Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-02 / 40. szám
40. szám, (2) 1906. Október 2 SZÍNÉ R VÁR ALJA kik lelketlen izgatok gyenge, tehetetlen zsákmányai lehetnek. De mindenek előtt ifjúságunkat kell ilyen szellemben és értelemben nevelnünk. Bár — vigasztalással mondhatjuk — van még oly ifjúságunk, mely nem nézi mosolygással a magasabb célokra való törekvést és az ezekért való küzdést. Van még ifjúságunk, mely a tanuló évek szabadságát nem ferdíti el zaboiázatlanságra, oly ifjúságunk, mely még hisz az ideálokban, mert van bátorsága és ereje, hogy érettök küzdjön és lelkesüljön, oly ifjúságunk, az örömében nem feledkezik meg a mértékletességről és szabadságában attól a korláttól, melyet a valódi szabadság önmaga állít magának. Oly nemzedéket remélünk és kívánunk nevelni, mely a reá várakozó feladatok megoldására minden tekintetben képes lesz. Ezzel a kívánsággal reményteljesen megyünk a jövő elé, elvárva, hogy annak méhéből semmi baj vagy kellemetlenség ne háruljon ránk. Ha azonban becsületes fáradozásunk és törekvésünk mégis kárba veszne és a követendő uj irány nem volna képes az előítéletektől és véleményektől elfogult közszellemet megtisztítani, nemesbiteni, úgy a mi korszakunkra még hatalmas tusakodás várna, melyben az ideális, szabadságra vágyó törekvésnek le kellene győznie a megfordított fáklyát tartó géniuszt. Hogy ezt elkerülhessük, gondoskodnunk kell, hogy a felvilágosodás és tudás a nép legszélesebb rétegeiben elterjedjen, mert minél több a tudás, annál kevesebb az elégtiletlenség 1 Egyházmegyei gyűlés. A nagybányai ev. ref. egyházmegyének Sziuérváralján, szeptember hó 27-én tartott őszi rendes közgyűlése ünnepies képet öltött magára azon körülményben, hogy ezen iktatták be egyházmegyei gondnoki hivatalába Helmeczy József szatmári ügyvédet, eddig e. m. világi tanácsbirót. A ref. egyház egyébbel nem tudja megtisztelni az érette küzdőket, mint erkölcsi elismeréssel, mert földi javakban, anyagiakban szegény. Az elismerésnek, a tiszteletnek oly szép kifejezése, megnyilatkozása valaki iránt az, ha az illetőt egyházmegyei gondnokká megválasztják, aminő megtiszteltetésben, elismerésben a legjelesebbek, a legelőkelőbbek s legbuzgóbbak közül is csak igen kevesen részesülnek. Helmeczy Józsefnek a legnagyobbat adta, amit adhatod a nagybányai egyházmegye. És ő ezt a nagy kitüntetést valóban megérdemelte. 18 éven át, amióta az egyházmegye ügyeinek intézésében részt vesz, számos jelét adta hűségének, szeretetének és lankadatlan buzgalmának annyira, hogy a gróf Degenfeld Sándor lemondásával megürült gondnoki székre más jelölt szóba sem jöhetett. A gyűlés a ref. templomban délelőtt 7,10 órakor kezdődött. A zord idő dacára olyan szép, intelligens közönség gyűlt össze olt, aminőt ritkán láttunk még. Egy szép hölgykoszoru is megtisztelte a gyűlést megjelenésével s ez is különleges, ünnepiesebb külsőt kölcsönzött annak. Széli György esperes buzgó imája után rövid beszéd keretében megemlékezett arról, hogy a két protestáns egyház 3.006,000 korona segélyt fog az államtól kapni. Kijelenti, hogy bárha ez az összeg magának az ev. ref. egyháznak a jogos követelését sem fedezi, mégis örömmel fogadja azt; de kijelenti azt is, hogy mi reforOtthon mindjárt munkába jött a Rózsa és tüstént megállta a sarat. János gazda boldog volt, ha végignézett az állaton és erősen jósolgatta, hogy ez lesz az a ló, milyent nem látott még a halmágyi tanya. Egyszer estefelé, amikor abrakoltatták a jószágot, Bencsik bevetődött valahogy az istállóba. Valami szörtyögés-féle keltette fel a figyelmét, ami Rózsának a torkából eredt. Odahallgat egyszer, odahallgat még egyszer, a szörtyögés csak nem akar felhagyni. Mi lehet ez, töprenkedik a gazda, ilyen egészséges állat és baj van a torkában. — Végh András becsapott engem — gondolkodik magában a gazda. — A csikó gyönyörű egy jószág, de rajtam egy Végh András nem fog ki. — Péter, hallod-e, te fogod a Rózsát, aztán átviszed Muzslára, Végh Andrásnak. Azt mondod neki, hogy adja vissza a pénzemet, mert baj van a csikó torkában. Péter lekötötte a lovat a jászolról és neki indult Muzsla felé. Már öreg este volt, amikor visszatért a kocsis a csikóval egyetemben. — Végh András azt üzente Bencsik uramnak, ha nincs gz a törvény, aminek jussa volna arra, hogy neki vissza kéne juttatni a pénzt. A vásár vásár. Ha rossz a csikó torka, arrul senki se tehet, aszongya ő nem nevelte a csikóját kántornak. mátusok, kik a nemzeti élet fentartói vagyunk, az 1848. évi XX. t.-cikket megvalósítva nem látjuk, különösen akkor, mikor más egyházak az állam nagyobb segítségét századok óta élvezik. A társelnöki széket Tóth Móric, e. m. vil. tanácsbiró foglalta el a gondnoki állás betöltéséig, Soltész Elemér, papi aljegyzőt Oláh Sándor józsefházai lelkész helyettesitette. Jegyzőkönyv- hitelesítésre az elnökségen és a jegyzői karon kívül Tóth Móric és Szabó József e. m. tanácsbiró küldetett ki. Magoss Ferenc, papi főjegyző felolvasta ezután a szavazatbontó bizottság jelentését. Beadatott 40 szavazat, melyből a gondnoki állásra Helmeczy József 38 szavazatot kapott s igy csaknem egyhangúlag ő lett megválasztva. Balogh István tanácsbiró vezetése alatt Torday Imre, Nagy Lajos és Imre Károly tagokból álló küldöttség meghívására diszmagyarban megjelent uj gondnokot viharos éljenzéssel fogadta a közgyűlés. A nyomban letett eskü után Helmeczy elmondta programmbeszédét, mely külünben tartalom tekintetében, még egyébként is ritkítja párját. Korszerű kérdéseket feszegetett s oly biztos kézzel boncolta azokat, hog}7 a közgyűlés minden tagja lelkesen éljenzeft a beszéd nyomán fakadt érzelmek hatása alatt. Különös figyelmet érdemel azon óhajtása, hogy a socialis törekvések élére álljanak a papok s vezessék azt egészséges mederbe, mig káros utat nem tör magának. Felemlítette iskoláink anyagilag szomorú helyzetét. Ajkára vette s magáévá tette a felekezeti tanítók jogos panaszát, mit a fizetés miatt hallatnak. Kijelentette Helmeczy, miszerint mindent elkövet arra nézve, hogy felekezeti tanítóink az államiakkal mindenben egyenlő elbánásban s ellátásban részesüljenek. Ragaszkodik az 1848. XX t.-c. bár fokozatos, de teljes végrehajtásához. A debreczeni ref. egyetem ügyét minden erejével támogatja. A székfoglaló elhangzása után Széli György, esperes az egyházmegye, Sátor Dávid a tanács- birói kar, Hajdú Albert a lelkészek, Imre Károly a tanítók nevében üdvözölte az uj gondnokot. Helmeczy röviden megköszönvén az üdvözléseket, ismét a szavazatbontó bizottság jelentése következett. Ez alkalommal arról szólt a jelentés, hogy világi tanácsbiróvá Szilágyi Tihamér, szinérváraljai járásbiró, eddigi vil. aljegyző választatott meg. Szilágyi rövid idő alatt szépen emelkedett egyházi térén is. Miután a hivatali esküt letette, pár köszöntő szó mellett elfoglalta a bírói széket. A megürült tanácsbiróságra és aljegyzőségre szavazás rendeltetett el. A szavazatbonló bizottság tagjaivá Tóth Móric, Szabó József, Sátor Dávid és Szilágyi Tihamér választatott meg. Az esperes jelentésének ludomásvétele s mintegy 40 apróbb, inkább házi ügy letárgva- lása után ebédhez ült a közönség a Korona dísztermében 76-an vettek részt a közebéden, melyen a szokásos pohárköszöntők sorát az esperes nyitotta meg, éltetvén Helmeczyt, mint uj gondnokot. Szabó József a gondnok családját, Magoss Eerencz Szilágyi Tihamért, Tóth Móric Helmeczyt, Eerenczy Imre az esperest, Gerber Ödön a papokat és a tanítókat éltette, Szabó Bertalan a mikolai temploinszentelésre hívta meg a közönséget, Hajdú Albert Imre Károlyra, Szabó József Szeőke Bálintra, Szilágyi Tihamér az esperesre, Fábián István a jelen volt más- vallásuakra, Sátor Dávid a buzgó világi férfiEz már igazán felfortyantolta Bencsik Jánosban a vért. Becsapta őt a gazember és még évődik is vele. Újra Szegeden találkozott a két gazda. De nem a vásáron, hanem a kapitány előtt. — Nos, mi baj? — kérdi a feleket a rendőr- kapitány. Bencsik János elmondja nagy bőbeszédűséggel az esetet. — Hát ér magának valamit a csikó? — kérdi a kapitány. — Biz ér az valamit, tekintetes kapitányul-. — No hát akkor úgy Ítélkezem, hogy a tizenöt napi munkáért tizenöt forintot vonhasson le magának Végh András. — Már pedig én úgy akarom, hogy mind a kétszáz koronásomat adja vissza. — No hál azt nem ítélem oda. — Akkor meg én nem adom oda a jószágot — mondá még bent a teremben, kimenőiéiben Bencsik uram. Odakint meg már azt mondta, hogy : — Nem adom, azért se adom, még ha igér a 200 koronára tiz pengőt, akkor se adom, mert igaz, hogy nem lesz kántor a Rózsából, de jó ló az lössz belüle, teremluccse lössz. Szabó Imre. akra és presbiterekre, Szeőke Bálint az esperes családjára, Magoss Eerencz Csaba Adorjánra és Szabó Józsefre, Papolczy Zoltán a vendégekre köszöntötte poharát. A délutáni vonatokkal elhagyták a vendégek Szinérváralját. A takarékbetétek községi adója. A mostanában megtartott országos kongresz- szusok jellemző közös tulajdonsága az, bogy7 valamennyi egyes osztályok és érdekcsoportok anyagi érdekeit állítja előtérbe és tekintet nélkül a közérdekre, a fizetésjavitások, jövedelmi források megnyitása, szóval a zsebkérdések megvitatásában merül ki a kongresszus tevékenysége. Ez a közös tulajdonság jellemzi a polgár- mestereknek Pozsonyban megtartott országos kongresszusának tanácskozásait is. A városok gazdasági, kulturális feladatainak miként való teljesítéséről, a közegészség és közrendészet követelményeinek megvalósításáról, a hazai ipar pártolásában és fejlesztésében való tevékeny közreműködésről dehogy is esett szó ezen a kongresszuson. A polgármester urak ugyan aránylag még eléggé szerények voltak, amidőn nem követve az államlisztviselők, postások, vasutasok, tanítók és mások példáját, a saját fizetésük javítását direkte nem követelték, da any- nyival inkább követeltek a városok részére minél több jövedelmi forrást, amelyne követelésébe indirekte természetesen a fizetésjavitás is bentfoglaltatik. Magában véve azonban még az sem volna baj, hogy városi municipiumok vezéremberei a városok jövedelmének emelése érdekében buzgólkodnak, mert hiszen szegény város csak szegényesen felelhet meg érintett feladatainak, de már az aztán szegénységi bizonyítványul szolgál a polgármester urak találékonyságára nézve, hogy a városok részére uj jövedelmi forrásokról csakis uj községi adók kreálása utján tudnak gondoskodni. A pozsonyi kongresszus napirendjén csupa adóügyi javaslatok szerepeltek. A házadó-men- tességnek 30 évre kiterjesztése, az értéknövek- vési adónak a városok javára való behozatala- és a pénzintézetek tőkéinek községi adóval való megterhelése képezték a kongresszus napirendjének főtárgyait, mert ami ezeken kívül a napirenden szerepelt, az csak sallang volt. Tehát uj adók kreálása most, amidőn az egész ország háborog a régi állami adók terhes volta miatt, amikor az üzletemberek adóját sok helyen 50—100 70-kal emelték fel és amidőn a kormány verítéket izzadva azon tépelődik, hogy miként lehelne az adóteher megkönnyítését úgy keresztül vinni, hogy a kecske is jóllakjék, a káposzta is megmaradjon. De a kongresszuson letárgyalt adóprojek- lumok közt a legkárosabb projektum a pénzintézeti betéteknek községi adóval való megterhelése, melyet Lukács Ödön nagyváradi adóügyi magántudós terjesztett a kongresszus elé s melyet az egyhangúlag elfogadott. Hogy a városok financiális sebeit orvosolni kell, ezt mi is hangoztatjuk, de ennek nem szabad nyomasztó uj adók létesítése utján történni. Szerintünk nagyrészben meg lehet oldani a kérdést a közrendészet és a közegészségügyi államosítása utján, mely esetben a városok jelentékeny terhektől szabadulnának. Minden esetben pedig mindenféle adókérdés, igy a községi és megyei adók ügye is, csak az általános adóreform keretében oldható meg, ennek uj adók behozatalával eléje vágni és a rendezést ekként megnehezíteni nem szabad. Körülbelül ezeket az indokokat sorolta fel a pozsonyi krongresszus elé beterjesztett különvéleményében Bader Henrik, temesvári törvényhatósági bizottsági tag is. A krongresszus azonban nem vette figyelembe a különvéleményt, valamint nem vette figyelembe az ügyben a sajtó utján megnyilvánult közvéleményt sem. Ez már igy szokott lenni nálunk, azért van aztán az országos kongresszusok munkálkodásának oly kevés látható eredménye. A kormány azonban bizonyosan nem fog szemet hunyni a fent kifejlett okok előtt és szépen ad akta teszi a pozsonyi kongresszus ide vonatkozó felterjesztését. M. P. Krónika a hétről. — Fővárosi levél. — (Nyár után tél. — Angolok Budapesten. — Kutya-mészárszék a Lipótvárosban.) Még az imént forró nyár tikkasztotta az országot, de főleg a fővárost, úgy, hogy a visszatérő nyaralók utónyaralásra elmenekültek, a hova csak tudlak hamarjában, de ime, a természet egy merész ugrással a legkeményebb télbe csapott át. Dermesztő hideg szelek, fagyok és havazások hire érkezik mindenfelől. Szóval minden átmenet nélkül átmentünk a télbe. A kávéházak, melyek előtt még örökzöld kertek pompáztak, összeszedték a hevenyészett hűsítő