Szinérváralja, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1910-07-12 / 28. szám

1910. Julius 12. 28, szám. (3) / Párbaj. Szabó Ferencz, járásbirósági Írnok és Nagy Béla, adóhivatali gyakornok a múlt hé­ten pisztolypárbajt vívott a Kiserdőben. Sebesü­lés nem történt. A felek nem békültek ki. A párbajt vendéglői összeszólalkozás idézte elő. „ Jótékonyság. Somogyi Károly szinérváraljai * szegénysorsu iparos elhalálozása folytán, vég­tisztességének méltó megtételére iparostársai Funeczán Sándor kezdeményezésére és fáradozása következtében a következő adományokkal járul­tak : Kepes Sándor, ipartestületi elnök 4 K, Czeiszberger Mihály 2 K 50 f, Erős János 2 K, Drágos György 2 K, Funeczán Sándor 1 K, Pa- tován Lajos 1 K, Alby Gyula 1 K, Máncz György, 1 K, Sebő Béla 1 K, Kocsis János 1 K, Erős György 1 K, özv. Loloky Menyhértné 1 K, Kató Béla 1 K, Sólyom Zsigmond 1 K, ifj. Oláh Fe­rencz 1 K, Gzompa Bertalan 1 K, Oláh Sándor 1 K, ifj. Héti József 1 K, Szarka Sándor 1 K, Sólyom Sándor 1 K, Nagy Lajos 1 K, Tóth Imre 1 K, Csutorás József 1 K, Sárközi Géza 1 K, Stauder János 1 K, Tóth József 1 K, Sólyom Mihály 1 K, Makray Károly 1 K, ifj. Makray József 1 K, ifj. Makray Sándor 60 f, Lázár György 60 f, Tódor Gyula 60 f, Kölcsey István 50 f, Műhlbauer József 50 f, Ecsedy Károly 40 f, K. K. M. 1 K. Összesen 39 K 70 f. A kegyes ada­kozók áldozatkészsége, különösen pedig Funeczán Sándor fáradozása tiszteletre méltó. Petició dr. Földes Béla és dr. Kelemen Samu ellen. A fővárosi lapoknak az a híradása, hogy dr. Földes Béla országgyűlési képviselőnk mandátumát petícióval támadták meg, kínos feltűnést keltett nálunk is. A fővárosi lapok szenzácziós hire után azonban csakhamar meg­érkezett dr. Földes Béla távirati értesítése is, melyben arról ad hirt, ,hogy a petició volta- képen egy nagy kacsa. És mégis! Sajnos, a pe­tíció csakugyan valóság. Dr. Földes Béla mandá­tumát megtámadta Blazsek Antal családi majo­rátus, aki a választás idején a maga képviselő­jelöltsége mellett azt a gyönyörű kortesnótát szerzetté, melyet lapunkban is közöltünk. Blazsek, aki tagbaszakadt, nagy termetű ember s aki a választás napján nemcsak nem etetett és nem itatott, de még a nagy druk miatt maga sem evett és ivott, hanem egész nap egy vicinális gyorsvonat mozdonyának sebességével loholt táborból-táborba saját híveit keresvén nagy eredménytelenséggel, már a választás vége felé nagyon idegeskedett s már akkor szörnyen em­legette a petíciót s csak akkor nyugodott meg, midőn Torday küldöttségi elnök megígérte neki, hogy az ő számára másnapra, péntekre külön választást fog kitűzni. De a külön választás, hogy, hogy nem, elmaradt s most Blazsek Tóni örökös fő- és alispán, nemkülömben állandó képviselőjelölt fenyegető szavát beváltotta s meg- peticiónálta nemcsak dr. Földes Béla, hanem dr. Kelemen Samu szatmári mandátumát is. A rövid, de velős petició igy hangzik: Nagyméltóságu m. kir. Kúria! Alulírott ezennel megpeticiónálom dr. Kelemen Samu szatmári és dr. Földes Béla nagybányai képviselők mandátumát és kérem: méltózlassék Nagybánya képviselőjévé engem, Szatmár város képviselőjévé pedig N. N. (Tiszteletből elhallgatjuk a nevét.) ba­rátomat kinevezni. Tisztelettel Blazsek Antal családi majorátus és képviselőjelölt. Hát a petició mégis csak beadatott, csupán annyi szépséghibája van, hogy Blazsek Tóni a petícióhoz szükséges 3000 koronát elfelejtette deponálni. Pályázat jegyzői állásokra. Szatmármegyé- ben a szakállasdombói körjegyzőségben körjegy­zői és egy újonnan rendszeresített segédjegyzői állásra pályázat van hirdetve. Pályázatok mind a két állásra Damokos nagybányai főszolgabíró­hoz julius 22-ig adhatók be. Uj adóhivatal Halmiban. Ugocsa vármegyé­ben Halmi székhellyel 1910. év julius hó első napjával uj m. kir. adóhivatalt állított fel a m. kir. pénzügyminiszter s ide Varga J. Sándor máramarosszigeti adóhivatali ellenőrt adóhivatali pénztárnokká, Jekelfalussy Ferencet adóhivatali ellenőrré, Lőrinczy Zoltánt ideiglenes minőségű adótisztté nevezte ki, Husovszky János és Szent- györgyi Kálmán nagyszőllősi adótiszteket pedig az uj hivatalhoz áthelyezte. Képviselők a bizottságokban. A képviselő­ház közelebbi ülésén Dr. Kelemen Samu, ország­gyűlési képviselőt az igazságügyi és zárszáma­SZINÉR VÁRALJ A dást vizsgáló bizottságba, Szuhányi Ferenczet a földmivelésügyi, Mán Lajost a kivándorlási, Föl­des Bélát a közgazdasági s pénzügyi, Helmeczy Józsefet a kérvényi s mentelmi, Szetiványi Gyu­lát a mentelmi és számvizsgáló, Szálkái Sándort a számvizsgálói és kivándorlási bizottságokba beválasztották. Sovány Dezső ügye. A nagy közönség vala­mint a jogászok köreben nagy feltűnést keltett annak idején Sovány Dezső mátészalkai kir. já­rásbirósági albiró esete, ki a műit év március havában ittas állapotban Bordás Demeter kémény­seprő mestert szóváltás közben megszurta, minek következtében az április 5-én meghalt. A büntető bíróságok nevezett albirót jogos védelem fennfor­gása okából jogerősen felmentették. A befejezett bünper iratai a fegyelmi bírósághoz tétetvén át a debreceni kir. ítélőtábla fegyelmi bírósága a Porubszky Jenő táblai elnök elnöklete alatt tar­tott tárgyalás alkalmával Sovány Dezső albirót fegyelmi vétségben mondja ki vétkesnek s e miatt őt hivatalvesztésre ítélte. Az elitéit fellebezett. Megszurta az anyósát. Gnant István csoma- közi gazdának családi békéjét állandóan zavarta anyósa, Barkó Józsefné. Sőt az utóbbi időkben férjével — kit szintén sikerült veje ellen felbő­szíteni — a sokat zaklatott emberrel szemben tettlegességre is vetemedtek. Junius 26-án az anyós egy ismételt perpatvar közben, forró vízzel akarta leönteni — férje segítségével — vejét, ki erre ugyanakkor evésnél használt késével hátba szúrta Barkó Józsefnét. Az anyós sebébe belehalt. A bíróság a falujában általánosan tisztességes és békeszeretőnek ismert Gnant Istvánt, miután ál­landó .lakással bir, azonnal szabadlábra helyezte. Öngyilkossági kísérlet. Mihajlovics Sándor fehérgyarmati járásbirósági végrehajtó f. hó 5-én délután fél 6 órakor a postaréten a vasúti töl­tés mellett meglőtte magát. Súlyos sebével a nagy­károlyi kórházba szállították, ahol már jobban van. F. hó 8-án a fehérgyarmati járásbíróság megkeresésére a nagykárolyi kir. járásbíróság ré­széről dr. Serly Jenő járásbiró Tóth Kálmán jegyzőkönyvvezető joggyakornok kíséretében fel­kereste a sebesültet, kihallgatta őt az iránt, hogy a Weisz Herman fehérgyarmati kereskedő javára foganatosított végrehajtásból befolyt 239 korona 73 fillérrel be tud-e számolni. Mihajlovics Sándor azt vallotta, hogy a pénzt elköltötte és jelenleg visszaszolgáltatni nem tudja. így tehát a szeren­csétlen ember a kórházból a fogházba kerül. Az újságírás szenzációja Az Est, ez a fővá­rosban naponta korán délután megjelenő Ízléses, bátor, szabad és becsületes lap. Az Est uj szí­nekkel, uj formákkal vág utat az események ára­datába és mindenütt ott van, a hol szükség van a gyöngeség vagy az el nem ismert érdem vé­delmére és a hol szüksége mutatkozik a bűnök leleplezésének. Az Est újságírói gárdája a legne­vesebb újságírókból áll, a kik mindent odaadnak a közönségnek, a mi csak független, tiszta kezű és a nagy emberi ideálokért küzdő újságírók oda­adhatnak: szívókét, eszüket és munkájukat; cse­rébe csak a közönség szeretetét kérik. »Az Est« mindennap a legelső délutáni gyorsvonattal indul Budapestről szerteszét az országba és igy az or­szág minden tájára legalább fél nappal előbb viszi meg az aznapi események hírét, mint a többi fővárosi napilapok és azért előfizetési ára mégis havonta csak 1 kor. 40 fillér. Előfizetést akár­melyik postahivatal elfogad. A szerkesztő üzenetei. ‘Az elhunyt egyik leánya.« Nagyságod alighanem tévedésben van. Mi egy olyan halottról irtuk a »viccel a halott« cimü közleményünket, kinek halálát mi mint­egy 100 korona erejéig, fájlaljuk. Ez lehet ízléstelen, de igaz. És. nem merjük feltételezni, hogy Nagyságod csak a kegyeletet kérné ki magának akkor, mikor valamelyes fizetnivalók is járnak a kegyelet nyomán. Azért ismé­teljük, Nagyságod tévedett, mert bizonyára másról volt szó. Ha névszerint megnevezi magát, privát levél­ben válaszoltunk volna. Erre kérjük is, hogy esetleges hibánkat reparálhassuk. Tudósítóinknak több szorgalmat kivánunk. ‘Előfizetőd urnák, vagy urhölgynek (nem irta ki) nincs igaza. A lapot a nyomdából pontosan elküldik minden megrendelő címére még ha nem fizet is. Kérjük megírni, mely számokat nem kapta s mi azonnal pótoljuk a hiányt. Főmunkatársak: dr. Kaba Tihamér és dr. Katona Sándor. 1 Oda Szatmár-N émeti—Felsőbánya. Vissza 1 Vv. Vv. Vv. Szv. Szv. 107 Szv. Vv. Szv. Vv. Vv. 1 15814 5812 5816 5802 5804 5801 5813 5803 5811 5815 1 111111 I—III. II. III i—hl I—III. l—III. II. III. I—III. I—III. II. III. — 705§935 _ §7 00 900 ind. Budapest keleti p. u. (89) érk. 820 _ f955 545 — — 2 54 _ 100211226 356 > Debreczen (89) — — érk. 1140 — 422 1008 — 1 54­130 554 > Királyháza (89) — — érk. — — 257|351 824 — 618 _ 301 726 ind. Szatmár-N émeti (89,109,110) érk. 829 O 135 644 — X627 — 1 X733 1 0 Batizvasvári — — a «. X821 3 ! X634 635 — X314 X739 Batiz 1. sz. őrház — X816 Ö XI22 627 1 G 648 — 324 749 Szatmárudvari — — 807 m 113 617 &ra <D C/2 sO H a> s-t 717 — 348 815 Aranyosmeggyes — 748 <U CS a s-i 1254 555 0 733 _ 40 0 827 Apa — — — — 731 ■0 * 1237 534 n iül 756 — 416 845 Szinérváraija — — 714 1221 515 iá 3 cL Ica 812 _ 42 9 858 Iloba — — — — 70 > X 1209 450 *0 832 447 916 Kissikárló — — — 651 N 07 1158 440; |-o 843 — 456 925 ' r Buság-Misztótfalu — 1 li 636 u 1143 422 Is, 912 — 520 949 érk.Nagybánya (108) —ind. 615 +­1122 358| JllE S ­2 22 . .-­— érk. Zilah — — — ind. _­— —-— 524 — —; — Kolozsvár — — ind. — — — — — 1 _ loot — —­— Besztercze — — ind. — — — — — 1 610 937 120 525 955 ind. Nagybánya (108) —érk. 607 754 1117 327 730 1 617 943 127 531 1001 1 Nagybánva szénatér 4­603 749 1113 322 X725, 1 636 1001 146 546 1016 4 Giródtótfalu — — 550 733 1100 307 X710 1 651 1014 201 557 1027 érk. Felsőbánya — — ind. 540 7^0 1050 255 700 1 Oda. Mae'vbánira—Alsófemez elv. Vissza. Vv. 6712 II. III. 108 Vv. 6711 II. III ü Slndul Budapest nvusc. p. u.-ról. 7°5§935 ind. Budapest keleti p. u. (89) érk. f95545£ Érk. Budapest nyug. p 11.-ra. ífl -----­— — — 2 5 4 > Debreczen (89) — — » 5»2632 — — ü — — — — 4 56 > Nagykáruly (86) — — » 3OO4.O2 — — p — — — — 6i3 ind. Szatmár-németi (107) — érk. 135 — — B — — — — 975 ind. Nagybánya (107) —érk. 1107 — — — n — — — — X929 ind. Nagvbánya szénatér ind. xi 101 — — — — — — — 954 érk. Alsófernezely — — ind. 1042--­— —— —

Next

/
Oldalképek
Tartalom