Szinérváralja, 1907 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-30 / 31. szám
Szinérváralja, 1907. Julius 30. — 31. szám. Negyedik évfolyam. GAZDASÁGI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 koron. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér Nyilttér soronkint íO fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: E1 A. IB I .Á. 1ST X ST ÜST A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. és ami a leglényegesebb: ezer meg ezer embernek — honfitársuknak — adnak kenyeret, tisztességes megélhetést. Nálunk dehogy lehetne ilyesmiket látni, egy-egy mágnás restellené, ha neve valamelyik iparvállalat élén díszeleg. Ezt nagy szégyennek, megbocsáthatlan bűnnek tartaná, hogy még az ősei is megfordulnának sírjukban. Pedig munka, a tisztességes munka — régi igazság — nem szégyen, sőt erény. És csak hozzájárulna a nemzet boldogságának előmozdításához ama körülmény, ha dolgoznék széles e hazában gazdag, szegény, főur és pór; mert ha a nagytőkések is vállalkozó szellemmel bírnának, mindenki munkához jutna, tehát tisztességes megélhetéshez. A természet gyermekei. A forró nap heve alatt szorgalmasan dolgozik a föld népe a természet kebelén. — Mintha sárga tenger öntene ki, áradatával árasztva el halmot, völgyet, síkságot a szem kedvesen nézi, miként hullámzik a megérett gabona, szaladni akarva az arató-sarlója elől. — Haj! de, rendeltetését semmi és senk. *1 nem kerülheti: suhan a kasza s a még előbb fent álló kalász az arató lábai elé kerül. Szomorú dolog, de igazság, hogy a föld népét nem méltaiják oly tiszt ele ttel és szerete!- tel, mint megérdemelné. — Most nézzétek őket, férfi, nő, gyermek, mind nyüzsg a tarlókon, a kora pitymalat és az öreg estve ott találja őket a nagy munkánál, midőn kérges kézzel aratják azt a búzát, a melyből lesz a szegénynek fekete kenyere, a gazdagnak kalácsa. A paraszt nő ilyenkor önkéntelen is tiszteletet ébreszt a szemlélőben. Mily igazi segítő társa férjének, mint osztja meg vele a napnak terhét, a munkának súlyát. Éppen dél van. A faluból kihallatszik a harangszó. Az ételhordó kis leány megérkezett. Az arató leteszi kaszáját, ingujjával megtörli homlokát, melyről nagy cseppekben hull alá az izzadság. A feleség vidáman ugrik kis leányához, leemeli hátáról a kis batyut, melyben a kenyérke van, a két fülü fazékat oda helyezi a kereszt árnyába. Meghívja férjét ebédre. Az leül, feltekint az égre, egyet sóhajt és hozzáfog az evéshez. A feleség oly édesden nézi, hogy férje jó étvágygyal költi el egyszerű ebédjét, s mig amaz ebédel, ő kis leányával beszélget. Az ebédet a férj bevégezte, akkor fog csak hozzá a nő, egy-egy falatot adogatva kis lányának. Ebéd után jön az egy órai nyugalom. A kereszt tövébe odaterit valamit férje feje alá, ő maga puszta földre hajtja fejét, magához, keblére fektetve kis lányát. Ébrednek és vigan mennek ismét munkára. Ah! mily isteni önzetlenség! Paloták fényes ur női, ismeritek-e ezt a hűséget ezt az önfeláldozó szerelmet, ezt a férjében élő boldogságot? Romlatlan, őszinte szeretet köti össze a hitestársakat, s mily könnyű a legterhesebb munka! Hiszen a nő fele segítség, a férj oldala mellett küzd-f'árad, s ha látja férje megelégedett mosolyát, ha hallja dicsérő szavát, szivét öröm és gyönyör árja hatja át, s oly szép előtte az élet, vidámság tölti be ajkát, versenyre száll a pacsirtával, kis ajka dalt csattog. Nem a hemzsegő nagyváros ragyogó palotái, mámoritó élvezetei ragyogtatják az élet fényoldalát, de a szabad természet ékes hajlékában, a hü szeretettel összekötött szivek egymás segítségében láthatjuk meg az Isten remek munkáját, itt tűnik elő az ember dicsősége, a nő felséges volta. Legyetek ti továbbra is a természetnek boldog lakói, nehéz munkát végző földmivesek! Egymásban találjátok fel mind azt, miért a szív vágyik, miért a lélek eseng legyetek ti az önzetlen hűség és szeretet letéteményesei, oh ! akkor ha a felszínen sokszor zavaros is lesz a viz lükre, de a forrás tiszta, szenytelen marad, s miénk lesz az élet és nem halál borul szép hazánkra. Üdv tinéktek hü aratók, Isten legyen segitségtek és te jó nő, légy férjednek e világon az egek ura legnagyobb és legkedvesebb áldása! A gyümölcstermesztés a házi zöldséges kertekben. Ha alkalmilag egy régibb házi zöldséges kertbe vetődünk, melynek alapitója szenvedélyes gyümölcstenyésztő volt, rendesen azt a panaszt halljuk, hogy noha a kert rendesen trágyázva lesz és igy a gyümölcsfáknak is jut elég trágya, a gyümölcstermés mégis évről-évre alább száll. E baj oka legtöbbnyire az szokott lenni, hogy a kert alapitója, attól az óhajtól vezéreletetve, hogy kertjében minél többféle fajta gyümölcs legyen s kertje minél barátságosabb kinézéssel Vállalkozási szellem. Nem újság, hogy nálunk rosszak a viszonyok, nehéz a megélhetés, nagy a munka- nélküliség és nincs pénz. Mert hát — mit csürjük-csavarjuk — gyámoltalan nemzet vagyunk. Azt csináljuk, ami vajmi keveset hoz a konyhára, sőt még pénzünkbe is kerül, a külföldiek előtt mutatjuk, menynyire udvariasak és gavallérok vagyunk és szórjuk a pénzt, nagyarányú bankettekre, fényes estélyekre, amit egy-egy idegen vendégsereg tiszteletére adunk. De egyébből aztán nem is áll a tudományunk. A magyar ipart mi magunk nem támogatjuk, sőt elősegítjük az idegen inváziót; gyönyörű helyeinket önmagunk mellőzzük és külföldön verjük el az ezreseket, ahelyett, hogy az idegenek előtt megismer- tetnők szebbnél-szebb látványosságainkat, páratlan fürdőinket, isteni fenséges természeti csodáinkat. Aztán pang a kereskedelem, tengődik az ipar, hanyatlik a mező- gazdaság, pusztul a föld, kivándorol a nép, a nagytőkések szoros zár alatt tarlvák százezreiket és a kisemberek ha megakadnak, sehogy se tudnak magukon segíteni; mert hát nagy ára van manapság pénz őfelségének. A czivilizáll államokban, a nagy nemzeteknél, Angliában, Amerikában, Németországban és Franciaországban máskép állanak a viszonyok. E nemzetek fiai mindent önmagukért tesznek, országuk kincseivel dicsekednek és emelik az idegen forgalmukat is. Ami pedig a legfigyelemre méltóbb, mindenki buzgalommal dolgozik, kivált Amerikában és Angliában nem szégyenük a tisztességes munkát; maguk a mágnások, tekintélyes név és vagyon tulajdonosai, a főnemesség nem restel nagy ipari vállalkozásokba bocsátkozni, élére állanak hatalmas vállalatoknak, pénzüket ekként — igen bölcsen — gyümölcsöztetik, nagy iparvárosokat, telepeket létesítenek ekként és A „SZINÉRVÁRALJA" TÁRCÁJA. Pénz ur és Szerencse asszony. — Spanyol mese. — Tudjátok meg tehát, kedves olvasóim, hogy Pénz ur és Szerencse kisasszony annyira szerették egymást, hogy nam tudtak elválni egymástól, és sohasem lehetett őket külön látni, — annyira szerelték egymást, hogy elhatározták házasságra lépni. Pénz ur alacsony termetű, zömök ember volt. Feje a legszebb perui aranyból volt, hasa mexikói ezüstből, a két vastag lábszára és combja szegoviai rézből, a cipői madridi banknótákból. Szerencse kisasszony nagyon szeszélyes teremtés volt, szemtelen, goromba és esztelen, s még azonfelül olyan vak, mint egy vakondok Alig folyt le az uj házaspár éleiének mézes hetéből két hét, már rosszul kezdtek élni, megbomlott az egyetértés. Az asszony parancsolni akart, a büszke és goromba férj nem akart engedelmeskedni. Megboldogult atyám szokta volt mondani, ha a tenger házasságra lépne, megkapná az urát; de, úgy látszik, hogy Pénz ur még a tengernél is fékezhetlenebb volt, mert semmiben sem akart engedni. Miután mind a két házastárs parancsolni akart s egyik sem akarta magát megadni, egyszer elhatározták, hogy megpróbálják az erejöket. — Látod azt a szegény embert, — mondá az asszony férjének, — nézd, ott ül az olajfa alatt; milyen szerencsétlennek látszik ! Próbáljuk meg, hogy keltőnk közül melyik tudja boldoggá tenni. Pénz ur elfogadta felesége ajánlatát. Mind a ketten útra keltek ; á férfi gördült, az asszony ugrált. A szegény ember, ki sohasem volt boldog, Pénz urat és Szerencse asszonyt sohasem ismerte, csak meresztette a szemeit, amikor ilyen tekintélyes személyeket látott maga előtt. — Üdvözöllek ; — mondá Pénz ur. — Alázatos szolgája, — válaszolt a szegény ember. — Hát nem ösmersz? — Nem ismerem nagyságos urat, de szolgálatára állok. — Sohasem láttad arcomat? — Soha, teljes életemben soha. — Hogy lehet az? — Nincsen semmiféle jószágod ? — Jó uram, van nekem hat gyermekem, olyan meztelenek, mint a férgek, s nagyon jó gyomruk van ; ami engem illet, nekem sincs semmim, csak az a kenyerem, amit megszerzek, amikor dolgozom. — Miért nem dolgozol mindig? — Mert nem kapok mindig munkát, a szerencse sohasem mosolyog reám; úgy látszik, mintha minden ellenem esküdött volna ; mióta megnősültem, csak nyomorúságot ismertem. — Jól van ! Segíteni fogok rajtad ! — mondá Pénz ur, kivett a zsebéből egy durot (spanyol pénz) és a szegény embernek adta. A szegény ember azt gondolta, hogy álmodik. Rögtön a kenyérsütőhöz szaladt, hogy kenyeret vegyen; de amikor fizetni akart és a zsebébe nyúlt, hogy az ezüstpénzt kivegye, nem talált benne, csak egy lyukat, melyen keresztül a pénz elfutott, anélkül hogy szabadságot kért volna erre. A szegény ember magánkívül volt; az utón keresni kezdett, de nem talált semmit. A pásztor nem tudja megőrizni azt a bárányt, melynek az a sorsa, hogy a farkas elvigye. Miután az ember elvesztette a pénzét, a kereséssel az idejét, az idejével a türelmét, végre átkozni kezdte a sorsot. Szerencse asszony ez idő alatt torka szakadtából nevetett; Pénz ur pedig, kinek arca mind sárgább-sárgább lett, újra a zsebébe nyúlt,
