Szinérváralja, 1907 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1907-04-23 / 17. szám

17. szám. SZÍNÉ RVÁRAL J A 1907. Április 23. (3) Jutalom A vallás-és közoktatásügyi m. kir. miniszter Irinyi Sándort,, a szinérváraljai áll. elemi iskola igazgatóját az ifjúsági egyesület ve­zetéséért 100 korona jutalommal tüntette ki. Egyházmegyei közgyűlés A nagybányai ref. egyházmegye e hó 25-én tartja tavaszi rendes közgyűlését Nagybányán Széli György főes­peres és Helmeczy József egyházmegyei főgond­nok elnöklete mellett. Ez alkalomból márczius 24- én, szerdán d. u. az 5 órai vonattal oda ér­keznek Széli György, Helmeczy József, Sátor Dávid tanácsbiró, Magos Ferenc főjegyző. A ven­dégek legnagyobb része 42 egyháznak képvi­selői, csak csütörtökön délelőtt a 9 óra 12 perces vonattal érkezik oda. A vendégek díszes seregében lesz Csaba Adorján, Tóth Móricz, Harcsár Géza, Szabó József, Fényes Elek Dezső Kálmán s má­sok, régi "ismerősök, kiket szívesen látnak min­den esztendőben. Gyűlés kezdete csütörtökön, 25- én délelőtt 10 órakor a városházán. Délben közebéd a kaszinóban, egy teríték ára 1 frt 20 kr. Délután bírósági ügyek. A vendégek részint a Rumpold-szállodában, részint ismerőseiknél lesz­nek elszállásolva. Este találkozás a polgári kör­ben. 26-án esetleg a közgyűlés folytatása, jegyző- könyvhitelesités. Gyilkosság és öngyilkosság Rémes eset szín­helye volt Szatmáron a Kinizsi-utca csülörtök este, ugyanis Szatmári István VII. gimn. oszt. tanuló reá lőtt Dunka Irén nagygéresi illetőségű, III, éves róm. kath. tanitónőképezdei növendékre s aztán beszaladt egy kertbe és ott magára lőtt. — Az eset részletei a következők : Szatmári István csütörtök este találkozott Dunka Irénnel Kinizsi­utca 53. sz. ház előtt s rövid beszélgetés után közvetlen közelről rálőtt, a lövésre összefutottak közül két gimnazista karon fogta a már elesni akaró leányt s közeli lakására szállították, ahonnan később a mentők bevitték a kórházba. A fiatal ember a zavart felhasználva beszaladt egy kertbe és ott magára lőtt, de nem elég biztosan találta a golyó, igy tovább szaladt a kerteken keresztül ki az Árpád-utcára, ahol a járdán összeesett. Öt is bevitték a kórházba. Megfoghatatlan a dolog­ban az, hogy a fiatal gyerek ember alig beszélt néhányszor a leánynyal, csak titkon kisérgette, magába zárva nagy szerelmét, mígnem kitört belőle a reménytelen szerelem féltékenység ördöge. Tettét úgy látszik, előre megfontolva követte el, mert levelet is találtak nála, melyben szüleitől búcsút vesz és bocsánatot kér. Mind a két sebesült jobban van már. Betörés. E hó 19-re virradóra Herskovics Mártouné, férjezett Ropaport Pálné üzletébe ed­dig ismeretlen tettesek betörtek s onnan mint­egy 500 korona készpénzt s némi árucikket el­loptak. A nyomozás folyik. Jégeső áprilisban. E hó 19-én délben y2 12 órakor Szinérváralján jeges eső esett. Gyászhir. A földön, hol annyi ördög tivor- nyázik, egy angyallal kevesebb van. Az ég, mely oly sokszor homályba borul, mikor fény után' epedünk, gazdagabb lett egy szép csillaggal. Vesz­tett a föld, nyert az ég, de ki mondhatná meg, mit vesztett egy imádásig szerető férj, midőn élete üdvét, boldogságát temeti a sírba? Mit? Elvesz­tette élete üdvét, boldogságát. Ki mérhetné meg az édes atya fájdalmát, mikor élettársa, drága szép fia s most egyetlen leánya, egy földi angyal sírján zokogja a mérhetleen bánat fojtó könnyeit. Mi sírunk, mi zokogunk, mi kárhoztatjuk a vég­zetet, pedig csak szerettük őt; de aki magáénak mondhatta, akinek szivéből örült s akinek fáj­dalma miatt sirt, a szerető férj, a sors csapásai állal az elviselhetetlenségig sulytott gondos jó apa mit érezhet elvesztése fölött? Csak sírjatok, de vigasztalódjatok! Isten adta nektek a boldog­ságot Ö benne, Isten vette el tőletek. Nyugodjatok meg. A részvét, mely az őszinte bánat könnyeit fakasztja szemünkben, enyhítse fájdalmatokat. El­költözött drága Irmácskátok nem halt meg, mert angyali arca örök jóságot tápláló jó szivéhez ki­hűlte után is előttetek van és égbe szállt lelke szeretettel kiséri lépteiteket, mig ti, e nyomorult élet göröngyös utain kínlódva vonszoljátok a reálok mért terheket. Ö már teljesen boldog. Múló földi boldogságát mennyei örök boldogsággal cserélte fel. Fényes Irma, Sprenger Ferencné j csak azok előtt halt meg, akik őt nem ismerték s akik az embert számmal mérik. De akik előtt áldott jó lelke, angyali arca s a megátalkodott gonosz szívben is édes melegséget gyújtó édes tekintete ismeretes volt, azoknak él ő a halál ulán is, mig az emberi emlékezés egy kedves lény körül csoportosulni tud. Tegnapelőtt temet­tük el az e hó hó 19-én este 11 órakor elszállt lélek porhüvelyét. A temetésen megjelent ember- áradat tanúbizonysága az általános nagy részvét­nek. A koszorúk feliratai, mint egy-egy betűt öltött fájdalom, az anyagiasság porából az esz- ményiségre felemelkedett emberi érzést tükrözik vissza. Oh, mily boldogság ily általános, ily igaz és meleg fájdalom kísérete mellett a sírba szállani! íme a koszorúk feliratai: »A felejthetetlen tele- j ségnek és édes anyának — Feri és Gyurka.« »Drága kedves Irmuskának — Apuka.« Egyetlen jó testvérének — Béla.« »Drága unokámnak — Nagymama.« »Szeretett húgunknak — Gizella néni és Béla bácsi.« »Drága Irmuskának — Erzsi néni és Laczi bácsi.« »Felejthetetlen Irmuskának — Gyula bácsi és családja.« »Aranyos sógornőmnek — Zsiga.« Szeretett Irmuskának — Róza.« »Forrón szeretett sógornőmnek — Matild.« »Szeretett unokatestvérünknek — lima és Lajos.« »Isten veled ! —Mariska ésMiklós.« »Felejthetlen Irmus­kának — Endre bácsi « »Mély fájdalmának ki­fejezésével — a szatmárnémetii állami iskolák tantestülete.« Ott volt Bodnár György és családja díszes koszorúja és sok felírás nélkül. A fájdalmas halálesetről kiadott gyászjelentés igy hangzik: Alulírottak a maguk, valamint a kiterjedt rokonság nevében is á megtört szív mély fájdalmával jelen­tik, a forrón szeretett feleség, a legjobb gyermek, anya és testvérnek: Sprenger Ferencné szül- Fényes Irmának, f. hó 19-én este 11 órakor órakor rövid szenvedés után, életének 21 - ik, boldog házasságának 2-ik évében bekövetkezett elhunytát. A drága halott hült tetemei f. hó 21-én d. u. 5 órakor fognak a r. k. egyház szertartásai szerint a helybeli sirkertben elhantoltatni. Az engesztelő szentmise-áldozat pedig lelki üdvéért f. hó 22-én. d. e. 9 órakor fog az Egek Urának a r. k. templom­ban bemutattatni. Szinérváralja, 1907. április 19. Áldás és béke lengjen drága porai felett! Sprenger Ferenc férje, Sprenger Gyurka gyermeke, Fényes Béla atyja, ifj. Fényes Béla testvére. Szalmafonó ipari kiállítás. Szatmáron Szokol Ziza vezetése alatt szalmafonó háziipari tanfolyam volt a télen át. Ez a tanfolyam most befejezést nyert s a mintegy 800 drb tárgyat (20, 21-én) kiállították a város közgyűlési termében. A tárgyak nagyobb része eladó. Bányaszerencsétlenség Nagybányán. Szeren­cse föl, szerencse le, ilyen a bányász élete. Csak egy hajszál választja el a haláltól azt, aki földalatti üregekben, dynamittal, sokszor mély­ségekben, sokszor magaslatokon nehéz munká­val keresi a kenyeret. 19-én a kereszthegyi bánya két áldozatot kívánt.38—39 éves fiatalemberek, éltükjavakorában,akik évtizedekig élhettek volna még, elpusztultak, úgyszólván egy pillanat alatt. Aki jókedvvel szállott alá hajnalban a mun­kaszakra, azt délben, bányászszokás szerint, lét­rára fektetve hozták ki meghalva. A dolog úgy történt, hogy Libik Pál 39 éves r. kath. és Pap György 38 éves g. kath. munkás a hetedik szin­ten egy vájat végben dolgoztak 19-én ott kel­lett volna lenniük még két más társuknak is, t. i., hogy négyen dolgozzanak azon a helyen, ezeket azonban a mérnök szerencsére elvitte magával valami bemérésre, s igy kerülték el e biztos halált. Papnak és Libiknek az volt a fela­data, hogy 50 cm. mély lyukat fúrjanak a kő­zetbe. A repesztő olajat, (dynamitot) sajtszerü puha alakban szabály szerint egy fával kell be­nyomni, régi rossz, tiltott és titkos bányász szo­kás * azonban, hogy egy-egy elromlott, vagy le­fejezett vésőt dugnak el az altiszt szeme elől valami üregbe, ott lent a föld alatt s mikor gondolják, hogy nincs közelben vizsga-szem, akkor vassal ütik be a dynamitgaluskát a fúrt lyukba, hogy jól beledagadjon. Józaneszü bá­nyász tudja azt, hogy ez élethalál játék, azért maga is óvakodik tőle, minden tilalom nélkül is, a könnyüvérü azonban, mikor teheti áthágja a parancsot s százszor sikerül neki a vasmütét, 101-dikszer azonban szalvét lő a dynamit, mint ez most is történt. D. e. 10 óra tájban Libik Pál vasütője alatt nagy robajjal explodált a ga­luska. Libik rettenetes sérüléseket szenvedett s azonnal meghalt, az arca össze volt törve, zúzva, marcangolva. Két létrával felette, vagyis 8 méterrel magasabban dolgozott, a mit sem sejtő Pap György, akihez szintén elért a robbanás hatalmas ereje, őt a földre vágta 8 m. magas­ságból, illetőleg a kőzetre, hol egy nagy kő keresztül törte a mellkasát, kinyomta a szivét, pár percig élt még, a bányásztársak hallották hörgését, arra futottak oda. Iszonyú látvány tárult elébök, a bányamécsek pislogó világa mellett, két rettenetesen kiszenvedett alaktalan tömeget láttak. Miután mentésről, élesztésről szó sem lehetett, átkötötték a derekukon kötéllel s úgy húzták fél őket a 300 méternyi mélységből. Majd a gépháznál létrára fektették, betakar­gatták a haldoklókat s aztán megindult a szo­morú menet. Glézer János bányász igyekezett őket élesztgetni, kötözgetni, dicséretreméltó felebaráti szeretettel és kegyelettel bánván velők, rendbe szedte kissé az eltorzult alakokat. A bánya szájánál nagy néptömeg várta őket, mert a távbeszélőn (telefon) hire járt, hogy szeren­csétlenség történt. Sírtak, jajveszékeltek, ott voltak a hozzájuk tartozók s a kegyetlen viszont­látásra vigasztalan zokogásban törtek ki. Meg jelentek azonnal a doktorok is, dr. Lovrich főorvos, Nagy S. h. bányamüorvos. Az orvosok azonban már mit sem segíthettek a borzasztóan eltorzult alakon, a kórházba szállították őket, honnan aztán Libiket a Hajnal-utcába, Pap Györgyöt a Portörő-utca 40. sz. lakására szál­lították s Libik Pálnak felesége, három gyer­meke maradt, egyik gyermeke még csak 4 he­tes, Pap Györgynek is van felesége, vannak gyermekei, de azok elhagyták őt, Kolozsvárra költöztek, a szegény Pap György rövid idő alatt elvesztette házát, szőlőjét, felesége hűtlenül el­hagyta s végre most meghalt másnak a vigyá­zatlan eljárása miatt. Mindkét kimúlt bányász volt a János evangélistánál, a Kalazanci bányá­nál, munkafelügyelő is, láttak jobb napo­kat s az értelmesebb munkások közé tartoz­tak, annál különösebb, hogy ez velők meg­történhetett, akik a mások ügyeletével voltak annak idején megbízva. Egyébiránt az is meg lehet, hogy a kvarczos kőzet robbantotta el a dynamitot. A vizsgálat mitsem tudott kideríteni. Gyászhirek. Agrikola Zsenike, özv. Agrikola Gusztávné leánya e hó 15-én, 21 éves korában meghalt Nagybányán. 17-én d. u. temették a város részvéte mellett. — Pribulszky Pál, volt fernezelyi kincstári kántortanitó 16-án reggel meghalt 79 éves korában. Temetése Nagybá­nyán volt 18-án délután. — Ifj. Csipkés Endre, id. Csipkés András nagykárolyi tekintélyes pol­gár, bankigazgató, független párti alelnök fia 39 éves korban meghalt e hó 17-én, 18-án délu­tán temették. Áldás és béke legyen porai felett! Orvosi körökben már rég ismert tény, hogy a Ferencz József keserüviz valamennyi hasonló vizet, tartós hashajtása és említésre méltó kelle­mes izénél fogva, már kis adagban is tetemesen felülmúlja. Kérjünk határozottan Ferencz József keserüvizet. Szerkesztői üzenet. R. 8. Remetemező. 1906-ról 6, 1907-ről 3, összesen 9 korona. Piaci árak. A szinérváraljai hetivásáron 1907. április 18-án a következő legmagasabb árak érettek el: Búza 100 kilónkint ...... 1460 Rozs ....................................................10-— Ár pa....................................................—■— Zab....................................................14 — Te ngeri . . . ■........................... 10.50 Fő munkatársak: Kaba Tihamér dr. és Katona Sándor dr. Eladó szirezík!! Ripária portalis sima vessző ezre 16 K. Ripária portalis gyökeres ezre 30 korona. Kap­ható Gerber Ödönnél Szinér­váralján. VagrariÁV »in Malmi részvényt«!! Benzinmotorok Jenzincséplők jtialomberenöezések Kérjen minden gazda pp** árjegyzéket Levélczim ,0(111111111“ Budapest, Uiczi-stra Ml sz

Next

/
Oldalképek
Tartalom