Szinérváralja, 1909 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1909-04-20 / 16. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Hatodik évfolyam. Előfizetési árak*. Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkinl 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. Alapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinéruáralja“ szerkesztőségéhez Színérváraljára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = Tavaszi munkakedv. (P. M.) Az idei tavasz mintha egészen más volna, mint a többi. Máskor is örömmel üdvözöltük a hosszú, csüggesztő tél elmúltával a tavasz beköszöntését, de most jóformán az egész országban hatványozott mértékben örülnek a tavasznak, mintha a tél elmúltával egy sötét, nyomasztó érzés költözött volna el az emberekből. A husvétot, a feltámadás magasztos ünnepét az idén régen nem tapasztalt melegséggel ünnepelték az ország lakói. Most, hogy végérvényesen ragyog a tavaszi nap, valami különös, lelkesítő munkakedv tölt el mindenkit, tettre, dologra készen áll minden ember. Az idei husvét megkönnyebbülést hozott az egész országnak. A háború réme, mely minden borzalmával fölöttünk lebegett, eltűnt és az ünneppel egyidejűleg beköszöntött a minden oldalról várva-várt béke. Borzalmakkal teli tavaszra voltunk elkészülve, az ország gazdasági, munkakedve stagnált és most, hogy a borús felhők eloszlottak, csak érthető, hogy az embereket a verőfényes, derűs, békés tavasz a legteljesebb, a legfokozottabb munkakedvvel látja el. Az ország minden részéből olyan hírek érkeznek, a melyek arról számolnak be, hogy a háború elmúlását mindenütt a legteljesebb megnyugvással fogadták és a munka, mely éppen a háborús hírek következtében megakadt, most mindenütt rendben és fokozottan tovább folyik. Az ipar, a kereskedelem és egész gazdasági életünk rövid tespedéséből felszabadult és a tavaszi béke folytán hatalmas lendülettel ismét a virágzás felé indult. Az illetékes hatóságok most nagy munkakedvvel látnak hozzá a városok rendezéséhez és egymásután olyan intézkedések történnek, a melyek a városok és azok lakóinak gazdasági érdekeit vannak hivatva megjavítani. Az alkotási kedv most mindenütt nagy és ha csak a fele megvalósul annak, a mit terveznek, úgy óriási lesz a haladás. De valjuk meg őszintén, sok is a tennivaló minden téren. Iparosaink a lanyha iparpártolás, kereskedőink a külföldi behozatal, közönségünk pedig a drágaság és egyéb mizériák ellen emelték fel tiltakozó szavukat, mindezideig azonban hiába és ha most történik olyasvalami, ami érdekeiket előmozdilja, annak csak örülni lehet. Az idei rügyfakasztó tavasz tehát a béke jegyében született meg, nagy munkakedvet öntött az elcsüggedt emberekbe és bízunk abban, hogy e munkakedvnek látható eredményei is lesznek. Vajha igy lenne. Vajha mielőbb egészséges gazdasági viszonyok köszöntenének e sok megpróbáltatás' szenvedett országra. A könyv. A magyar nép — hála Isten — megérezte’ hogy az életben minden pályán, minden sorban javarészint az boldogul, akinek az esze ki van csiszolva. Ember legyen a talpán, aki meg tud állni ma, aki panaszkodás nélkül, megelégedetten tudja átélni az életet. Örvendetes dolog, hogy a nép fia képezi magát. Most már nem elég neki a kalendárium, nem kapkodja a vásári ponyván éktelenkedő füzeteket, melyek sötét bűnökről, alantas dolgokról mondanak borzalmas dolgokat. Mióta az iskola a betű szeretetére megtanította a népet, amióta a tanyai gyerek is messze faluba bandukol az iskolába, a könyv életszükséglet lett. A nép is keresi, szereti a jó könyvet s azokat megbecsüli. Arany János Toldiját ott tartja a zsoltár mellett a mestergerendán, Petőfi költeményeit házról-házra adja, Jókai »Uj Földes Ur«-ában gyönyörűségét látja. A könyv az újkor követelménye. Jó tiz esztendeje, hogy több vármegyében a földmivelés- ügyi miniszter nyilvános könyvtárakat állított föl. Valami harmadfélezert. Mily kedves kép. Hetenkint a faluházán, az iskolában, az olvasókörben megjelenik a falu minden rendű lakója, behozza az elolvasott könyvet. És másikat vesz ki. Ahol ez igy van, ott nem unalmaskodnak, nem pletykáznak, nem filkóznak, hanem olvasgatnak, tanulnak, művelődnek. Akinek história kell, a nyilvános könyvtárban sokat talál, aki a verseket szereti, az elmét gyönyörködtető költeményeket olvashat, aki az elbeszélést kedveli jobban, az bőven válogathat azokban az örökszép könyvekben, melyekben a lélek finomul és amelyekben a jóra hajló szív erkölcsi tanulsággal telik meg, felvértezvén az embert, hogy az életben meg ne botoljon. Mind e munkákkal azonban nem volna teljes a gazdasági nép könyvtára, ha nem foglalnának helyet ott a gazdasági könyvek, melyek mindegyike a gazda barátja, megtanítván mindazokra, amelyek ismeretével több lesz a jövedelme. A községek nemes versengésben jelentkeznek ma is a könyvtárért. A földmivelésügyi minisztériumban sorjában — a maga meghatá- I rozott formája szerint el is intézi azokat. Tudni kell mindazoknak, akik egy ilyen tanulságos könyvtárt óhajtanak ingyenesen kapni a minisztériumból, hogy a községi képviselőtestületnek kell határozatot hoznia, melyben kimondják a népkönyvtár felállítását, majd folya- modniok is kell érte és a határozatot is be kell a minisztériumnak mutatni. Ha a községben levő szövetkezet akar létesíteni ily könyvtárt, akkor alapszabályokat kell készíteni, ennek formáját bármelyik gazdasági tudósitó átadja és ezt látta- mozás végett a belügyminiszterhez kell fölterjeszteni. Ez vonatkozik valamely már meglevő olvasókörre is, azzal a külömbséggel, hogy a közgyűlés határozatát a kérelemmel együtt a földmivelésügyi miniszterhez kell fölterjeszteni. Többől nem áll a dolog. Nem nagy sor, minden község utána járhat a dolognak. Ha a kérést nem is intézik el azonnal, azért sor kerül valamennvire. Rendet tartanak ott is: aki előbb A „SZINÉRVÁRAUA“ TÁRCÁJA. Naszrekkin Hodsa tréfái. A Török Csalóka Péter. — Gyűjtötte és fordította: Kunos Iguácz. — I. Naszrekkin Hodsának hívják a törökök Csalóka Péterjét. A 14. század első éveiben élhetett a Hodsa, azokban az időkben, amikor kis Ázsiának az a területe, ahol Naszrekkin született, előbb Karamánia fejedelemségéhez, majd Bajazid szultán uralma alá, végül a tatár Timorlenk birtokához tartozott. Alig van birodalma a széles nagy keletnek, ahol a tréfás szavú Hodsa neve a legösmertebbek közé ne tartoznék. Egy Szivri- Hiszár nevű városkában született, a jóniai rész let egyik községében; de azok az összes tréfák és adomák, melyek ma sem tévesztik el vidító hatásukat, egy másik helységgel, Ak Sehir rel vannak kapcsolatban. Itt végezte volt Nazzekkiu az ő hodsai teendőit s ugyanit van a türbéje is. Hodsa vagyis egyházfi volt ami Naszrekkinünk, amolyan tanító, biró és papféle egy személyben, községének a legtudósabb és legbölcsebb embere. Nevéhez a tréfás történetkéknek és humoros , mondásoknak egész sorozata fűződik, mely még i mai nap is közszájon forognak és apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre átszállanak. Alakja nem a müirodalomban, hanem a nép emlékezetében köveseden meg, aminthogy az a műfaj is, melyet csak az ő egyénisége teremtett meg, népies színezetű népi termék. Mondásai a jobbkor szavaira finomodtak, alakja egy legenda-kör hősévé alakult. Innen magyarázható meg az a nagy népszerűség, mely az ő nevéhez fűződő és az ö neve alatt ismeretessé vált tréfékat közkeletűekké, a népnek úgyszólván közkincsévé tette. Szószékre lépett egy nap a Hodsa és szólt a hívőkhöz: »Tudjátok-e, oh muzulmánok, hogy mit leszek nektek mondandó! — »Nem tudjuk« — válaszolják hívei. »Ha nem tudjátok, hát akkor minek mondjam el?« felelt vissza Hodsa. A következő nap ismét fel megy a szószékre és megint azt kérdi híveitől, hogy tudják-e mit akar nekik mondani. »Tudjuk, óh Hodsa« — felelik egyúttal vissza. »No ha már tudjátok, akkor minek mondjam el?« Szólt és leszállón a szószékről. A hívők megütköznek a feleleteken és megbeszélik egyipás közt, hogy hogyan fognak ki rajta. Harmadnapra megint elkezdé a szószékről: »Tudjálok e, óh muzulmánok, mit leszek nektek mondandó?« A hívők egyik csoportja azt feleli, hogy: »Tudjuk.« A másik csoportja, hogy: »Nem tudjuk.« — »Be jó« — szól erre a Hodsa, »akik már tudják, majd elfogják mondani azoknak, akik még nem tudják.« * Kölcsön kér a Hodsa a szomszédjától egy kazánt és amikor már nem kellett neki, egy kicsike kis kazánt lett még bele és úgy vitte vissza. Kérdi tőle a szomszédja, hogy mit keres benne az az edény. »Azt feleli rá Hodsa, hogy a nagy kazán szülte.« Megörül neki a szomszéd, és elfogadja. Egy pár nap múlva megint kéri a Hodsa a kazánt, jó darabig használja és mikor látja a gazdája, hogy nem hozzák vissza, elmegy érte a Hodsához. »Te életben légy, a kazánod meghalt,« mondja Hodsa. »Hát meghalhat egy kazán?« kérdi a szomszéd. »Ha elhitted, hogy szülni tud, azt is hidd el, hogy meghalni is képes,« válaszolt Hodsa. * Fehérruhát mosott a Hodsa felesége és a kaftánt kiakaszfotta a kertre száradni. Éjféltájban kiment a Hodsa és úgy látta, hogy valaki van a kertben. Kéri a feleségétől az ijját, nyilát. A felesége odaadja neki, keresztül lövi vele a kaftánt, aztán becsukja az ajtót és lefekszik. Reggelre kelve, látja, hogy a kaftánját lőtte ke-
