Szinérváralja, 1911 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1911-04-13 / 15. szám
Szinérváralja, 1911. Április 11. 15. szám. Nyolcadik ik évfolya^.. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak; Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér' MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. Alapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. ■ = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = A nőemanczepáczió. Minden akczió megszüli a maga reak- czióját. Talán, ha manapság maguk a nők vallanák magukénak azt a gondolatot, hogy minden emberi jog a férfiakat illeti meg és ők csak azért léteznek, hogy a férfinem életét minél kellemesebbé tegyék, akkor is keletkeznék oly áramlat, mely követelné a gyöngébb nem emberi és társadalmi szabadságait. Talán mert aligha következhet be idő, amikor egyik teremtvény a másiknak fölényét énként elismerje. A hóditásokat rendszerint kiméletlen küzdelem és brutális harc előzi meg és a legyűrt ellenfél csak olyankor adja be a derekát, ha a szabadságra való reményének utolsó szikrája is eltűnt. De még azután is mennyi fáradságába kerül a hóditanók, hogy a legyőzöttet, szabadsága letiprásán kivül, még a maga kultúrájának is megnyerhesse. Az elnyomott népben föléled az öntudat és minden megengedett és tiltott eszköz jó arra, hogy veszni ne hagyja nemzeti örökségeit. Századók, sőt egy fejlettebb műveltséget magával hozó népnél évezredek múlnak el, amig elmosódik a jelleg, amig belehelyezheti magát a hóditő nép hagyományába, térténetébe. így a tömegnél, igy az egyesnél. Csak a legbárdolatlanabbak hajolnak meg a hatalom előtt és csak őket kábíthatják el a hangzatos és hízelgő jelszavak. A nő mostani helyzete csak addig marad meg olyannak, mint amilyen, mig a társadalmi átalakulásokon keresztül nem ment. Ennek az átalakulásnak pedig az öntudat adja meg az impulzust, mely viszont a civilizációtól nyeri első indítékát. Az a nő, aki akár a tudomány révén, akár élettapasztalatból nyerte meg azt a vezérlő eszmét, hogy az ő létele önmagáért van és nem másért; akiben meggyőződéssé érlelődött az a fogalom, hogy természet szerint nem vagyunk másoknak az eszközei, aki tudja, hogy csak a társadalmi és állami intézmények céltudatosak, de magának a nagy Természetnek nincsenek céljai, szóval, aki a szabadságot a maga igaz jelentőségében fogja fel, az mindazt, amit ideálizmusnak, nemzeteket fentartó intézménynek, házassági szentségnek stb.-nek neveznek, az mindezeket a maga értékére fogja redukálni és minden balitéletet, amely ellene szegzi a gúny, vagy megvetés mérges tőrét, kezdetben mártírokat, később lelkes harcosokat fog teremteni, 'akik hadat üzennek avult hagyományoknak és megsemmisítenek idők szentesítette szokásokat. Ám ez a küzdelem sokkal nagyobb annál a küzdelemnél, amelynek kezdeményezője birtokszerzés vagy a dicsőség szomjuhozása volt. Itt előítéletekkel, szépített, vagy szentesített butasággal kell megmérkőzni. Milyen titáni lehet az a küzdelem, amelyet istenek is hiába folytatnak! A butaság birodalmából pedig a felvilágosodás lassan, de következetesen tipor le nagy területeket, terméketlenné teszi azt a földet, mely csak mérges virágoknak adott életet. Már hallani az antifeministák jajgatásait, hogy hová lesz a családi boldogság, hol találunk majd békés, szeretetteljes tűzhelyet, ha a nők is urak lesznek, ha ők is urak lesznek, ha ők is belekóstolnak az életnek nevezett ürömpohárba. Igen ám, de kérdezzük meg azokat a szerencsétlen halandókat, akik olyan keserves jeremiádá- kat tudnak zengeni az elveszett paradicsomról, vájjon odafüleltek-e akkor, midőn az ilyen gyermekes család kétségbeesett zokogását vitte feléjük a szél. »Dobd ki a szegény embert, mert meghasad a szivem!« Ez jellemzi legtalálóbban azokat, kik mindent a maguk jólérzésük szempontjából mérlegelnek, akiknek az önzés minden judiciumuk. A kényelem után való sóhajtozás azonban csak gyönge lehelet a megélhetés és a tudásvágy kérdéseivel szembe állítva. A legelemibb és legerősebb életösztönök kelnek itt bírókra a kényelemmel, mely csak egyeseknek adatott, de amit istápolni csak mások alárendeltsége következtében lehet. Ez a szabadság szent gondolatával találja szemben magát. Igaz boldogság pedig csak ott létezhet, ahol az ur és szolga ismeretlen két fogalom. Azért mindenkinek, aki a szabadságot szívből óhajtja, segédkezet kell nyújtania a nőmozgalomnak, mely hivatva van a legszentebb és legdicsőbb kérdést megoldani, a szabadság kérdését. A „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. Az esernyő. Magánjelenet. — Irta: Kárpáti Endre. (Belohol a színpadra, hóna alatt nagy esernyővel. Levegőhöz kapkodva kifújja magát, az esernyőt a falnak támasztja.) Csakhogy itt vagyok ... úgy szöktem meg hazulról. A feleségemet otthon hagytam .. . Ott ül a díványon .. . Nem azért futottam ám, mintha félnék tőle . . . Dehogy 1 Hanem hát csak megugrottam kicsit , . . Hadd egye a rozsda, hadd dühöngjön odahaza magányosan. Hej, mert ha otthon vagyok, nincs béke, soha sincs csöndesség. A nagypénteki kereplő csak szunyogzengés az ő nyelvéhez képest . . . Jaj! az örökölt ám nyelvet az édesanyjától, hogy az Isten nyugosztalja szegényt . . . De minek is házasodtam én meg! Minek is! (kezébe veszi az esernyőt.) Azt is ennek az esernyőnek köszönhetem! Hogy vesztettem volna el mindjárt, mikor kidobtam rá a pénzemet. Mert úgy történt a dolog, hogy egy szép nyári napon kimentem a Városligetbe. Ott nagyszerű mulatságok estek bizony valamikor, az én boldog ifjúkoromban. Szépen telt az idő úgy este hét óráig. Ekkor iszonyú vihar keletkezett . . . futolt-lótott a sok asszonynépség. Persze igen kevésnek volt esernyője. Jómagámnak volt, de bár ne lett volna! . . . Ahogy hazafelé baktatok j a csurgó esőben, hát az utón, egy fenyőfa ár- j nyékában egy kislány ácsorog, megszeppenve, | mint az ázott csibe a pad alatt. Olyan husz- huszonkettő lehetett a kedves. Az eső ellen me- j nekült oda. Amint a fa mellé érek, hozzámsza- j lad a lelkemadta és se Isten jónapot, se fogadj ! Isten: belémpcsipaszkodik a karjával és égre- j földre kér, hadd bújjék az esernyőm alá . . . Ugyan kérem, ki ne engedné meg, hogy egy csinos kislány a karjába kapaszkodjék!... Persze, hogy felajánlottam a lovagias szolgálataimat és elkísértem egészen hazáig. Hanem hiába volt az esernyő, mire beértem vele a városba, olyan csuromvizesek lettünk mind a ketten, akár csak a Duna fenekéről jöttünk volna. De ez csak a kisebbik baj lett volna. Ennek csak nátha lett a vége. Hanem a papája meglesett bennünket és behívott engem a szobájába. No de mi lett ennek a vége 1 Még ma is annak nyögöm a nyomorúságát. Lármázni kezdett a papa, amint csak bírta és egyre csak hangoztatta, hogy hirbehoztam a lányát. .. ezen már csak úgy segíthetek, ha elveszem . . . Jaj, szent Jebabóbiusz! Én a nagy zavarban elvesztettem az eszemet, se szólni, se beszélni nem tudtam, hanem ijedtemben az én hülye tökfejemmel belementem az apa kívánságába és megkértem a lányát . . . Arra a gondolatra jöttem, hogy úgy is olyan unalmas a magány, legalább ha tüsszentek eztán, lesz aki egészségemre kívánja . . . Aztán azt mondták, hogy a lány jó párti, mert az apja folyton azt hajtogatta, hogy városi alkalmazott ... Az ám, városi alkalmazott volt, de még milyen ... Portás a városházán. Az én feleségem tehát egy kapunyitogatónak a lánya... Lánya, lánya .. . Dehogy lány, dehogy lány .. . Hétfejü sárkány asszonybőrben. Hogy akasztották volna föl nevenapján azt is, aki kitalálta az esernyőt I (Az esernyőt a sarokba löki.) Jaj, de nagy boldogság is az, ameddig az ember nőtelen! Odámegyünk, ahova akarunk, nem ahová küldenek . . . Szabad az ember, mint a madár . . . Senki se szimatol utána. Mily nagyszerűen lehet eltölteni az időt a moziban és másutt egyedül ... Az igaz, hogy a pártnerek sokszor elrámslizzák a legényfiuk pénzét, de hát abba se volt legalább senkinek bele szava. Már ennek vége, örökre fuccs! .. . Ha reggel én kelek fel elébb, rámförmed az asszony: no, te bakter, te kisértet, már megint a tyúkokkal kelsz fel, nem engeded, hogy tisztességesen kipihenjem magamat. Ha pedig megvárom, mig ő bújik ki elébb, no, van akkor mit hallanom! Te murmutér, te jegesmedve! Félesztendeig is aludnál, ha nem volnék a hátad mögötti Sokszor el is gondolom: mért is nem lettem hát inkább jegesmedve ! Annak nem szokott törvényes felesége lenni . . . No, most öltözködéshez kezdek. Tán békét hagy... Ha mosakodás közben egy-két szem viz megy a pokrócra, ott van mindjárt. No te viziborju, te kergült réce, hát nem sajnálod ezt a nehéz, drága szőnyeget. Pedig, kérem, csak ócskarongyokból szőtte valami elkeseredett takács a külvárosban. A Kukavecz ur. 18 krajcár
