Szinérváralja, 1911 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1911-09-07 / 36. szám

TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

. ................... ihm.iihi .mm IT!<»■■■ MMwwiwimin-aiiMiiTimrrrmMirnimfinmMTmrMiiMrnriTtnBMMMmiimT irrMmírimiMimMwmTiTmi—________________________________________________________——

A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők.

= Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. =

Előfizetési árak; Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Ngilttér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MINDEK KÉMÉN.

•• Felelős szerkesztő :

FÁBIÁN ISTVÁN.

Tanév elején.

(F.) Nem uj téma. Nagyon jól tudjuk. Elcsépelték százszor, ledarálták már ezerszer előttünk. De mégis aktuális. Minden esztendő más és más lényeges és fontos dologgal járul ahhoz, hogy azt a pillanatot, amely gyermekeink jövendőjéről végérvényesen határoznunk kell, jól megfontoljuk. Most kezdődik az iskolai év. Most adjuk gyermekeinket valamely pályára. Még a legszerényebb anyagi viszonyok között levő polgártársunk is arra törekszik, hogy gyermekének olyan jó nevelést adjon, aminő anyagi erejéből s gyermeke szorgalmából csak kitelik. Mindenki először megpróbálja, hogy gyermekéből kulturális, intelligens embert faragjon s ha már semmiféle eszköz sem használ, csak akkor adja olyan pályára, ahol az iskolák már nem játszanak olyan fontos szerepet.

S nálunk kétszeresen fontos az a pillanat, amikor gyermekeink iskoláztatásának minemüségéről kell döntenünk. Mert nálunk még a reálgimnázium eszméje nem talált olyan termékeny talajra, hogy a jó gondolat kivitelre is kerüljön. Nálunk a szülő még mindig három iskola között válogathat gyermekei részére, a gimnázium, a reál s a polgári iskola között. Ha azután véletlenül rosszul választott, avagy az illető város véletlenül nem rendelkezik olyan iskolával, melynek folytatását az a pálya képezi, melyre gyermekeink épen hivatással birnak, akkor egy egész élet elhibázott s gyermekeink esetleg egész életükre megA „SZINÉRVÁRALJA^ TÁRCÁJA^

Első medvém.

— Irta: Sümsich Tihamér gróf. —

Henry marquis kétszer járta be a világot, én meg kétszer keresztül-kasul barangoltam Boszniát, megmásztam Herczegovina vadregényes tájait, de hiába. Felkutattam a legborzalmasabb vidékeket, napokon át kóboroltam a szirtes hegyek között, csakhogy kielégíthessem régi vágyamat ; csakhogy egy — medvét lőhessek. Valóságos kis expedicziót szerveztem, egy kis fegyelmezett csapatot, de minden törekvésem, minden fáradságom hiábavalónak bizonyult, mert ha hajtásba került is a medve, a sziklás, ember soha sem járta tájon csakhamar nyomtalanul eltűnt.

De nem csüggedtem. Másnap már korán reggel fölkeltettem magamat, a hajnal késő sugara már talpon talált, de legnagyobb bosszúságomra azt jelentették embereim, hogy a mohamedán hajtők egytől-egyig megszöktek. Nekik elég volt a dicsőségből, elég volt a medvevadászatból s az éjszaka sötét leple alatt nyomtalanul elléptek. Ekkor azután megtudtam azt is, hogy miért szökött meg a medve az előző napi hajtásból. A gyáva ficzkók ugyanis a medve láttára ijedten a fákra kapaszkodtak s le nem jöttek mindaddig, mig biztonságban netp érezték

fizetik azt a kellemetlenséget, hogy városukban nem volt gimnázium s nem volt reáliskola, csakis polgári.

A reálgimnázium együntetü tanrendszerénél fiaink később bármelyik pályára mehetnének. Igen ám, de mikor érjük el majd azt, hogy a reálgimnázium külföldön mindenütt bevált rendszere nálunk életbe lépjen?! Ugyan kitől remélhetjük a mai viszonyok között, hogy a felsőbbség ilyen reformok megvalósításával fog bíbelődni. Oh, ennél sokkalta fontosabb teendők hárulnak azokra, akiknek mindezt előmozdítani kötelességük volna. íme itt vannak az iskolai kongregátiok, a vallásfelekezetek közötti különbségek s egyéb olyan fontos és életbevágó kérdés, mely nem engedi, hogy ilyen kicsinyes dolgok is előtérbe kerülhessenek.

S igy bizony a szülőknek az iskolai év kezdete még mindig nagy felelősséget ró vállukra. Még mindig kínos aggály torzítja el amúgy is gondterhes homlokukat, mert nem tudják ebben r,- percben, hogy tulajdonképen süldő gyermekük vájjon melyik pályához érzi magát leginkább hivatottnak. Melyik pályát választotta volna, ha az első középiskolai beiratásnál érett észnél lett volna.

A legkellemetlenebbül járnak azok a szülők, akiknek lakóhelyén csak polgári, vagy csak reáliskola van, mert ezek ha csak gyermeküket idegenbe küldeni nem akarják, kénytelenek azokba az iskolákba járatni őket, melyeket a helyi viszonyok épen engedélyeznek s ha történetesen csak reáliskolát adott a szerencse, avagy a megmagukat. Minthogy pedig hajtó nélkül minden erőlködés hiábavaló, kénytelen voltam eredmény nélkül hazautazni.

A régi szenvedély azonban nem hagyott nyugodni. Újra szerencsét próbáltam s ez alkalommal a fogarasi havasokat kerestem fel. Napokig laktam egy oláh piszkos kalibájában s reggeltől estig a havasokat másztam. Egy reggel még alig pitymallott, megzörgetik a szobám ablakát.

— Domnule, domnule, keljen fel, megvan a medve, — mondja az oláh hajtó, aki a szobám ablakát verte.

— Igaz? — kiáltottam örvendezve s már künn is voltam az ágyból.

— Bizony igaz, — mondta az oláh, — megtaláltam a medve nappali hálóhelyét. Fenn van a hegyoldalban, nem is nagyon messze innen.

Egy perez múlva felöltöztem s a puskámat nyakamba akasztva, siettem az oláh hajtóval a havasokba. Útközben izgatottan faggattam, hol, merre látta a medvét, mekkora volt, őreg-e vagy fiatal, az oláh pedig nagy bőbeszédűséggel irta le a pompás fenevadat. Már jó messze haladtunk s én türelmetlenkedni kezdtem.

— Hol van hát a medve ? — kérdeztem izgatottan a hatalmas szál oláhot.

— Amotta! — szolt a halinás paraszt s egy szomszédos hegycsúcsra mutatott.

Mikor azonban egy puskalövésnyire jutótválasztott képviselő, akkor annak a városnak gyermekeiből egyetlen ügyvéd, egyetlen orvos sem kerülhet ki, legyen bármilyen nagy tehetséggel is e pályákra megáldva, mert mai tanrendszerünk szerint a reáliskolai érettségi ezekre a pályákra nem képesíti.

Nem uj e kérdés, melylyel ma foglalkozunk, de a szükség reá vezet, hogy mégis foglalkozzunk vele. Mert hátha akad olyan jámbor olvasó,kié sorokat végig szenvedve olyan gondolatot tud, olyanvalakinek szu- gerálni, amelylyel mindezek az annomáliák megszűnhetnek?!

A nővédelem: családvédelem.

A mindennapi élet a nőnevelésnek, a nőkérdésnek sokszor elrémitő torzképeit tárja elénk. Az iskolából kikerült leányok az élet forgatagában teljesen védelem nélkül állanak.'

A tizenkét évet alig betöltött gyermekleány már ott küzd a megélhetésért a munkában elfásult, eldurvult férfiakkal, mint kifutóleány, ha nagyobb, mint cselédleány, varróleány és mint gyárimunkásnő, nem is számítva ide a kereskedésekben alkalmazott és az intelligens pályán működő nőket. A leány többé nem a családban [nevelődik a családi életre, hanem idegenek között, lelkének, egyéniségének épen nem megfelelő környezetben.

Vásári zajban, gépek között, dohány-poros, cikóriás levegőben, ideg és lélekölő munkában nő fel s igazában alig van más életczélja, minthogy szabad idejét, a vasárnapot és ünnepet, minél kellemesebben, szórakozva töltse el.

A mai gazdasági rendszer teremtette meg a családon kívül dolgozó, a kenyérkereső leányt, de az fejlesztette ki benne a vágyat is a pihenés idején élvezni és élvezni, szórakozni, de nem

tunk ahhoz a helyhez, ahová mutatott, az oláh a sziklás helyen elveszítette az egyensúlyt s hanyatt-homlok lezuhant a lejtőn. A kövek garmadával hullottak a hatalmas test után s én ijedten néztem emberem után.

— Au, Domnule! Moiso rupt piciorul! Jaj Istenem, kitörött a lábam! — hallattszott az oláh fájdalmas ordítása.

Ijedten szaladtam le a lejtőn s nagyobb veszedelemtől tartva, segítségére siettem emberemnek. Az oláh paraszt ott feküdt egy sziklahasadékban s rémeseket bőgött, mint egy Behe- mót. Hol az oldalához, hol a fejéhez, hol meg a fejéhez, hol meg a lábához kapott, ami biztos jele volt annak, hogy a gazembernek semmi baja sem történt, csak fájdalomdij czimén valamit ki akar tőlem zsarolni. Úgy látszott, hogy már több ízben eljátszotta az ily jelenetet s már másokat is becsaphatott ilyetén módon, mert egészen jól játszotta szerepét.

A dolog nagyon elkeserített. Szomorúan kullogtam hazafelé s átkoztam a sorsot, amely nem akar a medvével összehozni. Annyiszor ostromoltam már a végzetet, annyiszor kerestem már vágyaim kielégítését, de hiába, a medve csak nem akart puskavégre jönni.

Pár nappal később ismét künn voltam a fogarasi havasokban. Egy-két napi pihenő kellett csak, hogy elkeseredésem elmúljon s felülkerekedjék bennem a vadászat olthatatlan szomjúsága a dicsőség után. Kutatva-keresve, lassan,