Szinérváralja, 1909 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1909-03-09 / 10. szám
Szinérváralja, 1909. Március 9. — 10. szám. Hatodik évfolyam. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak; Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilltér soronkinl 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = Háború ? (D.) Puskaporos a levegő. A lapok telistele vannak háborús hírekkel. A tőzs- j déken irtózatos pánik dúl. iMindenki fél, j mindenki megrettent és semmi, de ab- j solute semmi bizonyosság nem szivárog ' ki. Aggódó anyák féltik fiaikat, feleségek férjeiket, mindenki izgatott, mindenki remeg, mert mindnyájunknak félteni valónk van. Mars hadisten félelmetes mu- i musként jelenik meg álmainkban s a há- | ború vérfagyasztó réme kisért minden ! léptünknél. Nem a kis szerb nemzettel vívandó küzdelem nevetséges félelme szállott belénk, hanem egy általános kontinentális fegyverkezés zöreje riasztja egész Európát. A nemzetek erőpróbája, országok mérkőzése helyeztetett kilátásba, ettől a nagy félelem, a pánik s mindaz, mi ezekkel együtt jár, az értékek devalválódása, az élelmi szerek drágulása. S mégis kérdőjel még a jövő. Mindennap más és más alakulás szemlélhető, a világpolitika intézői már jóelőre tudják a fejleményeket, de mindent szigorú titoktartás leple alá rejtenek, hogy a kis existentiák, a családok egyedei hadd rémüldözzenek továbbra is, mit nekik Hekuba, a fődolog az európai koncert zavartalansága, a belbéke, a konszolidált állapotok megbojgatása őket nem érinti közelebbről. Millió és millió értékek elveszése kisded játékaikat nem háborgatja. S a társadalom izgatottan, visszafojtott lélekzettel lesi a jövendőket. Mohó kíváncsisággal olvassa a hírlapok háborús híreit, a szerb, az orosz politika alakulásait. Mindenki a háborúról beszél, mindenki annak lidércnyomása alatt áll. Sokan már egész jövőjüket úgy osztották be, mint akinek már semmi várni- valója nincsen. A háború itt van s a jövendővel törődjön az, kinek veszteni valója van. Pedig még mindig nem bizonyos az, hogy vájjon egyáltalában lesz-e háború. Sőt a beavatottak szerint egyáltalában nem is lesz. Sokan azt suttogják, hogy az egész nem egyéb, mint félelmetes manőver, bizonyos politikai párt elriasztására, bizonvos követelések leszállítására s engedmények kicsikarására. Nem valószínű, hogy ily hatalmas politikai tények, tényleg valamely párt érdekeinek szolgálatába szegődnék, de a jövő majd megmutatja, hogy tulajdonképen mi igaz a suttogok beszédéből s mi nem. Mindenesetre sokkal üdvösebb lenne, ha tényleg a suttogóknak lenne igazuk s a háború összes fenyegető rémeivel elmaradna, semmint, hogy tényleg valóra váljon a háborús eshetőségek bármelyike. Mert lett légyen bár a győzelem még akkora is, melyet a mi hadseregünk bárkivel szemben elér, nem mérhető fel azzal az árral, melyet érte fizetnünk kell. Egyetlen magyar baka eleste több kár a mi szemünkben, mint a hadisarcok, a zsákmányok milliárdjai s a területi hódítások mértföldjei. S azt hiszem, hogy a nemzetnek ez az aggálya a magas intéző urak szivéig el fog érni s ők is méltányolni fogják az aggódó szülők s hitvesek félelmét s nem engedik a dolgokat odáig fajulni, hogy a háború ijjesztő vérfürdői ismét izgassák a kedélyeket s különösen a mi vidékünket, melynek semmi kedve sincsen véráldozatokkal is hozzájárulni, bármily hóditó törekvésekhez. Az ipartörvény revíziója. Azzal a levéllel, amelyet Szterényi József államtitkár az ipartestületek országos kongresz- szusához intézett, az ipartörvény reviziója uj stádiumba lépett. Eddig az államtitkár által tervezett nagy ipari kódex tárgyalása és vitatása körül folytak a csatározások, melyek sorompóba szólították a kis és nagy ipar, a szervezett és nem szervezett munkások ezreit, a szociológusokat, a jogászokat és az érdekeltség még szélesebb és távolabbi rétegeit. Nem szenved kétséget, hogy valamennyi oldalról erősen ostromolták az uj erődítési terveket és az építő nem tehetett egyebet, minthogy engedjen az ostroml knak- Visszavonta tehát az egész bástyát és csak a felvonó hidat hagyta meg, mely a régi állapotból az újba átvezetni lesz hivatva. Más szóval az előttünk fekvő tervezet gyökeres átalakuláson fog keresztülmenni, alaposan lesoványodik, mielőtt uj formájában ismét megjelenik a magyar glóbuszon. Szterényi József mindenesetre nagyot és szépet akart. Nemcsak régi panaszokat akart javítani, hanem újat is akart teremteni, hogy a szociális törvényhozás terén megelőzze az egész művelt külföldet. Es ha javaslatainak úgynevezett szociális részei például valamely nagy iparállamban jelennek meg, bizonyára több méltánylással és elismeréssel fogadják vala ezeket, mint nálunk, ahol a gyáripari és munkásviszonyok még nem eléggé konszolidáltak és nem eléggé kiforrottak. Marad tehát a régi keret újabb javításokkal, kiegészítésekkel, toldással, foltozással. A képesítést egy kissé jobban kell megrendszaA „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. A szolgabiró ur paklizott. — Irta: Sz. Szigetliy Vilmos. — Práznovszky Kázmért úgy kapta örökbe a vármegyénk, hogy senki sem tudta megmondani, mióta örvend közszeretetnek. A szeretet sem megfelelő kifejezés erre, inkább féltek tőle s tisztelték annyira, amennyire a rejtélyes embereket szokás. A régi szabású fiskálisok közül való volt s harsogó hangjára még a tekintetes vármegye is megreszketett, holott nem ártott volna olykor az ügyek mélyére is tekinteni, valahányszor Práznovszky Kázmér végső argumentumnak azt vágta ki: — Becsületszavamra mondom, hogy az igy van. Az ügyei is kétesek voltak ; egyik helyen azt susogták, hogy alig tud megélni, mások viszont fogadoztak, hogy Práznoszky ugyan kevés port vállai, de amit vállal, azt nem szalasztja ki könnyelműen a kezéből. A megbízó fél is csak úgy menekül, ha ott marad az inge is a fiskális kezében. Tudott azért kedves és ur is lenni, bár a tekintélyét föntartolta és nem ereszkedett le senkihez. A ferbli-kompániája is válogatott emberekből állt s leginkább az esperes szerepelt benne — aki Práznovszkynak adta le a stólát — meg a város képviselője, akinek ép úgy nem rándult meg egy arcizma sem, ha vesztett, ha nyert. Szerencsét próbáltak ennél az egyre híresebbé váló asztalnál a megye apró nemesei is, mikor a termést hozták be, de az ilyen kísérleteknek rendszerint inségkölcsön lett a vége, ami annakidején jött divatba. Idők múltával aztán az a babona lelt úrrá az embereken, hogy Práznovszkyval halálos veszedelem kártyázni, mert az talán még négy ász ellenében is nyer. Mint ahogy huszonegygyei elijesztette egyszer az alispánt, pedig az négy királyt szorongatott.) A ferbli-királyságon kívül volt azonban az öregnek más nevezetessége is: a szépséges Margit leánya. Karcsú, bár kissé asszonyos formájú, aranyhaju szépség, akit a fiatalság alig mert megközelíteni. Egy kicsit gőgös volt és szentül hitte róla mindenki, hogy grófhoz megy feleségül, vagy pedig ahoz, akit megszeret. (A társadalom szabályai szerint a grófot nem muszáj okvetlenül szeretnie.) Ezt az utóbbit maga Práznovszky sem bánta volna, mert amint az ellenségei mondogatták, a vén hiú bolond más levegőt is szívna, ha tehetné, főleg ha volna hozzávaló pénze. Akkoriban történt, hogy az egyik Bobday fiú, nevezetesen a központi szolgabiró, belegabalyodott Práznovszky Margitba. Hogy a leány mit érzett, azt nem lehetett kivenni az összetett bizonyítékokból, ilyeneknek tekintvén az éjjeli zenéket, a korcsmái duhajkodásokat (bánatos hangulatban), máskor pedig egy-egy szál különös gonddal őrzött virágot, ami Bobday Miklós gomblyukát díszítette. A valóságban annyi történt, hogy Práznovszky azt mondta egyszer a kaszinóban a kis szolgabirónak: — A muzsikálást pedig tanácsos lesz abbahagyni, mert nem szeretem az éjszakai csend- háboritást. — Kicsi vagyok, persze, — mondta a fiú szomorúan. — Hál ami azt illeti, öcsém, nem ártana még egy arasznyit nőnöd. Nem is esett róla több szó, de Bobday Miklós eleget értett ennyiből. — Hát majd igyekszem nőni! — határozta el magában a leközelebbi tisztujitáson megpályázta az egyik főszolgabiróságot, — nyolc szavazatig el is jutott vele. Hogy bent járt az egész megye, az urak tiszteletére disz-ferblit rendezett a kaszinó s részint boszankodva, részint menyei kéjjel mulattak az emberek rajta, hogy vándorol már megint minden bankó Práznovszky elé. Aki letört, az beállt gibicelni, vagy kivonult inni s hogy az apát urnák is sietős útja támadt hajnal felé, üres lett egy újabb hely. Akkor azt mondta Bobday Miklós:
