Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-05-01 / 18. szám
Szinérváralj a, 1906. Május 1. — 18. szám. Harmadik évfolyam. SZINERVARiLJA TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre G korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilllér soronkint 20 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szeikesztő és laplulajdonos: FÁBIÁKT ISTVÄIsr A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváralj ára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Az általános, titkos választói jog. A május hó 19-én összeülő parlamentnek kÓj£égkivül egyik legfontosabb, legfőbb ^fektníuát az általános választói jog megalkotása fogja képezni. Ez alkotja az uj nemzeti kormány leglényegesebb programmpontját s ha ez megalkotva lesz, akkor újból feloszlatják a képviselőházat s már az uj választói jog alapján választ a nemzet követeket. Azon képviselőket, kik már most bekerülnek a parlamentbe, nyilvánvalóan át kell hogy hassa a nagy és értékes kormányprogramra legfőbb pontja. A magyar nemzetállamban elengedhetetlen követelmény, hogy a 24 évet betöltött ifjú magyarul Írni, olvasni s beszélni tudjon s legalább elemi iskolát végzett legyen. Az egységes nyelv tagadhatatlanul csak a nemzetállam ügyét viszi előbbre, melyet megszabni szuve- rénitásánál fogva jogosult. Fontos feltétel leg ven: hogv a vá- lasztási lajstromot készítő összeíró bizottság, illetve központi választmány, mely legműveltebb s legfüggetlenebb férfiakból állítanád össze, — a maga egész súlyával meg legyen győződve arról, miszerint a lajstromba felveendő s a már fentebb említett alapkellékekkel biró férfiú kétséget kizáróan magyar érzésű s tiszta jellemű Kérlelhetetlen szigorral kizárandók a választási jogosultságból azok az elemek, kikről eleve nyilvánvaló, hogy a magyar nemzetállam megbontására törekszenek. Ezek a nemzetközi és ‘nemzetiségi izgatok. Az állam mint szuverén hatalom nem tűrheti, hogy földjét mérges anyagokkal megfertőzzék. A nemzetállamnak a többi polgárokkal egyenértékű s egy hajszálnyiig sem kisebb alkotóeleme, a munkásság és a nemzetiségi származású is, — de nem a munkásság békés fejlődését meggátló izgatok, kiknek nem a választók, hanem a fegyencek közt van a helyük. Ahhoz, hogy a nemzet őket e választók közé nem helyezi is — joga van, mert minden és igv e választói jog is eredetileg a nemzet joga, mely Ível szabadon rendelkezhetik. Jogában áll tehát abból egyeseket kirckeszleni, másokat abban részesíteni. És az állam végrehajtó orgánumának, a kormánynak kell annyi tekintély- ivei és erélylvel bírnia, hogy a nemzet akarata minden téren s irányban érvényesüljön A nemzet akarata pedig az, hogy a politikai lázadókat elfojtani s velük mint közönséges bűnösökkel kell elbánni. Ne gondoljuk azonban, hogy a nemzetállam fázik és irtózik eszmék hirdetésétől. Korántsem. Sőt erkölcsi alapokon nyugvó eszmék hirjjetése utján a nemzet gyökere nyer erösTŐdést. A szocializmus is elfér itt a maga természetes jogosultságában. A szabad eszme hirdetése az igazságnak megfelelően párosulhat teli érzéssel, meggyőződéssel; de nem izgatással, lázitással, melyet a nemzetnek, — hogy belsejében rend legyen, — csak a büntető törvénykönyv rendelkezései szerint kell megtorolni. El kell tehát fogadnunk az általános választói jogot fenti korlátok mellett oly értelemben, hogy mindenki választó, kiben a nemzet öncélja lakozik És ez a legideálisabb választási rendszer a nemzetállamban. Mi képezi ma a választási jogosultság alapját nálunk ? Értelmiség és vagyoni cenzus, itt most az utóbbiról beszélek. A vagyoni cenzus oly magas, hogy e mellett lehetetlen a valódi polgári elemnek a választók sáncai közé s ekként a parlamentbe jutni. Különösen terhes a választói jogosultság alapjául szolgáló vagyoni cenzus a kisiparosságra nézve, olyannyira, hogy ma az iparosságnak 80%-a ki van re- kesztve legfontosabb politikai jogából. Megdöbbentő valóban a törvénynek az iparosok választási jogosultságára vonatkozó ridegsége. Az iparosság zöme tovbbára is megmaradt a magyar állameszme hívének, ami feltétlen magasabb erkölcsi mivoltáról tesz tanúságot. Ezzel szemben mégis szükebb politikai joga, mint a földmivelőké, kik egyrészt tagadhatatlanul alacsonyabb műveltséggel, kisebb képzettséggel bírnak, másrészt jórészük idegen nemzetiségihez tartozik. Már pedig a magyarságnak, különösen a nemzetállam szempontjából a választási jogot illetőleg mi az intenciója ? Az, hogy e jog olyanoknak adassék, kik kellő műveltséggel rendelkeznek s általuk a nemzet ereje gyarapodik. A földmivelők nagyrésze ma alig tud írni, olvasni. Az iparosságnál ellenkezőleg állunk. Legnagyobb része Írni, olvasni tud. Van általános- és szakképzettsége. Maga a szakmabeli kiképzés is emeli gondolkodását, műveltségét. És az iparos nem veszi be tanulmányait a népiskolákban, mint esetleg a földművelő, hanem köteles még tanonckodása alatt tanonciskolába járni, sőt jórészük, mint iparossegédek folytatják képzettségüket különféle rajz- és szaktanfolyamokon. De az az iparosnak hivatása is magával szüli a földművelőknél nagyobb műveltséget. „A SZINÉRVÁRALJA" TÁRCÁJA. A feleség nyaral! Az ismerőseim közölt hasztalan kutatnék, nem találnék közöttük még Diogenes lámpájával sem olyan embert, mint a minő Dobos Ignác ur volt. A megtestesült becsületesség; a jóravalóság, szerénység mintaképe; telivér nvárs- polgár, kitűnő hivatalnok ember, kinek összes öröme a családjában (feleségében és két csemetéjében) összpontosult. Pontos volt a bürójában, pontos volt az adófizetésben (még ex-lexes időben is); beérte azzal, amije megadatott; nem kívánta másnak se gazdagságát, se lovát, se barmát, se feleségét. És nyáron, mikor a forróság soványítolla az emberiséget, midőn a tikkasztó nap heve kisajtolta literszámra a vizet a földi halandóból. Dobos Ignácz ur, a figyelmes férj, a „gondos családapa nyaralni küldte famíliáját. 0 soh’se kért szabadságot, beérte azzal, hogy szeretettéi hüsölnek. Hát érzékenyen elbúcsúzott édes feleségétől, drága magzataitól és a vasúttól, hova kiki sérle őket, lehorgaszlolt fővel és mély szomorúsággal tért haza. Este volt, meleg volt, egyedül volt. Unatkozott is, de meg annyira bágyasztotta az otthoni fojtó légkör, hogy egyet gondolt. Elhatározta, hogy a friss, üde levegőre fog menni, sétál a városliget envhet adó fái alatt, hol tisztább a levegő, éltetőbb a légkör, illatot lehelő a sok virág. Ment, mcndegélt öntudatlanul, egykedvűen s anélkül, hogy tudná merre jár, hol van, egyszerre csak Os-Buda kellő közepén találta magát. Oh mily jól esett neki az itteni vidáman fuj dogál ó szellő, mily kellemesen érintették a zene halk hangjai, mily gyönyörű érzéseket kellettek szivében a sok mosolygó asszonyi szemek . . . Elkábult . . . Nem szokott ilyesmihez. Még csak nem is ivott és megiHasúit. Hogy megtetézze részegségét, betért az északi helyiségbe, mely történetesen bodea volt. Bort rendelt és pajkos, életvidám lány hozta az italt. Töltött, mellé telepedett . . . ko- cinlgatlak, ittak . . . nevettek, kacaglak és — uram bocsá’ — csókolództak. Másnap — legelőször — későbben ment hivatalba Dobos uram. De gyakrabban kijárt a borozáska közben, szorgalmasan Ievelezgeívéu a feleségével. Néhány bét múlt el és olyasféle levelet kapott a nejétől, hogy haza szándékozik a gyermekeikkel. Kissé meghökkent erre Dobos Ignác ur, de csak pillanatig tartott ijedelme. Leült és a következő levelet irta szép hitvesének : »Drága jó Dundusom! Oh, ha tudnád, ha éreznéd, mily nyugtalan napokat töltök igv elhagyatottan, nélkületek. Szinte köny perdül alá szememen, ha végig gondolok keserves remeteségemen. Mennyire hiányoztok nékem. Mily fájdalmasan hat rám, hogy nem láthatlak szeretet leim benneteket. Mily rosszul esik, hogy nem ölelhetlek, csókolhatlak, édes Dundusom téged, sem Lacikát, sem az Iluskát. Szégyen, valóban szégyen férfilétemre, hogy ennyire gvcngelelkü, ennyire érzékeny vagyok. De kétszerié jobban sújt és duplán büntet a végzet, hogy még továbbra sem láthatlak majd titeket, noha alig vártam már, hogy haza jöjjetek. Nem szabad jönötök, nem jöhettek, mert rettenetes dolgok történnek abban a házban, melyen lakunk. Halljad csak drága szentem, hogy. hogy nem, befurakodott valahogy házunkba egy veszett eb. Érted, egy megkergült bestia és iszonyú üvöltések között megha- rapta az udvarban gyanútlanul seprő viceházmestert, aki erre felkapta a seprőjét és üldözőbe vette a kutyát. Ez futott előle, ugrott a kályhára, hol éppen őtt az ebéd. A veszett állat a ttiztől még jobban nekivadult, féktelen pusztításokat végezvén a lábasokban és fazekakban levő ételben; meghemperegvén levesben, lében, majd éktelen vonítások között szökött ki az udvarra. A kaput a bakler házmester, az a tökfilkó bezárta. Az emeleti lakókat a rettenetesen kiabáló viceházmesler (a kin szintén kiütött a veszettség) kizavarta, kik megtudván miről van szó és látván az udvarban szaladgáló bestiát: üvegeket, baltákat, mozsarakat, gyúródeszkákat dobállak le a magasból, elakarván találni a veszedelmes állatot. Csakugyan sikerült nekik leteriteni a — viceházmestert, a ki még egyet hörgőit és elaludt talán örökre. A veszett kutyának nyoma veszett. Minthogy a
