Szinérváralja, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1910-01-04 / 1. szám

(4) 1. szám. 1910. Január 4. SZINÉR VARA LJ A Azután Kiss Sándor ref. lelkész a tisztes ipar- fejlesztés pártolóit s Simon Aurél gyártulajdo­nost éltette. A lakók figyelmébe. Aki a lakószobával együtt konyhakertet is vesz ki bérbe, saját érdekében cselekszik, ha Írásbeli szerződést köt a tulajdonossal és abba kiteszi, hogy az összes bérből mennyi esik a kertre, mert a tulajdono­sok szeretnének minél többet leszámítani a kertre, hogy ők kevesebb házbéradót űzessenek, csakhogy amennyit a tulajdonos leszámíthat Írásbeli szerződés alapján, ugyanannyi összeg után a lakó, mint konyhakertnek a bérlője III oszt. kereseti adót tartozik fizetni s igy érdekében áll, hogy az írásbeli szerződésben a kertre igazságos arányban legyen megtéve a leszámítás viszont a tulajdonos leszámítása is csak a felmutatott Írásbeli szerződés alapján vé­tetik változatlanul figyelembe, különben aggály esetén hivatalos becslés dönt, amint ilyenek már is alkalmazásba lettek véve az 1910. évi házadó kivetéshez. Vallomások beadása. Aki bármilyen földet haszonbérel vagy más olyan uj haszonhajtó foglalkozást üz, amely után itt eddig nem adó­zott, valamint mindenki aki bárhonnan állandó évi vagy havi 80 koronát meghaladó fizetést élvez, akinek kamatozó pénze van és azt telek könyvileg nem bizlositotta, jelentkezzen valio- mási Ívért a községházánál és azt kitöltve, leg­később január 15 ig adja be, ellenkező esetben a hivatalból kikutatott adatok alapján fog meg­adóztatni. Mindezekre a vallomási iv kézbesítése által is figyeimezteini fog. A szerkesztő üzenetei. T. J. Avasujfalu. Gratulálunk ! K. M. Rendben van. Főmunkatársak: dr. Kaba Tihamér és dr. Katona Sándor 10294—1909. tk. sz. Árverési hirdetményi kivonat. A szinórváraljai kir. járásbíróság, mint telek­könyvi hatóság közhírré teszi, hogy dr. Székely Jó­zsefnek Varga Péter és Illés ellen folytatott végrehajtási ügyében 126 korona 70 fillér tőke, ennek 1909. évi áp­rilis hó 8-tól járó 57« kamatai. 33 korona 30 fillér per, ti korona 80 fillér végrehajtási, 24 korona 65 fillér ezúttal megállapított, valamint a felmerülendő költsé­geknek kielégítése végett árverés alá bocsátja a szinér- váraljai kir. járásbíróság területén levő, Mózesfalu köz­ségben fekvő, a mózesfalui 277. sz. betétben A. 1. 188, 189. és 190. hr. sz. a. felvett ingatlan felülépitményi tulajdonjogát 380 korona, a mózesfalui 281. sz. betétben A. I. 192. és 193. hr. sz. a. felvett ingatlan felülépitményi tulajdonjogát 320 korona kikiáltási árban. Az árverés megtartására határnapul 1910. éti már- czius hó 16. napjának délelőtti 10 óráját, helyéül pedig Mózesfalu községházát tűzi ki azzal, hogy az ingatlanok a kikiáltási ár !/,-án alul eladatni nem fognak. Árverezni szándékozók, kivéve a végrehajtási novella 21. §-ában említetteket tartoznak bánatpénzül a kikiáltási ár lO'Vo-át készpénzben, vagy óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, vagy a bíró­ságnál történt előleges elhelyezéséről kiállított elismer­vényt átszolgáltaíni. Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál nagyobb ajánlatot tesz, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles bánatpénzét az általa Ígért összeg 10°/o-áig nyomban kiegészíteni. Vevő köteles a vételárt 3 egyenlő részletben és pedig az elsőt az árverés jogerőre emelkedésétől szá­mított 15 nap alatt, a másodikat 30 nap alatt, a harma­dikat 45 nap alatt a szinérváraljai kir. adóhivatal­nál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. Szinőrváralja, 1909. december hó 3-án. Kauten, kir. jbiró. 1835—1909. végreh. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szinérváraljai kir. járásbíróságnak 1909. évi Sp. II. 753/5. számú végzése következtében dr. Székely József szinérváraljai lakos javára 186 korona 25 fillér s járulékai erejéig 1909. évi október hó 31-én foganatosított Ki­elégítési végrehajtás ulján le- és felülfoglalt és 2050 ko­ronára becsült következő ingóságok, u m.: gőzmozgony, cséplő és varrógép, nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szinérváraljai kir. járásbíróság 1909-ik évi V. 1101 2. számú végzése folytán 185 ko­rona 25 fillér tőkekövetelés, ennek 1909. évi december hó 3. napjától járó 5% kamatai, 1 |3n|0 váltódij és eddig összesen 70 korona 30 fillérben biróilag már megálla­pított költségek erejéig, adós iakásán, Szinérváralján leendő megtartására 1910. évi január hó 14. napjának d. e. 12 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a leg­többet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szinérváralján, 1909. évi dec. hó 10. napján. Páhlé Antal, kir. bir. végrehajtó. 1677—1909. végr. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szinérváraljai kir. járásbíróságnak 1909. évi Sp. Ií. 399. számú végzése következtében dr. Székely József szinér­váraljai ügyvéd által képviselt, Sipos Tódor ráksai la­kos javára 134 korona 72 fillér s járulékai erejéig 1909. évi szeptember hó 28-án foganatosított kielé­gítési végrehajtás utján le- és felüifoglalt és 3289 ko­rona 50 fillérre becsült következő ingóságok, u. ni.: bolti árucikkek, rövid, szövet és vasáruk, nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szinérváraljai kir. járásbíróság 1909. évi V- 982/2. számú végzése folytán 134 korona 72 fillér tőkekövetelés, és eddig összesen 6t korona 05 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig, adós tulajdonába tartozó tárgyaknak, Osztián Antaltól bérelt raktárban. Szinérváralján, az időközi fizetések betudatnak leendő megtartására 1910. évi január hó l'P-ik napjának délutáni 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzés­sel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107.es 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglahatlák és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen .árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szinérváralján, 1909. évi december hó 27. napján. Páhlé Antal, kir. bir. végrehajtó. 1878 — 1909. végrh. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX t.- c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmári kir. törvényszéknek 1909. évi 9588. számú végzése következtében, dr. Koroknay Károly szinér­váraljai ügyvéd által képviselt Szatmárvármegyei taka­rékpénztár bejegyzett cég javára 5700 korona s járulékai erejéig 1909. évi junius hó 12-én foganatosított kielé­gítési végrehajtás utján le- és felüifoglalt és 11150 ko­ronára becsült következő ingóságok, u. m.: szarvasmar­hák, kocsi, lovak, aratógép, gerebjelfgép, ökörszekér, nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szinérváraljai kir. járásbíróság 1909. évi V. 579/3. számú végzése folytán 5700 korona tőkekövetelés, ennek 1909 évi március hó 8. napjától járó 6°/0 kamatai, és eddig összesen 216 K 90 fillérben bi­róilag már megállapított költségek erejéig, alperes lak­helyén, Szinérváralján, illetve a tanyán leendő megtar­tására 1910. évi január hó 15-ik napjának d. u. 4 órája batár­időül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingósá­gok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. § ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi XL. t.-c. 120 §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szinérváralján, 1909. évi december hó 17-én. Páhlé Antal, kir bir. végrehajtó. 10293—1909. tkvi sz. Árverési hirdetményi kivonat. A szinérváraljai kir. járásbíróság mint tkvi ható­ság közhírré teszi, hogy dr Székely Józsefnek Kardos Róza ellen folytatott végrehajtási ügyében 157 korona tőke, ennek 1909. évi március hó 3-tól járó 5% kamata, 27 korona 30 fillér per, 17 korona 60 fillér végrehajtási, 24 korona 65 fillér ezúttal megállapított, valamint a felmerülendő költségeknek kielégítése végett árverés alá bocsátja a szinérváraljai kir. járásbíróság terü­letén lévő, Avasujfalu községben fekvő, az avasujfalui 662. sz. tjkvben Á. 1. 1. sorsz. 19. hr. sz. alatt felvett ingatlanból Kardos Rózát B. 16. alatt illetett, de idő­közben Kardos Ferencre átszállóit s az egész ingatlan felét képező jutalékot 843 korona kikiáltási árban Az árverés megtartására határidőül 1910. évi március hó 15. napjának délelőtti 10 óráját, helyéül pedig Avasujfalu községházát tűzi ki azzal, hogy az ingatlanok a kikiáltási ár 7j-án alul eladatni nem fognak. Árverezni szándékozók, kivéve a végrehajtási novella 21. §-ában említetteket, tartoznak bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-á.t készpénzben, vagy óvadékképes értékpapírban kiküldött kezéhez letenni, vagy a bíró­ságnál történt előleges elhelyezéséről kiállított elismer­vényt átszolgáltatni. Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál nagyobb ajánlatot tesz, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles a bánatpénzt az Ígért vételár lü#/o-áig nyomban kiegészíteni. Vevő köteles a vételárt 3 egyenlő részletben ki­fizetni és pedig az elsőt az árverés jogerőre emelkedése napjától számított 15 nap alatt, a másodikat ugyanezen naptól számított 30 nap alatt, a harmadikat pedig ugyanazon naptól számított 45 nap alatt 5“|„ kamatokkal együtt a szinérváraljai kir adóhivatal, mint letéti pénz­tárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog be­számíttatni. Szinérváralja, 1909. december hó 3-án. Kauten, kir. járásbiró. ^ Kiváló gyógyhatású erős tápszert tartalmazó Különösen lábbadozók, aggok, betegek és gyermekek erősí­tésére is, orvosok által nagyon =rr:-Arrr. ajállltatík. — J-zili _ Kizárólagos egyedüli elárusítóhely Szinérváralján: TV HP1 üt fűszer és cseme­J.MÜia ge üzletében. m lei' írni Mi Szatmáron, Batthány-utoa 15. sz. (Pál János házba) helyezte át. Telefon 189. 3 imán hÁímímMm. .. Szinérváralán (Vasut-utca, Herskovits-féle ház). Értesítem a tisztelt vevőközönséget, hogy Szinérváralján bútoráruházát ~^«gxAdLuf.£|m melyben mindennemű bútor a legjutánvosabb —— ———? árban kapható. — Matt és rézbútorok nagy raktára. jfíeslövifs |C email MímátnMm Szinérváralján, (Vasut-utca, Herskovits-féle ház). NYOMATOTT NÁNÁSY ISTVÁN KÖNYVNYOMDÁJÁBAN NAGYBÁNYÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom