Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-06-05 / 23. szám

Szinérváralja, 1906.

Junius 3. — 23. szám.

Harmadik évfolyam.

TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Előfizetési árak: Egész évre G korona. Fél évpe-JI korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes száriéira «^N^lér.

Nyilltér soronltint 20 fiitér. v' ^ MEGJELENIK MINDEN KEDDEN’'.' ■'*'

Felelős szerkesztő és laptulajdonos:

PÁBIÁU IST "V-A. 1ST

*

A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szülém áralj ára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk.

Az apostolok a kínszenvedések hete óta hét hetet számítottak, amint ezt nekik az ó-testamentom előíró, hogy megüljék az aratás ünnepét. Vallásos, a természet tevékenységén alapuló ünnep volt ez tehát, amelyhez gyülekeztek és a legtöbben tán nem is sejtették, hogy annak politikai jelentősége évezredekre kiterjedő mementová fog alakulni.

Amikor azonban együtt valának, megesett a csoda, hogy úgy tudtak beszélni, hogy beszédük az egvbegyült, különféle néptörzsekhez tartozók előtt érthetővé és szívhez szólóvá vált. Attól a pünkösti ünneptől kezdve sokat kutattak valamely magasabb — később szentiéleknek elnevezett — szellem csodálatos működésének okait. Konzíliumok és egyházatyák minden tudományukat latba vetették a rejtély megoldására, a tizennyolcadik század kritikája bölcsészeti okokat hozott fel ellene, mig végre sikerült a magasztos gondolatot a mostani időkben is érthető szavakban kifejezésre juttatni. Eszerint a szentlélek isteni hatalom, mely a hívek összeségét buzdítja és igazsághoz vezeti s még ma is lángnyelvekkel szól hozzánk, valahányszor valami nagy, fenséges eseménynek kell végbemennnie és ilyenkor a magasztos ügy érdekében erőt ad a szavaknak.

A magasabb behatás e fogalmára sokszor emlékeztetnek az emberek, ha az idők viszontagsága és gondterhes életviszonyok őket szövetkezésre szorítják. Ily érzelmek uralják a kedélyeket most

is, amikor a haza fontos akciók előtt áll, amikor általános fellendülés, egyértelmű cselekvés szükséges, hogy ki- küzdhessük a békét, a jólétet, az üdvös fejlődést,

Ha ma, amikor a pünköst megünneplésére készülődünk, megállapítjuk a mérleget a jó és rossz között, miket a legutóbbi idő hozott s gondteljesen tekintünk is a nem nagyon távol jövőbe, mégis ujongunk abban a tudatban, hogy megvan a béke s hogy a pünkösti nap nem világítja meg a haza fiainak viszálv- kodásait, az ünnepi harangok hangja nem vegyül zord csatazajba.

Ha van is küzdelem, ugv békés az. Küzdünk a haza jogaiért, a nemzetiségek egyenjogositásáért, melyek valamennyien békésen megférhetnének a szép magyar honban. Megvetjük alapját a jövőnek, a melyre majd zavartalan, akadályozatlan haladás mellett még oly sok kérdés megoldása vár. Ha nem várna reánk egyéb, csak ezek a megoldatlan kérdések, már ez is elég serkentést szolgáltathatna a csendes kulturmunkára, aminőt egyik évszázad a másiktól méltán megkövetelhet.

A legutóbb elmúlt évek nagvon hátraO Ow

maradtak ebben a munkában; a cselekvési képesség hiányosságának okai anv- nyira közismertek, hogy azokra nem szükséges külön kitérni.

Az a szentlélek, melyről állítják, hogy lelkesítő, dicsőítő erő nem ereszkedett le egy elzüllött, kételkedésben és életunalomban senyvedő világba. Megjelenése ünnepet jelentett a hosszú, fárasztó, buzgó munka után.

Nekünk még hátra van a mnnka javarésze, hogy gondtalanul megülhessük az ünnepet.

A „SZINÉRVÁRALJA" TÁRCÁJA.

Ifjúságomból.

— Thoma Lajos. —

Wernerék Heurikje mondta, hogy az anyja megtiltotta neki a velem való együttlétet. Mert a modorom nagyon durva és mert bizonyosra veszi, hogy nemsokára kicsapnak. Azt mondtam a Wernerék Heurikjének, hogy fütyülök az édes anyjára és örülök, hogy nem mehetek többé hozzájuk, legalább nem látom a sok házi piszkot.

Erre azt válaszolta Heurik, hogy egy komisz fráter vagyok, amire én egy hatalmasat ütöttem öklömmel az arcába és úgy lódítottam a kályha felé, hogy a földre esett. Azután egy fogát törte el és bársony nadrágján egy feltűnő szakadás volt. Délután bejött osztályunkba a pedellus és azt jelentette, hogy a rektor ur kéret magához.

Kimentem és az ajtónál olyan grimaszt vágtam, amivel megröhögtettem az egész osztályt. Wernerék Heurikje nem nevetett, mert nem volt akkor az iskolában, mivelhogy híjával volt az egyik fogának.

Lementem a rektorhoz, aki zöld szemeivel nagyon szigorúan nézett rám.

— Itt vagy megint, neveletlen kölyök — mondá — kiváncsi vagyok, vájjon mikor fogsz bennünket jelenlétedtől megszabadítani?

ügy gondoltam, hogy nagyon örülnék, ha ettől a kiálhatatlan fickótól megszabadulnék, de nem szóltam, hanem hagytam őt beszélni tovább.

— Voltakép mi is akarsz te lenni — kérdezte te zülött teremtés, te? Azt hiszed talán, hogy még valaha elvégzed a latin tanulmányokat?

Azt feleltem, hogy igenis hiszem. Erre rám támadt és úgy ordított, hogy künn meghallotta a pedellus, aki mindent elmondott. Azt mondta a rektor, hogy a betörők természete van bennem és hogy egy katilmai exisztencia vagyok és hogy legfeljebb egy közönséges iparos válhat majd belőlem, végül, hogy az ó-korban is minden elvetemült ember olvképen kezdte pályáját, mint én.

— Werner miniszteri tanácsos volt nálam, mondta és lerajzolta előttem fiának szánalmas állapotát.

Azután hat órai karcért kaptam az anyám pedig számlát a miniszteri tanácsostól tizennyolc márkáról, mert annyiba volt a Heuriknek a nadrágja.

Az anyám nagyon sirt. Nem a pénz miatt, noha abból sem volt valami bőven neki, hanem azért különösen, mert megint valami rosszat kezdtem. Szörnyen bosszankodtam, hogy az anyámnak annyi baja van velem é? föltettem magamban, hogy a Wernerék Heurikje ezért megjárja.

A miniszteri tanácsos ur nem adta vissza nekünk az elszakított nadrágot, noha helyébe egy újat kért.

Vasárnap, templom ulán a rektori hivatalba zártak, ami nagyon unalmas volt.

A szobában a rektor két fia volt. Az egyik fordított és valahányszor a rektor belépett, nagyban forgatta a vastag szótárakat és úgy tett, mintha szörnyű szorgalmas volna.

Adja az Ég, hogy az idei pünköstöt , hármas vonatkoztatásában: mint az áldást hozó munka kezdete, mint vallásos érzületünk fejlesztője és mint a politikai tevékenység rövid szünideje, az az ihlet tegye félkentté, mely erősít, lelkesít és lángnyelvekkel beszél a magyar néphez és a vele közösségben élő többi néptörzsekhez!

Tiszta magyarság.

Hazafiságunk nemcsak külső jele, hanem hatalmas magyarosító eszköze a zengzetes magyar nyelv.

Ila igaz az a közmondás, hogy ahány nyelvet értünk, annyiszor vagyunk emberek, még inkább igaz az, hogy valóban művelt emberek csak akkor és oly arányban vagyunk, a mikor és a mily arányban anyanyelvűnket értjük és beszéljük és inkább legyünk egyszer művelt, mint kétszer közönséges emberek.

Mert nem a szavak teszik a beszédet, hanem a gondolatok, eszmék és érzések, amit a szavakkal kifejezünk és az, hogy miképpen fejezzük ki azokat, mutatja az ember műveltségi fokát.

Sajnos, vannak még sokan hazánkban, kik igényt tartanak arra, hogy őket müveiteknek, sőt magasabb műveltségüeknek tekintsék, de beszédükben kegyetlen merényleteket követnek el hazai nyelvünk ellen és pedig egyformán a városokban és a vidéken; a városiak közül sokan azért, mert nem az ősforrásból, nem az anyalejjel szívták magukba a magyar nyelvet, hanem olyanoktól ragadt reájuk, akik maguk sem tiszta eredetiségében voltak annak birtokában; vagy gyermek- és fiatal korukban huzamosabb ideig idegen nyelv légkörében élvén, idegen lett a gondolkodásmód bennök és mivel, ha olvastak is magyarul, nem a magyar nyelvre, annak sajátos szépségeire, eredeti kifejezéseire és alakjaira, hanem csak a mesére figyellek, beszélnek ugyan magyarul, de csak a szavuk magyar, a kifejezések ellenben idegenek, az ösmerős ma »gyönyörűen néz ki, mert az a ruha pompásan áll neki« és nagyon örül, hogy »ismeretséget csinált vele.« Ezek igaz, csak külsősé— Mit keresel, fiam — kérdé a rektor.

A fiú nem felelt azonnal, mert szájában még nem volt megrágva a kenyér. Végre mégis lenyelte, azt mondta, hogy egy görög szót keres, amelyre nem tud rábukkanni. Pedig ebből mi sem igaz, mert hiszen egész idő alatt nem is tett egyebet, mint kenyeret falatozott, a mit én nagyon jól láttam.

A rektor azonban még is dicsérte őt és olyas valamit mondott, hogy, az istenek az erény elé az izzadságot tették.

Azután bejött a rektor felesége is, a ki szintén dicsérte a fiát. Majd délebéd lett és mindnyájan kimentek. Én ott maradtam és nem kaptam Semmi ennivalót. De az nem bosszantott, mert volt nálam szalámi és gondoltam, bezzeg örülne a rektor sovány fia, ha annyit kapna mint amennyit én ettem. A mint végeztem az ebéddel, nyomban hozzáfogtam Ubrik Borbála históriájának az olvasásához.

Négy órakor szabadon bocsátott a pedellus, aki azt mondta: »Nor most alaposan be voltál csukva.« Én azt válaszoltam, hogy nem is törődöm a bezárással. Pedig hát nem úgy gondolkoztam, mert hiszen szörnyen unatkoztam odabent.

Hétfőn délután a rektor berontott az osztályomba és alig, hogy belépett, elkiáltotta magát:

— Hol a Thoma?

Én persze nyomáan felálltam. Akkor aztán kezdődött a komédia. Azt mondta a rektor, hogy egy olyan bűnt követtem el,amely páratlan az iskola anualeseiben, egy oly herostratesi dolgot, amelynél csak a Diana-templom felgyujtása volt kü-