Szinérváralja, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1910-07-26 / 30. szám
(2) 30. szám. SZINÉRVARALJ A 1910. Julius 26. a kulisz milyen hangulatban van s hogy miképen gondolja honorálni a búza árának megállapitásával azt a sok munkát és fáradtságát, melyet addig eltűrtek és elszenvedtek a gazdák, mig azt az acélszemü gabonát piacra hozhaták, ebből az egy okból is hangoztatjuk: Karthaginem esse dolendam! A papirosbuza eltörlendő a föld színéről. S ha majd ez a vágyunk teljesül, ha nem azok szabják meg a mi fáradozásunk gyümölcsének értékét, akik egyetlen percig sem verejtékeztek annak megteremtésében, akkor majd könnyebb szívvel, kevesebb aggodalommal forgatjuk azt az érdekes olvasmányt, melyet tőzsdeárfolyamnak neveznek s akkor a búza ára, ha talán nem is magasabb, de mindenesetre igazságosabb lesz a mainál. A község vezetőihez. Ahoz, hogy a lappangó elégületlenség életre keljen, alkalmak, impulzusok kellenek. És minél kevesebb eredményt mutat fel az adódó alkalomkor felébredő elégedetlenség, annál ritkábban s mindinkább csak súlyosabb ilyen okok fenforgása mellett kel életre újra az, de elkeseredettebben, fokozott erővel. Egy-egy eső elegendő ahoz, hogy községünk nagy része, különösen az, amely az Ország-ut és Bányai-ut szögében a hegyekig, a Bocsig elterül, viz alá kerüljön. Egy-egy felhőszakadás az ezen területen lakóknak és gazdálkodóknak gazdasági létét alapjában megrendíti, a szegényebbeknél, ahol a mindennapi és az azévi kenyeret az a kis földterület adja, évekre kihatóan érezhető pusztítást jelent. De nemcsak a gazdaság, hanem a közegészség állapota is veszélyeztetve van. És ez itt már nem részérdek, mert ezt az ostobák a gazdaságiakra reá fogni igyekeznek, hanem nyilván az egész község érdeke. Hiszen csak az Isten menti meg Váralját attól, hogy a malária s egyéb posvány, mocsár okozta betegség évente századként nem szedi a maga áldozatát. Az elégedetlenség, a felháborodás a község irányítóival, vezető embereivel szemben indokolt. Az a közönyösség, az a nemtörődömség, amely- lyel a község ezen részének pusztulását nézik, az a vakmerőség, amelylyel a község közegészségének állandóan veszélyeztetett állapotát tűrik: csak az elkeseredettség érzületét válthatja ki. Indokolt ez különösen azért is, mert nyilvánvaló és köztudomású, hogy az észszerű beavatkozáshoz mód van, hogy csekély igyekezettel, utánjárással és kitartással,amelyet első sorban ezektől a vezető emberektől várhatna el a község, a pusztulástól, vagy legalább az állandó veszélytől, az ennek kitett környéket meg lehetne menteni. Igaz, vannak urak, akiknek nem közvetlen érdeke ezen szószoros értelembe vett mentési akció, akik talán attól félnek, hogy a községi adónak, vagy közmunkának ezen mentés céljaira kivetendő fillérei őket ok nélkül megterhelik, koldusbotra juttatják; vagy talán ettől sem félve, lesznek olyanok is, akik teljes közönynyel vagy talán kárörömmel nézik a község ezen árvíztől állandóan agyonnyomoritott részének vergődését. Az ilyeneket azonban akkor, amidőn akár a község- gyűlésen, akár másutt, ahol ellene mernek dolgozni a köz ezen evidens érdekének: félre kell az útból lökni kímélet nélkül, a jogos védelem, a szükség joga ezt parancsolóan követeli. Akiket e kérdésben már kapacitálni, meggyőzni kell, azokkal szóba sem szabad állani. Azok vakok. Azok úgy sem fogják sohsem látni, sohsem megérteni: mit tesz — nem néhány jobb módúnak odaveszett ezrese, hanem annak az ezer embernek odaveszett egész évi keserves munkája, kenyere s az egész község egészségügyi köz- biztonságának állandósága. Hiszen még csak nem is valami emberfeletti munkáról van szó. Vagy ki kell és utána kell járni, hogy az állam, pusztán állami költségen ármentesitse a Bányai-uttól a hegyekik terjedő lapályt mély, alapos árkolással, a Bocs tájék vizének szakszerű, mesterséges elvezetésével s mélyittesse és szélesittesse ki a Szinérpataknak a községen kívül eső szakaszát, vagy ugyanezen feladatnak elvégzését, ha megterheléssel is, tűzze ki célul maga a község, csak ne úgy, mint a többi füstbe ment tervnél, hogy mindig csak a cél kitűzésnél maradjon. Hiszen szégyen volna és feltételeznünk sem szabad, hogy községünkből egy küldöttségre való tekintélyes — úgy egyéni kiválóságra, mint számra tekintélyes — szervezett embercsoport ki nem telne. Ott van járásunk mindenkori főszolgabirája, akinek minden évben többször módjában állana, ha a felettes körök és hatóságok elé járulna küldöttségünk, beszámolni arról a pusztításról és óriási kárról, amelyet egy-egy nagyobb esőzéskor levezető vizi utaink hiányossága miatt; ott van járásunk mindenkori orvosa, akkor nem hazudna, ha tényként adná elő azt a veszedelmet, amelyet az úgynevezett »ördögtói« mocsár állandó, sokszor bűzös kigőzölgése okoz; ott vannak intelligens földbirtokosaink, iparosaink, kereskedőink, ott vannak a háztulajdonosok, ott vannak a közélet iránt leginkább kifejlett érzékkel biró társadalmi osztály: a bírói és ügyvédi kar tekintélyes számú tagjai, akik ezen árvizcsapásnak j a közlekedés és életbiztonságra való káros befolyását s az évek során át okozott következetesen előálló állandó kárt a leglelkiismeretesebben s kétségtelenül, hogy nem hatás nélkül ecsetelni tudnák. Mutassanak reá hivatalos működési körükön belül a járási tisztviselők, hogy mily veszélyt rejt a levezető vizi utak hiánya a községre; ha ezt megteszik, a község és járás egyik legsürgősebb érdekében dolgoztak. Ha pedig ez az óhaj megvalósul, kétségtelen, hogy a község bennök igazi atyjukat becsülendi s a bekövetkezendő választásoknál, mint egy test, azért, akit arra előző működése alapján érdemesnek tud, lelkesedéssel fog küzdeni tudni, ha kell s nem pusztán szokásból leszavazni. A község egyes elöljárói se húzódjanak szemérmetesen félre ettől a munkától. Hiszen az ő dolguk csak az, aminek a község érdekében kell történnie. A községi választás nem azért teszi oda a jegyzőt, a bírót, hogy azt a néhány egyenruhás bakteri a községháza előtti vadgesztenyefa árnyékából néha kizavarja, hanem, hogy ott, ahol tenni kell és lehet, ott maguk is dolgozzanak : kezdeményezzék, álljanak az élére és vezessék mindig azt a mozgalmat, amely a község evidens érdekét célozza. Több szakszerűséggel és alaposabban, mint a Bocspataki legutóbbi hídépítést, amelyet az első nagyobb eső is elmosott. Hiszen ha minden munka ilyen lesz, akkor hol a haszna a községnek fizetett és választott embereiből. Biró és jegyző, meg a többi, nem azért kell a községnek, hogy nékik legyen kenyerük, hanem, hogy élén álljanak a munkának lelkiismerettel, kitartással különösen ott, ahol azt a község létérdeke parancsolja. Azután a sok csapás után, amely ezt a községet különösen az utóbbi években érte árvizeivel, talán csak meg fog Váraljának az egész társadalma is mozdulni. Hiszen egy igazságos célra szervezett társadalom ereje óriási! Olt a tér a községgyülésen, ott a törvényhatóság gyűlésén. Rendelkezésére áll az agitációnak nem egy okos módja. Ott van súlyos szavú és nagytekintélyű képviselőnk, akinek szintén tere van itt a közérdekében tenni. Fogjon össze az egész társadalom, főként intelligencia, ne nézzen múló akadályt; minél több az ember, annál kevesebb munka esik egyre- egyre. Ne sajnáljon egy kis időt attól az eszmétől, amelynek megvalósulása száz és száz embernek biztos kenyerét adja vissza, sok más százat az eddig évről-évre beálló kártól óvna meg s a község összes polgáraiban azon alapos tudatot volna alkalmas kiváltani, hogy a község községi viszonyai óriási lépéssel haladtak a javulás állapota felé. „ „ * 1111 U Anne kisért. Szívélyesen újra meghívták. És mivel nem tudta megmagyarázni e derék embereknek, hogy époly gyógyíthatatlan, mint láthatatlan bajban szenved — hát elfogadta a meghívást. A hajón szalonnát evett, pálinkát ivott és kevésbbé tűrhetetlennek találta a létet. Hónapok óta nem dohányzott. A friss hal és a dohány illata egymásba vegyült, pompásnak találta és kisértetbe hozta. Akkor egyik matróztól kölcsön kérte a pipáját és miközben a holdat bámulta, nagy füstkarikákat eregetett. Majd elaludt a szabad levegőn, elringatták a hullámok. Ahogy felébredt, erősebbnek érezte magát. Három napi ilyen életmód után testben felfrissülve, újra bízni kezdett, segített az embereknek munkájukban hálót vetni, hálót huzni. Október elején visszatért a fővárosba, fekete volt, mint egy kalóz, szakállas, mint egy pézsmaállat, tele akaraterővel, életkedvvel. Mindent megkívánt, mindent megemésztett, mindenben hitt, — szóval uj ember lett belőle. — Az idegek I — szólt az ámuló orvos. Aztán felkereste barátait. Mindannyian megfeledkeztek róla, azt hitték már meg is halt. És Mici ? ügy látszott, hogy hamar elfelejtette, mert egyik hálátlan barátjában helyettest is talált. Baj is az 1 Örömteljes hangulatában köny- nyen megbocsájtotta az emberi hálátlanságot. Értesítette Micikét, aki rögtön hozzá sietett, annál is inkább, mert Péterífy gazdag volt, a helyettes pedig csak úgy máról holnapra élt. Szenvedélyesen a nyakába borult. — Ákosl Édes Ákosom! És Ákos meg volt hatva. És fényes vacsorát rendezett a kicsike tiszteletére, kaviár, humár, osztriga, vad, pezsgő stb. És múltak a napok. Egy napon, másfel évvel gyógyulása után, véletlenül kinyitotta íróasztala bezárt fiókját és borzongás futott át rajta. Meglátta a háromszáz gyászkeretes borítékot, amelyre hajdan az ő kezei Írták a címeket s amelyeknek tartalma az egész fővárost az ő korai haláláról értesítette volna. Megjelent előtte az ő akkori nyomorúságos lénye. Újra átérezte azt a halálfélelmet, azt a kint, amely akkor eltöltötte és megijedt, hogy az érzés mélysége visszaveti még valahogyan. Küzdött, de félt, hogy legyőzetik. Végül az átkozott borítékok annyira kisértetbe vitték, hogy a kezébe vett néhányat és elolvasta a felírásokat. De hirtelen örömtől sugárzóan ugrott fel és összetépte a kezében levő borítékot, így kiáltott: — Rodnoffy! Hisz meghalt! Ö halt meg énelőttem! Haha! Most az egész csomót felforgatta, betüzgette a neveket. És ime a meghívottak közül kilenctízen már búcsút mondtak ez árnyékvilágnak. Megállapította és az örömtől szinte megrészegült. — Még egy! Várkonyi! És ez is: Fái! Nos és Lorontffy! Hát ez hihetetlen. Hangosan, gőgösen kacagott egészsége és ereje tudatában. Mert nem létezik úriember számára nemesebb élvezet, kéjesebb érzés, értékesebb, istenibb adomány, mintha ő maga jólét közepette kortársai sirja mellett elsétálhat, Egy újabb boríték elolvasása által jókedve tetőpontjára hágott. Annak az urnák volt címezve, aki őt Micikénél helyettesítette és aki őt oly rutul kijátszotta. Ez az ur is meghalt a múlt hónapban. Péterífy gróf csak úgy lihegett örömkitörései közepette. Ö is! Ö is! Róth Bankház i BUDAPEST. > Bank-központunk: VI., Váci-körut 45. Bankpalota. Telefon: 92—25 (Interurban). Díjtalanul nyújtunk bárkinak szakszerű felvilágosítást. Válaszbélyeg ■ mindenkor melléklendő. ■ 'ír 'ír FOLYÓSÍTUNK: 'ír ír Törlesztési kölcsönöket földbirtokokra és bérbázakra 10—75 éves törlesztésre 3%—3'V/o—é%—4'.',°|0-os kamatra készpénzben. Jelzálog kölcsönöket Il-od és 111-ad helyi betáblázásra 5—15 évre 5%-al, esetleg 5'|,“|0-al. Személy- és tárcaváltóliitelt iparosok és kereskedők részére, valamint minden hitelképes egyénnek 2'|,—10 évi időtartamra Tisztviselői kölcsönöket állam, törvényhatósági, községi tisztviselőknek és katonatiszteknek fizetési előjegyzésre kezes és életbiztosítás nélkül. Ugyanezek nyugdijaira is. Értékpapírokra, vidéki pénzintézetek és vállalatok részvényeire értékük 95%-áig kölcsönt nyújtunk az Osztrák-Magyar Bank kamatlába mellett, lozsdemegbizásokat a budapesti és külföldi tőzsdékben lelkiismeretesen és pontosan teljesítünk mindenkori eredménynyel; az árfolyamokat naponta díjtalanul közöljük. Konvertálunk bármely belföldi pénzintézet által nyújtott jelzálogos , törlesztéses-, személyi- és váltókölcsönt. — Mindennemű bel- és külföldi értékpapírt napi árfolyamon veszünk és eladunk. Pénzügyi szakba vágó minden reálisügyletet a legnagyobb pénzcsoportoknál levő összeköttetéseinknél fogva legelőnyösebben bonyolítjuk le. mk- Bankházunk képviseletére megbízható egyéneket felveszünk,
