Szinérváralja, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-05-05 / 19. szám
f ' '\ I 90?; V G Szinérváralja, 1908. május 5. — 19. szám. Ötödik évfolyam. SZINERTiRALJA r r TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. F.lőfizetési árak : Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér. Megj elenik rainden kedden. Józan munka boldogít. Kevés ember van manapság hazánkban, aki helyzetével, sorsával teljesen meg volna elégedve. Mindenki többet akarna a földi javakból, örömökből, s minél kevesebbet a munkából. Ezért hangzik aztán a panasz a fennálló jogrend, a különböző intézmények, a művelődési, gazdasági, ipari és kereskedelmi viszonyok mostohasága ellen. De hát jogos-e a panasz ? Annyira rosszak nálunk a közállapotok, hogy ezekkel szemben nincs más orvosságunk, mint a panaszkodás, rombolás és ezen vérrel szerzett ezer éves szép hazánknak hűtlen elhagyása ? Hiszen hazánk és nemzetünk története azt bizonyítja, hogy láttunk mi már a mostaniaknál sokkal nehezebb napokat is, de azért mégsem csüggedtünk, mégsem vesztünk el, sőt mint a pálma, saját terhűnk alatt erősödtünk. Hiszen ma sem szül gyáva nyulat Nubia párduca; ma is áldással árasztják el gyermekeit e tejjel és mézzel folyó drága föld. Miért hát a panasz ajkunkon, miért a keserűség szivünkben ? Miért várja mástól, valami csudától helyzetünk javítását, mikor az egészen a mi hatalmunkban van. És még sem állunk ott, ahol állhatnánk és ahol állanunk kellene, nem, mert a magyar ősi bűne a széthúzás, a közönyösség és a könnyű élet után való erőszakos törekvés átokként nehezedik minden intézményeinkre. Összetartani a jóban, a haza védelmében és felvirágoztatásában; Felelős szerkesztő és laptulajdonos: IF'.A.IQI-ÁJXr ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizétési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. tenni és pedig okvetlenül, nemcsak magunkért, hanem a közért, az emberiség boldogitásáért; kevesebbet éhezni és többet dolgozni; aki ezekre megtanitná a magyart, az lenne e hazának második megalapítója. Mivel hazánk mezőgazdasággal foglalkozó állam lévén, legnagyobb részben földmivelő elemmel bir, nagyon természetes, hogy leginkább ennek a népnek sorsa érdekli mindazokat, kiket hazánk és nemzetünk jövője érdekel. Ez az osztály — mint egy hires nem- zetgazdász mondja — a nemzet fájának gyökere. A korona virágai, levelei és ágai, sőt maga a törzs is elhalhat, de ha a gyökérzet egészséges, ezek ismét megifjodhat- nak. Ámhol a gyökér nem sokat ér, ott az egész fa is tönkre megy. Örömünkre szolgálhat azonban, hogy hazánk nehány kiváló embere — megértve az idők jelét — áldásos mozgalmat indított meg annak a népnek megmentése érdekében, melyet eddig tanítottak ingyen a népiskolában az életben szükséges tudományokra, adtak ingyen neki egyéni szabadságot és jogokat, de mindezekkel mindmegannyi éles késsel csak önmagát pusztította, mevi srra- nem nevelte senki, hogy ezen kincseket miként értékesítse nemcsak a maga, hanem a hazája javára is. A hitelszövetkezeti eszme pártolását és terjesztését értjük az áldásos mozgalom alatt, mely eszme már nemcsak megfogant, hanem mint egy életerős, terebélyes fa kiterjeszti immár lombjait egész hazánkra, virágot nyitva és gyümölcsöt érlelve az alája gyülekező tagok számára. Bizonyára sokféle üdvös hatása van a hitelszövetkezet működésének, de csak azt említjük fel, hogy rendre, takarékosságra szoktatja a népet s előmozdítja a társadalmi osztályok között való békességet. Rend a lelke mindennek! Ezt tartja a közmondás. És nagyon helyesen. Mert ahol rend nincs, ott nincs előmenetel, nincs megelégedés; a rend ellenben a boldoguláshoz, a megelégedéshez vezet. Csakhogy a rendszeretet nem születik ám az emberrel, mint a költői tehetség, erre őt nevelni kell. Nevelnünk kell a népet s ha azt akarjuk, hogy időben és munkában rendhez szokjék és ez által előre haladjon. Mert mi az oka a köznép hátramaradott- ságának különösen az anyagi téren ? Az, hogy nem akkor és nem úgy teljesiti kötelességeit, amikor és ahogyan kellene. Meg történik úgyis gyakran, hogy amit tavaszban kellene elvégeznie, a nyárra halasztja, amit pedig nyárhan kellene tennie, azt őszre bízza, mig egyszer aztán megérkezik a kietlen tél, amikor takarítani többé nem lehet. Es ha adósságot csinál, ha kölcsönt vesz föl, ezzel se bán'P rendesen s ,rTy aztán nem fogy a tartozás, sőt ellenkezőleg, szaporodik a kamat, nyakába szakad a pör, a fizetség, a nyomorúság. De mit törődik ezzel az uzsorás? Neki csak pénz kell, a többi mellékes. A hitelszövetkezet azonban nem csupán pénzzel és pénzért, hanem erkölcsi eszközökkel, morális célokért is dolgozik, amennyiben nemcsak kisegíti a szegény embert a szükségből, hanem neveli is arra, hogy a rendet mindenkor és SZINÉRVÁRALJA TÁRCÁJA. Összeomlás. Szilágyi Ferenc költeménye. Megjöttem, vége. Fönt, bus ormokon A haldokló nap vére hömpölyög S az éj, a komoly, hallgatag, örök, Itt lennt a völgyben minden gyászba van . . . ... Fáradt vagyok. Nagy hunyó messzeségen Búcsúzva fut végig tekintetem, Csak egyszer még, s aztán, nos, hát legyen, Befordulok a keskeny sziklarésen, Megdöngetem az ős, mohos kaput; Fogadj be sátán, véget ért az ut. Uj harcok jöttét félve rettegem, Karom elernyedt, inam lankadóba : De benn poklodnak kénköves kohója Nyugodni hi, csábitón, melegen. Győztél, nagyúri . . Gyáván meghódolok, Ki egykoron gőggel tagadtalak, Elösmerem örök hatalmadat, S szolgád leszek, kerítő zsoldosod. Nincs vágyam többet, hivságos, kevély, A tarka álmok im fakóra válnak, Körülölelnek fekete, nagy árnyak S utánam törtet, fojtogat az éj. És minden zug, minden odú feléled Ezernyi rém mohón reám mered, Parázsló, izzó, villanó szemek Zöld lobbanással nyomdokon kisérnek, Fojtott kacaj rikolt a völgyön át, Fogadj be Sátán, nem bírom tovább! r Ébredés. Mikor a vonat megállt a kis tiroli állomáson, a két ferencrendi szerzetes abbahagyta az imádkozást s bosszúsan néztek össze, amikor a kalauz kinyitotta a kocsi ajtaját. Karcsú, egészen fiatal lány volt az uj uti- társ. Divatját múlta, formátlan szabású utiruhá- ban, kopott szalmakalappal a fején. Első pillanatra meglátszott rajta, hogy egyike azon számos szürke kis pillangóknak, akik belekeveredni kénytelenek a rohanó emberáradat kavargó forgatagába, a kenyér utáni küzdelembe. A leány leült a sarokba és kinézett az ablakon. Az erdőboritotta zöld hegyek, az apró falvak szédítő sebessséggel tűntek fel, hogy a másik pillanatban újból eltűnjenek s a lány arca mind komorábbá vált és nagy csöppek szivárogtak elő barna szeméből. Elfordult az ablaktól s könyvet vett elő, olvasni próbált. De csak lapozgatott benne, nem érdekelte. Végre unottan félre dobta. Amint újra felpillantott, tekintete találkozott a szemben ülő szerzetes hideg, kék szemével. A leány meglepődve nézte a pap klasszikus, tökéletes szépségű arcát. Gyöngéd, finom vonásainak összhangját csupán az ajkai között húzódó barázda bontotta meg s elrejtett bánatról tanúskodott. Mikor a leány ráemelte tiszta kék szemeit, a fiatal pap mélyen elpirult. Egy pillantás vetett mellette szundikáló társára, aztán imádkozni kezdett. Nemes arcvonásai kisimultak, a keserű vonás eltűnt ajkai körül, s olyan volt áhitatos mozdulatlanságában, mint valami művész kéz faragta fenséges szobor. A lány nem birta szemeit levenni róla, mintha megbüvölték volna, egyre csak a pap kristályos, csillogó tekintetén nyugodott. Lelkében valami homályos sejtelem azt súgta, hogy amit tesz, az nem helyes, de azért egyre csak akarat nélkül engedte át magát a varázsnak. A pap érezte magán az átható tekintetet, homlokát haragosan összeráncolta, arca égett az elfojtott haragtól. Percekig küzdött magával, végre felnézett könyvéből s tekintetével haragosan utasitota vissza a leányt. Mintha álomból rázták volna föl, hirtelen összerezzent a leány, s szégyenlősen, a tetten ért tolvaj remegésével sütötte le szemét. Elpirult szőke haja tövéig, szégyenét, zavarát palástolni akarta s kinézett az ablakon. A nap már lebukott a hegyek mögé s az egész tájra valami sajátságos lilás fény borult. Messze jártak, az ismerős hegyek mind elmaradoztak, az apró falvak helyett csúnya, magas gyárkémények meredtek az ég felé és a lány amint elnézte a füsttől szennyes fellegeket, úgy érezte, mintha valami hiányzana a leikéből.
