Szinérváralja, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1908-09-22 / 39. szám

(2) 1908. Szeptember 22.

S ZIN É RV ÁRALJA

39. szám.

a magyar zene fejlesztésére, annak divatba hozására törekszik. Mert semilyen eszközt sem szabad megvetnünk, amely arra szolgál, hogy erősiti a magyart!

A baromfitenyésztésről.

Magyarország kisgazdáinak nagy része nem is sejti azt, hogy Magyarország baromfi- tenyésztése az állattenyésztési ágak között ma már egyike a legfontosabbaknak, a legjövedelmezőbbeknek. Nem is sejti azt, hogy élő és vágott baromfiban, tojásban és toliban közel 80 millió korona értékű kivitelünk van s hogy a londoni baromfipiacon pl. igen fontos szerepet játszik a mi leölt baromfink s elsőrendű tojásunk, s hogy ezenkívül más világpiacokon is, különösen Berlinben, Breszlauban, Wienben stb. ott van a magyar baromfi és tojás. S ha még azt is megtudja, hogy idebent az országban körülbelül négyszer olyan értékű baromfit és baromfitermékeket fogyasztunk el, mint amilyen értéküt külföldre viszünk, akkor fogalma lesz erről a hamupipőkének nézett s ugyancsak mostoha elbánásban részesülő gazdasági ágnak nagy horderejéről, nagy jelentőségéről. Ez az a gazdasági ág, mely a kisgazda házához hetenkint filléreket juttat, amely az ügyes kisgazda házának apró szükségleteit fedezni képes, hogy azután az aratást, az adót, a nagyobb szükségleteket fedezve, még a takarékba is juttasson valamicskét.

Nagyon fontos dolog tehát, hogy a kisgazda a baromfitenyésztést a lehetőségig felkarolja s hogy udvarán annyi baromfit tartson, amennyit csak lehetséges, mert nem tarthat annyit, amennyit bármikor eladni képes ne volna.

Az a kérdés most már, hogy minő baromfit tartson, mert hiszen annak is van több fajtája, amelyek közül egyik jobb tojó, a másik nagyobb testű, jobb hústermelő. Oda kell tehát mindenkinek törekedni, hogy tyúkjaiban mindkét tulajdonság egyesülve legyen, hogy azok jó tojók, csirkéi pedig nagytestüek legyenek, emellett pedig arra is képesítve legyenek, hogy eleségük nagy részét maguk keressék meg.

Hogy ezt a célt elérhesse, nem szükséges valamely hangzatos nevű külföldi fajtához nyúlnia, mert kétségen kívüli dolog, hogy a magyar tyuk a legigénytelenebb s egyszersmind a legjobb tojó is. Húsa is a legiztetesebbek közé tartozik, emellett gondos anya, jó csirkenevelő. Egyetlen hibája, hogy teste kicsi, nem elég tömeges, tehát mint piaci husáru nem elég értékes.

A tenyészet alapját tehát mindenesetre az a magyar tyuk képezze, amelyet a legtöbb kisgazda eddig is tenyésztett, avagy az erdélyi kopasznyaku tyuk, amely nemcsak kitűnő tojó,

de testileg is jóval nagyobb a magyar tyúknál s igy ezt tiszta vérben is nagyon érdemes tenyészteni, nem szükséges tehát semmiféle egyéb fajtával keresztezni. Ellenben a magyar tyúkot testileg tömegesebbé kell tenni s ezért célszerű egy vagy más külföldi fajtával keresztezni, amelyek jóformán kivétel nélkül nagyobb testi tömeggel bírnak s ezen nagyobb testi tömegüket a keresztezésből származó utódokra is átruházzák, amelyeknek jércéi nagyobb tojásokat is fognak tojni s emellett mozgékonyságukat, igénytelenségüket is jórészt megtartják.

Számos olyan külföldi fajta van, amelyet keresztezésre lehet használni, mégis leginkább használható a langshan és az orpington. Ezen fajták tiszta vérbeni tenyésztését nem igen tudnék ajánlani a kisgazdáknak, mert igényesebbek, túlságosan nehéz testük miatt nem olyan mozgékonyak, hogysem a kisgazda e tekintet- beni igényeit kielégítsék. Tiszta vérbeni tenyésztésre mégis a langshan volna inkább ajánlható, keresztezésre mindkettő egyformán jó s már az első ivadéknál jelentékenyen nagyobbitják a testet s a tyuk tojását s nehogy a test tul- nagygyá váljon, keresztezés esetén sem célszerű állandóan langshan vagy orpington kakasokat használni, elég azt 1—2 generáción keresztül használni s azután ismét saját tenyésztésünkből, vagy a szomszédok félvér kakasaiból a legszebb példányokat tenyésztésre kiválasztani. Hogy vájjon langshan vagy orpington kakast használjunk-e, az egészen attól függ, hogy a vidéken milyen szinü majorságot kedvelnek; a langshan fekete szinü, orpington van sárga és fehér szinü s természetesen min- denik a maga színét örökíti át túlnyomóan utódaira. Ha azonban pl. a sárga orpingtonnal kezdtük meg a keresztezést, ne térjünk át később más kakasra, mert a majorságban is nemcsak szép, de hasznos is az egyöntetűség, ezt pedig csak úgy érjük el, ha következetesen egyszínű, egy fajtájú kakasokat használjon anyagának javítására, mert igy sokkalta könnyebb elérni az egyöntetűséget. Ezt pedig annyival is könnyebben el lehet érni, mert az állattenyésztési felügyelőségeknek is az a törekvésük, hogy egy-egy községbe mindig csak ugyanazon fajtába tartozó javítóanyagot adjanak. Tudni kell ugyanis, hogy a ifeiüieii állattenyésztési felügyelő készségesen jár e tekintetben a kisgazdák kezére tenyészkakasoknak cserébe vagy jutányos ároni kiosztásával, ilyenekéit tehát csak a legközelebbi kerületi állattenyésztési felügyelőhöz kell fordulni.

Ha azután a kisgazda az elmondottak szerint nagyobb gonddal kezeli baromfiudvarát, megfelelőbb ápolásban, istállózásban, takarmányozásban részesíti baromfiait — miként erről majd többször is lesz szó lapunkban — akkor baromfitenyésztése számottevő jövedelmi forrássá fog kinőni.

tálhoz s odahajolt a halotthoz és ezt súgta a fülébe :

»Látod, látod, mégis csak én ... .

A többit nem mondta ki a csöpp asszony, csak gondolta, mert nagyon sokan voltak a szobában.

III.

Egy mézeskalácsos arról volt nevezetes messze földön, hogy mézeskalácsai pirosak, szépek és kívánatosak voltak; a felesége ellenben sápadt, beteges fonnyadt, látszott rajta, hogy az ura csak a mézeskalácsaival törődik, őt szegényt elhanyagolja.

Egyszer kapta magát az asszony s itt hagyta

e siralom völgyét, elköltözött egy ideálisabb hazába, ahol a mézeskalácsosok nemcsak mézeskalácsaikkal törődnek, hanem a feleségükkel is.

A temetésen ott volt a falu apraja-nagvja s a sok nénémasszony nem győzte magasztalni az elköltözöttnek nemes erényeit. — Jámbor, istenes fehércseléd volt, a gyülekezetben ő énekelt a legszebben, soha a légynek sem vétett, a házát, gyermekeit példás rendben tartotta, az urát nemcsak szerette, de tisztelte is, stb.

A mézeskalacsos jól hallott minden szót és mire kiértek a halottal a temetőbe, megismerte annak a lelkét és nemes erényeit. Csakhogy ez már késő volt és a mézeskalácsos holmi lelki- ismereti furdalás-félét kezdett érezni. »Bizony többet kellett volna foglalkoznom szegénnyel.«

Aztán, mivel igen bölcs ember volt s nem igen szeretett azon bánkóni, amin változtatni már úgysem lehet, ilyenformán gondolkozott:

»Üsse ferslág a világot, a rongyos világot, majd a második feleségemre több gondom lesz!«

A méhészet fontossága a gyümölcs- termelésre.

A méhészet a mezőgazdassággal egyetemben álló foglalkozások legjövedelmezőbb ágaihoz tartozik. Aránylag kevés munka van a méhekkel, és mégis, jó hordásu években egy-egy kaptár után nem ritkán 40 korona hasznunk is lehet. Ámde ez csak a méz- és viaszszüretből való nyereség, mig a közvetett haszon, amely a növényeknek a méhek által történő megtermékenyítéséből áll elő, szinte kiszámíthatatlan. A virágok megtermékenyítését ugyanis a méhek következőképpen közvetítik :

Az édes anyagok által, amelyek a virágok kelyhében vannak, a méhek odacsalogatva megérintik a himport tartalmazó tokocskákat, mire a himpor vagy a termőre, vagy pedig a méh szőrös testére, hátára, lábaira tapad. Egy-egy himporsejt, ami pedig igen parányi kis valami, mégis elegendő arra, hogy a virág termőjére hullva, rövidesen megindítsa azon élettani folyamatot, amelynek eredménye, hogy a virágból gyümölcs lesz.

Miután sok növény, nevezetesen a gyümölcsfák és bokrok a rovarok által való megtermékenyítésére utalvák, úgy ezek látogatása nélkül terméketlenek maradnának. Bizonyság erre az a néhány évvel ezelőtt Ausztráliában megesett dolog, amelyet pár szóval elmondunk. Ausztráliában igen nagy földterületek vannak kihasználatlanul. Pedig jó, termő erőben levő földek, csak nincs, aki mivelje. Néhány vállalkozó szellemű ember elhatározta, hogy egy ilyen nagyobbacska darabot beültetnek szőlővel és gyümölcsfákkal. Ment is szépen a munka, évről-évre erősödtek a fák, buján hajtott a szőlő is, de termés sehogyan sem akart mutatkozni. Ekkor méheket hozattak a telep közelébe, s nagy méhest állítottak fel. Már a következő évben meglepő volt az eredmény. Nemcsak a kaptárak teltek meg a drága mézzel, hanem olyan bő gyümölcstermés és szüret lett, hogy csudájára jártak a messze földről.

Csodálatos intézkedése a nagy természetnek, hogy az a virág, amely nem a saját, hanem másik, hasonló fajtájú virág himporától termékenyült meg, sokkal szebb és nagyobb gyümölccsé fejlődik. Miután em-e keresztező megtermékenyítést a méhek eszközük, úgy a méhek a gyümölcs és mezei kultúrára nagy fontosságúak s igazán helyesen cselekszik, aki kertjében, szőlejében méhest

^ Györy Elemér.

HÍREK.

Esküvő. Markó Albert Béla, az Osztrák Magyar Bank szatmári fiókjának a tisztviselője e hó 19 én délelőtt V* 12 órakor esküdött meg a szinérváraljai ref. templomban Gerber Irénkével, Gerber Ödön gyógyszerész jeles munkatársunk kedves leányával. Esküvő után meghitt családi körben Gerber Ödön házánál fényes ebéd volt, mely alatt úgy az uj párt, mint az öröm-szülőket lelkes felköszöntőkben éltették. Ad multos annos!

Hirtelen halál. Dr. Tatár János, helybeli ügyvédet valami peres ügyből kifolyólag e hó 17-én felkereste egy idős úri nő. Este rosszul lett a 80 éves öreg s a hirtelen előhívott orvos kijelentette, hogy nem éri meg a reggelt. A váratlan kijelentés után dr. Tatár egész éjjel nem mozdult a beteg kliens mellől s midőn reggel felé csakugyan meghalt, ő fogta le a szemét s intézkedett a temetés iránt. Az idegenben elhalt úrnő temetése 19-én délután 2 órakor történt meg négy pap fungálása mellett. «Rendezd el a te házadat, mert meghalsz« mondja a biblia s »ember nem tudja, hol volt s hová lön,« mondja a zsoltár.

Házfőnök változás. A nagybányai minoritarend főnöke, Konkolyi Barna ez állásáról lemondott s lemondását a rendfőuök elfogadta. Utódja Pintér Bekény áldozár lesz, akit Aradról helyeztek át.

Vármegyei közgyűlés. Vármegyénk törvényhatósága f. hó 11-én csekély érdeklődés mellett közgyűlést tartott, amelyen Nagybánya város Nagybánya —M.-Lápos— Oláhláposi vasút kiépítése ügyében hozott határozat megváltoztatásával az állandó választmány határozata lett elfogadva, amely a kérvényekre nézve kedvezőleg határozott.

Halálozás. A szatmári áll. el. iskolák tantestületét súlyos veszteség érte. Egyik kartársnőjük, Sulyok Gizella, Kinizsi utczai áll. tanítónő, f, hó 12 én tífuszban elhunyt. Bár már régebben

ennélfogva már itt e földön élvezték a menyországnak minden üdvösségét.

Egyszer a nagy fekete emberbe belebujt az ördög, vagy megrontották, vagy mi lelte: elkezdett gorombáskodni a csöpp asszonykával, akit addig a tenyerén hordozott, még tettleg is bántalmazta, sőt — Isten bocsássa meg a bűnét — mindig azzal fenyegette: Megöllek, megöllek!

A szegény csöpp asszony sirt, rimánkodott a nagy embernek, hogy ne bántsa, hisz ő most is úgy szereti, mint régen és még álmában sem tett olyat, hogy ezt a sok méltatlan bánást megérdemelje.

A nagy, hatalmas fekete ember rá sem ügyelt s csak nem lett jobb, sőt napról-napra kegyetlenebbülés durvábban bánt a csöpp asszonykával ; tetszett neki, hogy az asszonykája egész nap sir-ri és hozzá könyörög irgalomért, kedves zene lett a fülének a sirás és a sok panaszkodás.

Egyszer a csöpp asszony gondolt valamit; mit, mit nem, nem mondta senkinek, csak egy napon bármint bántalmazta is az ura, egy hang, egy sóhajtás sem hagyta el az ajkát, — mintha megnémult volna. így ment ez napról-, hétről-, sőt hónapról-hónapra ; az asszony hallgatott, az embert ette a halálos méreg a felesége hallgatása miatt. Sorvadt nap-nap után jobban-jobban, majd ágyba esett s egy napon kilehelte rósz lelkét, melyet hihetőleg abban a nyomban el is vitt az ördög.

Másnap, a temetés előtt, amikor a fekete emberre reá akarták zárni az örökös házának az ajtaját, a csöpp asszony bement a halottas szobába, hogy ^elbúcsúzzék a meghalt zsarnokától, Öt, feketével bevont lépcsőn ment fel a rava-