Szinérváralja, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1910-09-27 / 39. szám

Szinérváralja, 1910. Szeptember 27. — 39. szám. Hetedik évfolyam. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak; Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztő­ségéhez Színérváraljára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = Divat ő fensége! (F. É.) Az ajtónkon kopogtat az ősz. Künnt szomorúan sivit a szél s az erdők sárga avarja közt megroppan talpunk alatt az elszáradt levél. A mókus ijjedten meg­ugrik jöttünkre s a fáról leperdül a mo­gyoró érett gyümölcse. Szomorú, busongó idő kedvetleniti a fáradt lelkeket. De annál vigabb, annál pezsgőbb élet jellemzi azokat a műhelyeket, melyek az életnek, a hiúságnak, a tetszelgésnek szer­számait juttatják az emberiségnek. A ruha, kalap, fehérnemű, prémesek, cipészek mű­helyében dali jókedv uralkodik, mert itt van az ősz, itt van újra, s mindenkinek minden újra kell, hogy teljék. Jaj annak a férjnek, vagy családapának, aki nem tud a ládafiából ilyenkor annyit előkaparni, amennyiért, mind azt a sok haszontalan cifraságot megvehesse, mit Divat ő fensége az őszi idényre előir. Inkább meg se szü­lessék sem mint, hogy feleségét, avagy eladó leányát ne a legújabb párisi kreá­ciók szerint öltöztesse. Pedig hát, kutya fékom adta, a mos­tani divat kissé borsosán drága. S a ra­vasz divat kieszelői még arra is gondoltak, hogy a cipő, fehérnemű s mindama toillet- cikkek, melyeket azelőtt gondosan ellep­leztek, most a maga meztelenségében, teljes élethűen eiőtárassék. A szoknyák rövidek hogy a szép cipő és harisnya jobban elő­tűnjék. S igy azokon sem lehet semmit sem megtakarítani. A ruhák szabása olyan A „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. Búcsú. Örökre Tőled búcsúzom! Hozzád örökké vissza vágyom ! . . . Te más utón! Én más utón 1 Mindig veled! Örökre Tőled távol! I > Alßr© a.« Hortense. Volt tanulólársam, doktor Enviers Róbert félsötét szobában fogadott engem; mély sötét­ségben volt a szoba minden sarka és csak a a kályha előtt fekvő kis szőnyeget világitotía meg reszkető fényével a kályha tüze. A lámpa mélyen le volt csavarva és már érkezésekor összeszori- totta szivemet a gyász és kétségbeesés megérzése, amely a szobát betölteni látszott. — Ah, te vagy, szép tőled, hogy eljöttél. Róbert bizonytalan gesztussal nyújtotta felém a kezét. Csak hárrom eve, hogy nem láttuk egymást. Oldalt fordult és halkan mondta: — A barátom, akit már többször emlí­tettem, — a feleségem. A gyér világításban karcsú nőalakot pillan­tottam meg, aki egy karosszékben ült, fáradtan ravasz módon eszeltelett ki, hogy ahhoz csakis a divatos fehérnemüek hordhatók. A kalapokról ne is beszéljünk. Mert az nem is mehet asszony vagy leányszámba, kinek picinyke kalapján 500 koronás toll nem lengedezik. A madárvédő egyesületek ugyancsak zajtalan s láthatatlan működést fejthetnek ki, hogy megengedik, hogy egész madárerdők ri-koltsana; le a legújabb divatu fejdiszekről. A minap beszéltem egy házasulandó fiatalemberrel s megkérdeztem, hogy vájjon mire vár még, hogy nem akar megnősülni. Mire az szomorúan válaszolt: — Hja kedves uram bátyám, az én keresetemhez nagyon is drága a mai divat! Pedig ez a fiatalember a jobban situál- tak közé tartozott s bizony emlékezem, hogy jó magam, az ő korában még a felét sem kerestem annak, mit ő most jövedel­mének nevezhet s mégis a legkapósabb fiatalemberek közzé tartoztam három várt- megye körzetében. Drága a divat! Ezt a panaszt gyakran hallhatjuk ismételni s különösen a városi ember az, kit ez a rosszindulatú ördög mindenfelé elüldöz s fáradhatatlan a bosz- szantásában. A drága divathoz járul még a divatosan drága lakás is. A modern építészet minden kényelmet megad az általa alkotott lakások­ban, de ugyan ki győzi azokat a rettene­tes béreket fizetni, amely ezzel a divatos mindenfajta kényelemmel együtt jár. Divat ő fensége pedig mégis diadal­és törődötten. Félig felemelkedett és elnyomott, de mégis csengő hangon mondta: — Isten hozta nálunk! — Barátom széket tolt felém és én némán ültem le. Róbert csak néhány hónap óta volt nős, de feleségével már évekkel ezelőtt ismerkedett meg; tudtam, hogy imádják egymást. Róbert vontatottan érdeklődött, egészséges­nek érzem-e magamat és miképp alakult az I életem ? Kimerítően mondtam el neki mindent, azután I én kérdeztem : — Hát te Pajtás ? Reményiem, hogy nagyon ' boldogan élsz ? — I—gén . . . Halkan furcsa hangsulylyal mondta; fel- kaczagott és hozzátette: — Boldog. Persze . . . persze. A felesége köhécseíve állt fel a helyéről és felém fordult: — Bocsánatot kérek, de vissza kell vonul­nom, nem jól vagyok ma este. A férjéhez ment, aki ajkaival érintette a homlokát, azután automata módjára és iehor- gasztotl fejjel ment az ajtó felé. Hallgattunk, végre Róbert rekedt hangon kezdett el beszélni: —- Az kérdezted az imént, hogy boldog vagyok-e ? — Hazudtam mikor igennel feleltem, el vagyok veszve, kimondhatatlanul boldogtalan vagyok. Az életem egy folytonos tortúra. másán farija bevonulőját s legfeljebb azt érheti el csupán, hogy egy pár családapá­nak, meg a szerető férjnek okoz egynéhány álmatlan éjszakát, hogy uramfia! — hon­nan is teremtsék elő mind azt a sok költ­séget, melylyel a divatnak járó hódolat ceremóniája jár. S e kis írásunkban nem is azt a célt óhajijuk szolgálni, hogy talán kesztyűt dobva a divatnak azt kiküszöbölni szán­dékoznak, — távol e jámbór óhaj tőlünk, — mert lehetetlent megkísérelni amúgy is hiábavaló fáradtság lenne, hanem csakis az őszi idő borongós hangulata az, mely erre a divatos és költséges eszmére vitt bennünket. Azután meg nincs kizárva, ha a mai lányok és lányos mamák megtudják, hogy a házasulandó fiatalembereket a divat túlságos hódolata távol tart minden ko­molyabb szándéktól, hogy akkor talán mégis akad egy-kettő aki inkább a lányát sze­retné jól férjhez adni, semmint, hogy azt a célt érje el, hogy az ő leánya a legdi­vatosabban öltözködő delnő az egész vá­rosban. Iskolabetegség. Sok mindenféle járvány között, amelyek igy gyümölcsérés idején köszöntenek be, van egy kedves ismerősünk, amelyjőszről-őszre meg­jelenik a maga szokásos kopott teilettjében — az iskolabetegség! Közönségesen azt tartják ugyam hogy ez a betegség kis diákoknál fordul elő; a való azonban az, hogy itt felnőttek, a szülők beteg­— Ah, pajtás úgy meredsz rám, mint egy őrültre ... ne hidd, hogy elvesztettem az esze­met ... de már közel vagyok hozzá . . . — Csilapulj Róbert! mondtam lesújtva. Ta­lán csak képzelődöl . . . — Nem képzelődöm ... a boldogtalanság itt lakik velünk éjjel-nappal velünk van . .. nem érted ugy-e? Tudd meg hát, hogy közöttem és a között egy halott árnyéka lebeg, a bűn vigyo­rog felénk! . . . Hosszabb szünet után folytatta: — Jól ismered elmúlt életemet, ezért be- valihatok neked mindent. A feleségem első há­zassága boldogtalan volt. Három évvel ezelőtt ismertem meg. El se képzelheted, hogy mily őrülten szerettük egymást, dacára annak, hogy nem lehettünk egymásé, mert én egészen szegény voltam és csak a keresetemből tartottam fenn magam. Nem vétettünk a férj ellen, a szerelmünk tiszta volt egészen és csak azért mutatkoztam be az urának, hogy többször láthassam Hortenset. Nem akarok beszélni a sok becstelenségről, annak a harmadiknak szerepéről, aki tolvajként jön be a férj házába és becsületes mosolylyal fog vele kezet. Egy évnél tovább válaltam a szerepet 1 Azután következett az a borzalmas eset, amely megmérgezte mindkettőnk borzalmas életét . . . A férj vidéki birtokán tartózkodtam. Nagy barátja volt a vadászatnak és bennünket sokszor hagyott magunkra. Egy délután, amikor a szalon­ban beszélgettem Hortensei, hirtelen rémületes sikitás hallatszott a kertben. Kirohantunk és } egy pádon láttuk meg a bárót, balálsápadt

Next

/
Oldalképek
Tartalom