudotl víg öröinethozó eseményre. S mikor eljön, néhány perc alatt elmúlt, eltűnt, és mibennünk csak az a melencho- likus emlék marad meg, hogy most valami szerencsés dolgot éltünk meg. De nemcsak az ember. Az egész emberiség élete benne van abban a pillanatban. Üt az óra. Eltűnik egy év, helyébe lép egy másik és mi éppen csak magunkba szuggerálunk valami különös érzést. Nem érzünk semmit és a világ is forog tovább nyugodtan háborítatlanul. Épen, mintha •4 • egy ember, egy nemzett meghal. A túlélők * valami meghatotságot, erőszakolnak mai gukra, azután elfelednek mindent és mennpk vissza a napi életbe. * * * Fordul az év. Üt az óra, Halad az idő, halad a viHo- előre. Minek nézzünk hátra? ■ ~ Nézzünk előre a sötétségbe, és ha nem látunk benne semmi jót, hát legalább is kívánjunk egymásnak egy jobb újévet! Felhirös előfizetésre. Szerény kis lapunk 1912-ben kilencedik évfolyamába lép. Nem ami érdmünk, hogy a »Szinérváralja« nyolc évet átélt. Léteiét, életét a közszükségnek köszönheti. Tudjuk n Tyon jól hogy a mi előkelő közönségünk nem magáért a lapért, hanem a közérdekért támogatott eddig bennünket. Hisszük, hogy ez az előkelő közönség ezután még fokozottabb mértékben fog áldozni a közoltárán. A miénk csak a munka. Nyereségre nem számítunk, hiszen nem is nyereségvágyból alapit- tatott a »Szinérváralja«. A lap az egész olvasó- közönségé. Mi csak érdektelen napszámosai vagyunk a közönségnek. A lap színvonalának emelése érdekében áll minden olasónak, mert a lap mintegy tiiköt szerepel. Tükre az olvasóközönség gondolkozásának és Ízlésének. Ennek a szempontnak figyelembe vételét kérjük azoktól, kikét az Isten nemesen érző szívvel a a szív érzelmeit helyeseu kifejező tollal áldott meg. Az anyagi támogatás nagy mértékben' hozzájárul a lap fentartásához. Örömmel tapasztaltuk, hogy az utóbbi időkben különösen az iparosok értettek meg bennünket és nem késtek előfizetésükkel támogatni nehéz munkánkban. Kérjük ezt a szives támogatást továbbra is. Mi ígérjük hogy községünknek és vidékének minden becsületes érdekét tőlünk telhetőleg előmozft „SZINÉRVARftLJfl“ TÁRCÁJA. A BftLEK. Ördögadta teremtette, hát kellett ez nekem ! Ily szavakkal robogott be Péter bácsi, az öreg, de nem vén pénzügyi tanácsos, a „háromszoknyás békához“ címzett vendéglő helyiségébe s haragtól kipirulva ült le megszokott rendes helyére. Az asztal körül már számosán ültek asztaltársasága tagjai közül. Mi az mi történt. — hangzott föl kórusban, —mi hevesitette fel ennyire Péter bácsit ? — Ugyan hagyjatok békében, most nincs kedvem a mesélgetéshez. — De kedves Péter bácsi, ne vegye annyira a szivére akármi — nő baleset is érte. Alszunk egyet rá, azután hopp és a boszuság elrepül, akarta vigasztalni a fiatal segédtitkár, Kenessey Ábris. — Azután hopp és elrepül! Elrepül a , . . majd mondtam valamit, de nem az én haragom. Képzeljétek csak, mi történt velem. A tisztességben megöszült, azaz de hogy is megöszült, egy szál ősz hajam sincs (természetesen mert festi) hivatalnokkal. Balekot fogtak bennem, bennem, kinek eddig az volt a büszkeségem, hogy nem született még az az ember fia aki becsapott volna. De hát hogy történt az eset, mondja el, hangzott minden felöl és oly óriási zaj és zsibon- gás kerekedett, hogy a vendéglő többi vendégei is figyelmesek lettek már a sarok asztal körül történtekre. Végre Péter bácsi a közóhajnak engedve az ő jóízű zamatos hangján elkezdte a történet előadását el nem mulasztva időnként, egy — egy jót huzni a mellette álló jégbehütött budai karcósból. Hát fiuk, hogy mindjárt az elején kezdjem a dolgot, a minap szép csendesen elindultam, hogy szokott sétámat megtegyem. Egyszerre a mellék utcából egy gyönyörű száp asszony sietett kifelé. A sietségben csinos kis karambolt rögtönöztünk, Az én cilinderem azonnal lerepült fejemről, szerencsémre egy udvarias úri ember szives volt mindjárt réátaposni, úgy hogy az akkor kerekedett forgó szél kárt nem csinált benne. A feltűnő szép asszony bocsánatot rebegett, a mit én természetesen, bár busán tekintve tönkre nyomorított köcsögömre, készséggel megadtam. Ő tovább ment, én követtem. Ö rám mosolygott ér viszonoztam. Ö befordult egy mellékutcába, én utána. — Nó most jön az öreg ágyú, a dolog karikája, vágott közbe Ábris, a segédtitkár és a nagy kíváncsiságtól úgy rángotta fel és de szemöldökeit, mintha nem is az övéi lettek volna- Péter bácsi pedig tovább folytotta a históriát. „ —• Ö befordult egy rnellék utcába én utána Határozottam formás lábai voltak, és ez még nagyobb kitartásra ösztönzött, — Ábris a segédtitkár, megint mozgósítást végzett szemöldökeivel. A hallgatóság kíváncsian leste Péter bácsi szavait, Péter bácsi tovább folytatta : — Tudjátok fiuk, hogy micsoda kurázsi lakik bennem, azt is tudjátok hogy nem higanyt töltöttek az ereimbe. Én tehát fiatalos merészséggel — e szoknál Péter bácsi kevélyen pödrött egyet bajuszán, — odaléptem hozzá és bemutatkoztam. Fiuk ! Mikor engedte, hogy kezet csókoljak, olyan gondolatok támadtak bennem, mint egy tűzhányóban. Ekkor ő rámnevetett. Micsoda fogak. Micsoda parányi kis szájacska ! . . . Karomat nyújtottam, 0 elfogadta. Fiuk mfcpoda kezecske ! Puha mint a tenger fővénye. Micsoda körmöcskék ! . . , Ah ! . . , És az egész hallgatóságon vágigmorajlott egy fuvolaszerü „ ah „ ! Péter bácsi összeszori- totta öklét és elbeszélése fonalát. — Diktum, faktum megkérdeztem tőle hogy n«m tál dkozhatnék-e véle máskor máshol és hosz- szab ideig ? Vártam a menydörgést, de az, elmaradt. O csacsogva válaszolt: Kérem jöjjön el lakásomra akár holnap is. A férjem ügyvéd és a délelőttöt a törvényszéken tölti. Csak jöjjön el, sziveseu látom, mert maga tetszik nekem. — Fiuk úgy éreztem magam, mint egy angyal! Nem mint két angyal ! . . . Később elválunk. Önagysága egy kalapüzletbe ment, én meg méregettem tovább az utcát. Ma délelőtt azután tott voltam nála !
