Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-05-15 / 20. szám

(2) 1906. Május 15.

20- szám.

hogy éppen a párta alá jutás képezi zárókövét a leánykori élet könnyüvérüségének. A házasság egyúttal megkomolvodást jelent a hidegvérű és felette araktikusan gondolkodó angliusoknál. Szinte felemelő' érzést kelt az a tudat, hogy a házassági frigy olyan intézménynek tartatik, amely alapját képezi egy nemzeti életnek és egy nemzeti jövőnek. Innen, ebből a komoly felfogásból kell magyaráznunk azt, hogy miért tudott sok apró nemzet évezredeken át jóformán ezen erkölcse folytán egyedül sok más alacsonyabb erkölcsű, bár számban túlsúlyban levő nép közölt megállani és pedig derekasan megállunk

Nagyon sokan, különösen nők, kardoskodnak amellett, hogy az asszonyok épp úgy, mint a férfiak, élvezhessék azokat az előjogokat, melyeket az újkor, az individualizmus kora a férfi- nem számára biztosiltatott. Ezeket az előjogokat pedig úgy értik és olyképen értelmezik, hogy miként az erősebb nemnek, akként nekik is lehessen felügyelet nélkül, kényök-kedvök szerint élni és szeretni. A házasságot ők elavult intézménynek tartják, amely csak megköti az emberi szabadságot és béklyót ver az emberi természetnek egyenes kifejlődésére.

Sokkal szükebbre van szabva e keret, hogysem itt érdemlegesen lehelne megbírálni és ítéletet mondani erről a nagyszabású és az emberi élet leglényegesebb pontját érintő kérdésről. Itt csak arra lehet és kell szorítkoznunk, hogy szóhoz juttassuk a mai kor egyik hivatott emberét, akit a maga tapasztalatai meg nagy lángesze minősítettek legjobban arra, hogy ezen óriási horderejű dologról úgy beszéljen, mint aki emelkedett szempontból beszélhet.

Ez az ember pedig, aki Írásaiban a modern emberiség számára egész uj és eddig járatlan ösvényeket jelölt, ki ez az ember, aki korunk minden fájdalmát és öröméi, minden gondolatát és érzését magába szívta és hatalmas egyéniségének bélyegével kifejezésre hozta, ez az ember, aki titánt erővel tudott mint kis nemzet szülöttje és mint egy nagyon korlátolt nyelvterület munkása, világhírre vergődni, ez az ember Strindberg Ágoston, norvég iró.

Mint színész kezdte meg pályafutását. Egy vonás, amely majd minden szellemi hérosszal közös, később sok küzdelem után a tudományok csöndes révébe hajózott, ahol igen nagy és sokoldalú ismeretre tett szert. Ezen ismeretekkel felszerelve indult neki az írói pályának. írói tárgyait mind az asszonyi életből vette és hatalmas zsenije ugv tudta egymáshoz fűzni az események szálait, hogy a női szív mögött meg- érezhetjük korunk társadalmának minden érverését.

A nőről egyidőben úgy nyilatkozott Strindberg munkáiban, hogy annak semmi szin alatt nem kell megadni azokat a jogokat és követeléseket, melyeket mint igényeket az uj korhoz támaszt. A nő természettől fogva gyönge és mint ilyen, egyszersmind hamis is, alattomos is. Ha egyenjoguvá válnék a férfivel, akkor ravaszsága erejével megtenné azt, hogy felszínre kerülve, meghonosíthatná az ő tulajdonságait, amelyek nem egyebek, mint hiúság, kétszínűség, hízelgés. A világ igy, ilyen szellemi indítékok alatt fejlődnék és természetesen: visszaszemeikkel reámosolyogtak, illatos kelyheikkel őt gyönyörködtették, hozzá simullak, kehiére borultak, hisz úgy szerelte őket. Volt is ibolyája mindég. Hódolói elhalmozták vele a kedves művésznőt. Lesoványodott, halvány kezét bágyadtan bocsátja le a takaróra. Felnyílt nagy sötét szemei csodálatos tűzben égnek. Maga előtt látja a színpadot, a forró deszkákat, felette nagy aranyos csillárok hintik be kecses hajlongó fejecskéjét sugárzó fényükkel, mig szivét csodálatos érzelem dagasztja, s lágy hangjával dalba kezd. És a miket énekelt, énekelt, lebilincselte szemét egy mélytüzű csillagpár. Megremegelt. Kicsiny kezeit meghatóban kulcsolta össze. Olyan kecses, olyan üde volt, mint egy érintetlen kis virág A közönség tetszése zajos tapsviharban zúgott fel s a sötét hypnotizáló szemek birtokosa egy ibolyacsokrot vetett le a színpadra. A kezdő művésznő felkapta, örömragyogással szivéhez szorította s azóta szereti olyan nagyon az ibolyákat. Istenem, hogy elrepütt ez a boldog idő! Álom a boldogság, röpke, tarka álom, vigyáz- I nunk kell, nehogy egy óvatlan pillanatban örökre veszítsük, remegve kell őriznünk és féltenünk. Pedig milyen jó, boldognak és fiatalnak lenni! Oh, szép tavasz, arany ragyogás, röpke fiatalság, boldogság édes féltett álma.

Lázas, izzó arczára tapasztja kezeit. Halántékán lüktet a vér, szinte kipattanással fenyegetve az átlátszó halvány, finom bőrt . . . Felsóhajt. Felnyög. Álom? Igen, örök álom — a halál. Vájjon sírjára elküldi-e kedvencz virágainak koszorúját ő? Halk, fuldokló zokogás fogja el. Mitsem használ az anya csititó dédelgetése, kefejlődnék, vagy ami még rosszabb, ferdén fejlődnék. Az uralomvágy, a fanatizmus és sok más olyan önző és emberieden érzés, amit inditóok gyanánt mutathat fel a história, mind különb annál, ami elvárható, ha megadatik a nőknek a teljes jogegyenlőség.

Azonban még nem állítható az. hogy a nők egyáltalán kizárassanak mindabból, amit a férfiak eddig mintegy szabadalomképen folytattak. Azzal még nem vonul be a társadalomba a női gyengeségek egész sorozata és legkevésbé veszik át a férfiak e gyengeségeket azzal, ha orvosnőket, tanárkisasszonyokat képezlet az állam. Sőt ellenkezőleg, okszerű beosztás mellett egy nagyszabású gazdasági kérdést oldottunk meg ezzel és azt is, hogy a nőket minél inkább eltávolítjuk a férfias természettől és igy szabadabban, függetlenül egymástól fejlődhetnek ki a nembeli tulajdonságok.

Ám ez éppen a jelzett két női pályáról állítható csak. A nőorvos ha kiképezi magát gyermekorvosnak, vagy speciálistájává válik a női betegségeknek, ezzel egy nagy kulturmissziól teljesít. A gyermeki szív és kedély úgyis nagyon rokon a női gyengédséggel, amiért nagy hasznot láthatunk belőle, ha nőorvosok ápoló és gyógyító kezei közé kerül a szenvedő apróság, főleg, ha ehhez a gyengédséghez még kellő szak- avatottság is járul. Ugyanez áll a serdülő leány- gyermekekre is. Nekik épp úgy szükségük van női képzett tanerőkre, mint tanárokra a fiuknak, kik serdülő korba jutnak, abba a helyzetbe, hogy az elméleti foglalkozás megóvja, őket a kicsapongásoktól.

Más megítélés alá kerül a nőknek magán és köztisztviselői minősége. Az orvosi és pedagógia pálya még mindig visel magában bizonyos ideális tartalmat a reális kenyérkereseten kívül. De a hivatalnokoskodás. nevezetesen az a hivalalnokoskodás, amely csak arra való, hogy vagy magánosok, vagy társaság, vagy az állam anyagi gyarapodásának legyen előmozdítója, az bármennyire is szépitgessék a dolgot, soha sem alkalmas arra, hogy a csőben valamikép kifejlesszék nőiességét. A női lélek finomsága eldurvul vagy legalább is közönbössé válik ideális törekvések iránt. Nagyon jól tudjuk, hogy csak az intelligenciának proletárjai adják lánygyer- gyermeköket erre a pályára, nyilván azért, hogy házastalanságuk esetén legyen meg a hété vő falat, de az sem tagadható, hogy ezzel egy egész női osztály fosztódik meg legszebb kincsétől, a ; nőiességtől.

Strindberg erre vonatkozólag azt hiszi, hogy nem szükséges keresnünk női gyengédségeket. Ezek a gyengédségek nagy követeléseket támasztanak a férfiakkal szemben. Itt van mindjárt a házasság, melyet boldognak csak akkor tartunk, ha megvan a házasfelek között a harmónia? Nemde abból, hogy becézgetjük egymást és legvezgeljük egymás hibáit. Már pedig a házasság boldogsága Strindberg szerint abból állhat, ha kölcsönösen beismerve egymás hibáit, ezeket elnézzük, vagy ezek nyomvesztésére törekszünk. Ez az igazi harmónia.

A nő megmaradhat igy gyengéd családi objektumnak még akkor is, ha olyan foglalkozása van, mint a férjének. Ezzel megszűnik az | alárendeltsége, valamint az uralomra vágyása.

S Z I N É R V ÁRALJA _______

serü könnyei végigperegnek arczán, küzd a halállal és nem akarja magát megadni annak.

Élni! Élni! Élni!

A nap végső sugarai elsuhannak az ágy függönyeinek bíboráról. A lehulló, nehéz redőzet meglebben, halk szelteniszerü suttogással és mellőle fiatal leányka lebeg elő.

Hosszú aranyhaju fényt terjeszt maga körül, szemei kékek, derültek, mint Attika fölött az ég. Tündöklő mosollyal lép a haldokló ágyához s a kezében levő liliomágat szive fölé emeli.

»Az enyém ő,« suttogják szép ajkai lágyan. »Az enyém ő! mert szive ártatlan, szép. tiszta és küzdelmes, csákókkal telt pályáján is hü maradt hozzám, az ártatlansághoz. Én magamnak követelem őt az istenektől !

Egy édes kacagás hangzik fel a függönyök közül és pajkos gyermekfő tekinget ki a redőzet bíborából gúnyosan mosolygó ajkakkal, nevető szemekkel, mig aranyfürijei vállát verdesik. »Mondj le róla!« — szól az ártatlansághoz, mialatt iját és nyilát, ezen megszokott vadász- fegyvereit rendezi. »Mondj le róla, mert az enyém ő! . . . Vagy nem volt e szív a legtisztább, legforróbb szerelemmel telve ? hogy az én oltáromon mutassa be a teglöbb áldozatot? Nem bennem és általam élt ő? Térj el követeléseidtől hatalmas tündérnő, enyém e leány. Én bírtam csupán, én, e porladozni készülő szivet, melynek minden dobbanása az enyém volt.*

Krónika a hétről.

— Fővárosi levél. —

(A választások befejezése és mérlege._ — Wekerle utóda. — Főispáni installációk. — Fazekas Ágoston ügye. — A kormány tervei.)

Rövid kilenc nap alatt lefolytak az országos képviselői választások. Erős küzdelmek voltak igen sok helyütt, habár számos vidéken tisztán testvérharc folyt. Igen érdekesek voltak a fővárosi választások, még pedig 3 kerületben. I kerületben egyhangú választás volt; kettőben minden nagyobb erőfeszítés nélkül győztek a hivatalos függetlenségi jelöltek; de a leghevesebb küzdelem folyt a VII. és V. kerületben valamint érdekes volt a VIII. kerületi választás, melyben 4 függetlenségi jelölt küzdött az elsőbbségért; miután eg}' sem nyerte el az abszolút többséget, e kerületben pótválasztás lesz. Madary (iábor és dr Nagy Dezső közölt. A VII. kerületben Barabás Béla fényes győzelmet aratott, ezzel egyszersmindenkorra letörvén ebben a kerületben erősen gyökerező klikk-uralmat és ezzel a kerülettel megszerezte magának a harmadik mandátumot. Áz V. kerületben is eszeveszett tülekedés folyt; Sándor Pálnak erős ellenfele támadt dr Kreutzer Lipót függetlenségi jelöltben, ki úgyszólván az utolsó pillanatban lépett fel e kerületben, ámbár 140 szótöbbséggel győzött Sándor Pál, a függetlenségi eszme e kerületben is óriási mértékben hódított; az elv erkölcsi győzelmet aratott. Az általános választásokból a függetlenségi párt diadalmasan került ki, amennyiben eddig 242 taggal az abszolút többsége van; még ezen kívül is néhány mandátumhoz jut, mert 14 kerületben pótválasztás lesz ; 4 kerületben meg félbenmaradt a választás ; a függetlenségi pártot követi számban az alkotmánypárt, melynek eddig 71 mandátuma van ; nyilvánvalóan hozzája csatlakoznák a szász párton kívüliek, kik 12 tagot számlálnak; a néppárt valamelyest növekedett, amennyiben 30 képviselőjük van; azután a nemzetiségiek (román, szerb, tót) 26 vannak; ezenkívül van 8 páríonkivüli képviselő (a régi szabadelvűekből kerültek ki); 3 demokrata, 1 uj párti, 1 újjászervezett szocialista és 1 parasztpárti.

Wlassics Gyulát őfelsége kinevezte a köz- igazgatási bíróság elnökévé, mely magas állást mindeddig Wekerle Sándor miniszterelnök töltötte be; tehát újólag olyan egyén neveztetett ki a fényes méltóságra, ki mindenképen rátermett erre.

Az újonnan kinevezett főispánokat egymás után iktatják be a vármegyék, illetőleg a városok. Milyen eltérések a régi rendszer beiktatásai és a mostani intallációk között. Akkor katonaság, csendőrség, detektív sereg, záptojás, most fényes bandérium, ünnepi hangulat általános lelkesedés, lélekemelő, szertartásszerü eskiilete- vési aktus és bankett, melyeken a legintelligensebb elem vett részt.

Megtörtént tehát Fazekas Ágoston, Pestmegyei főjegyző, alispánhelyettes ügyében is a végleges döntést, kit tudvalevőleg annak idején hivatalos hatalommal való visszaélés címén két havi fogházra és hivatalvesztésre Ítélt a büntető járásbíróság. Fazekas Ágoston akkori védője, Polónvi Géza, igazságügyminiszter felebbezéssel élt, azt mondván, hogy Drill bíró kész Ítéletet

»Hogyan? Te? Nem, nem Ámor. Az ur itt én vagyok. — És fenkölt, sugárzó homlokával a dicsőség lebeg elő, hogy babérkoszorúját a fekete fürtökre helyezze. Hideg szigorral néz a két közeledőre s csendes, nyugalmas fenséggel szól: »Én vagyok a dicsőség. A ki megizleli telt poharam italának egy cseppét, hívem marad örökre. Én vagyok a dicsőség, e leány értem küzdött, én vittem a színpad deszkáira, én támogattam a csüggedés perceiben, én sugaraztam he jelenlétem varázsával álmait, én hívtam, ő jött. Az enyém ő s én a dicsőség vagyok!«

»Én meg a hiúság! s nem engedem át rajongóim egyikét« — szól közbe kihivólag lépve fel, egy larkaöilönyü istenasszony, ki kezében tükröt tart.

»Mit akartok ti kábák! — folytatja — kétségbe vonhatjátok, hogy e leány az én birtokom ? E leány, ki oly vakon és botorul hallgatott csábitó szavaimra ? Ki őrült hiúságában fagynak és az északi szél hideg süvöltéseinek vélt el- Ientállani, fiatal, gyenge természetével, csakhogy tündöklő, szép fehér nyakát ne kénylelenittessék sötét lepelbe burkolni? Ide-oda futkosott felhe- vült, kipiroslott két orcájával a téli levegőn, tele tüdővel szívta be a metsző hideget, trillázó madár hangjával beledalolt, esztelen felhevülé- sében az éjszaki szél zordon bus üvöltésébe. Tagadhaljátok-e még, hogy az én áldozatom ő !«

E szavakra egy rózsaszín ruhás, ragyogó istenasszony kevélv daccal arcán tesz egv lépést a halvány, pihegő haldokló felé, mig fejét visszafordítja, a Hiúság feihevült arczára tekintve.