Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-12-04 / 49. szám

(2) 1906. December 4. 49. szám. SZINÉRVÁR ALJA nek gazdasági viszonyaink: vannak oly erkölcsi kötelességek, melyek teljesítése alól magunkat kivonni nem szabad s e kötelességek közül bizonyára nem utolsó az, hogy külföldön élő honfitársainkat továbbra is a haza fiainak tekintvén, azo­kat még a messze idegenben is legjobb tehetségünkhöz képest támogassuk. Harcz a munkanélküliség ellen. A modern kor egyik nyavalyája közé so­rolható a munkanélküliség, a melylyel kivált­képen nálunk nem tudunk sikeresen megküzdeni, pedig lehetne, nagyon is lehetne. Hiába hangoztatjuk azt, hogy Magyarorszá­gon lenne elegendő munka, mely minden ko­molyan dolgozni akaró embernek kenyeret jut­tatna. Ez nem áll- Fájdalom ez nem felel meg a valóságnak. t Eltekintve az ipari munkások óriási szá­mától, kiknek javarésze ugyan kap itten mun­kát, csakhogy vagy nem elegendő nekik a mun­kabér és ennek emelését sztrájkkal szokták — ha tudják — kivívni, vagy pedig tényleg nem jutnak munkához, hát egészen más foglalkozás után néznek idehaza, vagy pedig idegenben pró­bálnak szerencsét. Egészen máskép áll azonban a mezőgaz­dasági, illetve földmives munkásoknál, a kiknek tekintélyes számuk nem jut tisztességes dologhoz, bár mindenképen dolgozni szeretnének, munka­kedvelők, józanok izmos karjaik vannak, de a nagy tétlenség, a semmittevés lassacskán meg­bosszulja a kemény idegszálakat, a sziklaszi­lárd izmokat és bármennyire is ragaszkodnak az anyai földhöz, bárhogy is szeretnének itthon munkálkodni, nem tudnak, mert nincs munkájuk. Ezekből kerülnek ki a kivándorlók legna­gyobb hányada; a mezőgazdasági munkások hagyják el százával és ezrével a hazai földet, mert hát koldulni nem akarnak, önérzetük nem engedi az alamizsna kérést; tehát fölcihelődnek és egész családok, falvak mennek Amerikába. A kivándorlás oly méreteket ölt, annyira beleveszi magát a köztudatba, hogy még azok is itthagy­ják a’hazai földet, kiknek pedig van itthon va­lamelyes kenyérkeresetük, csakhogy helyzetü­kön javítandó, hasonlóképen idegenbe mennek. így aztán nem csodálható, ha a földek sok helyütt parlagon, neveletlenül heverésznek, melyek pedig dús gyümölcsöket nyújtanának. Ilyenkor kezdünk el rimánkodni, hogy volna munka elegendő, csakhogy nincs hozzá munkás. A haj gyökere abban van, hogy felette lanyhán, hányi-veli módon kezeljük ezt a nagy­becsű és fontos szociális kérdést. Nem tudunk rendszert teremteni. Ne hozzunk olyan törvé­nyeket, mely valóban megvédené a magyarokat minden ellenséges áramlattól. Igen, volna ele­gendő munka idehaza, de megengedjük, azt, hogy idngen munkások ezrével dolgozhassanak Magyarországon, idegen munkafelügyelők basás- kodjanak nálunk, amig honfitársaink kiszorulnak, mellőzésben részesülnek. Pedig számos állami munka van folyamatban és lesz rövidesen nálunk, a mi ezer meg ezer embernek ad és nyújt majd kenyeret, de tekin­tettel kell lenni első sorban és mindenekfelett a munkások honosságára. Ha már magyar mun­kás nem akad, de csak ebben az esetben, akkor kerülhet sor a külföldire; addig semmi körül­mények között nem. Emellett gondoskodni kell i tisztességes munkabérekről, a mi könnyen meg­tehető, ha más oldalon megannyi valóban feles­leges kiadásunkat korlátozzuk. így aztán elejét vehetjük a nagyarányú és egyre fokozódó ki­vándorlásokat, véreinket idehaza tartjuk, a nyo­morúságos viszonyokat számoljuk, mind keve­sebb lesz a koldus-kenyéren élők száma és az ország tettemesen fellendül az áldásos munka nyomán, mert az itthon maradt polgárok, kik tisztességes munkával keresik meg a kenyerü­ket, mindegyike külön közremunkálni fog hazánk virágzóvá tételén. Magyarország fejlődésének, haladásának névtelen, de hasznos munkásai lesz­nek. Az államnak tehát szerető gonddal kell fel­karolni a munkanélküliség becses és értékes ügyét és adni kell ott, ahol máskép nem lehet, de ha ad a kormányzat, akkor is megszolgált munkáért fogja adni. Krónika a hétről. — Fővárosi levél. — A parlamentben gyors egymásutánban sza­vazták meg az egyes tárcák jövő esztendei költ­ségvetését; vajmi csekély érdeklődés mutatkozik az ülések és tárgyalások iránt, van egv-két fel­szólalás, jórészt a nemzetiségi padakról, s ha innen egy-egy erősebb hang hallatszik, akkor menten letorkolják, azaz olyan válaszbanjrészesül - nek a nemzetiségi honatyák, kik megfeledkeznek arról, hogy magyar országgyűlési képviselők, hogy megszégyenülve hallgatnak el. Különben semminemű érdekesség. ★ Megnyílt a delegáció. 0 felsége ki mégis eljött Budapestre, trónbeszéddel nyitotta meg a delegációt. Semmi uj nem került felszínre. A rendes, sablonos trónbeszéddel nyittatott meg a delegáció. Barabás Béla helyett alelnök Batthy­ány Tivadar gróf, kinek 41 szavazatával szem­ben Teleki Arvéd gróf 1 szavazatot kapott. Ter­mészetesen a nagy munka mellett, mit a dele­gációk végezni fognak, lesznek nagyobbszabásu delegációs ebédek is. Azonban arról úgy mi nyugodtak vagyunk, mint az osztrák delegációk nyugodtak lehetnek, hogy oly szives fogadtatás­ban, illetve üdvözlésben nem lesz részük, mint a milyenben a magyar delegáció tagjainak volt része Bécsben, hol megzavarta a bécsi csőcse­lék (?) a magyar delegáció gyűlését,» inzultálták a magyarokat. Nem, osztrák urak, bármily ellen­szenvvel is viseltetnek itt önök iránt, a vendég­fogadás szent előttünk. A kölcsönt nem fogjuk igy visszaadni, noha, mi barbár magyarok va­gyunk, s önök a müveit nyugathoz tartoznak. ★ Slrasnoff Ignác — van ki e nevet nem is­meri? — nem sokáig hallgattatott magáról. A zseniális lókötő nem tudott belenyugodni abban, hogy őt az eredeti stiklik elkövetőjét, lefőzze egy közönséges suszter, a köpeniki kapitány. A változatosság kedvéért működése színhelyét Zág­rábba tette át; csaknem egy hónapig éldegélt fény, pompa, elismerés között. A külügyminisz­ter titkára gyanánt szerepelt. A zágrábi érsek fényes lakosztályt rendezett be számára, a leg­előkelőbb politikusok keresték kegyét, a legma­gasabb körökben fordult meg s közbecsülésben állt. Amellett gyűlt a pénz. Sokan voltak, kiknek ügyes-bajos dolga akadt volna a külügyminisz­tériumban s ezt elősegítendői honorálták a »tit­kár urat«,aki szó nélkül gyűrte zsebre az ezerese- ket. Azonban mint a nóta mondja,— mindenféle szereplésnek vége szokott lenni. 0 is rajta veszí­tett, de nem Zágrábban, hanem Budapesten, hol lefülelték. Már előre bejelentette, hogy legköze­lebbi stiklije most is felülmúlja majd. Egy Strass- noff-lól kitelik ilyesmi. HÍREK. Esküdbirósági elnökök. A debreceni kir. ítélőtábla elnöke törvényszékünknél szervezett esküdtbiróság elnökének dr. Papolczy Gyula itélőtáblabirói címmel és jelleggel felruházott törvényszéki bírót, helyettesének Szabó József kir. törvényszéki bírót jelölte ki. Esküvő. Strempl Vilmos nyug. cs. és kir. főhadnagy e hó 1-én esküdött örök hűséget Schvanner Gizellának, Schvanner Gyula és Reit- mayer Anna kedves leányának. A polgári há­zasságkötés Fábián István, anyakönyvvezető előtt történt, hol tanúként Reitmayer Rudolf szilágycsehi takarékpénztári könyvelő és Nemere Gyula, kecskeméti gyógypaedagógiumi tanár szerepelt. Az egyházi rész a róm. kath temp­lomban ment végbe. Eljegyzés. Gerbér Emmát, Gerber Ödön gyógyszerész, lapunk dolgozótársa és neje szül. Tegze Emma leányát e hó 2-án Szinérváralján eljegyezte Szabó Géza szatmári jónevü kereskedő. A kir. tanfelügyelöség figyelmébe ajánljuk a komorzáni gör. kalb, felekezeti iskolát, mely­ben szept. 1 óta nincs tanító. A tanitóhiány oka a csekély fizetés, melyre pályázó nem akad. Nem tudná a kir. tanfelügyelőség módját ejteni annak, hogy iskola tanító nélkül ne maradjon? Az Avas kulturális tekintetben nem épen első helyen áll még ott is, ahol tanítók vannak. Mi lesz vele, ha nem kapnak iskoláiba tanítót. Vagy jobb a semmi, mint a valami, ha rósz ? Ha igy van, akkor kergessünk el még egy nehányat onnan! Tiszti értekezlet. Szinérváralján a szolga- birói hivatalban nov. 29-én d. e. a járás községi és körjegyzői Bay Miklós főszolgabíró elnöklete alatt tiszti értekezletet tartottak, melynek legfőbb tárgya az 1894. évi VII. t.-c. (mezőrendőri tör­vény) módosítása tárgyában a járási főszolga­bíró által teendő előterjesztés megbeszélése volt. Az értekezlet abban állapodott meg, hogy miután a törvény nagy terjedelménél fogva lehetetlen­ség annak 123 szakaszát ilyen rövid idő alatt megvitatni nem lehet, minden jegyző otthon tanulmányozza a törvényt, annak észlelt hiányai­ról jegyzeteket készítsen, úgy hogy a legköze­lebb összehívandó tiszti értekezletnek módjában lehessen a már kidolgozott indítványokkal fog­lalkozni. Szó volt az értekezleten még az 1907. évi útadó kivetéséről, valamint a 14755—906. számú alispáni intézkedés folytán 1907. junius 30-áig elkészítendő uj tűzrendészed szabályren­deletről is. Népiskolánk. Szatmárvármegyében ez évben 401 elemi iskola volt 581 tanítóval, magyar tan­nyelvű 255, vegyes 77, tiszta román 69. 1904 ben volt 16 állami iskola, 3117 mindennapi és 1156 ismétlő iskolakötelessel az iskolák fenntartására 109,300 koronába került; a folyó évben már 37 községben volt állami iskola 8469 mindennapi és 2097 ismétlő tankötelessel. Az újságíró — valami bohém gyerek, — Lillyvel egyedül beszélt a legközömbösebb dol­gokról, melyre leány alig figyelt. Untatta, hogy a fiú szerződést akart szerezni neki egy kis vidéki városba. Mulatságosnak találta, hogy ott, ahol a kis riporter pályáját kezdte s ismerte a félvárost, köztük a direktort is a potya­jegy kérés révén, most őt protezsálja. A fiú jelleme igen érdekes volt, amennyi­ben a bohémség mellett komolyan gondolkozott... és blazirt, meg ideális is tudott lenni. Éppen Lillyhez illett. Tényleg a leány vele szimpatizált a legjobban. Most, hogy az újságíró felajánlotta össze­köttetéseit, egy igen jóleső érzés suhant át a lelkén. Tudta jól, hogy a fiú nem üres bókokat jmond, mikor rábeszéli, hogy vidéken szerencsés esz. Azt is tudta, hogy ha szerződést kap oda, jövőjét alapítja meg, melyet egyes-egyedül a fér­finek köszönhet. Mivel Lilly többek között büszke leány is volt, igen érintve érezte magát az által, ha örök életére lekötelezettje lenne a protek­cióért. És félt az esetleges ellenszolgálatért; okos volt, tudta, hogy teljesen önzetlen ember nincs s előbb vagy utóbb vissza kell mindent fi­zetnie. — Igazán sajnálom, hogy nem vehetem igénybe a maga szívességét, de lássa, nem me­hetnek vidékre. Anya nem jöhet velem, egyedül [ meg nem eresztenek. — Jól teszik. Jól teszik, mert nem adok egy évet és a nyolcvan korona havi fizetésből gummirádlert tartana. Mind olyanok vagytok. Az újságíró nagyot fújt a levegőbe és ta­nácstalanul nézett Lillyre. A leányt látszólag bosszantotta a szókimondás és hamarjában nem tudta, hogy mit válaszoljon. — Nincs igaza, Imre! En oda nem adnám magam sem gummirádlerért, sem ékszerért, vagy ruháért. — Ám. Hát szerelemből kis baba? — Esküszöm, hogy nem. Akkor volnék csak szamár. — Hát örökké leány akar maradni ? , Lilly nem felelt. Már ajkán volt a válasz, de restelte kimondani. A fiú rávetette szemeit és kitalálta, hogy min lépelődig a leány. — Tudod mit, Lilly? Egyszer tegezte, egy- másszor magázta őt. Beszéljünk úgy mint két bizalmas barátnő. Te tudod jól, hogy a szépsé­ged csak bizonyos életkorig marad meg s aztán hervadni kezdek Mire észre veszed, már késő. Azt csak a szerelem tudja megakadályozni, Te­hát a hiúságod is megköveteli a magáét. Aztán itt van a közönség, melynek áldozat kell. Csak úgy lehetsz kedveltje, hogy ha csókjaiddal áldo­zol. Továbbá a kis fizetés, melyből lehetetlen megélni. A környezet, a légkör és egyszóval sok minden külső ok. Mindezeket jól ismered. Nos, [ lehetségesnek gondolod te azt, hogy egész éle­teden ártatlan leszel, ép olyan, mint most? Férj­hez csak nem mégy az világos? — Jól mondtad, Imre! Nem is mehetek férjhez soha, mert a férj csak nvüg lenne reám nézve. Nekem egy egészen más és határozott elvem van, melyet nem szégyelek, mert reális és jellemes. És tudni illik a legtökéletesebb csa­ládi boldogság mellett sem képzelem másnak a férjes nőt, mint kitartott asszonynak. A külömb- ség csupán az, hogy törvényes kötelék fűzi őt urához. Lehet, hogy tévedek, de én úgy képze­lem. Hát a természet szerint nem tökéletesen mindegy-e, hogy férjes, vagy nem férjes nő fo­gad el pénzt a férjétől. Hiába esküdött templom­ban a leány, mégis megvan vásárolva, mikor anyagiakat fogad el. Csak az a fő, hogy a ki­választott férfi mindig egy legyen. Nos, ha én­nekem kellene választanom, hogy mit tegyek és akadna férfi, ki érdemes és gazdag lenne, hogy engem bírjon, odaadnám magam de követelném hogy nyújtson anyagiakban fényes biztosítékot egész életemre. Akkor sem elégszem meg ugyan egy nagy vagyonnal, hanem minden tekintetben becsülésre méltó férfihez kötöm csak magam. A leány elemében érezte magát, mikor igy beszélt. Ai’ca kipirult a szenvedély tüzétől, a hangján áthallszott, hogy mély meggyőződéssel mondta e szavakat. (Vége kov)

Next

/
Oldalképek
Tartalom