Szinérváralja, 1911 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1911-09-14 / 37. szám
1911. Szeptember 12. SZINÉRVÁRALJA Esküvő. Kellner Béla kapniki m. kir. bányamérnök a napokban lépett házasságra Hetey Ábra- liám nagykárolyi városi főjegyző leányával: Etelkával. Eltűnt turista. E hó 3-án három jó barát kirándult Felsőbányáról a Gutin alá, a kirándulás fénypontja, természetesen, a poharazás volt. Berúgtak alaposan s lefeküdtek aludni, Nagy Lajos azonban nem tudott aludni, elkalandozott valamerre s el is tűnt nyomtalanul. Az eltűnt embert keresni kezdték s szorgos kutatás után harmadnap találták meg egy mélyedésben, hova 8 m. magasságból lezuhant és gerinctörést szenvedett. A súlyosan sérültet beszállították a nagybányai kincstári kórházba, ahol most a halállal vivődik. Nagy Lajos a kincstári zuzóknál, mint asztalos volt alkalmazásban. A debreczeni ipar és keresk. kamara nagy székházat épit. Igen sokan adtak be erre az építkezésre úgy az összmunkákra, mint a részletekre ajánlatokat A kamara az építkezést 751.423 koronáért Fejér és Rilter debreczeni cégnek adta, azzal, hogy köteles a helyi ipart lehetőleg igénybe venni, 5%-ot biztosítékul letenni a munkakeresetekből l0°/o ot hasonló célból lekötni, naponként átlagban 100 m3 falazatot végez s köteles a középitkezési munkálatokra vonatkozó feltételek érvényét elismerni (Keresk. min. rend. 28735- 1911 sz.) Vonatsebesség gyorsítása. F. évi október 1-től a Budapest—mái marosszigeti, illetve a Debrecen —mármarosszigeti vonalon is a gyorsvonatok óránként 90 kilométer sebeséggel fognak haladni. Kivételt csak a Debrecen—ét mi- hályfalvai vonatrész fog képezni, ahol az uj sinek még nincsenek: lerakva. Az első 89 kiló méter sebességgel haladó próbagyorsvonat e napokban futotta be a Debrecen —mármarosszigeti vonalrészt. Pályázat. Szatmárvármegye törvényhatóságának a belügyminiszter egy uj aljegyzői állást rendszeresítvén, arra a főispán október hó 7 én lejáró pályázatot hirdet. — A kellően felszerelt kérvény az alispáni hivatalhoz nyújtandó be. Öngyilkos urileány. Gorzó Ilona 17 éves nagykároiyi illetőségű leány (atyja Gorzó Bálint Szatmármegye levéitárnoka) aki Szatmáron az óvónői tanfolyamot végezte önkezével veteti véget f. hó 2-án este 10 órakor életének. A boldogtalan leány megbukott a tanév zártakor tartott vizsgán, amiért is pótvizsgára utasiltatott. A tanuláshoz nem volt valami nagy kedve és igy szerencsétlenségére a pótvizsgán is megbukott. Ez annyira elkeserítette, hogy lakásadója szobájában (özv. Domokos Lajosné Vörösmarthi- utca 22.) egy revolverrel a halantékába lőtt és azonnal szörnyet halt. A leányiélek fantasztikus álmaival még teleszött ielke nem bírta elviselni a csapást és eldobta magától a fiatal életet. Gyászbaboritotí. szüleitől megható sorokban vett búcsút. Ravatalára virágot és leikének pedig a szeretettel való visszaemlékezést kérte. Hogyan halnak meg az emberek? Az aratót lekaszálja a halál. A kovács elpatkól. A kamarás beadja a kulcsot. A molnár leőrli életét. A pék megeszi a kenyere javát. A szabónak elszakad élete fonala. A zsokét Szent Mihály lóra ültetik. Az órásnak üt utolsó órája. Az anyós az örök béke honába költözik. Az írónak kihull a toll a kezéből. A boldogtalan megboldogul. A szemeden örökre lehunyja szemét. A vaknak az örök világosság fényeskedik. A vasutas utazik a másvilágra. A fogorvos itt hagyja foga fehérét. A színész letűnik az élet színpadjáról. A búvár örök áiotnba merül. A süketnek megszólal az utolsó harsona. A tenorista örökre elnémul. A teherhordárnak könnyű lesz a föld. A kártyás eljátsza kis játékát. A földmivest elföldelik. A kertész paradicsomba jut. A muzsikuscigánynak elszakad az élete húrja. A lámpagyujtogatóra örök sötétség borul. Az aviatikusnak elszáll a lelke. A portásnak megnyílik a menyország kapuja. A hadvezéren a halál diadalt arat. A dijbirkozót legyőzi a halál. A hajós boldogabb hazába evez. A pénztáros leszámol az élettel. A lakatosnak kihűl az élete kohója. Jókedvre dérit borral keverve az érvényes szénsavdús Máriavölgyi természetes savanyúviz. A jelenlegi járványos időben rendkívüli bacteriumölö hatása és szerencsés vegyi összetétele folytán legtökéletesebb az összes államokban törvényesen védett: Calox-fogpor. Ártalmatlan — savmentes — antiseptikus — szagtalanító por, melyből a szájnedvek behatására oxygen (H2 O2) szabadul fel. Az oxygen a fogakat az elromlástól óvja, fehéríti, — a fog- húst gyógyítja. A »Calox« legtökéletesebb fogpor, mely a szájat ideális hygienikus állapotba hozza, üdíti, tisztítja és fogkőképződést meggátolja. A >Calox< az összes betegségek csiráit (bacteriumait), melyek a szájon át igyekeznek a szervezetbe, elpusztítja. Gyermekeket óvja fertőző betegségektől. 1 szab. acél doboz, mely 3 hónapig eltart, 1 K 50 fill. 4 darabot bérmentve küld: Bajnóczy S. gyógyszerész laboratóriuma Nagybánya. Szinérváralján kapható: Gerber Béla gyógyszerész urnái. Orvosi vizsgálatok a bécsi Allgemeines Krankenhausban beigazolták, hogy a természetes Ferencz Jó zsef-keserüv ízzel a székrekedés legkülönbözőbb nemeinél kiváló eredmények érhetők el Mert: 1. A Ferencz József keserüviz oldó és hashajtó hatása kisebb adagoknál érhető el, mint bármily más hasonnemü víznél. 2. A Ferencz József-keserüvizet a betegek szívesen isszák és állandó használat mellett is jól tűrik. Kapható gyógy tárakban és füszerüzietekben. A szétküldési igazgatóság Budapesten. Máriavőlgyi savanyúvizek a legzamatosabbak és legolcsóbbak. Főraktár Neumann Testvérek, Markovi ts Lázár és Virág Sándor uraknál. Piaci árak. (Szinérváraja, 1911. szeptember 7-én.) Búza . . . .... 22 K — f Rozs . . . . . . . 16 K 50 f Árpa .... Zab .... . . . , 14 K — f Tengeri • . . . . • . 16 K 50 f Főmunkatársak : dr. Kaba Tihamér és dr. Katona Sándor. 755—1911. végrh. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szinérváraljai kir. járásbíróságnak 1909, évi Sp. 1. 424)3. számú végzése következtében dr. Kaba Tihamér szinérváraljai ügyvéd által képviselt Motzer Emánuel és társa vámfalui lakosok javára Biró Ernő és társa vámfalui lakosok ellen 438 korona s járulékai erejéig 1909. évi október hó 25-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le-, illetve felülfoglalt és 900 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: cséplő, rosta, széna, szalma, sertés, zsindely, kád, zab és búza nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szinérváraljai kir. járásbíróság 1909. évi V. 1184/4. számú végzése folytán 430 korona tőkekövetelés, ennek 1908. évi julius hó 5. napjától járó 6°!o kamatai, '|s% váltódij és eddig összesen 222 K 20 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig, adós lakásán, Vámfalu községben, az esetleges íizetések betudásával leendő megtartására határidőül 1911. évi szeptember hó 14. napjának d. u. 1 órája kitiizetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi XL. t.-c. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szinérváralján, 1911. évi angusztus hó 27-én. Pálié Antal, kir. bír. végrehajtó. 1023—1911. végrh. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott birósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. j 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szinérváraljai kir. járásbíróságnak 1911. évi Sp. II. 497/5. számú végzése következtében dr. Lányi Sándor szinérváraljai ügyvéd által képviselt Nagy Lajos szinérváraljai 1 37. szám. (3) lakos javára 205 K 76 fillér s járulékai erejéig 1911. évi augusztus hó 17-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le-, illetve felülfoglalt és 900 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: 2 ló, 2 fehér szőrű ökör nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szinérváraljai kir. járásbíróság : 1911. évi V. 513)2. számú végzése folytán 216 K 76 fillér ; tőkekövetelés, eddig összesen 48 K 95 fillérben biróilag J már megállapított költségek erejéig adós lakásán, Szinér- : váralja községben, az esetleges fizetések betudásával leendő megtartására határidőül 1911. évi szeptember hó SÍ. napjának d. e. ÍO órája kitüzetik és ahoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108, §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t. c. 12. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szinérváralján, 1911. évi szeptember hó 6-án Páblé Antal, kir. bir. végrehajtó. Bir tokeladás ^ Bujánháza község határában — bik- szádi vasúti állomástól 4 kilométerre — parcellázásra is nagyon alkalmas tágas birtok, valamint Tartolcz és Komorzán községek határában levő jó minőségű külső, belső és erdőbirtok, mintegy 300 hold — részietekben is — örökáron eladó. Törlesztéses kölcsön miatt előnyös feltételek. Értekezhetni özv. Lánczky Lajosnéval Bujánháza, u. p. Bikszádfiirdő. 6431—1911. tk. szám. Árverési hirdetményi kivonat. A szinérváraljai kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a Lázár Dezső sárközuj- laki lakos végrehajtatónak Lázár Lajos és neje Hirsch Delin szinérváraljai lakos végrehajtási szenvedők elleni ügyében kérelem következtében az árverést 300 korona tőkekövetelés és ennek 1910. évi február hó 1. napjától járó 6% kamata, 25 korona 80 fillér perbeli, 23 korona 70 fillér végrehajtási már megállapított, valamint a jelenlegi 49 K 10 fillér és a még felmerülendő költségek kielégítése végett az 1881. évi LX. t.-cz. 144. §-a alapján és 147. §-a értelmében a szatmárnémetii kir. törvényszék, a szinérváraljai kir. járásbíróság területén lévő, Rózsapallag községben fekvő, a rózsapallagi 132. sz. betétben A. 1. 1—4. sor, 1170/1., 1177/1., 1186/8., 1226/2—b hr. sz. ingatlanokra 212 korona, ugyanezen betétben A. III. 1—4. sor, 1186., 1187/1., 1187/2—a., 1188/1. hr. sz. ingatlanokra 796 korona, ugyanezen betétben A. IV. 1—3. sor. 1186/2, 1X87/2—b., 1188)2 hr. sz. ingatlanokra 286 korona, ugyanezen betétben A. + 1. sor. 1177|2. hr. sz. ingatlanra 48 korona, A. + 2. sor, 1186)6. hr. sz. ingatlanra 370 korona, A. + 3. sor, 1186|9. hr. sz. ingatlanra 22 korona. A. + 4. sor, 1206[1. hr. sz. ingatlanra 199 korona, A. + 5. sor, 1206)2. hr. sz. ingatlanra 43 korona. A. + 6. sor, 1206)3. hr. sz. ingatlanra 98 korona, A. + 7. sor, 1206. hr. sz. ingatlanra 120 korona, A. + 8. sor, 1206)5. hr. sz. ingatlanra 38 korona, A. + 9. sor, 1206)8. hr. sz. ingatlanra 93 korona, A. + 10. sor, 1206/10. hr. sz. ingatlanra 41 korona, A. + 11. sor, 1206)11. hr. sz. ingatlanra 29 korona kikiáltási árban elrendelte. Az árverés megtartására határnapul 1911. évi november hó S. napjának d. e. ÍO óráját, helyéül pedig Rózsapallag községházát tűzi ki azzal, hogy az ingatlanok a kikiáltási ár Vs-án alul eladatni nem fognak. Árverezni szándékozók, kivéve a Vhn. 21. §-ában említetteket, tartoznak az ingatlanok becsárának 20°/o-át, azaz 42 korona 40 fillért, 159 korona 20 fillért, 57 korona 20 fillért, 9 korona 60 fillért, 74 koronát, 4 korona 40 fillért, 39 korona 80 fillért, 8 korona 60 fillért, 19 korona 60 fillért, 24 koronát, 7 korona 60 fillért, 18 korona 60 fillért, 8 korona 20 fillért, 5 korona 80 fillért készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, vagy a bíróságnál történt elő- leges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Az, aki a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tesz, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles a végrehajtási novella 25. §-ában foglalt jogkövetkezmények terhe alatt nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. Vevő köteles a vételárat három egyenlő részletben és pedig az elsőt az árverés jogerőre emelkedése napjától számított 15 nap alatt, a másodikat ugyanazon naptól számítandó 30 nap alatt, a harmadikat ugyanazon naptól számított 45 nap alatt, az árverés napjától számított 5%-os kamatokkal együtt az 1881. dec. 6-án 39415. I. M. sz. a. kelt rendeletben előirt módon a szinérváraljai kir. adóhivatal mint bírói letétpénztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. Szinérváralja, 1911. évi augusztus hó 1-én. Petnéházy s. k. kir. aljbiró. A kiadmány hiteléül: Lipcsey Sándor tkvvezető.