Szinérváralja, 1911 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-09 / 10. szám
Szinérváralja, 1911. Március 7. — 10. szám. Nyolcadik évfolyam. Előfizetési árak; Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint iO fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő: FÁBIÁN ISTVÁN. Alapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = Élvezetek hajhászása.Olyan mértékig élvezni a földi javakat, amint azok elénk tárulnak, vagyis az élet nyújtotta összes élvezeteket fenékig kiüríteni : ellankasztja idegeinket és blazirttá tesz. Gyakran vagyunk tanúi annak, hogy szegénységről hirtelen jóllétre vergődött ember ezt a jóllétet okosan és mértékletesen fölhasználni nem tudja és a hosszú idő óta epedve várt gazdaságba belevész. Amit a legnagyobb áldásnak tartott, az sülye- désének kezdetévé válik és hova-tovább idő előtti enyészetbe viszi. A tisztességes munka ára jóval alább szállt nehány év óta. Nem csoda, hogy a szegény ember fantáziája élénkebb lett s ez a fantázia ma, inkább, mint valaha, bizik a véletlen szerencsében. Lélektani magyarázata ennek igen egyszerű: minél rosszabb a sorsunk, annál több a reményünk, annál inkább várjuk, hogy a múltnál és a jelennél jobbat fog hozni a jövő. S minthogy ez a jobb a tisztességes munka révén alig- alig látszik elérhetőnek: bízunk a véletlen szerencsében. Mindenki hirtelen szeretne meggazdagodni és ennek az égő vágynak kielégítésére megragad minden módjában álló eszközt. Természetes, hogy az eszközök az illető egyének becsületérzéséhez képest váltakoznak. A becsületes szegény összes reményét sorsjegyéhez fűzi. Elhallgatja bensejében az észszerüséget és szívesen csodálja a főnyeremény szingazdag délibábját, amely után csak nyúlnia kell, hogy meg ne foghassa. A becsületet nélkülözők kevésbbé A „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. Az örvény. — Irta: G. Faure. — Amikor éjfél felé a »Marie Jeanne« elhagyta a croixi kikötőt, nyugtalan tengerre és erős szélre táléit. De a hajnal közeledtével lecsendesült az oczeán és sikerült a halászat. A bárka fenekén már több ezer szardínia fekszik. A négy matróz és a hajósinas, — ezek képezik a legénységet — nagyon jókedvüek. Már előre örülnek, hogy növekvő dagálylyal Larmorra mennek, eladják a halakat, visszatérnek azután Croixba, hogy vígan töltsék a vasárnapot. Csak Kerdec Joes, a bárkatulajdonos, zord és hallgatag. Nem is felel matrózai kérdésére. Ezek elcsodálkozva néznek egymásra. Miért ily szomorú ? ... Talán anyagi gondok bántják ? ... A halászat nagyszerű és ritkán számíthattak ily jó évre, mint az idei... Szív beli bánata van?... Ez még valószínűtlenebb. Csak egy évvel ezelőtt vette feleségül Locmaria leggazdagabb örökösnőjét Marie-Joannet; hozományul hozta neki azt a szép hajót, amelyet hálából nevezett el utána ... Minthogy az öt tengerész nem tudja, hogy mit gondoljon, szótlanul egymásra néznek és a tengerre bámulnak. Keleten, Belle-Ille tűnik fel rózsaszínben, válogatósak eszközeikben, minek következménye az a számos szélhámosság, csalás, lopás, rablás, gyilkosság, meg egyéb bűn, amelyeknek száma egyre növekszik. A lélekbúvár tudósok ezt a bajt a moral insanity veszedelmes terjedésének tulajdonítják. Lehet, hogy igaza van. De nem szeretnénk e tény konstatálásánál megállani. Nem elégedhetünk meg a baj konstatálásával, hanem ha orvosolni akarjuk, tudnunk kell, honnan származik, hogyan keletkezik? Az erkölcs betegségének baczillusa: a mértektelenség. Ez okozza, hogy sorsunkkal megelégedve nem vagyunk, ez serkent a földi javaknak tulcs összehalmozására, ez visz sokakat a bűn útjára. A jobb sorsért való küzdelem — amig a tisztesség és becsületesség határán belül marad — nemes tulajdonságnak: az ambi- cziónak rugója. De mihelyt ez a küzdelem nemtelem fegyverekkel folyik: elveszti jogosultságát. Ha szorosan szemügyre vesszük a bün- krónika lapjait és kutatjuk a bűnök eredetét, rá fogunk jönni arra, hogy a legtöbb esetben a bűn elkerülhető lett volna, ha az illető megtanulta volna a mértékletesség nagy művészetét. Mert valóban művészet az életnyujtotta előnyöket csak bizonyos mértékig kihasználni; lemondani arról, hogy a tehetségünkben álló élvezeteket teljesen kiaknázzuk. Ez a művészet testi és lelki egészségünk főkelléke s aki ért hozzá, megközelítheti a földi boldogságot. A fölhozott oknál fogva a külföld, küa felkelő nap színeiben és a bárka tovasiklik a ragyogó vizen, mint valami ezüst tükrön. Hirtelenül, amikor egy másik halászbárkával találkozik Marie Jeanne, feláll Joes és átkiált a tulajdonosához: — Halló, Jean Pierre, egyenesen Croixba utazol? — Oda. — Elviszel magaddal? — Szívesen. — Az embereim egyedül mentek el Lamorrba és eladták a halakat .. . Nekem pedig rögtön haza kell mennem. Kerdec Joes megérkezik Croixba. Éppen delet harangoznak. A felesége csak éjjelre várja haza. És csak az a gondolat kínozza Joest, hogy otthon találja-e majd a feleségét. Gyorsan átvág a parton, keresztül megy a helységen, nem találkozik senkivel, elmegy a régi templom mellett, amelyre forrón süt le a déli nap és az otthonába lép. — Halló, Marie Jeanne I Nem felel senki. Marie-Jeanne nincs itt. Joes az asztalra csap és dörmögve átkozó- dik. Az öklével fenyeget egy, a falon függő képet, azután látszólag nyugodtan távozik. Pipára gyújt és egy korcsmába ül, amely éppen szemben áll a Hattyúhoz nevezett szállodával. — Korcsmáros, pálinkát. — Már visszajöttél, Kerdec ? — Vissza, nem jól sikerült. lönösen Anglia és Amerika már régen nagy gondot fordítanak a mértékletesség minél szélesebb körökben való terjedésére. Számosak ott a mértékletességi egyletek, melyek működésűket különösen a szegényebb néposztályoknak szentelik. A szegény ember szívesen önt le egy pohár borral, de még inkább az olcsóbb, de annál pusztitóbb pálinkával többet a garatra, hogy elfelejthesse mámorában az élet keserveit s nem gondol azzal, mennyit árt ez neki. Számos család jut a feleslegesen ivott pohárka pálinkákkal a tönk szélére. Hazánkban mértékletességi egyletet hiába keresnénk. De ilyenek hiányában is módjában állana az intelligens társadalmi osztálynak, hogy a mértéktelenség, különösen pedig a szeszes italok élvezete körüli mértéktelenség ellen eredményesen síkra szállhasson. Azoknak a férfiaknak, kikre a nép lelki és szellemi fejlődése van bízva, hallgatagul háruló kötelessége, hogy ily irányban felvilágositólag, mindenek előtt pedig jó példaadás segélyével hassanak az alacsonyabb néposztályokra és megmentsék őket a zülléstől, mely a mértéktelenség leghívebb követője. Sok bajt, sok szerencsétlenséget lehetne a szegény emberekről elhárítani, ha sikerülne őket arra a tudatra vezetni, hogy az élet valódi élvezete nem abból áll, hogy minél többet együnk-igyunk, hanem épp ellenkezőleg, a legnagyobb boldogság abban rejlik, ha mindig marad még valami, amit élvezhetünk, de azt inkább későbbi időre hagyjuk. És lassan, hogy bátorságot öntsön magába, egy poharat űrit a másik után és az ablakon át folyton figyeli a szálloda kapuját. Hirtelenül megremeg: Marie-Jeanne jön ki, körülnéz, nin- csen-e valaki az utczán, azután gyorsan elfut... Egy pillanattal később jön ki Bamand ur, a párisi festő, aki azért jött Croixba, hogy néhány tengeri tanulmányt készítsen és akit ő többször elvitt magával a bárkáján. Kerdec Joes dühösen dörmög: Megesküdtem volna reál Azután nagyon nyugodtan feláll és hazamegy. Marie-Jeanne elébe fut. — Már visszajöttél, Joes ? Nagyon örvendek. — Igazán?! — Jó fogásod volt ? — Igen, Marie-Jeanne, kitűnő ... kitűnő. Hát itt mi újság? — Semmi, nem láttam senkit. Amióta elmentél hazulról, ki se mozdultam a házból. — ügy?! — De mi lelt ? . .. Milyen sápadt az ar- czod 1 . .. Tán éhes vagy? — Nem én, Marie Jeanne, csöppet sem vagyok éhes . . . Nem jól vagyok ma .. . Azt hiszem, hogy beteg leszek . . . Megfulladok ebben a szobában ... Kissé kimehetnénk. Átvágnak a magasan fekvő vad vidéken, ott, ahol kopár a szikla és még egy fűszál sem nő rajta. Az óriási granitbányák szélére érnek,
