Szinérváralja, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-03-17 / 12. szám
^ .. -,7 Sz inérváralja, 1908.________16- ~ 12. szám. Öt ödik évfolyam. SZINERMALJA TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak : Egész cvre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkir.t 40 fillér. MIegj elenik minden kedden.. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: FÁBIÁKT ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizétési dijak a „Szinérváralja" szerkesztőségéhez Szirtérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Hozsanna te néked! Hozsannával köszönti az egész magyar nép a te érkezésed szép március! Megjöttél ismét életet keltő, lelket melengető, virágot fakasztó arany sugaraiddal, kis madár daliával, vig pacsirta szóval. Itt vagy ismét, hogy felszabadítsd a vizeket jégbilincseiktől, hogy felkeltsed a természetet fagyos álmából. Üdvöz légy szép március ! Szabadság hónapja! Szivünk egész szeretetével, lelkünk egész melegségével üdvözöljük érkezésedet, mert te hozod nekünk a legszebb ünnepet, a melynek fényét az idő el nem mossa, a melynek szentségét a leggonoszabb hatalom le nem ronthatja. Te hozod a mi szent szabadságunk nagy ünnepét — március idusát! * * * Nagy időre emlékezünk vissza ! Nagy időknek nagy eseményeit idézzük fel lelki szemeink elé. Járja át lelkünket az az igaz, nagy lelkesedés, a mely a márciusi ifjakat áthatotta, ébredjék fel bennünk is, úgy mint bennök felébredt, az a határtalan nagy szeretet édes hazánk iránt; tegyünk félre minden földi gondot, hogy egész valónkat ennek a szent ünnepnek szentelhessük, hogy annak nagyságát, magasztosságát felfogni, megérteni tudjuk. Gondolatainkkal térjünk vissza 1848. március 15-ikére. ❖ * * Mint a derült éger’ feltűnő kis felhődarab percről-percre nagyobbodik, hogy azután elborítva az égboltozatát orkánná hatalmasodjék el, úgy hatalmasadott el ezen a nagy napon Petőfi „Nemzeti dalának“ hatása alatt a szabadság utáni vágy. Mint a kis szikra, mely még észrevétlenül szunnyad, a másik percben már falvakat gyújt lángra bevilágítva az égboltozatát, úgy lobbant lángra a lelkesedés is, a mely még röviddel a lelkek mélyén szunnyadt. Mint a patak, a mely száraz nyáron alig arasznyi erecskében vonul végig a zöld mezőn, ha megárad, mérhetetlen erővel seper el gátakat, úgy sepert el minden akadályt 1848. március idusán a hazaszeretet hatalmas árja. És a szabadság utáni vágy, mint egy világfeltorgató orkán, a melyet a lelkesedés hatalmas lángja és a hazaszeretet hatalmas árja segítettek, kivívta az emberi jogok között a legmagasztosabbat: a magyar szabadságot! * E szent ünnepen ajkainkról hála ima száll hozzád nagy Isten ! Áldunk téged érte, hogy ezer éves küzdelem után megadtad nekünk a legnagyobb kincset: a magyar szabadságot. Hálával borulunk le nagy kegyelmed előtt, a mely megengedte, hogy rab bilincseink többé nem sorvasztják karjainkat, hogy a gondolat szabadon hagyhatja el az ajkat, hogy ige tetté válhatott. Légy áldva örökké magyarok Istene! —8. Kossuth Lajos halálának évfordulója. Tizennégy esztendeje immár, hogy a magyar nemzet édes atyja, hazánk legnagyobb, legdicsőbb fia: Kossuth Lajos örökre lehunyta szemeit, végtelen szomorúságba, nagy gyászba borítván az országot. Tizennégy esztendeje! Úgy rémlik, mintha ma történt volna e rettentő csapás. Azt hinnők, hogy a kalendárium most ir 1894. évi március 20-át. Most se tudunk bele nyugodni abba, hogy a csodás szellem, a hatalmas meteor elköltözött innen. Akkor legkevésbbé adtunk hitelt a fájdalmas és megrendítő valóságnak . . . Igaz volt . . . Kossuth apánk csendes lett, hallgatag lett; elnémult az a férfiú, ki évtizedekkel annakelőtte erős, tiszta, hazafias érzésével, láng- leikével s ragyogó szónoki képességével megteremtette minden kincsnél drágábbat és értékesebbet: a nemzeti szabadságot. Kossuth Lajos nemes hévvel, hatalmas gyújtó lánggal teli beszédei aimották talpra a szunnyadó nemzetet, magasan szárnyaló, fenkölt szónoklataival sikerült szaporább mozgásba hozni a magyarság vérét. A nemzet erőt kapott és lelkesedése tetőpontján a legnagyobb áldozatokra is képes volt a veszélyben forgó haza érdekében. Kossuth Lajos mondotta, hogy szorgalom és akarat tehetséget pótol. Nála a vasakarat és páratlan szorgalom egyesült fényes, egész kort bevilágító, sőt korszakot alkotó tehetséggel s teremtett és létesített csodás dolgokat s megteremtette, megalkotta a legnagyobbat: a szabadságot. Bámulatos gyorsasággal toborzott össze egy hadsereget, számra nézve nem óriásit, de elszántságra, vitézségre nézve mindörökké ragyogó pélSZINÉRVÁRALJA TÁRCÁJA. Válás után. Oda visz az emlék, oda űz a bánat, Ahol annyi édes, bájos emlék támad, Ahol szerelmünknek annyi szép virága Hullott hervadásba! Tudom, hogy szivemre többé soh’se zárlak S mégis egyre várlak . . . várlak . . . Tudom, hogy a levél, ha lehullt a fáról Nem nő vissza többé! A nagy boldogságból Ami megmaradt: csak szomorú emléked, Csak a hűtlenséged. Tudom, hogy hiába kínoznak a vágyak, Mégis egyre várlak . . . várlak . . . Oda járok most is és kereslek téged, Ahol annyi édes percem volt tevéled S fojtott zokogással mit szivembe öltem, Megmered a könnyem . . . Tudom, azt hogy nem jössz sreményim csak árnyak, Mégis egyre várlak . . . várlak . . . Haft. A csók. Mindketten a Terpsiehore-szinház kórusában táncoltak és énekeltek, a redezői lelemény min- did úgy hozta magával, hogy három éve mindig egymás mellé kerültek, az öltözőjük is közös volt és gyűlölték egymást kegyetlenül, engeszt- hetetlenüi. Valami kicsinyes toalett-versenygésből indult ki a dolog és utóbb annyira megnőtt, hogy teljesen hatalmába kerítette őket. Nem tudtak egyébre gondolni, mint egymásra, nem volt egyéb vágyuk, minthogy egymást bosszantsák. Ha egyik valami szépet látott, csak azért gyönyörködött benne, mert tudta, hogy a másik ezt nem teheti. Ha valemelyik jó gyümölcsbe harapott, gyönyörűségének nagyobb felét az adta meg, hogy ime itt van most az ő tulajdonában valami, amit a másik soha, semmi körülmények között nem kaphat meg. Apró, jelentéktelen kellemességei és örömei az életnek ezen az alapon óriásiakká nőttek s Margit és Lenke, mint két gyönyörű ragadozó, a percek legszerényebb vi- rágocskáit is leszakították s elraktározták gyűlöletük múzeumában. Körülöttük pokollá vált mindenkinek az élete. Az öltöztető asszonyoké, a színházi szabóé és főleg azé a két dzsentiemené, aki a két leány anyagi létének szilárd alapját képezte. Rettenetes cári önkénykedést gyakorolt Terpsiehore két papnője e két uron, akik végül azt vették észre, hogy a leányok őket is belehajtották az esztelen versenybe, a melynek láza veleragadta őket. És oly napon, mikor Margit automobilja elütött egy öreg embert és az újságok foglalkoztak az esettel, Lenke haját tépve kérte, követelte a barátjától, hogy ő viszont két embert gázoljon agyon s közben vörösre sírta szemét s a bőségesen ömlő könnyek kimarták arcának hófehérségét s szép orrát. Egy középkori véres fantáziától duzzadó cselszövény ujíán valóban be is csempészte Lenke barátja az újságokba a dupla elgázolásról szóló hirt. Hanem ekkor úgy érezte a kitűnő férfiú, hogy a mérték betellett s egy szép napon beállított Margit barátjához s Így szólt hozzá : — Uram, mi mind a ketten derék, tisztességes úriemberek vagyunk, jó sorsra méltóak nem érdemeljük meg, hogy e két leány oldalán pokol legyen az életünk. Fogjunk kezet, uram s Ígérjük meg egymásnak, hogy barátnőink eszeveszett kívánságait nem teljesítjük ezután. Margit lovagja meghatóban szorította meg Lenke anyagi alapjának jobbját s valami esküfélét rebegett. És ettől fogva csakugyan a két dzsentlemen helyzete javult, de a leányok bizonyos tehetetlenség érzése alatt még jobban gyűlölködtek. X.a,punl£ mai száma G oldal
