Szinérváralja, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-03-31 / 14. szám
Szinérváralja, 1908. március 31. — 14. szám. Ötödik évfolyam. Sí SZÍNÉRTARALJi TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. s.iElőfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér. Slegj eleixik znizxden kedden. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: ■pá-rt.Ait is'I'vAkt. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizétési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztősé- géfie^Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Vallás és felvilágosultság. A szellemi forradalom, a mely a közélet átváltoztatásában bizonyára nem kisebb szerepet tölt be, mint a vértontó fegyveres revolució, a vallás ősi várait, a viharokkal dacoló dogmákat rohanja meg. Egy innsbrucki tanár, Wahrmund, nyíltan kikelt a katholikus vallás tételei ellen, s ez az ügy Európaszerte oly nagy port vert fel, hogy érdemesnek tartjuk vele foglalkozni. Mindenekelőtt konstatáljuk, hogy az igazi vallásosság fogytán van. Az Istenben való hit sem általános, de még ennél is sokkal szükebb körre szorítkozik azoknak száma, akik ismerik a szentirás szavait, s értelmüktől áthatva, követik azokat. Wahrmund tehát félig-meddig nyílt kaput dönget, amikor a tudomány felvilágosító hatásával be akarja bizonyítani, hogy a vallás nem állja ki a logika tüzpróbáját. Nyílt kaput dönget, mert az ő hozzájárulása nélkül is kelleténél többen vannak, kik hasonló nézetet vallanak, s a tudós tanár nem számíthat arra, hogy véleményének újabb híveket szerezzen. Ellenben elérte azt, hogy nevét Innsbruck határain túl is megismerték, s hogy oly háborúságot támasztott, melyre szükség nincsen. Igaz-e Wahrmund véleménye, helyes-e a tanítása — ezzel foglalkozni nem kívánunk. Csak azt akarjuk megvizsgálni, hasznos volna-e a társadalomra nézve, ha megfosztanék vallásától, s helyette kizárólag reális tudományt kapna ? Mert a tudósnak, ki a vallás tanításait lekicsinyli, az exakt tudományok terjesztésénél egyéb célja nem lehet, ha nem feltűnési viszke- tegből, hanem komoly szándékkal foglalkozik ezzel a kényes dologgal. A vallástalanság terjedésének következményeiről mindennap Hallhatunk hirt. A ki nem felületesen olvassa a napilapokat, hanem gondolkozik is, az újságok minden egyes példányát a vallástalanság krónikájának tekintheti. A véletlen úgy akarta, hogy ezt ne- csak közönséges csalások, szélhámosságok, gyilkosságok, s egyéb gonoszságok, miknek híreitől csakúgy hemzsegnek az újságok, bizonyítsák, hanem szolgált, épp a Wahrmund eset általános pertraktalása közben olyan szenzációkkal, melyek még a iegközönbösebb újságolvasó vérét is hevesebb mozgásba hozzák. íme: Spanyolországban egy anarkista tizennyolc gyermekét temette el elevenen. Berlinben egy tizenhat éves ifjú rablógyilkos merényletet követett el saját édes apja ellen. A vallásosság legátalkodottabb ellenségei se foghatják reá ezekre az elvetemedett gazemberekre, hogy a vallás tanításai serkentették őket tetteikre. Anarkiz- mus és vallás: tűz és viz, az apját gyilkoló fickó pedig nem lehet rajongója a tiz parancsolatnak. Mi tarthatta volna visz- sza e gonosztevőket en^rtelen cselekedetüktől? Talán a tudomány, a materializmus, mely azt tanítja, hogy a természetben nem vész el semmi ? Vagy az a nagy néptömegeket összekötő erkölcsi kapocs, melyről oly fitymálva nyilatkoznak a felvilágosodott reálisták — a vallás? A felelet csak egy lehet. Ne törjük hát a fejünket azon, igaz-e mindaz, amit a vallás tanít, — sok olyan van a vallás dogmáiban, ami a tudós előtt érthetetlen, s semhogy fáradságot venne, annak mély, többnyire képletes jelentőségét kifürkészni, inkább sutba dobja az egészet. Kérdezzük: üdvös feladatot végez-e az a tudós, aki a szivekből kiszakítja az ájtatosság oltárképét, s a rideg ész reálizmusával akarja azt helyettesíteni. Jól, helyesen fogta-e fel e csere következményeit? Igenis, a tudomány célja eloszlatni a sötétséget. De ezt a munkáját nem szabad a szív, a lélek rovására végeznie. A tudományosan müveit embernek sem árt, ha fél az Isten büntető kezétől, a nagy néptömegeket pedig csak ez a félelem tarthatja vissza a rósz cselekedetektől. Ezeknél a tudományt kárpótolja a vallás: az egyedüli óvszer, mely még a törvény tiltó hatalmánál is erősebb. A modern szociológus tehát nem tehet egyebet, mint hogy a Wahrmund eset fölött, behatóbb vizsgálat nélkül, napirendre térjen. A magyar tengerpart és Abbázia. A tavasz beálltával és nyáron a magyar közönség tömegesen keresi fel Abbáziát, nem gondolva arra, hogy a divattá vált szokás Magyarország számára mily nagy közgazdasági kárt jelent és hogy az ellenünk zuduló ellenséges áramlatban csak az esetben vagyunk képesek állami létünket fentartani, ha minden téren ösz- Szetartva, a haza Kicsije és nagyja a magyar állam közgazdasági fejlődésében munkálkodik. A közérdek szempoíhjából szükségesnek véljük ennélfogva a hazafias magyar közönséget egy pár számadaltal az említett közgazdasági kárra figyelmeztetni. 1906. évben Abbáziának 38.000 látogatója volt és e nagy kontingensből 20.000-nél többet Magyarország szolgáltatott. Fejenként csak 300 koronát számítva már 6.000,000 koronát tesz ki az összeg, mellyel ez utón a magyar közönség Ausztriát gazdagította. Ezzel szemben a sokkal előnyösebben fekvő és jobb klimatikus viszonyokkal rendelkező Cirkvenica különösen ősszel és tavasszal a magyar közönség által elhagyatva, a szép Adria hamupipőjeként szerepel és az ott lévő kizárólag magyar vállalatok kitéve Abbázia nyomasztó konkurenciájának és a horSZINERVARALJA TÁRCÁJA. Sóhaj. Irta: Endrődi Sándor. Oh mennyi gazság, milyen sok cudarság Pompázik s él köztünk büntetlenül — Mig a mélységből felrontó igazság Egy-egy győzelmet ül ! Oh mennyi könynek, vérnek kell elhnllani, — Köny és vér szinte tengerré tagad — Mig a világ a jövendők nagy utján Egy kis lépést halad ! A kucséber. Irta : Sas Ede. I. A nagy étterem villamos lámpái már csak kevés vendégre hintették fehér világosságukat. Lassankint fölkerekedtek az asztalok mellől a virágos szép asszonyok, üde leányok, akiknek arca mind rózsásabb lett a zene édes mámorától és a bortól, amelyben piros ajkuk megfürdött. Dér Flóris azonban, aki egyedül ült az egyik sarokasztal mellé húzódva: nem is látta az eleven rózsáskert virulását, nem hallotta talán a csapongó zenét sem. Homlokát tenyerébe hajtva, tompa kábulatba merülve ült és csak akkor eszmélt föl, amikor egyszerre csönd támadt körülötte. A vendégek mind távoztak és a cigány elhallgatott. A prímás éppen készült, hogy tokjába csukja a hegedűjét A fiatal férfi odaintette magához a cigányt. Hadd huzza neki kivilágos kivirradtig. Karcsú nyakú üvegeket tétetett az asztalra. S egymásután gyújtott a sötét, vastag pirosvörös szivar-rudakra. Mulatott. De nem úgy, hogy ő maga is vidám nótázásba kezdett volna, amikor a legvigabban, legszilajabban húzta a cigány. Ő csak hallgatta a körülötte tomboló dalvihart. Az ő utolsó éjszakája hattyúdalait . . . Mert Dér Flóris el volt tökélve, hogy ez lesz az ő utolsó éjszakája. Úgy olvasta valami regényben, hogy a tönkrement földesül’ az utolsó százasát odadobta a cigánynak — s azután főbe durrantotta magát. S azzal vége volt a mulatságnak. Ezt igazán szép halálnak tartotta. Ilyen csinos halált szánt ő magának is . . . II. Az árverést délelőtt tartották meg a kissé már rozoga kastélyban, amely szelíden emelkedő dombról nézett a rónaságra, a régi földesurak boldog birodalmára. A birtokot a szomszéd szeszgyáros vette meg, aki udvariasan felajánlotta a lakást Dér Flórisnak, a meddig neki tetszik. A kiárverelt földesurat persze semmiféle hatalom nem lett volna képes az alatt a tető alatt megtartani. Zsebében a pár százassal, amit a végrehajtó a kezébe nyomott, sietett felülni a legelső vonatra. De hát hová? Először is a városba. A vendéglőbe. A mámorba. S azután a halálba . . . Mi más is maradna számára hátra? Talán az atyafiai nyakán élősködöjék? Vagy deresedő fővel nyakába varrja magát valami leányzónak, aki hajlandó őt eltartani, csakhogy férjhez mehessen ? Vagy pedig sorra járja befolyásos ismerőseit, hogy dugják be valami hivatalba — amihez voltaképp nem ért, csak ingyen szedné föl a fizetését. Eh! sokkal becsületesebben cselekszik, ha egy darabka ólommal véget vet mindennek. A gazdálkodáshoz ugyan értene. Mikor átvette az apjától rámaradt birtok vezetését: eleinte szép siker is jutalmazta a fáradozását. De aztán elragadták a nagyúri élet szenvedélyei. Most már visszatérne az ekeszarvához. De hát most már egy barázdája sincs, amibe az ekeszarvát beleakaszsza . . . Csak az a föld lesz az övé, ami a koporsójára fog hullani a véres teste fölött . . . Ebben a percben egy hang ütötte meg a fülét! — Nem parancsol, nagyságos uram ? Tessék megtenni egy számot, bizonyosan megnyeri ! Felpillantott. Egy kucséber állott előtte; nyakában a tarka cukrosságokkal teli kosárral, kezében a számokkal csörgő zacskót rázogatva... Flóris belenyúlt a zacskóba, hogy kivegyen egy számot, akkor egyszerre felismerte a házalót: — Nini! Ön az Leipziger? A töpörödött emberke ősz szempillái alól
