Szinérváralja, 1911 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1911-11-09 / 45. szám

1911. November 7. Közigazgatási bizottsági tiiós. A vármegyei közigazgatási bizottság rendes havi ülését Nagy­károlyban f. hó 10-én délelőtt 10 órakor fogja megtartani. Hivatalvizsgálat Nagybányán. Csaba Adorján főispán titkára, Kálnay Gyula belügyminiszteri s.-fogalmazó kíséretében csütörtökön a városi hivatalok megvizsgálása végett Nagybányára utazott. A pénteken és szombaton tartott hivatal­vizsgálaton dr. Schönpflug Richárd megyei tiszti főügyész is részt vett. Adomány. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter a vámfalui ref. egyháznak íemplom- épitési célra 800 koronát adományozott. Járvány mindenütt. Fernezelv, Nagybánya nem tud megtisztulni a vörheny, difteritisz be­tegségből. Szinérváralja is beleesett a veszedel­mes betegségbe. Újabban az Avasból jelentik, hogy ott a himlő és toroklob lépett fel járvány- szerüen. Szinérváralja ilyen formán körül van gyűrűzve járványos betegségektől. Jó lesz a ha­tóságoknak résen lenni, hogy eleje vétessék a járvány terjedésének. Arany az Avasban. Megszoktuk az Avast csak rossz oldaláról emlegetni, pedig sok jó tulajdonsága is van e rósz hírbe kevert vidék­nek. E jó tulajdonokhoz most egy újabb járult s maholnap aranyos Avasnak fogják hivni. A Mike északkeleti oldalában ugyanis dustartalmu arany- és ezüst ércet taiaitak. A fúrásokat nagy erővel folytatják. Egy biztositó intézet és a tűzoltók. Az egész ' község nagy várakozással fogadta a tűzoltó egye- i sülét megalakítását. Az anyagi segély nyújtásban I a biztosító társulatok elől jártak. Kisebb-nagyobb összeggel siettek az egyesület támogatására. A Fonciere azonban, melynek nagyon jelentős üz­letei vannak nálunk, a tűzoltó egyesület vezető- ségénak értesítése szerint azzal utasította vissza az egyesület kérelmét, hogy nincs alapja a tűz- I oltók segélyezésére. Ez a visszautasítás méltó j felháborodást keltett s igen soknál kialakult az ; az elhatározás, hogy e Foncierénéi többet nem j biztosítanak. Betörés. Gerber Béla gyógyszertárába eddig ; ismeretlen tettesek nov. 1 éré virradó éjjelen az : udvari ablak kifeszitése után betörtek és a gyógy­szertárból többféle értékes illatszert, gyógyszer­árul és mintegy 500 korona készpénzt elloptak. Ellopták a gyógyszerész browningját és arany­óráját is. A betörők minden ajtót és ablakot kinyitottak s az igy támadt léghuzamra feléb­redt a Gerber segédje, ki főnökét felköltötte. A költögetés hallattára a betörők nagy bátran meg­ugrottak s most a károsult bottal ütheti a nyo­mukat. A gyógyszertár betörés ellen bizíosiiva volt s igy az ellopott áruk értéke megtérül, de nem térül meg a készpénz, mert a biztosítás erre nem terjed ki. Az általános választójogi értekezletet októ­ber hó 28-án tartották meg Nagybányán, az István király szálló külön termében. Az érte­kezlet elnökévé dr. Katz Izsót, jegyzőjévé Seebauer Józsefet választotta meg. A rendőrség részéről Halmay Imre alkapitány jelent meg. Az eszme terjesztésének céljaira történt eddigi adakozások 148 K 18 fillért tesznek ki, mely­ből a kiadásokat levonva, a jelenlegi pénzkész­let 76 K 22 f. Az értekezlet hosszabb vita után, melyben Feind S., Katz I. dr., Rettegi S., See­bauer József és Szabad K. vettek részt, kimon­dotta határozatát, melyet irásbelileg küldenek föl az országgyűléshez a kissebbség javaslatával szemben, mely öt tagú bizottság utján való felküldést ajánlott. A központi általános választó­_jogi liga nemtörődöm magatartását szóvá téve, elha tározták, hogy a központnak az öt tagú bizottság utján rosszalásukat fejezik ki. Az érte­kezlet ezzel véget ért. A gyűlés határozata különben a következő volt: Az általános, egyenlő, v titkos, községenkénti választójog, valamint a magyar országházban napirendre tűzött véderő­javaslatok tárgyában. Kimondatott Nagybánya sz. kir. r. t. város polgársága és bányamunká­sainak részéről 1911. október 28-án, az István király szállodában megtartott nyilvános nagy értekezleten, a következőkben: 1. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága által az ismert ver- seczi átirat tárgyában hozott határozatával nem azonosítjuk magunkat és tiltakozunk az ellen, hogy a határozat vármegyénk polgárságának és bányászságának akarataként legyen feltün­tetve. 2. A véderőjavaslatoknak törvényerőre való megszavazására a jelenlegi magyar ország­SZINÉR V ÁR ALJ A gyűlés tagjait teljesen illetéktelennek tartjuk, mert sem a jelenlegi kormánynak, sem az or­szággyűlés egyetlen tagjának megválasztása al­kalmával vallott programmjában nem ismerte el a hadsereg részére ily iszonyú áldozatok meg­adását, ebből kiindulva tiltakozunk az ellen, hogy Magyarország népének megkérdezése nél­kül oly rettenetes megsarcoltatásnak szolgál­tassanak ki bennünket. 3. Az általános, egyenlő,' titkos, községenkénti választójog törvénybe ik­tatását minden más törvények megalkotása előtt szükségesnek tartjuk, mert úgy államiságunk, valamint társadalmi értékünk a jelenlegi vá­lasztójogi rendszer mellett teljesen megszűnik. Ezen kulturállamalkotó alapfeltételt felséges királyunk is magáévá tétté, ebből is kiindulva, most már türelmünk fogytán feljajdulva mos­toha és gyötrelmes helyzetünkből követeljük, hogy a jelenlegi kormány haladéktalanul ter- jeszsze az országgyűlés^ elé a választói jog reformjáról szóló törvényjavaslatot. Ha pedig ezt képtelen végrehajtani, akkor ne fenyegesse tovább is munkálkodásával országunk gazda­sági érdekeit. Hazánk és otthonunk érdekében minden rendelkezésünkre álló fegyverrel küz­deni fogunk, hogy határozataink kellő méltatás­ban részesüljenek. Küzdelmeinkkel azt a pártot fogjuk támogatni, amelyik a legkomolyabban dolgozik az általános, egyenlő, titkos, közsé­genkénti választójog megalkotása érdekében. A budapesti m. kir. tudományegyetem bel­gyógyászati klinikáján végzett kísérletek alapján meg lett állapítva, hogy a természetes Ferenc Jo'*se/-keserüviz erős hashajtó eredménye mel­lett nemcsak kellemetlen utóhatást nem idéz elő hanem az étvágyat is még lényegesen meg­nagyobbítja. — Kapható gyógytárakban és füszer- üzíetekben. A Szétküldési-lgazgatóság Budapesten. Hozzuk a csendőrséget. A lakosok élet- és vagyonbiztonsága mind élénkebben követeli, hogy a csendőrség a község végéről a köz­pontba hozassák be. A minduntalan megismét­lődő verekedések, lopások és betörések immár tűrhetetlenné tették azt a botrányos helyzetet, hogy a szinérváraljai csendőrség Sebespatak alatt lakjék. A községi szolgák nem képesek ellátni a rendőrségi szolgálatot, sőt beavatko­zás esetén gúnyosan lemosolyogja őket némelyik tapasztalt rendbontó. Okosan tenné a község képviselőtestülete, ha a csendőrség betelepítése érdekében felirna az illetékes hatósághoz. Elégett a juhászbojtár. A borpataki határ­ban legeltette Brebán Grigor kisbányai gazda juhait Purdea Mihály 18 éves juhászpakulár. Ruházatát átjárta a hideg őszi szél s a kis juhász- bojtár melegedni akart. Egy tanyai kunyhóban kukoricakóróból tüzet rakott s hogy reszkető tagjait fölmelegitse, lefeküdt a tűz mellé, ahol elaludt. Egy láng belekapott az alvó bojtár ruhájába s a szegény 18 éves Purdea Mihály teljesen elégett. Másnap találtak megszenesedett hullájára a járókelők. Gondos anyák figyelmébe. A gyermekbeteg­ségek ellen való legjobb védekezés az, ha gyer­mekeinket erőssé, edzetté és a ragályos beteg­ségekkel szemben ellenállóképessé tesszük. Az angol gyermekhalandóság azért sokkal alacso­nyabb, mint a miénk, mert a fent elmondot­takra ott kiváló gond fordittatik s nincs család, hol a gyermekek a hideg évszak alatt ne fo­gyasztanák a csukamájolajat, mert e szer az, mely óriási táperejénél fogva kiváló eredmé- ; nyékét idéz elő. Igaz, hogy a gyermekek nem szivesen vették be e szert, de mióta a Zoltán-féle j csukamájolaj forgalomba jött, azóta minden j kifogás elesik s e kiváló szer elterjedése oly nagy, hogy kevés családnál hiányzik s minden gyermek szivesen veszi. Hangverseny. A nagysomkuti róm. katk. egyháztanács 1911. november 19 én, vasárnap, gróf Teleki Sándor és Mán Lajos országgy kép­viselő védnöksége alatt, a Lingvai-féle nagyvei déglő termeiben, a tempiomjavitás költségeinek fede­zésére zártkörű táncmulatsággal egybekötött íang- versenyt rendez. Kezdete este 8 órakor. B< lépti- dij: S/.emélyjtgy 2 korona, családjegy 5 lurona. Felülözetéseket köszönettel fogad és hirhpiiig nyugtáz a rom. kath. egyháztanács. A hat gver- seny műsora: 1. Nyitány. Zongorajáték górd >nka- kisérettel. Előadják: Olsavszky Margit urhölgy és Gutcán Emil ur. 2. Az én imádságom. Irta:ÍPi!cz Ede. Előadja: Klein Jolán urhölgy. 3. Hegedű­szóló cimbalomkiséreítel. Eiőadják : Kürlhy Margit urhölgy és Dózsi Sándor ur. 4. A celli nucsu. 45. szám. (8) Melodráma. Előadja: Daray Margit urhölgy. Zon­gorán kíséri: dr. Berényi Antalné úrnő. 5 Magán­ének cigányzene-kísérettel. Előadja: Daray Marosa urhölgy. 6. Dalegyveleg. Előadják : Mátéffy József, Kiss József, Kopniczky Kamill, Szamossy Mihály, Hirsch Sándor, Mányó Márton, Illés Sándor. Dézsi Sándor urak. 7. Monolog. Előadja: Daray Marcsa urhölgy. 8. Pohárköszöntő a hazára. Előadja a férfikar. Védnökök: Gróf Teleki Sándor és Mán Lajos orsz. képviselő. Ehiökök: Dr. Olsavszky Gyula, Pilcz Ede, Bocsánczy Márton. Rendező­bizottság: Gróf Teleki Jenő, Olsavszky Simon, Klein Antal, Zsilinszky István, Gamenezy János, Kovács Dániel, Cseh Károly, Jeromos János, Vojth Bogdán egyháztanácsosok. Ávrám János, ifj. Buttyán László, ifj. Buttyán János, Buttyán János, dr. Bocsinszky Ödön, dr. Berényi Antal, Brunner Károly, Bogdándy Vince, Dienes Sándor, Dunka Gerő, Erdőss Aurél, Farkas János, Fejes János, Flórer János, Halmágyi Lajos, Jeszenszky Béia, Komlósy József, Kopniczky Kamill, Keresz­tény Lajos, Juhászovics Móni, Lajos Ignác, Máthé Athanász, Merza Dezső, Mányó Márton, Mátéffy József, dr. Olsavszky Viktor, Pályi Béla, Papp István, Papp János, Páska Tivadar, Pfiszter János, Pfeilmájer Simon, Román László, Sorgner Nán­dor, Szamossy Mihály, Szerafin Elemér, dr. Takács Sándor, dr. Tárcza Aurél, Tárcza Gusztáv, Vojt Simon. A jelenlegi járványos időben rendkívüli baoíeriumölö hatása és szerencsés vegyi össze­tétele folytán legtökéletesebb az összes álla­mokban törvényesen védett: Calox-fogpor. Ártalmatlan — savmentes — antiseptikus — szagtalanító por, melyből a szájnedvek behatá­sára oxygen (H2 O2) szabadul fel. Az oxygen a fogakat az elromlástól óvja, fehéríti, — a fog- hust gyógyítja. A »Calox« legtökéletesebb fog­por, mely a szájat ideális hygienikus állapotba hozza, üditi, tisztítja és fogkőképződést meg­gátolja. A > Calox« az összes betegségek csiráit (bacteriumait), melyek a szájon át igyekeznek a szervezetbe, elpusztítja. Gyermekeket óvja fertőző betegségektől. 1 szab. acél doboz, mely 3 hó­napig eltart, 1 K 50 fill. 4 darabot bérmentve küld: Bajnóczy S. gyógyszerész laboratóriuma Nagybánya. Szinórváralján kapható: Gerber Béla gyógyszerész urnái. Főmunkatársak: dr. Kaba Tihamér és dr. Katona Sándor. 8434—1911. tk. szám. Árverési hirdetményi kivonat. A szinérváraljai kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a Gyermán Jákob lui Tó- gyer bujánházai lakos végrehajtatónak, Gambra György lui Mihály bujánházai lakes végrehajtást szenvedő elleni ügyében, a kérelem következtében, az árverést 265 K tőkekövetelés és ennek 1910. évi deczember hó 1. napjától járó 5°/„ kamatai, 86 korona 59 fillér perbeli, 25 korona 85 fillér végrehajtási már megállapított, va­lamint jelenlegi 98 K 90 f és a még felmerülendő költ­ségek kielégítése végett az 1881. LX. t.-cz. 144 §-a alapján és 147. §-a értelmében a szatmárnémetii kir. tör­vényszék, a szinérváraljai kir. járásbiróság területén lévő, Bujánháza községben fekvő, a bujánházai 32. sz. tjkvben A. 1. 1—11. sor., 37., 48., 297., 602., 940., 1004, 1051, 1058., 1085., 1109., 1618. hr. sz. ingatlanokra 1180 korona, a bujánházai 31. sz. tjkvben A. I. 1—13. sor, 36., 46., 296., 316., 333., 434., 603., 941., 1005., 1084, Ilii., 1155., 1619. hr. sz. ingatlanokra 560 korona kkiáltási ár­ban elrendelte. Az árverés megtartására határnapul 1912, évi január hó 12. napjának d, e. 10 óráját, helyéül pedig Bujánháza községházát tűzi ki azzal, hogy az ingatla­nok a kikiáltási ár 2|a-án alul eladatni nem fognak. Árverezni szándékozók, kivéve a végrehajtási nov. 21. §-ában említetteket, tartoznak az ingatlanok becs­árának 20%-át, azaz 236 koronát és 112 koronát lí?Sz— pénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-c. 42. §-ában jelzett ár­folyammal számított óvadékképes értékpapírban a ki­küldött kezéhez letenni, vagy a bíróságnál történt előle- ges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Az, aki a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tesz, ha többet ígérni senki sem akar köteles a Vhn. 25. §-ában , foglalt jogkövetkezmények terhe alatt nyomban a ki­kiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. Vevő köteles a vételárat három egyenlő részletben és pedig az elsőt az árverés jogerőre emelkedése napjá­tól számított 15 nap alatt, a másodikat ugyanazon nap­tól számított 30 nap alatt, a harmadikat ugyanazon nap­tól számított 45 nap alatt az árverés nrpjától számított 5°J0-os kamatokkal együtt az 1881. évi december hó 6-án 39415. I- M. sz. a. kelt rendeletében előirt módon a szinérváraljai kir. adóhivatal, mint bíró letétpénztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. Szinérváralja, 1911. október 18-án. Petneházy Boldizsár kir. aljbiró. A kiadmány hiteléül: Lipcsey Sándor tkvvezetó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom