Szinérváralja, 1907 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1907-04-30 / 18. szám
18. szám. (2) 1907 Április 30. SZINÉR VÁR ALJA dégek idejekorán nem érkezhettek meg s igy Va 11 órakor nyitotta meg az elnökség a gyűlést. A szavazatbontó bizottság jelentette, hogy az egyházmegyei tanácsbirói állásra 42 egyház közül 33 Sinka Lajos krassói ny. tanítóra szavazott. Jelentette továbbá, hogy az egyházmegyei jegyzői állásra Szeöke Sándorra 22-en, Sinka Lajosra 17-en szavaztak az egyházközségek közül. Ezek után az elnökség Sinka Lajost megválasztott tanácsbirónak, Szeöke Sándort egyházmegyei jegyzőnek jelentette ki. Sinka általános éljenzések között azonnal letette az esküt s komoly igazságokban bővelkedő szép beszédet tartott, melynek gerince a köszönet és hála volt. Szeöke Sándor azonban, fájdalom, nem fogadta el a jegyzőséget, igy erre az állásra újabb szavazást fognak elrendelni. Megemlékezvén ezután kegyeletes szavakban Széli főesperes, Hegedűs Sándor kerületi főgondnok haláláról, fölvették a tárgysort s gyors egymásutánban mintegy 40 pontot intéztek el. Soltész János tanácsbiró lemondását nem fogadták el, sőt kívánatosnak tartják, hogy az egyházmegyének e zsinati képviselője, tudásával, bő tapasztalatával és János apostoli lel- kületével még sokáig vegyen részt az ügyek intézésében. Az esperesi jelentés nagy részletességgel felölelte az év történetét, melyet általános érdeklődéssel hallgattak meg, köszönetét szavaztak érte, jegyzőkönyvbe iktatták. A leányegyházak képviselőinek napidiját nem állapították meg már csak azért sem, mert a leányegyházaknak nincsenek képviselői. G. Szabó Kálmánt a gyámintézethez utasították. A lázárii szeretet -egyesület alapszabályait örömmel vették tudomásul és jóváhagyták. Tóth Péter sárközi gondnoknak a fölmentési dijat elengedték. A konfirmálás idejét meghagyták a régi rendben. A méhteleki adásvételt jóváhagyták s pártolólag terjesztették a kerülethez. A méhteleki egyház jelentését az 1000 korona államsegély felhasználásáról Torday Imre javaslatára tudomásul vették. Az ombodi, pettyéni, pálfalvai, amazi egyházak örökség által nyert birtokainak eladási ügyét engedélyezték olyformán, hogy egy százaléknak a kikiáltási ára 600 korona legyen, melyen alul a birtokot nem adhatják el. Több lelkész failletményének pénzre való átváltását jóváhagyták. A nagypaládi kántor- tanitó dijlevelét alaki és szerkesztési hibák miatt visszaadták kijavítás végeit. Az ombodi építkezést jóváhagyták, valamint a fölveendő törlesz- téses kölcsön ügyét is. Nagypaládon több rendbeli elveszett tőke- tartozást leírtak. Nagyobb vitát keltett Sólyom Ferenc nagybányai énekvezér esete, aki a fennálló törvények alapján kiadott miniszteri rendeletek értelmében, mint vallástanitó tagja lehetne az orsz. tanítói nyugdíjintézetnek, azonban a miniszter visszautasította a fölvételét. Általános megütődéssel fogadták a meg nem okolható intézkedést s elhatározták, hogy mint sérelmet fölterjesztik a konventhez. Lliripnek iskolabeszüntetésére vonatkozó kérelmét elfogadták, úgy azonban, hogy csak ideiglenes jellegű lesz az idevonatkozó intézkedés. Igazi halálmegvetéssel tárgyaltak ezek az urak, midőn úgy két óra tájban az elnökség a 44-ik pontnál szükségesnek látta megszakítani a gyűlést, hogy a képviselők ebédre mehessenek. A kaszinóban mintegy százan vettek részt a közebéden. A menü és a felszolgálás kifogástalan volt. Az első köszöntőt Stolí Béla kaszinóelnök mondotta a vendégekre, a másodikat Helmeczy Nagybánya városra s annak polgáraira. Széli György a testvéries együttérzésért, Soltész Elemér Helmeczyért, Révész János Széli Györgyért, Maqoss Ferenc a különböző felekezetek jelenlevő képviselőiért, Oláh Sándor józsefházai pap, az egyházmegye legifjabb lelkésze Sinka Lajosért, a legfiatalabb tanácsbiróért, Sinka Lajos a lelkészi karért, Magos Ferenc Révész Jánoséit, Szabó Adolf Soltész Elemérért ürítettek poharat. Az aradi sztrájk. Az aradi kereskedő segédek gondollak merészet és nagyot: másfélnapra otthagyták az áruasztalt, fejökre nyomták a csörgő sapkát és a szomorú tél után rögtönzött farsangi látványosságban részesítették Arad város közönségét. Az aradi kereskedő segédek ugyanis megirigyelték a szociáldemokrata munkások dicsőségét és, hogy végre az ő hőstetteikről is zengjen az ének, szlrájkot rendeztek, szocziáldemokrala mintára. Volt hadüzenet, lármás felvonulás a sztrájktanyára, mennydörgő szónoklatok a főnökök zsarnokságáról, utczai tüntetések, röpiratok osztogatása, nyelvöllögetés a dolgozó kollegák felé, a polgári sajtó és mindenfajta burzsoá-intézmény szidalmazása, — szóval nem hiányzott semmi, ami egy tisztességes látványosságul szolgáló sztrájk rendezéséhez szükséges. És eltartott a virtuskodás l1/*, mond: másfélnapig! Ekkor hirtelen lelohadt a sztrájkolok kedve és szépen visszamentek az áruasztalok mellé. Ha az aradi kereskedelmi alkalmazottaknak a sztrájk szervezésével az volt a céljuk, hogy két napig beszéltessenek magukról, ezt a célt elérték. Mi, akik ismerjük kissé a hazai és külföldi bérharcok történetét, mitsem tudunk arról, hogy akár Magyarországon, akár a sztrájkok lu- lajdonképeni hazájában, Angliában, Németországban, Ausztriában, a kereskedelmi alkalmazottak sztrájkokkal erőszakolták volna ki anyagi helyzetük javítását, és hogy az eddig sehol sem történt meg, annak meg van a kereskedelmi alkalmazottak viszonyában, foglalkozásukban és műveltségűkben rejlő természetes oka. A gyári munkások ádáz, inlranzigens bérharcainak keletkezéséhez az elfogulallanul vizsgálódó megtalálhatja a lélektankulcsot. A gyári munkások tízezrei közül alig egy jut valaha abba a helyzetbe, hogy maga is gyárossá, munkaadóvá váljék; az óriási többség örökké munkás marad és élete végéig irigyelni kell azok helyzetét, akik, szerinte, a mások munkájából élnek. Egészen más azonban a kereskedelmi alkalmazottak helyzete. Ezek egyike előtt sincs elzárva az önállósulás útja; nem is kell hozzá nehezen megszerezhető eszköz. A szorgalmas segéd megtakarít néhány ezer koronát, mások öröklik, vagy nősülés utján szerzik meg azt és a segédből egy napról a másikra kigubózik a főnök. Es aki mint segéd tegnap még szidta a burzsoát, ma mint főnök, maga is azzá lesz; polgár, munkaadó, kapitalista. De a kereskedelmi alkalmazott foglalkozásánál és annak körében szerzett műveltségénél fogva sem ragadtathatja magát azoknak az eszközöknek az alkalmazására, amelyeket a munkás-osztály bizonyára ez is csak faut de mieux használ. A kereskedelmi alkalmazott nemcsak a szakiskolákban, de foglalkozása körében is, az üzletben, az irodában, folyvást művelődik, mert nem csupán kézzel, hanem észszel is kell dolgoznia. Látóköre egyre inkább kiszélesedik, felfogása élesedik és csakhamar belátja, hogy anyagi jólétének emelését sokkal czélravezetőbb eszközökkel vívhatja ki, mint a minő a sztrájk kétélű, erőszakos fegyvere. A szakképzettség fokozása, az önképzés, a használhatóság, hűség, pontosság, a testületi közszellem ápolása azok az eszközök, a melyeknek a segélyével a méltányos eljárásnak konokul ellenszegülő főnököt is le lehet fegyverezni. A kereskedelmi alkalmazottak ezen eszközök segélyével már is sokat, igen sokat kivívtak. Társadalmi, anyagi és jogi helyzetük folyvást javul, élvezhetik az összes polgári jogokat és a müveit kereskedő segéddel szívesen szőrit kezet a legelőkelőbb állású férfiú is. Sztrájkra tehát nincs szükségük, ennek inszcenálásával csak maguknak ártanak. Megvagyunk róla győződve, hogy az aradi kereskedelmi alkalmazottak túlnyomó nagy része is akként gondolkozik, hogy csupán megfonto- latlanság és pillanatnyi elkeseredés szülte az éretlen kísérletet. Hogy feltevésünk helyes, azt az a tény bizonyítja, hogy a sztrájk másfél nap múlva letört. Reméljük, hogy a kereskedelmi alkalmazottaknak ez a legelső kísérlete egyszersmind a legutolsó is volt. Q J\ Krónika a hétről. — Fővárosi levél. — Halmos János nyugalmazott polgármester halála, bár nagyfokú betegsége köztudomású volt, váratlanul érintett mindenkit. Szegény Halmos János nem tudott ellenni munka nélkül. Nyugdíjaztatása nagy hatással volt rá, mert benne volt természetében a munka, a tevékenység. Ezenkívül mélyen érintette lelkületűt felesége elhalálozása. Végül erősen megrázta idegzetét a Polónyi-eset. Betegen ment el a Délvidékre és halálos betegen került a Herzl-féle szanatóriumba. Temetésénél ott volt a főváros tisztviselői kara, élén a főpolgármesterrel és polgármesterrel. Egyúttal emlékét jegyzőkönyvben megörökítették és képét megfestetik a közgyűlési terem számára. Folyik a költségvetési vita, már t. i. a közoktatásügyi tárca költségvetése. Minden napra jut szónok elég, úgy, hogy az üléseket meghosszabbították egy órával E tárcánál már zavarok is keletkeztek és ezt nemcsak a nemzetiségiek csinálták. Előadó és elnök összekülönböztek, de elsimult az ügy. A magyar nyelv miatt meg Bozóky Árpád függetlenségi képviselő, kianya Ponciustól-Pilátusig; itt szívélyesen, ott durván fogadtatva, Meghunyászkodás, önmegtagadás napirenden van; magállani azonban nem szabad, mert a fiú jövője nem tűr halasztást .... Végre István álláshoz jut. Az anya vérző szivét még vérzőbbé teszi az, hogy koldus kenyérrel szúrják ki tehetséges fia szemét, akire ő vagyonát, élte nyugalmát, lelki egyensúlyát, boldogságát, kényelmét, úgyszólván mindenét feláldozta . . . Hol vagy remény, le biztató égi fény ? Nyugtasd meg ezt a háborgó nagy szivet, csepegtess erőt az elszorult kebelbe. Hitesd el vele, hogy Istvánt méltányolni fogják, hogy fok- ról-fokra emelkedni fog .... A remény szót fogad s a háborgó anyai szív lecsendesül. Ah, de meddig tart ez az angyali állapot? — Egy nap, két nap; talán pár hétig .... István lejtőre került. Rossz társaság, gonosz cimborák behálózták, mint pókok a gyanútlan legyet. Könybe- lábadozott a jó anya szeme s folyik a keserű köny éjjel-nappal azért, akiért egykor öröm- könyek peregtenek. Sir, mindaddig sir, mig »szivem szerelme gyermeke« javulást nem fogad. s nem ígér. Nem hiszi el senki, hiába mondanák, hogy a lejtőről visszatért fiúval együtt visszatért az édes anya nyugalma is. Nem az anya örökös vezeklésre teremtetett . . . István ágyba került — súlyos betegen. — Ki áll a beteg ágya mellett? Ki viraszt mellette éjjelen át ? — Az aggódó, a gyöngéd, a szerelő anya! Az ő drága keze emelgeti az ellankadt tagokat; törülgeti a színtelen bágyadt arcról a verítéket. Nyájas, behízelgő hangon bátorítja, ébresztgeti I István keblében a mielőbbi javulás iránti reményt. M kor lábbadozóban van a beteg, mint erős tölgyre, az édes anyára támaszkodik; ah, mert az anya sokat elbír — mindent! Majd István az életnek egyik nevezetes fordulópontjához jut. Megnősül. A lépés nagyságát, komolyságát érzi a fin kellőkép, de az anya még jobban, hisz őt az élet praktikuma predesztinálta arra, hogy jobban érezze. Tehát uj szerepkör nyílik az édes anya számára. És azt be is tölti híven, igazán. Nem csukódik le esténként szeme addig, mig gyermeke boldogságáért nem imádkozott; nappal pedig gyöngéd nagylelkűséggel egyengeti előtte a megélhetés útját. Ma pénz, holnap élelem jut a gondos anya kezéből a fiatal párnak. Hadd örüljenek, hadd boldoguljanak. A kis unoka meg napvilágot sem látott, már a kegyes nagymama előteremti az apró »stafirungot« .... és reszkető kebellel várja a nagy nap felvirradtát, s ha az megérkezett. újból kezdi amit évtizedekkel azelőtt abba hagyott. Es az igy tart reggeltől estéiig, estétől reggelig, mindaddig, mig az a gondos, jó anya örök álomra nem csukja le szemét . . . * V• * Ti bölcsek és tudósok, kik a csillagok járását vizsgáljátok és úgyszólván emberi észt meghaladó alkotásokat hoztok napfényre; ti hadvezérek, kik a csatasikon aratott győzelem után oly büszkén veritek melleteket; ti kormányzó férfiak, hatalmasságok, ítélő bírák,könyv- I búvárok, lantosok mind, mind a hányán vagytok, bizony mondom nektek: apró emberek vagytok ti az édes anyához képest. Ahoz az anyához pedig, akit »Pistikén« kívül talán: Endrével, Sándorral, Gézával, Mariskával, Gizikével, Juliskával is, tehát hat-hét gyermekkel áldott meg az Ur, egyáltalában nem is hasonlíthattok, mert minden gyermek egy-egy Kálvária. — A Kálváriát pedig annyiszor egy sem bírná ki közületek, mig az édes anya Phönixként meg- ujhodva, borostyánnal diszitelt homlokkal kerül az Ur jobbjára. — A menyország édes anyákkal van tele. Sírok között. Egy sárgult, bus fenyő, alatta fakereszt, Jelöli, hogy a hant valakit itt befed. Nincs léha kérkedés, egy csokor ibolya, A szunnyadó felett egyedüli pompa. A többi sír közül oly fényes, rácsozott, A sok, bús gyászoló mind koszorút hozott; S amint elhelyezik, egy jó tréfa felett, Az egész rokonság hahotázva nevet . . . A nap nyugovóban. Kiürült a sírkert, 3 a borongó érzés, amit emléked kelt, Kisajtolt szemembőlegy fájdalmaskönnyet; A fény és pompánál mond, — többet ért ? — [TöbbetI Bartók A.
