Szinérváralja, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-02-11 / 7. szám
(2) 1908. február 11. 7. szám. S Z I NÉRVÁRALJA testébe. Romlott sajtó fertőző bacillusok egész seregét viszi magával s megmételyezi azok lelkű- letét, kiknek szellemi táplálékául szolgál. Nincs könnyebb, mint fogékony lelket hálóba keríteni a sajtó hatalmával. A nemzet életét visszatükröztető sajtónak azonban más a hivatása. Feladata a nemzet vérkeringését szabályozni, irányítani. E hatás sokszor rendkívüli tevékenysége is fel tudja a nemzetet riasztani lethargikus állapotából. A sajtó hatása néha óriási szokott lenni. Hasonlít a villamütéshez. Kápráztató fényt áraszt, tűzbe hozza a lelkeket s felkorbácsolja sokszor a szenvedélyeket is. Az 1848-as nagyidöket a sajtó egy napi villámütésének köszönhetők. A hány eszme csak született akkor az emberiség agyának gazdag tárházában,'az mind a sajtó villámszárnyán indult hóditó útjára. Szabadság. Egyenlőség. Testvériség. Demokrácia ! Emberi és politikai jogok. Szabad munka csak szabad hazában. Mind e jelszavak s törekvések ugyan minek köszönhetik létüket, ha nem a sajtónak? Céltudatos s tervszerű sajtó működés eszmék keresztülviteléért forradalomszerü átalakulást is képes előidézni az emberiség s igy a nemzetállam társadalmi,, gazdasági, politikai életében. S ma ott állunk, hogy egy nemzet nagyságát sajtójának fejlettségéből is képesek lehetünk megítélni. . aj»«* £'••••• ‘A hatalmas brittbirodalom, Németország, vagy Amnrika, sajtói gazdaságilag és politikailag mily hatálmas országok, félelmetes erejét rejtik magukban ? A brittsajtó az angol nemzetállamot, a német a harcias szellemóriást, az amerikai a munka apotheozisát tárja elibünk. Mindegyik egy egy életcél, melynek érdekében napról-napra újabb és újabb eszmékkel sarkalják nemzetüket. És hogyan állunk a magyar sajtóval ? Örvendetesen kell tapasztalnunk, hogy e téren az utolsó évtized alatt rohamos tejlődés mutatkozott. Az ország fővárosában elegendő számmal vannak napi-, heti- és szaksajtóink. Különféle párt- árnyalatok szolgálatában állanak ugyan e lapok, de bátran merjük állítani, hogy majdnem minden számbavehető sajtó, a magyar államiság szuverén jogának teljes kifejlesztéséért küzd. Legyenek bármennyire materiálisak egyes lapok eszközei, mégis a magyar államiság megerősítése képezi munkájuk vezérfonalát. A vidéki sajtóval néhányat leszámítva, szomorúan állunk. Néhány országos szellemű vidéki lapjaink nincsenek valódi középponti városainkban, a honfiét nem vicinális, hanem országos szellem sugároznék ki a környékre. A nemzetállamban mindentütt a nemzet országos szellemének kell vezetni és uralkodni, mert itt a legkisebb község is maga a nemzet, illetve az állam paritikuláris (helyi) viszonyaiban. Habár helyiek is legyenek az ügyek, de azoknak országos szellemétől kell áthatva lenni. Magyarországon nincs egyetlen vidéki város, még Szeged városát sem véve ki, ahol igazán ilyen élet uralkodnék. Inkább szűkkeblű vicinális, semmint országos érdek vezérli az itteni polgárságot. Ha egyszer-kétszer mutatkozik is e vidéki helyeken országos mozgalom, e körülmény még nem jele annak, hogy itt másképen fordulna a város kereke. A nemzet életének szakadatlan egymásutánban kell lefolynia, akár országos, akár helyi vonatkozásaiban. Nem lévén erősen kifejlett vidéki középponti városaink, nem fejlődhetik erős alapon és országos szellemű vidéki sajtóorgánum is, mely irányitó befolyást gyakorolna a nemzet vérkeringésében. Pedig erős vidéki sajtóra számos tekintetben igen nagy szükség van, mert a fővárosi sajtó nem láthat el minden vidéki ügyet. Erre csak a vidéki sajtó képes, még pedig a nemzetállam követelménye szerint akként, hogy minden helyi ügyet egyszersmind országos oldaláról is vizsgáljon, mérlegeljen, mennyiben felel az meg a nemzet akaratának. Tagadhatatlan azonban, hogy elismerés illeti meg úgy a fővárosi, mint a vidéki sajtó harcosait, kik a nemzet millió ügyének eleven szószólói. Minden vérbeli sajtó-emberben a nemzetállam testesül meg. És ideális állapot az volna, ha a nemzet minden tagja a sajtó harcosa lenne s mint ilyen a hivatásos, vérbeli újságíró oldala mellé állana. Ettől az ideális kortól ugyan még nagyon messze vagyunk. A magyar iparos osztály *is érzi és tudja, mily erő rejlik a sajtóban, mely egyik legelevenebb tárogatója volna küzdelmében. Szó sincs róla, beszámol ugyan a sajtó, az iparosság esetleges mozgalmairól, gyűléseiről, de ez mind nem elég ahhoz, hogy az iparosság sajtóbeli érdeke ki legyen elégítve. A sajtónak teljes ambícióval fel kell karolni az iparügyet, melynek követeléseit önálló munkálkodás és tanulmány tárgyává kell tenni. Nemcsak az iparosság fogja ennek hasznát látni, hanem erösbödést fog nyerni viszont a sajtó is az iparos'ágban. A napi sajtó mellé nélkülözhetetlen szükség van a szaksajtóra is, mely szorosan véve, kizárólag az iparosság szakügyeivel, a nemzet szellemének megíelelöleg foglalkozzék. És ha a napi sajtó — karöltve a szaksajtóval — hasábjain tért nyit és állandó harcosává szegődik a magyar iparososztály reformköveteléseinek, úgy a magyar iparosság jövője el nem veszett. Ha az iparosság bármely követeléséért a sajtó részéről kemény harc folynék — úgy sok kérdés már régen dűlőre jutott volna. Csak egy követelést említünk : az önálló vámterületet, mely, mint kormánypolitikusaink mondják, nem is politikai, hanem gazdasági kérdés. Nos, ha ez igy áll, úgy mi sem gátolja a különböző politikai pártállásu lapokat abban, hogy e tekintetben szövetségre lépjenek egymással. Az ipar érdekeiért, különösen pedig az önálló vámterületért a sajtónak szervezkedni nem oly nehéz feladat. Nyisson tért a sajtó a magyar kisiparnak, mely ennek fejében tudni fogja, hogy vele szemben mi legyen a kötelessége? A rongyos bál. A szinérváraljai szegény sorsú iskolás gyer- mekeketse gélyző egyesület f. hó 8-án lezajlott mulatságának sikere ismét bizonyságát adta annak, hogy az egyesület életképes hivatást tölt be, Szinérváralja hazafias, a szép és jó iránt egyaránt lelkesülő közönségének bizalmával rendelkezik. A tegnapi mulatság anyagi és erkölcsi sikere teljes volt. Igaz, hogy az egymás után jövő mulatságok hatása érezhető volt, amennyiben sokan, akik a mulatságokon részt venni szoktak, távol maradtak. Ennek azonban más magyarázatot adni nem lehet, mint azt, hogy a közönség egyrésze már kimerült. Vidám kacaj és a közönség tapsa kisérte végig az előadást, a melyet derék műkedvelőink egybevágó szép játéka, a legteljesebb mértékben ki is érdemelt. Szóljon különben az előadásról a részletes kritika: Az előadást Prém Józsefnek „A Gyermekért“ cimü költeménye vezette be. Buti Vince ur közvetlen előadása a vers összes szépségeit érvényre juttatta. Ezt a „Huszárszerelem“ két felvonásos vígjáték követte. A darab kedélyes részletét műkedvelőink egybevágó, szépen összetanult előadásában, gyakran fakasztották a közönséget harsány kacagásra, különben is mondhatjuk, hogy alkalmasabb darabot nem is választhattak volna. A darabban szereplők kivétel nélkül meg I tettek mindent, hogy az előadást sikerre juttas- j sák. Belevitték szerepeikbe egész leiköket, szivüket úgy, hogy nem is színdarab volt az, amit végig hallgattunk, hanem maga az élet. A hölgy szereplők közül első sorban Irinyi Sándorné úrnőről keil megemlékeznem, aki Zsuzsi szerepét a lehető legnagyobb tökéletességgel játszotta meg. Aranyos kedélye szinte a napfényt vitte a színpadra; erős komikai érzéke szerepét kiváló alakítássá emelte. Mindég újat látunk tőle s igy sikeréhez csak gratulálhatunk. Spitzer Ödönné úrnő, Hüppig Kázmérné szerepét kifogástalanul játszotta meg. Ügyes játékában eltalálta azt a modort, a mi a vérbeli És tovább gunnyasztott és tovább nézett, oda valahová . . . Ő tudta csak hová ... Gép ember lett. — János én külcjök az orvosért. — Tedd el másra a pénzedet. — Édes Jánoskám, legalább egyszer mond mid fáj ? jij. (Jánoskám, édes Jánoskám . . . mikor kimondta ezt neki? Talán régen,-talán valamikor, talán csak állomban hallotta . . .) — A .. a ... Eh ! semmim se. Nézett a messzeségbe, a kék égbe, onnan a nagy, az árnyas diófa alól ... Egyszer aztán semerre se nézett. Őt nézték. Ott feküdt négy lomhám lobogó gyertya között . . . Több nincs róla. III. Bálint a furmányos. Hétköznapi dolog az egész. Bálint a furmányos három részből állt: magából, a lovából meg a rozoga szekeréből. Ha bármelyik rész hiányzott volna, nem telt volna ki a furmányos. Mind a hárman öregek és rozogák voltak, tehát lassúak. Együtt éltek, egymásra voltak utalva, szerették egymást. Hozzá az emberek is csak magukat tudták egy egésznek elképzelni. Egész napi dolguk abból állott, hogy Bálint befogta a szürkét a szekérbe, kiment félóra alatt az állomásra, visszajött, mind a hármukat saját helyére tette (magát is). Abból éltek, amit kerestek s azon hárman megosztoztak. Künn az utón köhicsélt a gazda, kocogott a ló, döcögött a szekér. Ép ötödször, tehát ma utoljára mentek ki. Az éjjeli vonathoz. — Hej szürke bajtárs, nehéz az élet! A ló lassan poroszkált, mintha nehezére esnék a menés. — Ugy-e ? Persze, hogy értesz engem szürke, ügy, úgy ... Ha ma nem lesz utas, holnap nem eszünk. Nincs miből. Gyi ne, siessünk . . . A téli éj csendjében csikorgatta fogát a fagy. A messze távolban két vörös szem tüze fénylett. Halk dübörgés nesze kelt amonnan. — Kocsi, kinek kell kocsi ? hangzott az állomás udvarán, midőn a pár utas lemászott a vonatról. — Kocsi, kocsi — csak szokásból szólalt meg újra a hang. Meg is látszott a színezetén, mely mintha lemondásról recsegne valami prózai történetet. Egy éles fütty, egy erőtlen ostorpattanás és mindkét alkalmatosság ment a maga utján. A vonatot elnyelte az éj, a szekeret csak körülvette. — Hej szürke, szürke, mit eszel holnap ? A ló csendesen poroszkált, a kocsi keservesen csikorgatta a tengelyvasat. — Látod szürke bajtárs, ilyen az élet. Te legalább semmit se tudsz belőle. De én ? . . . Jó, hogy Szürke vagy . . . A fagy meleggé változott. A ló lépésben haladt. Haladt. Megállt. Fázott s rá nézett gazdájára, aki engedte a gyeplőt a földön vonszolódni. Nyerített és elkezdett vágtatni. Az öreg szürke . . — vágtatni. Mielőtt kapujokon áthaladtak volna, a szekér tengelye megakadt az oszlopban, .valami recscsent, a furmányos megállt. És ott maradt. Másnap az emberek egymásnak újságolták : Bálint a furmányos megfagyott. Tényleg ott feküdt az udvaron a döglött ló, az eltört rozoga szekér s gazdájuk, Bálint a kocsiban . . . Mondottam, hogy hétköznapi történet az egész . . . Tallér István.
