Szinérváralja, 1911 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1911-02-16 / 7. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak; Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyiltlér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinéruáralja“ szerkesztőségéhez Színé rv áralj ára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = Nyelvünk védelme. A második évezred tavaszán tömérdek uj csira erjed a nemzeti élet evolúciójában. Európa tódul be Magvaror- országba, olyan rohamossággal, mely meghaladja a nemzeti lélek felszívó, befogadó, magához alakitó erejét. A külső haladás túlszárnyalja a belső, szerves fejlődési képességet. A demográfiái és gazdasági gyarapodás részben az eredeti etnikus jellem rovására van. Minél több lesz a statisztikai magyar, annál kevesebb az igazi, a tősgyökeres. Ez a zökkentő átformálódás forrong a magyar nyelvben is. A kiegyezés óta uj nyelvujitás folyik. Némileg ellenkező irányú, mint a XVIII. század végén. Akkor szintiszta magyar emberek európaiasi- tották, gazdagították nyelvünket tudással és tudatosan, bár nem mindig sikeresen. Most felszínes magyarok tudatlansága és könnyelműsége fosztogatja a magyar nyelv ősi kincseit és ékteleniti törzsökös tisztaságát — förtelmes barbarizmusokkal. A magyarul dadogó idegenek tömege, a nem magyar vérü és lelkű magyar irók, a hivatalok paragrafus emberei, az üzleti világ számláló-gépei, az idegenből hajszolva ferditő napisajtó: tömérdek irdatlan idegenszerűséget csempésznek a nyelvbe, tukmálnak az irodalomra, hamisveretü nyelvpénzt hoznak forgalomba, helytelen analógiákkal félrevezetik a nyelvszokást, elharapódzott magyartalanságokkal megvesztegetik a meg- ernyedt magyar nyelvérzéket. Jött-ment jövevényszólások, gazdát kiverő vendégszók, vadidegen hangzású kifejezések garázdálkodnak a magyar nyelv házatáján. Idegen szellemű szólásformák, szolgailag fordított szerkezetek, más lelkű népek gondolkodásmódjának majmoló utánzásai, idegenszerűségek, magyartalanságok, barbarizmusok hamisítják meg a magyar nyelv szellemét és természetét, tesznek erőszakot szűzi tisztaságán, rágódnak élete gyökerén, seny- vesztik velejét, fenyegetik végpusztulással igazi eredeti mivoltát. Éktelen gyom, dudva, burján, giz- gaz veri fel a magyar nyelv nyájas virágoskertjét. Fattyúhajtások, buja élősdiek sorvasztják a nyelv gyümölcsét. Irtani, gyomlálni, nyesegetni kell, különben sivár avarrá silányul a nemzet termő talaja. Mint az átók-hinár lepi el az ide- genségek békanyála a magyar nyelv kristálytükrét, hogy már nem tükröződik benne tisztán a magyar géniusz verőfényes ege. A magyar faji ösztön már szinte csak a nép alsóbb rétegeiben eleven. A műveltek nyelvérzéke tompul. Közöny, fásultság zsibbasztja meg a nemzeti érzést. A nemzetköziek megtagadják a nemzeti szellem jogait. A holnaposok nem ismerik el a tegnap nyelvét, a hagyomány formáit, a múlt örökségét. A nagy modernség mellett zsugorodik az ősi mag, hanyatlik a magyar lélek. Pedig ha nem is kizárólagosan, mégis első sorban nyelvében él a nemzet. Az alkotmány mellett a nyelv a nemzeti lét gyökere és koronája, az ősi hagyományok alakja és tartalma, a múltak szent í ereklyéje, a nemzet legbecsesebb kincse, értékesebb minden anyagi vagyonnál, j Alkotmányunkat idegen erőszak kobozza | el félezred óta, vagyonúnkat idegenek harácsolják századoktól fogva. Nyelvünket pedig, mely alkotmányunknál régebbi, mely minden gazdaságunknál drágább, mi magunk tesszük az idegenség prédájává. Ez valóságos szellemi öngyilkosság, erkölcsi hazaárulás. Nyelvünk védelme valóságos lelki : honvédelem. A szellemi szabadságharcznak is vannak bátor bajnokai. A névtelen hősök, a magyar nép százezrei, akik épen, romlatlanul megőrizték az elődök nyelvét. Az ihletett alkotók, az igazán magyarul iró magyar irók és költők, Petőfi és Arany követői, akik természetes szerves fejlesztéssel gazdagítják, nemesitik nyelvünket. És a tudós vezérharczosok, az újabb ortologusok, akik a nyelvtudomány, az elmélet fegy- i vérével küzdenek az ősi nyelv jogaiért az idegen bitorlók ellen. Emellett azonban némely laikusnak jóakaró hozzászólásaiban sok a naivság és több a buzgóság, mint a hozzáértés. A napi sajtó ebbeli népszerű közieméA „SZINÉRVARALJA“ TÁRCÁJA. Aki süket volt. — Irta : Edwin Pugh. Angolból: IQ. Kárpáti Endre. — I. Stephen Wondeiiie ur tekintélyes alak volt. Mint bankfőhivatalnok a fővárosban és mint kopaszodó, gömbölyű, hájasmellü férj a közönséges, emberi megítélés szerint egyképen. Deresedő felesége, két fia és két eladó lánya töltötte el a szivét családapai büszkeséggel. S a jövedelem a szépség mellé a boldogságot is megszerezte volna, ha mindenekfelett meg nem látogatja a Gondviselés Stephen urat egy pótolhatatlan hiányossággal, a süketséggel. Földsüket volt a szerencsétlen. S ez volt a szerencséje, mint később maga is rábizonyosodott. Fiatal korában érte utói a sors sújtó keze, oly hirtelen, hogy nem birt rajta az orvosi tudás segíteni. Belenyugodott. Tekintélyén semmi se lehetett, ami csorbát ejtsen. Élt vígan az abszolút csöndességben. II. Reggelenkint felesége rázta fel nyolc órakor. Rossz kedvben szokott ébredni. Bizalmatlanul, fürkészve figyelte a háziakat, akik kiszolgálták engedelmeseu. Dörmögve itta meg a teáját. — Maradj itt! — kiáltott feleségére, ha látta, hogy ki akar menni a szobából. Ha ellenben nem mozdult és várta figyelmesen a parancsot, akkor ingerülten rámordult: — No, mit az ördögöt bámulsz? Nem láttál még embert ágyban ? Máskor a felpiszkálás ellen tiltakozott. — Eredjetek a pokolba! Hagyjatok aludnom ! Én késem el a hivatalból, ha elkésem! Aztán kirakta a lábát az ágyból és felkelt mosakodni. — Héj, héj! Gyere csak! Meleg vizet ide! Meg akartok fagyasztani? Aztán első útja volt a folyosón függő barométer. Sohase tetszett neki az időjárás. Végre megindult a vasút felé. Útjában a rendőrtől a vasúti hivatalnokig, az öreg újságos embertől a fűti lóti gyerekhadig, a kalapját szedegette le mindenki előtte és valamit jártatott a szavuk a szájukkal. Es Stephen urnák csak úgy dagadt a tekintélyérzete. A kupéban persze nem vehetett részt kollégái társalgásában, de a csapás mégse fosztotta meg attól, hogy jelek utján meg ne mutogassa, mennyire dühös a rossz időre és a vasúti mizériákért. Mikor pedig beért a hivatalába, nagy kegyelmesen intett üdvözlést alárendeltjeinek, akik mint a katonák, egyszerre ugrottak fel az asztal mellől s tisztelegtek a főnökük előtt. Ő pedig bevonult, mint egy magasztosult, hódolt Isten az Olimpusnak képzelhető szobájába. III. — Jótállók, hogy kigyógyitom — mondta a legfiatalabb és leghíresebb londoni orvos Stephen urnák. Stephen ur reszketve nézte az orvos ajkait. — Föltétien siker! Ha úgy tesz, amint meghagyom, rövid idő . . . Stephen ur akkorát ordított közbe, mint a basszustrombita. — Mennyi idő? ... — Legfellebb négy hét... — Még ha belehalok is, doktor . .. ív. Öt hét múlva London felé gyorsvonatozott Stephen Wonderlie. Meggyógyult. Már hall, pompásan működik a hallószerve. Az áldott szerv. Es vele visszanyert mindent. A szépséget is jobban látta, mióta hallott. — Oh, de gyönyörű ez a tölgyfa! — mondta könnyezve O’Callynek, a csodatevő doktornak. — Igen, azóta szebb, mióta jó a füle. Mert az ember nem mindig látja a dolgokat, ha csak egyszerűen megnézi őket. A lombsuttogás az, ami oly fejséges zölddé varázsolja előttünk a fákat. És Stephen könnyezve vallotta be, hogy igaza van a doktornak. Mint egy betegágyból kikelt gyermek,, úgy futott körül a szanatórium parkjában Mindenben uj gyönyört fedezett fel. Hallotta a madarak füttyét, a szökőkút locsogását, a kaszás ember kaszájának suttogását, fiatal lánykák vidám nevetését. Arcát az ég felé emelte s úgy hallgatta a napsugárban rajzó diszlegyek halk züzögését. Messziről delet harangoztak. Stephen majdnem zokogásra fordult.
