Szinérváralja, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1910-10-25 / 43. szám

k

Szinérváralja, 1910.

Október 25. — 43. szám.

Hetedik évfolyam. ‘

STABILJA

910

TÁRSADALMI, GAZDASÁGI BS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Előfizetési árak; Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkinl íO fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN.

Felelős szerkesztő :

FÁBIÁN ISTVÁN.

Alapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők.

= Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. -—

Munkásgimnáziumok.

A kor, melyben élünk, tele van hibákkal, visszásságokkal. A társadalom korrumpált, mert felfogásai tévesek. Az elmúlt idők nagy imperalorát: a nyers erőt, egy másik épp oly igazságtalan, épp oly kíméletlen önkényesség váltotta fel: a pénz hatalom, melynek szolidaritása cseppet sem kevésbbé szorítja a szegény embert, mint a régi földesur és a vele egy húrokat pengető, deresre fektető táblabiró. Ez korbácscsal kínozta a testet, a mai zsarnok a lelket marcangolja és mellette még éheztet is. Csak egy dolgot sikerült derültebbé varázsolni, a külszínt. Mindaz, ami alája rejtőzik, férges, szúette, romlott. S a hatalom birtokosai éberen őrködnek, hogy a külső máz folytonos fényesitése mellett a modern felfogásokban változás ne álljon be. Hirdessük csak egyre tovább, hogy a humanizmus, a haladás korát éljük s nyilvánuljon is a haladás különösen a technika terén, a valóban pedig haladjunk tovább azon az utón, hol az egyik rész mindig többet, egy élet alatt fel nem használható kincseket gyűjt, mig a másik, nagyobbik rész dideregve éhezik, s izomfeszitő munkájával gyarapítja amannak raffmált élvezeteit. Közben jogában állván, hogy igazságot követeljen, panaszkodjék nyomorról, Ínségről, vernyákoljon — ha úgy tetszik — jogokért, de fel ne döntse valahogy ezt a rendet, mely oly szépen fest, de oly sokat piszkit is.

A „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA.

Mese a halálról és a korhelyről.

— Irta: Kemény Simon. —

I.

Volt egyszer egy ember, akit Benedeknek hívtak s aki nagyon istentelen életet élt. Ez a Benedek minden idejét a korcsmában töltötte, ahol hasonlóan istentelen társaival literszámra öntötte magába a sárga, fehér, vörös és zöld szinü italokat, amelyek közül egyiknek édes, a másodiknak keserű, a harmadiknak savanykás ize volt, de valamennyinek csepjei között ott úszkált, bugdácsolt millió kis gonosz szellem; ezek felmásztak Benedek agyába, elkeverődtek a^vérében és hihetetlen módon felforgattak ott mindent. Benedek, aki különben szelíd ember volt, ilyenkor nekivadult, orditott, káromkodott, belekötött embertársaiba és ártatlan poharakkal ártatlan abiakokat zúzott össze. Egy ideig birta Benedek ezt az életet, de egy napon nagyon beteg lett. De ő evvel nem törődött, továbbra is eljárt a korcsmába s öntötte magába a gyilkos italokat. És mikor az Ur valamelyik hajnalon letekintett a zengő kék magasságból, a beteg Benedeket az ut sarában látta fetrengeni. Magához intette ekkora halál angyalát, igy szolt hozzá:

— Fiam, holnap, este leszállsz a földre s eloltod Benedek gyertyáját.

Egy fegyvere maradt csak a keze munkájából tengödőnek — a tudás. Ez a fegyver van hivatva arra, hogy döntő szerepet játszón a jövő harcaiban. Mert a harc ki- kerülhetlen. Folyik már minden vonalon, de még nem érte el azt a hevességet, mely dűlőre fogja vinni az élet nehéz problémáinak megoldását. S téved, nagyon téved, aki azt hiszi, hogy a tömegben szunnyadozó nyers erő, az erőszakosság révén győzedelem lesz elérhető. Erre csak a tudás hatalma alkalmas. A kincseket gyűjtőkkel szemben csak a tudománygyüj- tők szállhatnak sikerrel síkra.

Ezért örömmel vesszük, hogy Budapesten egyesület létesült, mely munkások részére gimnáziumot fog fentartani. Ez az eszme a demokrácia jelszavainak gyakorlati megvalósítását jelenti. A tudomány ezáltal az eddigi kiváltságosak tulajdonából köztulajdonba megy át, valóságos kom- munismussá válik.

Egy uj korszak kezdeténél tartjuk a munkás gimnáziumokat, noha nem hisz- szük, hogy eleinte képesek lesznek megfelelni hivatásuknak. Attól tartunk, hogy ezek az uj iskolák, az úgynevezett munkás gimnáziumok túlságosan tudományosak lesznek. Valószínű ugyan, hogy a tanárok előadási módja tekintettel a hallgatók még ki nem fejlett értelmiségi fokára, népies lesz, de az előadandó anyag nem lesz megfelelő. Bizonyos, hogy mindaz, amit a munkás a gimnáziumokban tanul, hasznára

fog válni, ha egyébre nem, hát legalább műveltségének emelésére lesz jó a tanulás, de nem bizonyos, hogy a tanultat a gyakorlati életben értékesítheti. Pedig a munkás gimnáziumoknak ez kell, hogy célja legyen. Az, hogy a munkás általános műveltséget sajátítson el, mindenesetre szép gondolat, diadala a demokráciának. Ám nekünk több kell. Olyan munkások kellenek, kik közgazdaságunkat tudásukkal emelik, akik a gimnázumban tanultakat nap-nap után a gyakorlati életben értékesíthetik.

Sajnos, ami iskola általában nem felel meg az élet következményeinek. Tulhal- mozzák a fiatalságot olyan ismeretekkel, melyek kétségtelenül tágítják ugyan látókörét, de melyek túlnyomóan nagyobb részét az életben nem használhatja. A pedagógia e megrögzött irányát nem szabad a munkásgimnáziumokra átvinni. Szigorúan selejtezni kell ott a tananyagot, s mindent mellőzni, ami nem alkalmas arra, hogy a munkás az előadási termen kívül értékesíthesse.

A munkásgimnázium csak akkor fog fenkölt hivatásának megfelelni, ha kizárólag a gyakorlati élet számára dolgozik.

Egyenetlenség a községházán.

Községünk képviselőtestülete vasárnap délelőtt 11 órakor rendkívüli közgyűlést tartott, melyen az intelligens tagok szokatlan nagy számmal vettek részt. A nagy érdeklődésnek a közgyűlés

II.

Annak a napnak reggelén, melynek estéjén Benedek gyertyájának -Isten akarata szerint el kellett aludnia, a konok lumpot valami különös gyengeség szállta meg. Egész nap nagyon szomorú volt és elhatározta, hogy estére nem megy a korcsmába. Mióta az eszét tudta, ez volt az első éjjel, meiyet otthon töltött. Belebámult a lámpájába és egyszerre csak minden oknélkül keservesen sirni kezdett. Mikor pedig elcsendesedett, tintát, papirost vett elő és Írni kezde a végrendeletét.

III.

És a menynek az a hivatalnoka, akinek az a kötelessége, hogy az emberek élete után pontot legyen s akit a költők a halál angyalának neveznek, ebben a pillanatban elindult az égből. Leszállt abba a városba, melyben Benedek lakott és egyenesen abba korcsmába ment, amelynek Benedek a nap és éj minden órájában vendége szokott lenni. Körülnézett, de az öreg korhelyt sehol sem találta. Talán valamelyik másik csapszékben van, gondolta a halál és benyitott a legközelebbi lebujba. Hanem Benedeket ott sem találta meg; sem a harmadik, sem a negyedik korcsmában. Ahová az angyal belépett, ott a savanyu szesztől illatos levegőn hideg lehellet futott át, az ajkak elnémultak sa lámpák lángja lobogni kezdett.

IV.

Ejhaj — gondolta — Benedek már bizonyosan ráunt az idevaló italokra, alighanem a

másik városban mulat. Azzal egy vidám nótát fütyülve, a halál nekiindult a szomszéd városnak. Akik találkoztak vele emberek, azok megborzadtak s a foguk vaczogott. Összejárta a szomszéd várost is s de Benedeket egyik csapszékben sem találta meg. Ekkor már kezdte bosszantani a dolog és megint tovább állt egy várossal. De ott is hiába járt, épp úgy, mint a tizedik, huszadik, századik és ezredik városban. És amint igy mindinkább nekidühösödve kutatta át a városokat, hogy valamelyikben lefülelje áldozatát, azon vette magát észre egy nap, hogy az öreg Európával végzett s ázsiai városok utczáin barangol. És amellett, hogy a kötelessége kergette, nagyban vonzotta a neki uj élet is, a vidámság, a táncz, a zene, a dal. A komor halál az életnek ezeket a virágjait nem ismerte. Ö az életből csak a könnyeket, jajgatásokat, fájdalmaktól, vagy rémülettől eltorzult arczokat ismerte. Fülei csak a gyászdalok komor, nehéz hangjaihoz s megálló emberi gépezetek végső börgéseihez voltak szokva.

És most látott arczokat, melyekre a szesz mámora a tökéletes, mindenről megfeledkező boldogság kifejezését varázsolta; látott rut vonásokat, melyeket a részegség össze-vissza kuszáit s az ellenállhatatlan báj hálójába igazgatott. Különben csúnya szemeket, amelyekben a mámor az értelem, a szellem villamos lámpáit gyújtotta fel. Hallott vidám, profán dalokat és mindez uj volt neki s nem győzte eléggé csodálni. Aztán a gyönyörök rejtettebb barlangjaiba is benyitogatott. Volt egy homályosan megvilá-