Szinérváralja, 1911 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1911-07-06 / 27. szám

1911. Julius 4. Petnehdzy Zsigmocd kir. albiró szabadságáról visszaérkezett s működését megkezdte. Oaál IslváD, kir. járásbiró julius 2-án kezdte meg 30 napi szabadságidejét. Távolléte alatt Petneházy Zsigmond, kir. aljárásbiró helyettesiti. Dr. Szé­kely Farkas kir. járásbiró julius 9-én megyen 21 napi szabadságra. Helyettesíti Szilágyi Tiha­mér, kir. vezető járásbiró. Szilágyi Tihamér vezető járásbiró, augusztus 2-án kezdi meg 30 napi szabadságidejét. Távoliét« alatt a bíróság vezetését dr. Székely Farkas látja el s ugyanő helyettesiti ügykörében is. Szatmármegye és a Debreczeni püspök­választás. Amint már jelentettük, vasárnap volt Debreczenben a tiszántúli ref. egyházkerület püspökválasztása. Balthazar Dezső 712, Szabolcska Mihály 43, Dicsöfi József 21 szavazatot kapott, azonkívül Sulyok István, Sass Béla dr, Dávidházy János és Erdős József dr. 1—1 szavazatot, nyer­tek s igy Balthazár lett a püspök. Nem küldték be szavazataikat Szatmármegyéből: Szatnosujlak, Lázári és Sima egyházak. A nagybányai egyház­megyében Balthazár 41, a nagykárolyiban 38, a szatmáriban 68, Dicsőfi 2, Erdős pedig í szavazatot, kapott. Dicsőfi József a szatmári egyházmegyéből Csenger és Tiszabecs, Erdős pedig Kocsord szavazatát kapta. Szabolcska Mihály Szatmár­megyéből egyetlen szavazatot se kapott. Táncmulatság A szinérváraljai iparostanonc- iskola felügyelő bizottsága és helybeli iparosok testületé, a tanonciskola negyedszázados fenállá- sának emlékére, f. hó 16-án, a »Szegénysorsu iskolásgyermekeket segélyző egyesület« javára, az állami iskola udvarán emelendő sátorban, kedvezőtlen idő esetén a Korona szálloda ter­meiben zártkörű batyubált rendez, melyre a meghívók lapunkkal egyidejűleg küldettek szét. Állami mének selejtezése Szatmár-Németiben. A m. kir. szatmári állami méntelepen a mén­anyag osztályozása, illetve selejtezése f. évi julius hó 24.-én lesz; a kiselejtezett és még használható mének a helyszínén rögtön el fognak adatni. Országos vásárok, vármegyénkben; 10-én Felsőbányán, 11-én Szamoskrassón, 13-án Király- daróczon, 14-én Kővárhosszufaluban, julius 17-én Mátészalkán és Sárközön, 21-én Gsengerben, 24-én Fehérgyarmaton és Szinérv ár alján, 3l-én Nagy­paládon. Értesítő. A nagybányai m. kir. állami fő­gimnázium XXIV. évi értesítője az 1910—11-ik tanévről most hagyta el Nánásy István nagybá­nyai hírneves nyomdáját, hogy hirdesse e jeles intézet kulturális nagyságát. Dr. Rencz János igazgató, állította össze az értesítőt, mely az in­tézet múlt tanévi állapotának mesterien készített hü képét adja. A hitoktatón és az iskolai orvo­son kivül van az intézetnek 20 , tanára. A múlt tanévben volt 352 növendéke. Érettségi vizsgá­latra jelentkezett 24 tanuló, kik az Írásbelin mind átmentek. A szóbeli vizsgálaton javítóra utasítottak 5-öt, érett lett 19, köztük Szinérváral- járól Papolczy Géza, Papolczy László földbir­tokos fia. A jövő tanévre 1911. szept. 1, 2 és ebédre szívesen látlak. Jó, jó (vállára üt) ne félj, nem szólok semmit, hiszen megígértem. (Elmegy) Öt perez szünet, amely alatt Tass gallért, kézelőt, nyakendőt, kabátot és mellényt vált. Közben vígan fütyül és ki-kinéz az ablakon. Csöngetés hangzik, mire kirohan a szobából. Tass : (Odakint.) Maradjon csak Antal, majd én kinyitom az ajtót. III. Jelenet. Tass és Margit asszony. Margit: (Besurran a szobába) Amig Tass az ajtócsukással van elfoglalva, ledobja a kalap­ját, kabátját, megigazítja a haját. Tass: (Belép) Édes, egyetlen Margitom . . . (az asszonyhoz rohan .. .) Margit: (a férfihoz simul, az átöleli) György, drága Györgyöm. Tass: (összecsókoija) Én édes, egyetlen gyönyörű, lángoló szerelmem . . . (Függöny.) SZINÉR VÁRALJ A 4-én lesz a felvétel, az ünnepies megnyitás szeptember ötödikén. A tanítás 6-án veszi kez­detét. A Tűzoltó egyesület vasásnap délután meg­alakult. Első kivonulását a jövő vasárnap, e hó 9-én reggel 5 órakor tartja a vásártérre. Való­színű, hogy ez az első kivonulás ebben az idő- tájban utolsó is lesz, mert köztudomású, hogy a legtöbb iparosnak vasárnap reggel még gyak­ran akad sürgős munkája, márpedig a tűzoltó- egyesület jórészét iparosok alkotják. Az egyesü­let tisztikara a következő. Elnök : Mándy Zoltán, főparancsnok Bay Miklós főszolgabíró, atparancs- nok Hollón József gépész, titkár Sepsy Károly közs. jegyző, pénztáros Osztián Antal kereskedő, segédtiszt Majos Győző járási írnok, mentősza­kasz parancsnok Braun Sándor borbély és fog­technikus, ki az alakuló gyűlés jegyzőkönyvét is vezette, szertáros Kocsis János kerékgyártó, csővezető Alby Gyula kárpitos, máázóparancsnok, Kesely Gergely kéményseprő, szivattyuparancs- nok Stander János kovács. Választottak még 6 rendes és 3 póttagot a választmányba. Az alap- szabályzat a beiügyminiszteihez felterjesztetett. Egy tanítónő tragédiája. Nagykárolyban Láng Margit tanítónő ezelőtt 4 évvel a nagykárolyi polgári leányiskolában és a zárdában tanította az éneket és a zenét. A feltűnően szép szőke tanítónő Nagykárolyból egy kellemetlen szerelmi ügy miatt távozott el nagy hirtelen. Budára ment lakni nővéréhez, Láng Stefánia telefonkezelőnő- höz. Láng Margitba szerelmes volt egy tanár, akivel el is jegyezte magát és most, julius 3-di- kára volt kitűzve az esküvő. Láng Margit azon­ban még az esküvőig sem maradt hü a tanár­jához ; megismerkedett egy fiatal emberrel, akibe nagyon szerelmes lett annyira, hogy elhagyta miatta a tanárt. Erre aztán a tanár is szakított a leánnyal, mire ez megbánva tettét, vissza akart térni jegyeséhez. Leveiet irt tehát a hűtlenül elhagyott jegyeshez, amelyben visszahívja. A ta­nár azonban röviden csak ennyit válaszolt : »Nekem már semmi beszélni valóm magával Lajos«. Alig, hogy ezt a levelet megkapta, a szerencsétlen leány elküldte a cselédet fejért, ő pedig egy pohár vízben nyolc gramm szublimátot vett be. A rettenetesen erős méreg természetesen nyomban megölte. Lekaszálta a kaszáló gép. Riasztó látványban volt része f. hó 26-án a csengeri állomásnál az utazó közönségnek. Az állomás mellett elterülő lucernásban, mely a Szuhányi Ferencz tulajdona, egy cseléd kaszáló géppel lucernát kaszált. A gép elé fogott 2 ló a vonat elindulásakor meg­bokrosodott, a cseléd a gépbe esett és a vágtató lovak a gépet a kerekek közé esett cseléddel együtt ide-oda ráncigálták. Csak nagy nehezen lehetett a megvadult állatokat megfékezni és a szerencsétlen embert kiszabadítani. Súlyos sérü­léseket szenvedett, de az orvosok állítása sze­rint fel fog épülni sebeiből. Falusi párbaj. Aranyos Sándor es Tóth Mihály hodászi legények vívták eme párbajt Hodászon jó vastag fütykösökkel közös imádottuk ablaka alatt, hová az éj elfödést ígérő homálya vagy énszivük hangosan kattogó vágya, avagy a féltékenység zöldszemü szörnye csalta őket kü!ön külön egy időben. Ott találkozott a két szerelemmel eltelt legény, ott vívták meg szörnyű harcukat és olt maradt Tóth Mihály, mintegy csatamezőn, mély sebekkel elborítva, melyekből csak pár hét múlva fog kigyógyulni. A hős tett nagyon is prózai folytatása a járásbíróságon lesz. Drágább lett a dohány. Julius elsejére föl­emelték az összes dohányjövedéki cikkek árait. Dráma cigaretta 2 fillér, Hosszú szivar 5 fillér, Rövid szivar 6 fillér, Portorico szivar 8 fillér, Virgina szivar 12 fillér, Magyar cigaretta 2 fil­lér, Virgina cigaretta 2 fillér, Sport cigaretta 3 fillér, Jenidge cigaretta 3 fillér, Hölgy cigaretta 4 fillér, Stambul cigaretta 6 fillér, Trabuko szi­var 18 fillér, Kuba szivar 11 fillér, Hercegovina cigaretta 4 fillér, Hunnia szivarka 5 fillér, Ma­gyar pipadohány 86 fillér, Török pipadohány 4 korona, Princessas cigaretta 5 fillér, Média szivar 48 fillér, Britanika szivar 16 fillér. Népmozgalmi adatok junius hóról. Születtek : Jun 2 án Fernye János és Donka Máriának »Mária«; 4 én Bartus Lázár és Istvánffi Zsu­zsannának »Erzsébet«; 3-án Katona Demeter és Marosán Annának »Demeter«; 9-én Bogya György és Csán Annának »György«; 11 én Gozsa György és Talpos Flórinak »Mihály«; I 8 án Gavrillás Simon és Krányik Juliánnának »Juliánná«; 9 én Kimpán György és Bojtor Juliánnának »Sándor«; 11-én Náp Simon és Szencsi Annának »László« ; 24-én Lukács Mihály és Lőrinc Erzsébetnek »Mária«; 24-én Dobrikán János és Szencsi Veronnak »Mária« ; 20-án Krá- nik Gábor és Vászon Mariának »Juliánná« ; 28-án Kimpán József és Becsi Vilmának »Erzsébet« leánya. Elhaltak: Jun. 7-én Gózsa Mihály 7* órai idős; 17-én Kerebec János 14 hónapos; 18 án özv. Strohmájer Józsefné szül. Demján Amália 73 éves; 18-án Horváth László napszá­mos 40 éves; 17 én Borbus Mihály 19 hónapos 19-én Ruha Flóri 16 hónapos ; 20 án Barbus Er­zsébet 16 napos; 27-én Somogyi Etelka 21 éves ; 27-én Dorka Mária H/a napos; 28-án Bogya György 21 napos; 30 án Tepfenhardt József kisbirtokos 55 éves. Házasságot kötöttek; Éva János és Búd Flóri; Adler Mihály és Jeskovits Gizella; Kimpán János és Rákolca Flóri; Bum- bár János és Fekete Mária; Tárca Mihály és Szilágyi Juliánná; Apai János és Rákolca Mária ; Giritó Vilmos és Bora Jolán. __ 27. szám. (3) Sp iegelberg tanár Írja: A breslaui kir. nő- gyógyászati klinikán szerzett tapasztalataim alap­ján szívesen bizonyitorn, hogy a természetes Ferenc iózsef-keserüvizet huzamosabb időn át is lehet használni, anélkül, hogy bajt okozna, vagy biztos hashajtó hatását elvesztené •— Kap­ható gyógytárakban és füszerkereskedésekben. A Szétküldési-Igazgatóság Budapesten. A jelenlegi járványos időben rendkívüli bacteriumölö hatása és szerencsés vegyi össze­tétele folytán legtökéletesebb az összes álla­mokban törvényesen védett: Calox-fogpor. Ártalmatlan — savmentes — antiseptikus — szagtalanító por, melyből a szájnedvek behatá­sára oxygen (H2 O2) szabadul fel Az oxygen a fogakat az elromlástól óvja, fehéríti, — a fog- hust gyógyítja. A »Calox« legtökéletesebb fog­por, mely a szájat ideális hygienikus állapotba hozza, üdíti, tisztítja és fogkőképződést meg- ! gátolja. A »Calox« az összes betegségek csiráit i (bacteriumait), melyek a szájon át igyekeznek a szervezetbe, elpusztítja. Gyermekeket óvja fertőző betegségektől. 1 szab. acél doboz, mely 3 hó­napig eltart, 1 K 50 fill. 4 darabot bérmentve küld: Bajnóczy S. gyógyszerész laboratóriuma Nagybánya. Szinórváralján kapható: Gerber Béla gyógyszerész urnái. Főmunkatársak: dr. Kaba Tihamér és dr. Katona Sándor. 34—1911. sz. Pályázati hirdetmény. Az 1911—12. tanévtől számítandó 3 egymásután következő tanévre, betöl­tendő a szinérváraljai áll. seg. községi iparos tanonc-iskolánál 1 igazgatói és 5 tanitói állás. Felhivatnak a pályázni óhaj­tók, hogy képesítésüket igazoló okmá­nyaikkal felszerelt kérvényüket, folyó hó 12-ig’ alulírott elnöknél adják be. Későbben, vagy okmányok nélkül beérkezendő kérvények nem vétetnek figyelembe. A díjazásokra felvilágosítást ad az iskola igazgatója. Szinórváralján, 1911. julius 1-én. Nagy Lajos s. k, elnök. Kerékpárok és ; kerékpár-alkatrészek bútoráruházában Szinérváralján, (Wilkovits-féle ház.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom