Szinérváralja, 1909 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1909-03-16 / 11. szám
Szinérváralja, 1909. Március 16. — 11. szám. Hatodik évfolyam. w — TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint ¥0 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Március 15. Még hó takarja a puszta avart. Még zúzmarával telvék a fák sudári. A langy napsugár hidegen, barátságtalanul tűz alá a borongős mennyboltról. Madárdal, vig csicsergés nem hallik a csalitből. Csendes, szomorú a természet. Dideregve, fázva bújnak el az emberek. De mégis. Mintha messziről, a sejtelmesen, csengve, bongva valami félelmetes melódia bontakoznék ki. Mintha hatvanegy év elmúlt fényes korszaka ujulna meg, elevenednék meg halottaiból. A langy tavaszi szellőt helyettesitő fagyos északi szél, ismét meleg, forró érzelmeket vált ki a szivekből. A szabadság, az egyenlőség, a testvériség viharzó fergeteg ismét végig- szágult a hazán s újra remegésbe, reszketősbe hajtja a kebleket. Észak felől hideg szél sivit. A szláv gyűrű, mely fojtogatva veszi körül a magyart ismét háborog s elnyeléssel fenyeget bennünket. Éppen úgy, mint hatvanegy évvel ezelőtt. S a márciusi szellők újra lengenek. Három színű lobogót rezget az enyhe fuvallat s ismét halljuk a »Talpra magyar« lelkesítő szózatát. Az iskolák, hazafias egyesületek megteszik kötelességüket s felidézik az emlékezetbe a múlt idők gyönyörű képeit. Ebből tanulhat a jövendő generatió s nem a jelen szereplőitől. Nem szinfalhasogató szólamok, nem dicsőítő dythirámbok mozdítják elő a haza jó sorsát, előrehaladását, hanem a cselekvő Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. kezek, a munkától kicserepesedett tenyerek dicséretes munkálkodása. Csak a múltúnk fényes, biztató. A jelen .. . Sötét, sivár, mi jóval sem kecsegtet. Mintha a kultúra előrehaladása megölte volna a sziveket. Mintha a műveltség terjedése magyarságunk, faji összetartozásunk rovására lenne. Nem gyulnak már oly hatalmas lángra a hazalias felbuzdulás vérpiros fáklyái. Mintha csak füstölögve égne, vakító fényét nem terjeszti szanaszét, hogy megvilágítsa a szivekben lakozó tiszta érzelmeket. Pedig még nem hunyt ki egészen az isteni szikra a magyar szivekből. A hunyó parázs még ott szikkad a keblek mélyén, gyújtó lángra van csupán szükség, hogy fennen lobogjon ismét a hazafias érzés a magyarban. Ha felharsan a szivekbe markoló »Hazádnak rendületlenül ...» Ha elhangzik a busongó »Áldjon vagy verjen sors keze...« ismét kipirulnak az arcok újra ökölbe szorulnak a kezek s mávoius idusa ismét az a szent, az a hazafiassággal megtermékenyítő nap, mint volt a múltban. Újra a szabadság, testvériség, az egyenlőség megszentelt ünnepnapja. Él magyar, áll Buda még ... S nem dűlt még rabigába szegény nemzetünk! Ha késik is a tavasz, a természet örök rendjét megállítani nem lehet. Lehet még oly hosszú is a tél, kisüt a nap s elkergeti a hideg, a dermesztő árnyakat, melyek útját állják a magyar szabadságnak. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény is küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = Március 15-ike, te dicső, te feledhetetlen, te örökéletü nap, örömmel üdvözlünk. Uj remény, uj élet lüktet ereinkben s mi bizalommal tekintünk a jövőbe. A magyar nemzet ereje hazafiasságában rejlik s ez erő még él, megvédelmezi minden idők, minden nemzetek sorvasztó, öldöklő hatása ellen. Március idusa köszöntünk! Győré Béla. A gazdasági népoktatás. Magyarország természeti fekvésénél, népének sajátos tulajdonságánál fogva kiválóan agri- lculiur állam. Ha kezünkbe vesszük hazánk térképét és figyelmesen átvizsgáljuk, azonnal szembeötlik a nagy Alföld, mely búza és gabona termelésre elsődlegesen alkalmas, inig a síkságot körülövező domb- és hegyvidék a szőlő- mivelésre, gyümölcstermelésre és állattenyésztésre oly alkalmas terrénum, hogy párját ritkítja. Ezen előfeltételek daczára, ha a hazai gazdasági helyzetet vizsgáljuk, könnyen megállapíthatjuk, hogy a külföldi behozatal évről-évre emelkedik, tehát iparunk nem lendül, nyerstermény kivitelünk viszont csökken, vagyis termelésünk nem produktiv. A statisztika mutatja ezt, amely nem csal, nem áltat. E szomorú helyzetnek az oka az, hogy hazánk mezőgazdasági kultúrája fordított viszonyban áll a rendelkezésre álló természeti viszonyokkal. Vagyis a mezőgazdaságunk oly alacsony nívón áll, hogy nem képes kihasználni a kedvező természeti konjuklurákat. Ezáltal a nyugati államok átlagtermelése a hazai termelés átlagának felette áll. A magyar mezőgazdasággal foglalkozóknak egy szomorú megállapítása e tény, amelyen A „SZINÉRVARALJA“ TARCAJA. Március idusán. Saru feloldva, fő fedetlen álljon Ulszéli zajt, kövessen néma csend, Mig túl a messze, kéklő éghatáron A népszabadság hajnala dereng. Némuljon el a kufár, önző érdek, Lengjen béke a hármas bérez felett S lobogó lánggal égjen a szövétnek, Mit ők gyújtottak, — a félistenek! Nyugat felől, tavaszi szellők szárnyán Suttogva szállt a bűvös szó felénk S a szenvedésnek, sivár éjszakáján Újból fakasztott rügyező reményt. . . . Viharrá lett a szellő suttogása, A zsenge gally, hatalmas tölgyre vált S fennen dicséré milljók zsolozsmája A szent szabadság dicső hajnalát. Trónok inogtak múltak omladékán Egy szebb jövőnek épült csarnoka: Feíbug a dal ezernyi ezrek ajkán, Hogy rabok többé nem leszünk soha. . . . Závár felpattant, nyílt a börtön ajtó, Villogó karddá lett a rabbilincs Budának ormán büszkén leng a zászló S magyar hazának többé rabja nincs. Saru feloldva, fő fedetlen álljon. Utszéli zajt kövessen néma csend Mig túl a messze, kéklő éghatáron A népszabadság hajnala dereng. Némuljon el a kufár, önző érdek, Lengjen béke a hármas bérc felett S lobogó lánggal égjen a szövétnek, Mit ők gvujottak, — a félistenek! Szilágyi Ferenc. A határon. — Irta: Földes Imre. — A gránát belecsapott a vízbe. Felpukkanhatott a Duna fenekén, mert forrva bugyborékoltak a hullámok. De a csónaknak semmi baja sem történt. Fáradhatatlanul eveztek tovább. A csónak orrán összefont karokkal állt a kormányzó. Visszanézett a túlsó partra. Komor arccal, sötéten bámult maga elé. Az evezők imádó áhítattal néztek rája. Egy gondolat vezette mindnyájukat. Megmenteni az ő életét, a szentét, Kossuthél! És ő legkevesebbet törődött önmagával. Elmerengett. Minden evezőcsapás távolabb viszi a hazától. Lassan-lassan ködbe vesznek a túlsó part bércei és ez a nehéz köd megöli a lelkét. Az ormokon még meg-megcsillan a nap sugára, de az ő szivében csak sötét van, nyomasztó, borzalmas sötétség. Elveszve minden! Minden ... 1 A kápolnai csatatéren még ott piroslik a vér, a lőpor-füst még el sem szállt, de a zászló lehanyatlott és a három szinü lobogó fehér és zöld szalagja is beleolvadt a pirosba: Pirosra festette a vér ! Gyászba borult az ország. Minden családnak van halottja. Özvegyek járnak végig a csatatereken, hogy eltemethessék a férjüket. Az ellenség pedig temeti azt a nagy halottat; A hazát! Garázda martalocsok vígan ülik a tort. A köny pedig omlik a szemekből, omlik folyton, folyton. A kormányzó elmerengett és egy könycsepp csillogott szemében. A vén trázsamester halkan buzdította sietésre legényeit. Azok serényen húzták az evező lapátokat. Szomorú arcukon ott a gondolat, hogy nagy munkát végeznek. Megmentik a szentet, — a jövőnek. Mert ki tudja, mit hoz a jövő?! Kossuth végignéz a csónakban ülőkön. Csupa szomorú, gyászos arc. Úgy ragyogtak azok a szemek, mint a gyémántcsöpp a fekete posztón. A csónak szilaj futással szelte a vizet. Még néhány evezőlökés és elérik a partot. A túlsó oldalról a vizre bámultak az ágyuk. Sötét torkaik fuldokolni látszottak, mintha megérezték volna, mily borzasztó szerepet juttattak nékik. Mikor megdördültek, hatalmas lóditással visszaugrottak a partról. Három szét is robbant közülök. A lőpor-füst szétoszlott. A csónaknak semmi baja. Az ágyuk sortüze csak a vizet korbácsolta fel. — Még most sem tudnak lőni a cudarok, mormogta magában a vén slrázsamester. Pedig már megtanulhatták volna tőlünk. A csónak kikötött. Kiszálltak. A kormányzó megállt a parton. Nekitámaszkodott egy sziklának. A többiek szomorú arccal áltak körötte. Nem hangzott egy szó sem. Csak a szemek beszéltek. Volt abban a beszédben minden. Bucsuz- kodás a haza határától, ima a mindenhatóhoz irgalomért, átok, borzasztó átok az ellenség fejére. Kísérteties csöndbe burkolózott a kis csapat. A Duna méltóságos nyugalommal hömpölygött
