Szinérváralja, 1911 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1911-07-13 / 28. szám

1911. Julius 11. SZÍN ÉR VÁR ALJA találkozó a legkedvesebb emlékek felújításának hatása alatt igen kedélyesen folyt le s biztosí­totta a volt tanulótársak további együttérzését. Tiz év múlva úja találkoznak. Braun Sándúr kitüntetése. Jól esik meg­emlékeznünk arról, hogy egy földinket szélesebb körben is észrevették. Braun Sándor, fogtechni­kusnak a fogtechnikusok országos gyűlésén fel­szólalásait a több százra menő szakértők gyüle­kezete általános figyelemmel hallgatta, többször zajosan megéljenezte, sőt a napi lapok is meleg hangon emlékeznek meg róla. A fogtechnikusok országos egyesülete pedig a tömérdek jelölt kö­zött őt választmányi taggá választotta. Papnövendék. Julius 3-án a szatmári püspök elnöklete alatt tartott konkurzuson Kompász A. Gyula szinérváraljai lakos, érettségit tett ifjút a szatmári papnevelő-intézetbe az I. évre felvették. Községi tisztujitás Nagysomkuton. Nagy- somkut községi bíróvá Buttyán Jánós eddigi községi bírót, albirói állásra Szeráfin Elemér eddigi albirót, a tanácsosi állásokra Buttyán Pétert, Drágos Gábort és Zsurzse Simont, válasz­totta meg egyhangúlag közfelkiáltással. Szatmárvármegye igazoló választmánya f. hó 1-én tartotta ülését. A választmány igazolta dr. Madarassy Géza nagykolcsi, Janáncsy József középhotnoródi, Jenei Sándor és Szuhányi László zsarolyáni választókerületekben megválasztott bi­zottsági tagokat. Igazolta továbbá a szinérváral­jai kerületben megválasztott Fényes Béla és Bárány Béla v. bizottsági tagokat a választás ellen benyújtott fellebbezést elutasitva. Vizsgála­tot rendelt el a nagypaládi, rézteleki, választá­sokat illetőleg, mig a meghiúsult batizi választás megejtéséről intézkedett. Megsemmisítette a vá­lasztmány a börvelyi, avasujfalusi és joóházi ke­rületekben megejtett választást, s az avasujfalusi választás elnökét a felmerült költségek fizetésére is kötelezte. Mátyás Mihály, Róth Károly, dr. Simon Miksa, Hadnagy Ignác, Dragos Teofil, Szikszói Bálint és Nonn János póttagok hivattak be a virilisek közül időközben elhalt bizottsági tagok helyére. Alföldi Közművelődési Egyesület név alatt múlt vasárnap egy a magyarosítás terjesztésére, a nemzeti kultúra fejlesztésére hivatott közmű­velődési egyesület alakult Budapesten, a mely egyesület hatásköre Szatmármegyére is kiterjed. Az egyesület működéséhez Csaba Adorján főispán és Ilosvay Aladár alispán is bejelentették támoga­tásukat. Az uj egyesület elnökei Tisza István gróf és Zichy Jáno3 vallás és közoktatásügyi mi­niszter. Hogy megárulnak egy gyékényen 1 Gyógyszertárvótel. A Bosszin József örökö­sök reáljogu szatmári gyógyszertárát benedek- falvi Detrich Endre e hó 4-én átvette. Ajánlati felllivás. A szinérváraljai kir járás- bíróság és fogház helyiségei részére az 1912-ik évre szükséges mintegy 142 köbméter elsőrendű tűzifa szállításának biztosítása céljából zárt aján­latok adhatók be a szinérváraljai kir. járásbíró­ság vezetőjéhez 1911. évi julius hó 29-ik napjá­nak délelőtt 11 óráig. Az árlejtési feltételek a kir. járábiróság vezetőjénél megtekinthetők és díjtalanul megszerezhetők. Avasujváros uj jegyzője. Avasujvárosban a múlt hó 28-án megejtett jegyzőválasztáson egy­hangúlag Csilléry Ferencet Csilléry nagykárolyi vezető járásbiró fiát választották meg. Felfüggesztett körorvos. A nagysomkuti főszolgabíró dr. Goldstein Armin nagysomkuti körorvost elkövetett fegyelmi vétségek miatt állásától felfüggesztette es ellene a fegyelmi el­járást egyidejűleg elrendelte. Öngyilkosság. Nagysomkuton Török Béla csendőr öngyilkosságot követett el. Szolgálati fegyverével szivén lőtte magát s nehány órai kínlódás után kiszenvedett. Nem tudják, hogy mi vitte a szörnyű elhatározásra. Batyubál. Igen sikerültnek Ígérkező batyu­bált rendez a szinérváraljai iparostanoncziskoia felügyelő bizottsága az ipartestüiettel karöltve e hó 16-án. Az iparosság különösen nagy szám­mal lesz képviselve, de sokan megígérték rész­vételüket a társadalom minden rétegéből. A mu­latságra kibocsátott meghívó ez : »Isten áldja a tisztes ipart 1« Meghívó. A szinérváraljai iparos­tanonciskola felügyelő bizottsága és az ipartes­tület a tanonciskola fenáliásánk 25 éves évfor­dulója alkalmából a folyó évi julius hó 16 án a »Sxegénysorsu Iskolás Gyermekeket Segélyző Egyesület« javára az állami iskola udvarán eme­lendő sátorban, kedvezőtlen 'idő esetén a »Ko­rona« szálloda termeiben, batyubált rendez, melyre kívül címzett urat és b. családját tisztelettel meghívja a rendezőség. Belépti dij: Személyjegy 1 K 60 fillér. Családjegy (3 személyre) 3 korona. Felülfizetéseket köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a rendezőség. Kezdete este 7 órakor. Öngyilkosság az »elégséges« miatt A szatmári ref felső leányiskolában tragikus körülmények között követett el öngyilkosságot Sera Katalin okleveles tanítónő, aki most végezte tanulmá­nyait. Sera Katalin két elégségest kapott a bi­zonyítványában s ezért szánta magát halálra. Édesanyja néhány nappal ezelőtt levelet irt neki és figyelmeztette, hogy a kilátásban levő állást csak úgy kaphatja meg, ha nem lesz elégségese a bizonyítványában. A fiatal leányt nagyon elkeserítette ez a hir s amikor a bizo­nyítványban meglátta a két elégségest, bezárkó­zott az iskolában és tiz gramm sztrichnint vett be. Néhány perez alatt kiszenvedett. Vizsgálatot indítottak, hogy a mérget miképpen szerezte meg. Sera Katalin most fejezte be huszadik évét. Beteges, ideges leány volt, többször operálták is. Apja két évvel ezelőtt szintén öngyilkossá­got követeit el. Testvére pedig az ősszel bal­esetnek lett az áldozata : ráborult a petróleum- lámpa s halálra égette. A tanitónő édesanyja iránt nagy a részvét. A mezőpetrii posta sikkasztója. Szíjgyártó Sándor 49 éves mezőpetrii volt postamester a kezén keresztülmenő pénzekből 220 koronát el­sikkasztotta. A törvényszék a minap Ítélkezett ebben az ügyben s Szíjgyártót hét havi bör­tönre és három évi hivatalvesztésre Ítélte. Az ítélet jogerős. Balesete vagy bűntény? Papp Gusztáv avasfelsőfalui 14 éves suhanc nagy kedvteléssel legeltette édesatya juhait a község határában Nem messze tőle legeltetett juhnyájat Csicsó Péter szintén avasfelsőfalui lakos is. Mi történt, mi nem, azt senki sem tudja, de az tény^ hogy Papp Gusztáv estére egyik szemére vakon érke­zett haza, mert egy a szemébe hatolt revolver golyó megfosztotta egyik szemevilágától. A sé­rültet, aki a szatmárnémetii kórházban van or­vosi kezelés alatt, azt állítja, hogy Csicsó lőtt a szemébe, mert egy töltény elrejtésével gya­núsítja. Ezzel szemben a gyanúsított Csicsó azt állítja, hogy ő csak a lövés zajára került elő, amidőn a sérült már arcraborultan feküdt a földön. Szerinte tehát a fiúnak játszás közben sült el a kezében levő revolver. A megindítandó vizsgálat lesz hivatva kideríteni vájjon véletlen buleset, avagy büntetendő cselekmény okozta e a szerencsétlenséget. Gyilkoltak szerelemből. Folyó hó 7-ikéről 8-ikára virradó éjjel Dorle György és Tegka György avasujfalusi legények bottal agyonverték az avas legbecsületesebb emberének Csorba Já­nos Cininek 19 éves György fiát szerelmi félté­kenységből. Tesgka Györgyöt a rendőrség már elfogta, a másik gyilkos az erdőbe menekült. Jellemző, högy a megölt legény a legjobb er­kölcsi viseletű volt, akit az egész község őszintén gyászol. Merénylet egy vonat ellen. A Nagyvárad felől Kolozsvár irányába haladó vonatra jul 6-án délelőtt a váradvelencei állomás közelében Varga György és Lunkuj Gergely flóbert fegy­verrel rálőttek. A golyó betörte az egyik kocsi ablakát és Csorna György kereskedőt mellén könnyen megsebesítette. Csupa tréfából. Gábor György tartolezi lakos a falujabeli Hricz Gábor cimboráját akként legyintette arcon ökölbe szorított kézzel, hogy utóbbinak álkapcsa megrepedt és 3 foga el­kívánkozott a természet által megjelölt helyről. Hricz Gábor a »tréfát« kissé erősnek találta, sérülésről orvosi látlevelet vétetett föl és feljelentette tréfás kedvű embertársát a kir. törvényszéknél, amely aligha fogja tréfásan felfogni a dolgot. A jelenlegi járványos időben rendkívüli bacieriumöiő hatása és szerencsés vegyi össze­tétele folytán legtökéletesebb az összes álla­mokban törvényesen védett: Calox-fogpor. Ártalmatlan — savmentes — antiseptikus — szagtalanító por, melyből a szájnedvek behatá­sára oxygen (H2 O2) szabadul fel Az oxygen a fogakat az elromlástól óvja, fehéríti, — a fog- hust gyógyítja. A »Calox« legtökéletesebb fog­por, mely a szájat ideális hygienikus állapotba hozza, üdíti, tisztítja és fogkőképződést meg­28. szám. (3) gátolja. A »Calox« az összes betegségek csiráit (bacteriumait), melyek a szájon át igyekeznek a szervezetbe, elpusztítja. Gyermekeket óvja fertőző betegségektől. 1 szab. acél doboz, mely 3 hó­napig eltart, 1 K 50 fill. 4 darabot bérmentve küld: Bajnóczv S. gyógyszerész laboratóriuma Nagybánya. Szinórváralján kapható: Gerber Béla gyógyszerész urnái. Dr. Ch. Mauriac, a párisi Hopital du Midi orvosa Írja : A természetes Ferencz József-keserű- vizet sokszor rendelem s eddigi tapasztalataim szerint hatása nagyon kedvező, úgy hogy ez a gyógyvíz a hashajtók között a legelső helyek egyikét foglalja el. — Kapható gyógytárakban és füszerkereskedésekben. A Szétküldési-Igaz­gatóság Budapesten. Szerkesztői üzenetek. N. B. Semmi szin alatt sem. A másik sem fogja megtenni. M. S. A hir későn érkezett. A választás eredmé­nyét idejében kérem. Üdv! N. K. Ilyenekre nem vagyunk berendezve. Főmunkatársak: dr. Kaba Tihamér és dr. Katona Sándor. Magántanulókat polgári iskolai vizsgákra, felnőtte­ket is, felelősség mellett előkészit Weisz ur Ilobáról. A tanitás Szinér- váralján lesz. Bővebb felvilágositást nyújt a „Szinérváralja“ kiadóhi­vatala. 1537—Í911. tkvi szám. Árverési hirdetményi kivonat. A szinérváraljai kir járásbíróság mint tkvi ható­ság közhírré teszi, hogy a m. kir. kincstár végrehajta­tnak, Dirié Pável kissebespataki lakos végrehajtást szenvedő elleni ügyében a kérelem következtében az árverést 63 korona 96 fillér tőkekövetelés 12 korona végrehajtási már megállapított, valamint a jelenlegi 11 koroua 30 fillér és a még felmerülendő költségek kielé­gítése végett az 1881. évi LX. t.-c. 144. §. alapján és 147. §. értelmében a szatmárnémetii kir. törvényszék, a szinérváraljai kir. járásbíróság területén levő, Kissebes- patak községben fekvő, a kissebespataki 230. sz. betét­ben A. 1. 1 —4. sorsz. a. 665., 666., 667., 668. hr. sz. alatt felvett ingatlanokból a B. 10. alatti Dirié Pável jutalé­kára 611 korona kikiáltási árban elrendelte. Az árverés megtartására határnapul 1911. évi augusz­tus hó 29. napjának délutáni 2 óráját, helyéül pedig Kis- sebespatak községházát tűzi ki azzal, hogy az ingatlanok a kikiáltási ár Vs-án alul eladatni nem fognak s hogy az elrendelt árverés a Dirié Nuc javára G. 13. alatt be­kebelezett szolgalmi jogot nem érinti. Tekintettel arra, mikép az elárverezendő ingat­lanra C. 13. alatt Dirié Nuc kissebespataki lakos javára szolgalmi jog ezt megelőzően a G. 9, a Satmareana tak. és hit. intézet javára 500 K hitelbiztosíték erejéig a zálogjog van bekebelezve a kir. járásbíróság 550 ko­ronában állapítja meg azt az összeget, amely a szolgalmi jogot megelőző ezen jelzálogos követelés teljes kielégí­tésére elegendő s kimodja, hogy amennyiben az ingatlan oly árban adatik el, amely a szolgalmi jogot megelőző tehertétel teljes fedezete szempontjából megállapított összeget megüti úgy az árverés a szolgalmi jogot nem érinti ellenkező esetben az árverés hatálytalanná válik s az ingatlan a kitűzött napon a szolgalmi jog fent- tartása nélkül elárvereztetik. Árverezni szándékozók kivéve a Vhn. 21. §-ában említetteket, tartoznak az ingatlanok becsárának 20°|o-át, azaz 122 K 20 fillért készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-c. 42. §-ában jelzett, árfolyammal számított óvadék­képes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, vagy a bíróságnál történt előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Az, aki a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tesz, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles a Vhn. 26. §-ában foglalt jogkövetkezmények terhe alatt nyomban a ki­kiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. Vevő köteles a vételárat három egyenlő részletben és pedig az elsőt az árverés jogerőre emelkedése napjától számított 15, a másodikat ugyanazon naptól számítandó 30 nap alatt, a harmadikat ugyanazon naptól számítandó 45 nap alatt az árverés napjától számított 5°|0-os kama­tokkal együtt az 1881. évi december 6-án 39415. 1. M. szám alatt kelt rendeletben előirt módon a szinérváraljai kir. adóhivatal mint bírói letétpénztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. Szinérváralja, 1911. évi május hó 13. napján. Gaál István s. k. kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül: Lipcsey Sándor kir. jbtkvezető. T

Next

/
Oldalképek
Tartalom