Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-04-10 / 15. szám

15. szám. Kózrekerült betörő. A Blayer Lipót sárköz- | újlaki lakosnál elkövetett rablás lettesét Dózsa József csendőrőrmester és Barcsay Árpád hadap­ród e hó 2-án Taraczközi József komédiás sze­mélyében elfogta s a szatmári kir. ügyészséghez bekísérte, hol aztán kiderült az is, hogy rablótársa Varga Zsigmond mikolai cigány volt, kivel most együtt ül a szatmári kir. ügyészség börtönében. Az amerikai nászutazás. A szatmárnémetii törvényszék fogházában raboskodott özvegy Földi Istvánná, szül. Bech Gertrud, szemrevaló 28 éves asszony, 1903. év nyarán Bütykös Pál börtönőr belébolondult a szép asszonyba s folyton ostro­molta szerelmi ajánlataival, Megígérte neki, hogy kiviszi Amerikába, mert hivatalától már rég megcsöinöriött, tekintélyes összeget kap vég­kielégítés fejében. Földi Istvánná beleegyezett, a börtönőr pénzzé tette mindenét, ezer korona végkielégítést kapva, december 3-án boldogan repült a gilvácsi vasúti állomásra, ahová neki az időközben kiszabadult asszony találkát adott. Egy közeli korcsma külön szobájába tértek be. ahol az özvegy azt kérdezte, hogy tudna-e neki egy százast váltani? — Annyi a pénzem, mint a szemét galambom ! válaszolta az exbörtönőr s büszkén vette elő jól megtömött tárcáját. — Ebben a pillanatban berohant Krenyán János nagykárolyi alkusz, akivel a menyecske vadhá­zasságban élt s az előre megbeszélt tervükhöz híven, revolvert szegzett az Amerikába vágyó Bütykös mellének s üvöltött mint a sakál: Ve­rembe estél, alávaló lélek! De most ember ke­zébe kerültél, családi életem feldúlója. — Erre azután a menyecske kikapta Bütykös kezéből a pénzt s keblébe rejtette. Az orditozásra a korcsma népe Krenyánnak, a felszarvazott férjnek fogta pártját s a »csábitól« irgalmatlanul eldöngették s ráadásul kidobták. Még csak annyi pénze sem maradt, hogy a berobogó vonatra felkaphatott volna, melyen megrablói elmeneküllek. A csend­őrség később kézrekeritette őket, csakhogy ak­korra már a pénzt elköltötték. A szatmárnémeti törvényszék rablás büntette miatt 5—5 évi ('egy­házra Ítélte a vádlottakat, a kiknek semmiségi panaszát a napokban a kúria I büntető taná­csa, Sebestyén Mihály elnöklésével —elutasította. Egy figyelemre méltó tűzoltó készülék be­mutatása. A tűz mindenkinek réme, legkivált annak, kinek vagyona van, kinek van pusztulni valója. — S ki van első sorban kitéve a liizve- 'szedelemnek, az a gazdag ember-e, kinek min­den értéke páncélos bankokban, eléghetetlen szekrényekben van elhelyezve, vagy a kisgazda, kit nehány óra alatt koldussá tehet egy pusztító tűzvész ? Tagadhatatlan, hogy utóbbinál különö­sen nagy fontossággal bír a tűz elleni kellő vé­dekezés, mert, bár a biztosiló társaságok a teljes kockázatot nagy mértékben enyhítik, teljes kár­térítést még sem u} ujtanak; rendkívül figyelemre méltó tehát a technikának minden lépése, mely a tűzvésznek elejét venni segít Megbecsülhetetlen horderővel bírna tehát egy oly megfelelő áru készülék, mely a tűzvészt már keletkezésében könnyű szerrel elfojtani segítene, s annál megbe- csülhetellenebb lenne ez az eszköz, ha kikerül- hetővé tenné a rendes tűzoltás körül nagy tö­megű viz által okozott, sokszor a tűznél is na­gyobb mértékű kárt. A sajtó újabb időben egy szenzációs hatású ilyen készülékről adott hirt. Hatásában oly meglepőnek lünteték fel, hogy a figyelmet tág körben felkeltette. Ez az eszköz, az úgynevezett Minimax, egy 3 kg. suiyu, 6 liter ürlarlalmu cukor süveg alakú vas­edény, mely állandóan töltve van. Tűz esetén ha működésbe hozzák, egy állandó vékony fo­lyadék sugárt lövel ki magából, mely 12 — 14 méter távolságból is bámulatos hatással oltja el el a tüzet. Természetes, hogy egy égő falu el­oltására nem elég ez az eszköz, de hordereje annál nagyobb oly esetben, midőn kezdődő tűz elfojtására van szükség, amikor is ez kéznél lehet s bámulatos hatást, fejt ki. Ennek az esz­köznek az érdekessége arra bírta a szalmár- megyei gazdasági egyesületet, hogy gazdáinkkal megismertesse. E végből intézkedés történt, hogy április 11-én d. u. fél 3 órakor Szatmáron, a Deák-téren e készülék frappáns olló hatása nyilvánosan bemutatva legyen s igy erre ez úttal felhívjuk az érdeklődők figyelmét. A központba belépett szövetkezetek illeték­mentessége. A közigazgatási bíróság 6885 - 903 P. sz. ítélete szerint a központi szövetkezetbe rendes tagul belépett szövetkezeteket, váltóköl- csönök telekkönyvi biztosítására szolgáló váltók hátlapjára vezetett bejegyzési engedélyeikre nézve a bélyeg- és illetékmentesség, az 1898: XXIII. törvénycikk 47. j$-a alapján megilleti. Az ítéletet a közigazgatási bíróság a Z-i vidéki hitel- szövetkezet mint az országos központi hitelszö­vetkezet tagjának bélyegilleték ügyében hozta. A közigazgatási bíróság a szövetkezet részéről beadott panasznak mint a »Magyar Pénzügy« írja, helyt adott s a panaszolt illeték törlését rendelte el. SZINÉRVÁRALJA A nagybányai ev. ref. egyházmegye — e hó 21-én tartja Nagybányán tavaszi rendes közgyű­lését, melynek egyik igen fontos tárgya lesz a gróf Dégenfeld Sándor egyházmegyei "gondnok világi elnök lemondásával megüresedett elnöki székre a szavazás elrendelése, úgy h dijuk, hogv a közvélemény e díszes állásra Helmeczy Jó­zsef nagybirtokos, ügyvéd, egyházmegyei tanács- birót óhajtja megnyerni, a ki különben már eddig is mint elnökhelyettes működött s mint zsinati képviselő, nagy tudásával az egyházmegye érdekében sokat tett. A részvénytársaság és a magyar állampol­gárság Egy konkrét esetben a budapesti kir. Ítélő­tábla a következő elvi kijelentést tette: A tör­vény nem tartalmaz kifejezett rendelkezést sem arra vonatkozólag, hogy a részvénytársaság igaz­gatóságának és felügyelő-bizottságának egy vagy több tagja szükségkép magyar állampolgár, vagy magyarországi lakos legyen, sem pedig arra vo­natkozólag, hogy a felügyelő-bizottság tagjai csak részvényesek lehelnek. Nem is következő ez a kereskedelmi törvénynek a részvénytársa­ságra vonatkozó rendelkezéseiből és a törvény célzatából sem. A részvényesek abbeli joga, hogv azokat válasszák meg az igazgatóság és felügyelő-bizottság tagjaivá, akiket ezekre az ál­lásokra a legalkalmasabbaknak tartanak, egyik lényeges és a dolog természetéből folyó elve a kereskedelmi forgalomnak. Ez elv minden kor­látozása megnehezíti a részvénytársaságok ala­kulását és működését, mert lehetnek esetek, a mikor ily korlátozás oly igazgatósági vagy fel­ügyelő bizottsági tag választását teszi lehetetlenné, aki az illető eset körülményei szerint az állásra a legalkalmasabbnak vagy a részvényesek meg­győződése szerint egyedül alkalmasnak látszik. Ily eset lehet például, amikor az összes részvé­nyesek külföldiek, vagy amikor a részvényesek közt egy sincs, aki a felügyelő-bizottsági tagság­hoz szükségss szakértelemmel rendelkezik. En­nélfogva a törvény kifejezett rendelkezésének hiányában a részvényesek választási jogát sem abban a tekintetben, hogy az igazgatóság és felügyelő-biz. tagjai szükségkép magyar állam­polgárok vagy magyarországi lakosok legyenek, sem abban a tekintetben, hogy a felügyelő-bi zottság tagjai csak részvényesek lehetnek, korlá- tollnaii tartani nem lehet. Mikor a segéd szórakozik. A kereskedelmi és váltótörvényszék 19054 évi október hó 30-án 361 — 905. sz alatti ítéletében mondja: Ha a se­géd, akire a főnöke az- üzletel napközben rá­bízza, csak azt, hogy egy mutatványos bódét megnézzen, otthagyja az üzletet, sőt negyedórán át elmarad, úgy ezzel az eljárásával nyilván visszaél a főnöke bizalmával s e visszaélés ál­tal az üzlet érdekeit is oly mértékben veszé­lyezteti, hogy a szolgálatnak ily körülményei közöli történt abbanhagyása — habár a szüne­telés nem is tartott egy egész munkanapon át — mint az ipartörvény 94. § g) pontja alá eső szolgaiad vétség jogos okul szolgál az ille tőnek a szolgálatból való azonnali elbocsájtása. A védjegyen feltüntetett nemesi címerhez való jog igazolása. A kassai kereskedelmi kama­ránál megtörtént, hogy védjegyoltalomért folya­modó fél címert mutatott be lajstromszámoló védjegyül állítván, hogy az illető címer saját nemesi címere. A kamara abbeli felszólítására pedig, hogy folyamodó kijelentette, hogy az il­lető címer családja által emberemlékezet óla mint nemesi címer használtatott s hogy egyéb bizonyítási eszközök nem állanak rendelkezé­sére. Nevezett kamara ennélfogva annak eldön­tését kérte a kereskedelmi minisztertől, hogy milyen bizonyításra kötelezze ebben az esetben a feleket. A kereskedelmi miniszter ez ügyben a belügyminisztériumtól vett értesítés alapján ugv határozott, hogy valamely nemesi címer jogos használatának igazolására a belügyminisz­térium, mint nemesi főhatóság által a címer festményre vezetett hitelesítési záradék szolgál. Ebmarás történt Nagybányán e hó 3-án, mikor is egy védtelen nő esett áldozatul egy szentbernáthegyi kutya harapásának, a kutya orvosi vizsgálat alá vétetett, az ottani rendőr­kapitányság pedig intézkedett, hogy a szájkosár nélkül kójurio ebek fajra való tekintet nélkül ki­irtassanak, Anyakönyvi statisztika. Aszinérváraljai anya­könyvi hivatalnál ápr l-lől-8-ig a következő bejegyzések történlek: Született: Bulbura László, gör. kalh., Fehér József ev. ref., Bánk Demeter, gör. kalh, Illés József Elek, gör. kalh, Herskovtcs Sarolta, izr., Petyke Mihály, ev. rf. Meghalt: Krisán Demeler, gör. kalh., 9 éves (vízkör), Kardos Ilona, gör. kath., 3 éves (Jüdőgyuladas), Moldovan János, gör, kalh., 6 hónapos (görcsök), Váncza Zsigmond, róm. kalh., 42 éves (vízkör), Krisán László, gör. kath., 3 éves (gyermekaszály), özv. Szijgyárló Albertné, _ 1906. Április 10. (3) sz ül. Szilágyi Juliánná, ev. ref., 77 éves (vizbe- fulás). Házasság köttetett: Rapaport Pinkász és Herskovics Blanka. Itt a tavasz, s a fényképezés élvezetekben gazdag sportja újra fellendül. Különös örömünkre szolgál annak regisztrálása, hogy ezen hasznos és gyönyörködtető szórakozásból Magyaror­szágon még a kevésbbé tehetősek is kivehetik részüket; a mit az ország határain túl is hír­névnek és kedvességnek örvendő Aufrecht és Goldschmied ezégaek köszönhetünk. A ezég előttünk fekvő gazdag tartalmú fényképezőgép árjegyzékében a kezdő és haladó egyaránt megtalálhatja a neki megfelelőt a minek véte­lét szerfelett megkönnyíti a páratlanul előnyös törlesztési mód. Az Aufrecht és Goldschmied ezég ugyanis az árjegyzékben foglalt és mérsé­kelt áron számított fényképezőgépeket és fel- szerelési czikkeket csekély havi részletfizetésre szállítja. Az Aufrecht és Goldschmied ezég fényképészeti osztálya Budapest, VI. Andrássy ut 17. árjegyzéket kívánatra ingyen és bér­mentve készséggel küld. Nevezett ezég üdvös vállalkozásához sikert kívánunk. An.-bányai iparos,ifjak körehusvét első napján tartja családias-estélyét, Ezen estélyre az egye­sület a következő meghívót bocsátotta ki: A nagy­bányai iparos ifjak önképző egyesülete folyó évi április hó 15 én husvét első napján saját helyisé­gében monológ-, kupié- és táncczal egybekötött czaládias estélyt rendez. Kezdete este 8 órakor. Műsor ára 80 fillér. A műsor, mely belépő­jegyül szolgál, előre váltható Kupás Mihály és Vigh László urak üzleteiben. Akik meghívót tévedésből nem kaptak, de erre igényt tartanak, szíveskedjenek Vigh László ur ezukrászdájában jelenteni. Főmunkatársak. Kaba Tihamér dr. és Katona Sándor dr. 1385 — 1906. tk. sz. Hirdetmény. Remelemező község telekkönyvi betétei az 1886. XXIX, az 1889. XXXVIII. és "az 1891. XVI. t.-cikkek értelmében elkészíttetvén és a nyil­vánosságnak átadatván, ez azon felszólítással tétetik közzé: 1., hogy mindazok, akik az 1886. XXIX. t.-c. 15. és 17. §§-ai alapján, ideértve e §-nak az 1889. XXXVIII. 1. c. 5. és 6. pontjaiban és az 1891. évi XVI. t.-c. 15. § nak a) pontjában fog­lalt kiegészítéseit is, valamint az 1889. évi XXXVÜI. t.-c. 7. §-a és az 1891. XVI. t.-c. 15. §-ának b) pontja alapján eszközölt bejegyzések érvénytelenségét kimutathatják, e végből törlési keresetüket, azok pedig, akik valamely teher­tétel átvitelének az 1886. XXIX. t.-c 22. §-a, illetve az 1889. évi XXXVili. t.-c. 15. §-a alap­ján való mellőzését megtámadni kívánják, e végből keresetüket 6 hónap alatt, vagyis 1906. évi október hó 15-ik napjáig bezárólag a telek­könyvi hatósághoz nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszabbítható záros határidő eltelte után indított keresetük annak a harmadik személy­nek, aki időközben nyilvánkönyvi jogot szer­zett, hátrányra nem szolgálhat; 2, hogy mindazok, akik az 1886. XXIX. t.-c 16. és 18. §§-ai esetében, ideértve az utóbbi szakasznak az 1889. évi XXXVIII. t.-c, 5., 6. §-aiban foglalt kiegészítéseit is a tényleges birtokos tu lajdonjogának bejegyeztetése ellenében ellent­mondással élni kívánnak, Írásbeli ellentmondá­sukat 6 hónap alatt, vagyis 1906. évi október hó 15. napjáig bezárólag a telekkönyvi hatóság­hoz nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszab­bítható záros batáridő eltelte után ellentmondá­suk többé figyelembe vétetni nem fog; 3., hogy mindazok, akik a fentebbi 1. és 2. pontban körülirt eseteken kívül a betétek tartalma által előbb nyert nyilvánkönyvi jogai­kat bármely irányban sérlve vélik, ideértve azokat is. akik a tulajdonjog arányáig az 1889. évi XXXVIII. t.-c. 16. §-a alapján történt bejegy­zését sérelmesnek találják, e tekintetben felszó­lalásukat tartalmazó kérvényüket a telekkönyvi halósághoz hat hónap alalt vagyis 1906. évi oki. hó 15. napjáig bezárólag nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszabkitható záros határidő elmúlta után belétek tartalmát csak a törvény rendes utján és csak időközben nyilvánkönyvi jogokat szerzett harmadik személyek jogainak sérelme nélkül támadhatják meg. Egyúttal figyelmeztetnek azok a felek, akik a betétek szerkesztésére kiküldött bizottságnak eredeti okiratokat adtak át, hogy a mennyiben azokhoz egyszersmint egyszerű másolatokat is csatollak, vagy ilyeneket pótlólag benyújtanak, az eredetieket a telekkönyvi hatóságnál átvehetik. Szinérváralja, 1906. évi márc. hó 22. Papp István, kir. aljbiró.

Next

/
Oldalképek
Tartalom