Szinérváralja, 1909 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1909-08-17 / 32. szám
(2) 1909. Augusztus 17. SZINÉRVÁRALJ A 32. szám. tehetségesek, a szorgalmasak azért, mert lünk. Minden jóval ellátjuk, érte dolgozunk, szenvedünk, küzködünk. És mindezt azért, hogy a családtagok részére fentartott helyekre j nem juthatnak, saját maguk dobják el a társadalom, az emberiség s az egész mindenség hasznára lehető életüket. Ha majd a purifikáció tiszta légáramlata végigszáguld Augiász e modern istállóján, akkor talán majd elkerüljük, j hogy a becsvágyók sértett önérzetüktől hajszolva, maguk Ítélkezzenek önmaguk felett s oly igazságtalanul, mint az a legutóbbi eseménv alatt történt. j A nő. Szocziologiai egyesületeinkben egyre és meg- ujra kisért a feminizmus kérdése. Felolvasásokat tartanak, vita-estéket rendeznek anélkül, hogy a kérdés megoldásához csak egy lépéssel is közelebb jutnának. A felolvasások és vitaesték után is megmarad a régi állapot: akik hívei voltak a feminizmusnak, továbbra is azok, akik ellene harczoltak, továbbra is hadakoznak a nő egyenjogositása ellen. A kapaczitáczió egyik részről sem sikerül. A két tábor daczosan áll szemközt egymással. Az egyikben villogó, haragos szemű nők, a másikban gúnyosan mosolygó férfiak. Ám a kérdés felszínen van s talán még évtizedekig vehemens, izgalmas és tüzes hangú polémiák tárgya lesz. A közel jövőben a feministáknak semmi reményük sem lehet arra, hogy a már elfoglalt tereken kívül újabb hódításokkal büszkélkedhetnének. A hivatalokban tért hódítottak, a tudományos pályák részben megnyíltak előttük. Érjék be ezzel. És ne kalandozzanak vágyaikkal olyan tájak felé, ahol a férfi erős, edzett fizikumára van szükség, ne vágyakozzanak olyan magaslatokra, ahonnét sokszor még az erős, edzett férfi is leszédül, ne kívánkozzanak oda, ahol a legszilajabban dühöng az élet harcza, ahol ágyuk dörögnek, golyók sivitanak és kardpengék csattognak. A polémiák közepette vegyenek annyi időt maguknak, hogy egy futó pillantást vessenek a távol múltakba. Nézzék meg az őskor asszonyait, akik a legalantasabb szolgai munkát végezték. A férfi künn járt a réten, vagy a hegyek közt és vadakat űzött, a nő kizárólag a házi teendőket végezte kicsiny gunyhójában. A férfi, ha kellett, ijjal, kopjával hadba szállott, a nő gyermekeit gondozta. Az ókorban sem jutott nagyobb szerephez a nő. Csak arra való volt, hogy a küzdésben elfáradt férfi homlokát kezével végigsimogassa, tánczával, dalával a komor férfi gondjait elűzze. Mily szédítő szakadék tátong az akkori és a mai nő között. Ma a nő tiszteletet, szeretetet és gyöngédséget élvez. Gondozzuk és féltjük. Otthonunkban mosolygós, kedvre derítő angyatávol tartsuk őt az élet küzdő porondjától, amelyen a lelkek eldurvulnak, a szivek megkeményednek, az érzések eltompulnak. Dehogy is félünk attól, hogy a nő kiszorít ennünket a pályáról. Sz ó sincs róla. Ebben a tekintetben egészen nyugodtak vagyunk. Deige- nis féltjük az otthonunkat, a családi életünket, a gyermekeinket. Attól félünk, hogy a feminizmus féktelensége megfoszt bennünket az élet egyetlen kedves pihenőjétől: a meleg tűzhelytől, serkentő vigaszunktól, mosolygó gondüzőuk- től, szelíd álmainktól. Attól félünk, hogy hazatértünkben nem fogad többé az asszony kaczagó gondtalansága, a gyermekek kitörő öröme. De elénk vánszorog egy fásult, a küzdelemben maga is kimerült, koravén asszony, aki rég elfelejtette a mosolyt, akinek arczárói eltűntek a vidámság rózsái, aki unott és blazirt, aki maga is üdítő, napsugaras vigaszra szorul. íme, igy fest az a jövő, amelynek boldog eljövetelét fennen hirdetik a feministák. Elégedett, boldog családanyát nem találunk köztük. Mindössze egy pár kesernyés kisasszonyt, akik túl vannak már azon a koron, hogy csöndes otthonról álmodhatnának. Éppen ezért nem is kell talán fölöttébb komolyan venni az egész mozgalmat, inkább futó szeszélynek, amely néhány elkeseredett szívből pattant ki. Olyanok ezek a feministák, mint a szegény rongyos fiú, aki karácsony estéjén egyedül bolyong az utczá- kon, fázva, dideregve, otthontalanul. Az egyik fényes palotából ragyogó karácsonyfa sugárzik feléje, összeszorul a szive és nagy elkeseredő- j sében követ ragad, és bezúzza vele a palota ablakát, éppen azt, ahol együtt van a család boldogan, meghitten, melegen. Ilyenek a feministák ! „ T Tanügy. Iskolai értesítés. A mátészalkai m. kir. állami polgári fiúiskolában szeptember 1., 2. és 3. napján lesznek a beiratások. A midőn ezt a t. szülőknek tudomására adom, egyúttal figyelmökbe ajánlom azt a körülményt is, hogy szeptember havában már a IV. osztály is megnyílik, s igy tehát a vidéknek ez a gyakorlati irányban működő középiskolája szeptembertől kezdve már egy kisebb körű egészet feg alkotni. Az iskola egészséges helyen, díszes parktól övezett szép épületben van elhelyezve. A négy tantermen kívül el van látva fizikai teremmel, hatalmas nagy tornacsarnokkal, könyvtárhelyiséggel, rajzteremmel és gazdagon fölszerelt szertárral stb. Mindezek a helyiségek nagyon szépen és célszerűen vannak berendezve. Tágas tornaudvarát fák és bokrok övezik s az egész intézetet kivül-belül a legnagyobb csin és tisztaság jellemzik. Tekintve azt a körülményt, hogy a mátészalkai polgári iskolába most már évről-évre tömegesebben jönnek a vidéki tanulók, felhívom a t. vidéki szülőket, hogy gyermekeiket már mostan írassák be, illetőleg jegyeztessék elő, mert szeptemberi beiratkozásoknál a helybeliek lesznek első sorban felvéve, s igy tehát rnegeshetik, hogy a későn jelentkező vidéki tanulókat már nem fog lehetni fölvenni. A behatáshoz el kell hozni az iskolai bizonyítványt, keresztlevelet (születési bizonyítványt) és a himlőoitási bizonyítványt. A behatási dij 6 K., a tandíj egy évre 20 korona- “Az I. osztályba felvétetnek azok a tanulók, akik az elemi népiskola IV. osztályát sikerrel végezték el. A felsőbb osztályokba az előző osztály bizonyítványa alapján lehet belépni. A gimnáziumból vagy a reáliskolából átlépő tanulóknak szeptemberben 2—3 tárgyból tantervkülönbö- zeti vizsgálatot kell tenniök. A tantervkülönbö- zeti vizsgálatért tárgyanként 4 K-t kell fizetni. A latin nyelv a mátészalkai polgári iskolában is tanittatik, mint rendkívüli tantárgy, tehát nem kötelező. Ennélfogva, aki a gimnáziumban a latinból, vagy a reáliskolában a francia nyelvből megbukott, az a polgári iskola megfelelő magasabb^osztályába akadály nélkül fölvehető. De fölvehető az is, aki egy, legfeljebb 2 más tárgyból bukott meg, ha a felvételi vizsgálatot sikeresen kiállja. A népiskola V. osztályából sikeres különbözeti vizsgálat alapján beléphet a tanuló a polgári iskola II. osztályába, a népiskola VI. osztályából pedig a polgári iskola III. osztályába. Az a tanuló, aki a mátészalkai polgári iskolában a latin nyelvet is tanulja, a IV. osztály végeztével beléphet a gimnázium V. osztályába, ha a tantervkülönbözeti vizsgálatot'sikeresen kiállja. A IV. osztály végeztével különben minden polgári iskolai tanuló átléphet: a) a felső kereskedelmi iskolába és b) a tanító képezdébe, melyeknek elvégzése után joguk van az egyéves önkéntességre; c) a budapesti m. kir. kertészeti iskolába; d) a budapesti m. kir. állami felső ipariskolába, melynek elvégzése az egyévi önkéntességre jogosít. Ezen iskolában építészeti, gépészeti, vegyészeti, fém-, vasipari és faipari szakosztály van. e) a kassai gépészeti szakiskolába, melynek elvégzése szintén az egyévi önkéntességre jogosít;/) bányaiskolába (Selmecbánya, Felsőbánya, Nagyág, g) a mechanikai tanműhelybe (Budapest); h) a m. kir. ipar- művészeti iskolába (Budapest); i) az országos mintarajztanodába ; ;) a m. kir. honvéd- és a cs. és kir. hadapród iskolába (pécsi, nagyváradi, budapesti, károlyvárosi, nagyszebeni, pozsonyi, temesvári, kamenici — Pétervárad mellett — stb) : fc) a morva-fehértemplomi (Märisch Weisskirchen) katonai főreáliskolába; l) a cs. és kir. tengerészeti akadémiába (Fiume); m) a m. kir. honvédségi kezelőtiszti tanfolyamra ; n) színi nevetsz rajtam. Hát mi különös van ebben? Hát vannak emberek, akik nem ilyenek ? akik dolgoznak ? Igazán vannak?! Ingyen élni, mint én: művészet. A művészet, ez nem köznapi s ami nem köznapi, azt meg kell becsülni. Becsülnöd kellene bennem az igyenélőt, azt aki nem dolgozik. Tudom, te ezt lustaságnak nevezed, pedig enerváltság, pedig tragikum. Érted?... Száz mértföldről ez is elég magyarázatnak, mert ennyi van közöttünk. . . . Bosszant még mindig, hogy nevetsz rajtam. Talán ketten nevettek. Te és még valaki, akinek szintén nincs bajusza, talán van; talán szeret beszélni, talán nem. Csak tudnám, miért nevettek rajtam. Kivált az a másik. Az a szőke. Érzem, hogy szőke! Összebújtok és nevettek... Velem sohasem bujkál össze, véle igen. Talán azért, mert ő beszél ? Lehet, de nem gondolkozik. Én igen. Ha ő is, ne mondja neked azt, amit gondol. Én legalább nem csalok . . . Miről is jutott ez eszembe ? Arról, amit mondtál. Amit mondtál, az igaz. Hogyne lenne igaz, ha annak érzem egy el nem csókolt csóknál is. Annál, amit te ígértél, de nem adtál. Egy csók, az a csók, amit ígértél, de meg nem adtál, ád erőt gondolkozni. Rólad gondolkozni. Talán az a csók, ha meg nem adtad volna, eltemetett volna. Talán . . . Érzem, azért a csókért elmennék hozzád, elmennék terden csúszva, de ha Istent ismersz ne hívj, ne add meg . . , Ne . . . Minden éjszaka egy újabb állomás Golgotámon ! Minden állomás leszedi rólam a vámot. Egyik az arcom pírját, másik a szemem tüzét. Mindenhol kell valamit hagynom. Mikor hagylak, felejtelek el már téged, a szemed kékjét, fekete hajad, meg a szemöldököd. Mikor nem vágyódom már keskeny, sápadt kezed után, hogy megsirnogassam. Vagy mikor törik meg a fátum, hogy nem kell többé gondolkoznom. Mikor nem kínoz már többé a te szavad ; ha nem dolgozom, miért beszélek ? Ha nem beszélek, miért gondolkozom ? S ha nem gondolkozom, miért élek ? . . . Feküdtem nyugodtan, mereven s már gondolkozni is alig tudtam. Láttam, hogy jössz felém megtörtén, puhán; tubavirág volt a kezedben. Nagyon megöregedtél; te is megelégelted már az embereket és menekültél hozzám. Oda ültél deszkaágyam szélére s nem tudtalak megölelni. Fölém hajoltál s nem csókolhattalak meg. Beszéltél hozzám és én nem mondhattam, még mindig szeretlek. — Volt, egyszer volt — igy kezdte — hol nem volt egy szerelmes troubadour, meg egy hiú kis leány. Különös egy lantos volt ez. A szerelem, a maga szerelme nem tudta dalra illetni. Talán azért, mert nem egy közönséges utcai dalnok volt, mert egész leikével szerette a leányt. A leány boldogságát az rontotta meg, hogy a fiú nem dalol róla, nem szövi dalba őt. Talán nem elég szép! Talán nem elég kék a szeme: tisztább, mint az éther. Vagy a haja nem elég fekete: feketébb, mint a sátán lelke. Talán nem elég karcsú: a nád pironkodna miatta. Akkor miért nem?I Miért?! . . . Azon az utón, melyen az első jött, jött egy második troubadour is — messziről. Az énekelt róla, amit minden buksi leány előtt százszor eldalolt már. Glóriával fonta körül a fejét. S ez kellett a leánynak, hogy Istennek nézze. Annak is nézte, mig mást nem talált, méltóbbat a trónra. A trónt a méltóbb foglalja el mindig. Le onnét, aki a szokás jogán ül azon, vagy a ki a múlt emlékeire hivatkozva, akarná bitorolni! — gondolta a troubadour II. ... S a leány trón nélkül maradt. Busan nézett a távozó lantos után és csodálatoskép eszébe jutott a másik, az első. Az mennyire különb volt, mint ez. Nem is fájt néki a csalódása. A másik, az első, nézte messziről, fájón a leányt, de nem mondta ismét, azt a mit egyszer: — Jöjj, kárpótollak az elveszett trónért. Nem ültetlek ugyan trónra, csak székre, de magam mellé. Nem is foglak megdalolni, — a dal a nyomorultaké! — de megtanitlak imádkozni a dal gazdáihoz. Nem mondta ezt, talán mert büszke volt, talán másért. De nem mondta. És ha nem mondta a troubadour, hát eljött az egyszeri lányhoz egyszeri énekeshez, akinek nem volt éneke hozzá,
