Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-03-06 / 10. szám

10. szám. békén, türelemmel fogja bevárni a fejleménye­ket, mert csak igy juthat el mihamarabb ahhoz az állapothoz, hogy minden a régi rendes ke­rékvágásban haladjon. Tisztult legyen a hely­zet. visszatérjen a termékenyítő munka ideje, mely megelégedettséget, boldogságot és gazdag­ságot nyújt. HÍREK. Választmányi ülés. A szinérváraljai szegény- sorsu iskolás gyermekeket segélyező egyesület vá­lasztmánya f. hó4-ik napján tartott választmányi ülésében hozott egyhangú határozatával hálás köszönetét nyilvánította a nemes cél érdekében kifejtett fáradozásuk és áldozatkészségükért: a műkedvelői elődásban részt vett szereplőknek, a rendezőbizottság tagjainak, a helybeli sajtó szer­kesztőjének és a terem díjtalan átengedéséért Kertész Antal vendéglős urnák. Ugyanekkor el­határozta a választmány és ennek előkészítésére egy szükebb bizottságot küldött ki, hogy az egye­sület alapszabályait olyan irányban tartja szük­ségesnek módosítani, mikép az egyesületnek jö­vőjét rendes és pártoló tagok felvétele és mér­sékelt tagsági dijak rendszeresítése által bizto­sítja. Az alapszabályoknak ebben az irányban történő módosítása felett az ősszel tartandó köz­gyűlés fog határozni. Esküvő. Simon Aurél misztótfalusi kapszula­gyáros, okleveles gyógyszerész, márczius 5-én, hétfőn délután 4 órakor tartotta esküvőjét Nagybányán, az ev. ref. templomban, Rácz Anna polg. isk. zenetanítónővel. Gyaszeset. Súlyos csapással látogatta meg az Isten Révész János nagybányai ágost. evang. lelkészt, a »Nagybánya és Vidéke« felelős szer­kesztőjét. Kisebbik fiók : Tibor, a rajongásig sze­retett gyermeket, a rokonság és ismerősök ked­vencét s a szülők méltó büszkeségét a múlt február hó 27-dikén délelőtt édesatyja karjai közül a kegyetlen járvány: a skarlát elragadta. Édesanyja, hogy többi gyermekeit a járvány dü­hétől megóvja, ezekkel Felsőbányára menekült, atyja dr Szokol Pál bányaiskolai tanár házához s igy testvérkéi érdekében a kis beteg kényte­len volt édesanyja ápoló kezét nélkülözni, kit csak utólag értesítettek a megtörtént gyászeset­ről. A kedves Tibiké gyászos elhunyta s a szü­lők mérhetetlen fájdalma általános részvétet keltett Nagybányán és az összes rokonság, jó­barátok és ismerősök körében. — A vigasztaló Isten enyhítse a mélyen sújtott szülők és roko­nok fájdalmát. Elszámolás. A szinérváraljai szegénysorsu iskolás gyermekeket segélyező egyesület által f. évi február hó 24-ik napján rendezett mulat­ság jövedelmének elszámolását az egyesület vá­lasztmánya f. évi március hó 4-én tartott ülé­sében a következőkben ejtette meg: Bevétel 479 K 60 fillér, kiadás 230 K 25 fillér, tiszta jövedelem 249 K 35 f. Felülfizettek, illetve jegyeiket megváltották: Földes Béla (Budapest), Pásztory Árkád (Turvékonva) 10 — 10 K, Kepes Sándor 7 K 60 f„ Kaulen Miklós 6 K, Achim György, Nagy Bertalan, Fényes Béla, Frank József. Hel meczv József (Szalmái’), dr Kaba Tihamér, Már- kusz Jenő (Szatmár) 5-5 K, Mándy Árpád, Kudics Pál, Papolczv Béla, dr Székely Farkas, Szilágyi Tihamér, Venglárcsek István 4—4 K, Braun Sándor, dr Katona Sándor, Neumann An­tal, Teleky Antal 3—3 K, Boér Károly, Pop Sándor 2 K 80 f.— 2 K 80 f, Hollán József 2 K 60 f, Demeter Gyula, Dilrich Hona, dr Ember Elemér, Ferencz Gyula, Fejes Márton, Fried Béla, Jaczkovics Gáborné, Jakó Pál (Aranvos- Megyes), Huszár Aladár (Szatmár), Karácsonyi János, Koós Gizella, Kern János, Márton Szilárd, S. Nagy Izabella, Nagy Lajos, Pingiczer István, Praefort János, Beiter Paula, Sprenger Zsigmond, Stauder György, Stauder János, Székely Endre, dr Székely József, Szőnyi Ferencz, Török M. Lajos (Csap), Wolkenberg Károlyné 2 — 2 K, Lázár György, Nyikoda Sándor, Sztallóczkv Fe­rencz, Vinkler István 1 K 60 f—1 K 60 f, Kor- buly Mária, Láng Viktor, Uray Bertalan 1 — 1 K, Bárány Béla, Becsy Sándor, Schwanner Gyula és Weisz Mór 80—80 fillért. — Jelen voltak: Asszonyok: Almássy Zoltánná, Bajnóczy Gézáné, Bárány Lászlóné, Braun Károlyné, Botion Mi- hályné, Bodor Dánielné, Boylhor Károlyné, Ébert Lajosné, Erős Györgvné, Észtegár Lászlóné, Fe­rencz Gyuláné, Ferenczy Zoltánná (Apa), Fodor Józsefné, Gerber Ödönné, Hollán Józsefné, Incze Jánosné, Irinyi Sándorné, Jenei Ferencné, Ka­rácsonyi Jánosné, Kepes Sándorné, Klein Leo- poldné, Lipcsey Sándorné, Losonczy Atilláné, Mándy Zoltánná, Nagy Dezsőné, Nagy Bálintné (Av.-L'jváros), Nagy Bertalanná, Nagy Lajosné. özv. Neubauer Endréné, Neupauer Jánosné, Neumann Zsigmondné, Nyikoda Antalné, Nyi­koda Sándorné, Papp Istvánná, Papolczy Béláné, Pólyák Lajosné, Sátor Dávidné, Stetcz Sándorné, Sitka Mihályné, Stauder Jánosné. és györgvné Stul­S2INÉRVÁRALJA ler Istvánná, Schwanner Gyuláné, Székely End­réné, dr Székely Józsefné, Szilágyi Tihamérné, Sztallovvszkv Ferencné, lakács Lászlóné. Uray Bertalanná, Vásárhelyi Dánielné. özv. Varga Vil­mosáé, Vasváry Emilné. Wenglárcsek Istvánná, Wilkovics Miksáné, Winklér) Istvánná. Leányok : Bajnóczy Valér és Berta, Boylhor Erzsiké és Anna, Ébert Rózsika, Ferenczy Katica (Avasujváros), Gerber Emma és Irén, Gere Irén, Gráf nővé­rek. Hevér Vilma, Incze Ilona, Kepes Gizella, Klein Róza. Mihályka Emma. Mándy Gizella és Irénke, Nagy Erzsiké (Av.-újváros). Nagy Leonka. Neupauer Margitka, Óváry Juliska. Pólyák Jo­lánba (Apa), Papolczy Mariska, Rák nővérek, Stetcz Erzsiké, Sátor Jolánba és Annuska, Stern Irma (Iloba), Terge Vilma, Vasváry Ilona (Szat­már). Felsőbányán egy derék városi főtisztviselő hunyt el m. hó 27-én, Nyisztor városi tanácsos sze­mélyében. Nyisztor egyike volt azon kevesek­nek, akik szeretnek dolgozni, s ha valahol szükség volt a munkára, mikor helyettesíteni kellett esetleg 2—3 embert is, Nyisztor ak­kor is helyt állott. Lelkiismeretes, ügyes, kipró­bált ember volt ő ezen a téren, s a város két ségkivül sokat veszített benne, de veszített a társadalom is, különösen a takarékpénztár, mely­nek helyettes igazgatója volt. Özvegye, két gyermeke és kiterjedt rokonság gyászolja. Te­metése márczius hó 1-én ment végbe óriási részvét mellett. Szövetkezeti gyűlés. A szinérváraljai hitel- szövetkezetnek lapunk mai számában közzé telt hirdetéséből is kitűnik, hogy az előző lapszá­munkban irt kifogásunk alapos volt, amennyi­ben a múlt hó 25-re hirdetett közgyűlés nem volt határozatképes. Egyéb mulasztás is történt az összehívás körül. A meghívás a központi hi­telszövetkezet hivatalos lapjában nem lett közzé téve. Az ilyen apróságokra is jó lesz kiterjesz­teni a figyelmet. Az uj kézbesítési vevények. Az igazságymi- niszter f. évi március hó 1-étől kezdődően le­velezőlap alakú kézbesítési vevények használa­tát rendelte el. A jogkereső közönséget saját érdekében ezúttal is figyelmeztetjük arra, hogy ezen vevények kitöltésénél pontosan vezesse reá a kézbesítés tárgyát képező határozat átvételé­nek napját (az év, hó és nap kitüntesésével), valamint olvashatóan Írja ezek alá a nevét, mert ezek elmulasztásából nagyon sokszor anyagilag is károsodik. Értesülésünk szerint a polgári ügyekben fehér, a büntető ügyekben kék, a te­lekkönyvi ügyekben pedig sárga szintiek lesznek ezek a nyomtatványok. Gyümölcsészeti kurzusok. A földművelésügyi miniszter a gyümölcstenyésztési ismeretek meg­kedvelésére lelkészeknek, tanítóknak, gazdáknak, Budapesten, Kolozsvár, Keszthelyen, Tordán, Kisszebenben kurzusokat rendeztek A tiz-tiz napra terjedő kurzus elméletileg, dő főleg gya­korlatilag hevezet az okszerű gyümölcstenyésztés ismereteibe, szaporítás, nemesítés, dugványozás, visszametszés, félmagas törzsű fák és törpe fák nevelése, oltás, metszés, stb., gyümölcsleszedés, eltartás, csomagolás, aszalás, gyümölcsbor ké­szítésbe. Lelkészek részére Budapesten és Ko­lozsváron lesznek kurzusok. A budapesti kurzus márcz. 26-tól 31-ig lesz. A kurzust Angyal Dezső vezeti, a gyakorlati ismereteket Ritter Károly főkertész adja elő. A kurzus a kertészeti tanin­tézetben lesz. A kolozsvári kurzus a gazdasági tanintézetben, határideje ápril. 2—7, Keszthelyen márcz. 22—31, Tordán márc. 26, április 4, Kis­szebenben április 17-től 26-ig lesznek tanítók részére kurzusok s a fölveendők ellátási segély­ben részesülnek. Kérelem Szatmár vármegye összes elemi népiskolái igen tiszteit tanítóihoz 1 A hazai auto­mobilisták és a külföldi automobil turisták ré­széről is úgyszólván naponkint merül fel panasz, hogv az automobilvezetőket és azok utasait, va­lamint magát a kocsit kövekkel, sárral és egyéb káros hatású anyagokkal megdobálják, az utakat üvegcserepekkel, szegekkel és nagy kövekkel lepik el, ugv, hogy nemcsak az utasok vagyonbizton­sága, de személybiztonságuk is veszélyeztetve van. E visszás állapoton segítendő, a vallás- és közoktatásügyi m. kir. Miniszter urnák folyó évi január hó 26 án 3241—905. elnöki szám alatt kelt rendelete alapján felhívom az igen tisztelt tanítói kart, hogy iskolákban és azon kívül is tanítsák ki a köznépet, hogy az automobil a közel jövő nagyrahivatott közlekedési eszköze, azok utasai a közgazdaság előmozdítói, kik nemhogy kárára, hanem inkább hasznára vannak a köz­népnek, mert oly vidékre is kiterjesztik az ide­genforgalmat, ahol azelőtt hasznot hajtó utasok nem fordultak meg és hogy mindebből, valamint abból, hogy automobilistákat ellenséges magavi­selet helyett szükség esetén még segítségben is részesítik, nemcsak a köznek, hanem minden egyesnek is haszna lehet. Szatmár-Németi, 1906. február hó 2. Bodnár György kir. tanfelügyelő. 1906. Március 6. (3) Anyakönyvi statisztika. A szinérváraljai anyakönyvi hivatalnál 1906. február 25-től már­czius 4-ig a következő bejegyzések történtek: Született-. Horváth László és Horvát De­meter (iker) gör. kath., Borlestyán Erzsébet, gör. kath., Fábián Barna, Béla, ev. ref., Konyárdi Ká­roly, ev. ref, Lővinger Ignác, izraelita. Meghalt: Tontye Ilona, gör. kath., 9 hóna­pos (bélhurut) Pap György, gör. kath., 40 éves (tüdővész) Meghívó. A »Szatmármegyei Általános Ta­nító-Egyesület« t. tisztikarát és választmányi tagjait folyó év március 7-ik napján, d. e 10 órakor Szatmáron, a Rákóczy-utcai állami iskola V. fiúosztályában tartandó gyűlésre tisztelettel meghívom. Tárgyak : 1. A köri gyűlések és köz­gyűlés előkészítése. 2. Az egyesület anyagi ügyeinek számbavétele, a múlt évi számadás, a f. évi költ­ségvetés tárgyalása. 3. Jelentés a »Tanügyi Érte­sítő« tárgyában. 4. Kisebb ügyek és esetleges indít­ványok. Szatmárnémeti, 1906. február 18. Kótai Lajos. Borkezelési tanfolyam. A m. kir. földműve­lésügyi miniszter az okszerű pincekezelésre vo­natkozó ismeretek terjesztése végett a budafoki egyéves pincemesteri tanfolyammal kapcsolatosan nagyobb önálló szőlőbirtokosok vágy gazdatiszt­jeik számára időleges borkezelési tanfolyamot fog tartatni. 1. Ezen tanfolyam célja az, hogy nagyobb önálló bortermelők vagy gazdatisztjeik a legszükségesebb elméleti és gyakorlati borke­zelési ismereteket elsajátítsák. 2. A borkezelési tanfolyam két hétre terjed és Budafokon a pince­mesteri tanfolyam helyiségeiben fog megtartatni. 3. Ezen tanfolyam 1906. évi március 12-től 24-ig terjedő időben, naponként délután tartatik meg. 4 A tanfolyamra való felvétel végett a folya­modó nevének, lakhelyének és foglalkozásának közlése mellett közvetetlenül a pincemesteri tan­folyam igazgatóságához kell fordulni, hol a je­lentkezés sorrendjében történik a felvétel. A Méhészeti Szemle 2-ik füzete megjelent Pataki Béla szerkesztésében. Tartalma követ­kező : A t. olvasóközönséghez. Mi előnyösebb, a természetes szabad rajoztatás-e vagy a müraj- készités? Az iskola és a méhészet. Egyesületi élet. Méhészeti irodalom. Különfélék. Kérdé­sek és feleletek. Szerkesztői üzenetek. Apró hirdetések. Mint ez a sorozat is mutatja, igen érdekes és változatos a 2-ik füzet tartalma is. Úgy méhészek mint a nagy közönség számára hézagpótló, sőt nélkülözhetetlen munka, melyet mindenkinek őszinte melegséggel ajánlunk. Nincsen betegség házánál mai számunkban megjelent hirdetésre ezúton is felhívjuk t. olvasóink figyelmét. Főmunkatársak. Kaba Tihamér dr. és Katona Sándor dr. 10225-1906. tk. sz. Árverési hirdetményi kivonat. A szinérváraljai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Pásztori Árkád végrehajta- tónak, Moldován Mária férj. Szima Tógyerné végrehaj­tást szenvedő elleni 302 korona tőkekövetelés és járu­lékai iránti végrehajtási ügyében a szinérváraljai kir. járásbíróság területén levő Bikszád községben fekvő, a bikszádi 19. sz. tjkvben A + 2., 3., 4, 5., ti., 12., 13., 15., 16., 17., 18.. 19., 20., 21. sorsz. alatt foglalt egész ingatlanokra, tehát az 1881. évi LX. t.-c. 156. § ának a) pontja értelmében a Moldován Tógyer a Nyikováé, Finta Tógyerné Moldován Anica, Moldován Grigor a Demeteré, Moldován Juonné és Moldován Vaszil a Mihályé jutalékára is és pedig a 2. sor 508. hrsz. alatt foglalt szőlőbirtokra 22 koronában, a 3. sor 687. hrsz. alatt fog­lalt külső birtokra 28 koronában, a 4. sor 817. hrsz. a. foglalt külső birtokra 24 koronában, az 5. sor 1077. hrsz. alatt foglalt külső birtokra 28 koronában, a 6. sor 1132 hrsz. alatt foglalt külső birtokra 28 koronában, a 12. sor 1682. hrsz. alatt foglalt külső birtokra 29 koronában, a 13. sor 1787. hrsz. alatt foglalt külső birtokra 11 koro­nában, a 15. sor 2004. hrsz. alatt foglalt külső birtokra 5 koronában, a 16. sor 2016. hrsz. alatt foglalt külső birtokra 230 koronában, a 17. sor 2018 hrsz. alatt fog­lalt külső birtokra 130 koronában, a 18. sor 2026. hrsz. alatt foglalt szőlőbirtokra 36 koronában, a 19. sor 2382. hrsz. alatt foglalt külső birtokra 48 koronában, a 20. sor 2429. hrsz. alatt foglalt külső birtokra 24 koronában, a 21. sor .3181. hrsz. alatt foglalt külső birtokra 77 ko­ronában. továbbá a bikszádi 167. sz. tjkvben A + 2008. hrsz. alatt foglalt külső birtokra 14 koronában és az ugyanezen tjkvben A +-2428 hrsz. alatt foglalt külső birtokra 35 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban az árverést elrendelte és hogy a fennebb megje­lölt ingatlanok az 1906-ik évi április hó 9-ik napján, délelőtt 10 órakor Bikszád községházánál megtartandó nyilvános árverésen a kikiáltási áron alul is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10 százalékát, vagyis 2 K 20 ft, 2 K 80 ft, 2 K 40 ft, 2 K 80 ft, 2 K 80 ft, 2 K 90 ft, 1 K 10 ft, 50 ft, 23 Kt, 13 Kt, 3 K 60 ft, 4 K 80 ft, 2 K 40 ft, 7 K 70 ft, 1 K 40 ft és 3 korona 50 fillért készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számí­tott óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez le­tenni, avagy az 1881. LX. t.-c. 170-ik §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiál­lított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Szinérváralján, 1905. dec. 31. A kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság. Papp István kir. jbiró. Nyisztor István.

Next

/
Oldalképek
Tartalom