Szinérváralja, 1909 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1909-10-26 / 42. szám
1909. Október 26. (2) 42. szám. SZINER VARALA teszik a jelenvoltak számát. Én egy jó barátommal az Üllői-ut területét, az időtartamot és a gyorsaságot figyelembe véve, 500 ezer főre számítottam ki az összesereglett tömeget. Ezért magáért érdemes volt oda elfáradni. Ennyi embert talán soha az életben nem fogok többé együtt látni. A tribünökön úgy festett a sok fekete ember, mint mikor Debreczenben a Csanakház tetejét vagy a kétemeletes Kaszinót megszállják a (debreczeni, tehát) kálvinista varjak. Az óriás mezőt körülvevő mérhetlen embertömegek pedig legjobban hasonlítottak a Feketetengerhez. A türelmetlenség nagyfokú. 1/2 3 órára tűzték ki a felszállást, V2 4 is elmúlt s még se történik semmi. A katonabandák unott kintorna-zenéjére nem figyelt senki. — Mi lesz Bleriot-val? — Mi lesz a fölszálással ? Csupán csak ez egy dolog érdekelte a nyüzsgő közönséget. A bejárat előtt »Bleriot- körtéket« »Blériot pereceket« »Bleriot-sört« kínáltak. Sokan levelező-lapokat árultak ezzel a kiáltással: — Blériot hivatalos emléklapja. Osztogatták a Tolnai Világlapját repülő clichékkel, meg a jelzések céduláját a zászlók jelentőségéről. A szél erősen fújt dél-északi irányban. Bleriotnak pedig nyugat-keleti vonalban kellett fölrepülnie, mert a két tribün vonal között, a József főherceg piros páholyánál kellett megkezdenie az útját. A szél tehát éppen nem j volt kedvező. Meg is jelent csakhamar a fehér zászló, ami azt jelezte, hogy »a szél tulerős.« A közönség rémitően bosszankodott, hogy hiába gyalogolt két órát, pedig a felbocsátott kis léggömböcskék gyors rohanása mutatta, hogy a szél bizony csakugyan nagy, fent még erősebb, mint a tribünök közt. De a bátor franczia ennek dacára betartotta szavát, nem telt bele pár perc s a fe- í kete fehér után a fehér piros zászló tűnt föl az ! árbocon, jeléül annak, hogy nemsokára repülni fog. Egyszer csak felsiklott a piros lobogó: — Most indul! És mindenki felugrott az ülőhelye tetejére. E pillanatban megszűnt minden ülőhely a repülőtéren, csak lábujhegyen álló, nyújtózkodó alakok meredtek az égnek siri csendben, mintha megnémult volna mindenki. Blériot pedig ott ült a gépje tetejének közepén besüllyesztett ládikóban, jobbra balra tőle a két vízszintes mozdulatlan szárny, a gép alatt három kis kerék, a két első fölött egy- egy szélvitorla, elől az orron egy nagy propeller csavarformáju vitorla, hátul a kis kerék fölött két kisebb mozgatható szárny a kormányzás kedvéért. Maga Blériot úgy nézett ki, mint egy kéményseprő testhez simuló ruhájában, mely még a fejéhez is egészen hozzátapadt, csupán a szeme, orra és szája maradt fedetlen, autó szemüveget nem használt. A motor működni, a két kis vitorla az első keréknél forogni kezdett, kifutott 50—60 lépésre a gép, fölemelkedett először a hátulsó kerék, aztán az első kettő egy kissé, mintha még a földön járna, majd egy arasznyira, egy méternyire, kettőre, 8—10 másodperc alatt fent automobilozott a zseniális franczia a levegőben, mintha csak a Hadak utján járna az angyalok titkos kövezetén, a szellemek vasutján. Isteneknek való látvány az a kis fekete emberkoponya ott az óriás szitakötő közepén, melynek mozdulatlan kormányára rohan előre őrült sebességgel az alatta való alkotmány. Víziónak gondolná az ember az egészet, ha nem hallaná közelről a gép gólyaszerü kelepelését, meg azokat az egethasogató harsány éljeneket onnan különösen az állóhelyekről, a nép köréből. Blériot teljesen uralkodik a levegőn. Háromszor szállott föl. Először bemutatta a gyorsaságot. Egyperc s nehány másodperc kellett neki, hogy a kilometer átmérőjű kört egyszer körülrepülje s megtette ezt az utat egy versben ötször nyolc perc alatt. És leszállóit oly simán, oly kecsesen, mint egy versenygalamb, mindig közelebb jött a földhöz, már csak egy méter, már csak egy arasz, csak egy ujjnyi — ime, a kerekek a zöld pázsiton futnak! Második repülése alkalmával a kormá- nyozhatóságot mutatta be, kanyarodott, fordult, kis helyen irányt változtatott, magasra ment, mint az éneklő pacsirta, aztán lecsapott, mint a héja. Egy Ízben neki rohant egész alacsonyan a tilosba benyomult közönségnek, s mikor azok megriadtak, akkor hirtelen fölemelkedett megint a magasba, szóval játszott, mint akinek a szép verőfényes időben pajzán jó kedve van, még integetett is a gépből a jobb kezével a felséges népnek, melyhez legjobban vonzódott, mint aféle köztársasági. Harmadik fölszállása a magasságot mutatta be. 50—60 méterre emelkedett föl. A gőzmalom kémények, az erdő eltörpültek az ő merész ive alatt. Ekkor már csak két kört tett meg. A nap éppen nyugovóra szállott, megaranyozta a nagy szárnyakat és glóriát vont a fekete ember feje fölé, nehány alkonyi varjú próbált lassú szárny csattogással versenyre kelni az uj kollegával, de bizony olybá tűntek föl, mint mikor a hangyák akarnak a nyullal versenyt futni. Odakint a tribünön kívül, az ingyenesek között, a mezőn csakugyan egy nyúl ugrott elő valahonnan. Nosza, utána, neki az egész sereg, kézzel igyekezett elfogni az ős állatot. Sokáig nem sikerült, végre is egy társzekér kocsis megkapta a két hátsó lábát. Ezen mulattak. Oh jámbor egyszerűség! Mit tudják ők, hogy az az égi masina ott uj korszak hírnöke, mit értik ők azt, mi az, hogy az ember most már tud repülni ! A rendőrök lovai, a középen fekvő dombon toporzékoltak, füleltek, még a sörényök is ég felé állott, mikor a masina először röpült el fölöttük. Alig bírták a legények megfékezni a tüzes állatokat. Később aztán oly okoa saját dolgozószobájába, ahol épen akkor készült legújabb, tavaszi felolvasására. Mrs. Stanton azonban nem nyugodott meg ennyiben. Alighogy a férje becsukta az ajtót, odament a papírkosárhoz, előkotorászta a levelet, kisimította a tenyerén és újból elolvasta figyelmesen. Azzal leült az íróasztalhoz és a következő sorokat irta. Kedvesem! Nincsen családom, azt előre megmondhatom. De, hogy drága levele menynyire megindított, azt szóval ki sem fejezhetem. Miért van az, hogy két rokoniéleknek távol kell élnie egymástól ? Miért, hogy az idén nem olvasok fel Birming- hamban? ... De remélem, hogy márc. 3-án találkozunk Manchesterben; csak arra ügyeljen, hogy el ne tévesszen szem elől és először az életben megszoríthassam a magácska kis kacsóját. Igaz is! Szeretem Byront, a zenét, de mindenek fölött legédesebb a női hang zenéje. Plátói szövetségese: Gilbert. — így — szólt Mrs. Stanton — ha eljuthatok a házassági ajánlatig, akkor pompás lesz majd felfedeznem a kis lány előtt, hogy én vagyok az ő álombéli Gilbertje. Nem is szólt senkinek semmit, a levelet is maga vitte el a póstára. Két nap múlva megérkezett a válasz. Kedves Gilbert! Vettem jegyet a manchesteri felolvasásra és alig várom, hogy az a nap elérkezzék. Ama tudat, hogy ön nőtlen ember, szívdobogással tölti el egész valómat. Oh, repüljetek napok! . . . Hogy mielőbb lát • hassa egyetlen bölcs felolvasóját a kis Mirry. * * — Hm — szólt Mrs. Stanton. — így már biztos a siker! írjuk csak meg, amit annyira óhajt őkelme! Kedves Miriam! Oh, hallgasson ... hallgass az epedő szóra! Akarod, amit én? Akarod, hogy a Mirry neve Mrs. Stanton legyen ? Beszélni akarok veled örökké Byronról, és hallgatni a Te édes hangodat napestig. Akarsz az enyém lenni? Tiz nap múlva kérem válaszodat, a felolvasás után! Örökké a Tied: Gilly. Erre a levélre is érkezett még válasz, de csak ennyi volt benne: san nézték ők is a merész franciát, mintha szégyelték volna, hogy ezután nem ők fogják vinni a csatában a főszerepet. Blériot gépe olcsó és Blériot gépe nem madár, azért bízom a jövőjében. Milyen furcsa lett volna, ha gőzgép helyett annak idején vaslovat, vagy vas ökröt talált volna föl Ste- fenson. A biztos repüléshez nem madár, hanem gép kell s a Blériot alkotmánya gép. Nem egyéb, mint egy légi automobil. 80000 koronát kapott ezért a fölszállásáért s amellett jópénzért eladta a gépjét Károlyi grófnak, állítólag 50000 koronáért, noha 300 pengőből megcsinálhatja az egészet, leszámítva a motort. Ölyan egyszerű, olyan igénytelen! De nem érdemel-é egy ilyen ember milliókat ? Többet érdemel: tömeg-lelkesedést, szere- tetet, ujjongást, ünneplést. Volt is része benne bőven, körülvették úgy, hogy az autóján nem birt megindulni. Magam is oda furakodtam egészen mellé nagy lelkesedésemben s közvetlen mellette kiabáltam: — Vive la France! — Vive Blériot! Barátságosan integetett a kezével s oly szerényen mosolygott, mintha tízig sem tudna számlálni. Felesége pedig lebontotta az arcát egy selyem kendővel, talán elkábitotta a férje dicsősége, mikor százezrek ajka mind mind csak őtet élteti, csak az ő nevét emlegeti. A tribünök közönsége pedig többnyire ott maradt továbbra is a helyén, csak állt, csak bámult merőn az égre, oda, hol pár perccel ezelőtt a csodapillangó száguldott, kérdeni látszott, hogy vájjon álom volt-e ez a kedves, szép, lebilincselő jelenség? vagy csakugyan, igazán valóság? Igen, álmodtunk eddig, ezután jön az ébredés korszaka! Révész János. HÍREK. Jegyzőválasztás. Szinérváralja jegyzőjéül hét pályázó közül 34 szavazattal 4 ellenében Sepsy Károly lett megválasztva. Kossuth Ferenc távirata. A Kossuth-szobor leleplezését követő bankettről, mint annak idején megírtuk, üdvözlő táviratot menesztettek Kossuth Ferenchez. A minister távirati válasza másnap érkezett meg Mándy Zoltánhoz, a helybeli függetlenségi párt elnökéhez. A távirat szövege a következő: »Mándy Zoltán Szinérváralja. Édes atyám szobrának leleplezési ünnepélyéről küldött üdvözletüket legmelegebben viszonzom. Kossuth«. Tiz vármegye gyűlése az önálló bank ügyében. Október 31-én nagyszabású gyűlést rendeznek Debrecenben az önálló nemzeti bank érdekében, melyre meghívták Hajdú, Jásznagykun- Szolnok, Szabolcs, Bihar, Szatmár, Szilágy, Ugo- csa, Bereg, Máramaros és Ungvármegye összes függetlenségi pártjait azzal a kéréssel, hogy a Édes Gilly! Tehát a felolvasáson! Aztán beszélünk — beszélünk . . . Oh, Istenem! . . . Mirryd. — Nos, — szólt Mrs. Stanton, miután a leveleket mind elolvastatta a férjével, és a szegény ember majd elhült a szörnyüködéstől — neked ezt a tervet véghez kell most vinned! Találkozni fogunk a lánykával a felolvasás után! — De, édes szivem ... azt hiszem, hogy igen messze mentél a dologban. — Nem tovább, — mint akartam! — Felelt a nő és pajkosan kacsintott a férjére. — Majd meglátom hát, kedvesem. De úgy gondolom, hogy mégis bajos kissé az idegenekkel tréfálódzni . . . * * * Egy napon utaztak Mirry, Mr. és Mrs. Standon Manchesterbe. Beszállottak rendes hoteljukba és még aznap lezajlott a felolvasó-ülés a színházban. Mrs. Stanton az emelvény közelében ült, néhány sorral előtte pedig egy szép ifjú hölgy foglalt helyet, mellette egyfelől egy éltesebb nő, talán az anyja; jobb oldalt pedig egy nagy, termetes fiatalember, aki bizonyosan a bátyja lehetett. Erős volt a gyanújuk, hogy Mirry az a szép ismeretlen. A felolvasás véget ért és gyönyörűen sikerült. Utána szétoszlott a közönség és Stanto-
