Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-04 / 36. szám
Szinérv áralja, 1900. Szeptember 4. — 36. szám. Harmadik évi TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. j| Nyilllér soronkint 20 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDD E N. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: P ABIÁ2ST ISO? XT A- 1ST A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérv áralj ára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. A^sa^tótörvény revíziója. Itt az ősz — a holt szezon vége. A miniszterek visszatérnek szabadságukról és ismét felveszik a munkát, melytől oly sok üdvös újítást vár az ország. A közelebb elvégzendő munkák közt első helyet foglal el a sajtótörvény revíziója, melyen serényen dolgoznak. Bizonyára nem utolsó kérdés, miképp fog a sajtótörvény módosulni. Mert egyrészt szigorúan kell ragaszkodni a sajtószabadság mindenki által tisztéit elvéhez, másrészt az uj törvényeknek oly rendelkezéseket kell tartalmaznia, mely a sajtószabadsággal visszaélőket oly keményen sújtja, hogy e rendelkezések tilalomfa gyanánt elriaszszák a sajtó hatalmát bitorló lovagokat. Ezen a téren oly sajnálatos visszásságok uralkodnak, melyek nem egyeztethetők össze sem a sajtószabadság, sem a legelemibb tisztesség fogalmával Sokat szenved e visszaságok alatt a közönség, de még inkább lassan fejlődő közgazda- sági életünk és a ma érvényben levő sajtótörvény alapján a sajtó utján elkövetett vétségekért, rágalmazásokért, sértésekért teljes elégtételt nem lehet nyerni. Igaz ugyan, hogy egyes esetekben elitélik a sajtóban okvetlenkedőket, de az igv szerzett elégtétel mindig csak részleges marad. Az elhintett gyanú, a világgá kürtőit rágalom úgy ragad, mint a szurok s ha még annyira tisztogatják is, egy csekély tapadás mindig marad utána A legkényesebb helyzetben vannak megrágalmaztatás esetén a részvénytársaságok, különösen az ipari részvénytársaságok. Nekik nem szabad igazságnak elismerni azt a régi közmondást, hogy „a kutya ugatása nem hallatszik a menyországba,“ hanem mint nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknak, ha törik, ha szakad, ki kell mutatniok igazukat. Mennyit szenvednek ezalatt az uj iparvállalatok a „Pártoljuk a hazai ipart“ jelige alatt kínlódó iparmozgalom idején, azt csak azok tudják, kik — mint mi — figyelemmel kisérjük bizonyos sajtóorgánumoknak velők szemben tanúsított magatartásukat. Ennek illusztrálásául a sok közül példát hozunk fel, a mint azt a véletlen éppen kezünkre juttatja. Van hazánkban egy uj iparvállalat, az „Első Alföldi Cognakgyár“ Kecskeméten, mely ideális buzgalommal azon fáradozik, hogy a drága franczia cogna- kol kiszorítsa hazánkból. Olyan kogna- kot gyárt, mely egyenrangú, sőt jobb a francia produktumnál, s e mellett jelentékenyen olcsóbb. Azt kellene hinni, hogy a hazai ipái' pártolásának eszméje anyucira szivéhez ragadt a hazafias sajtónak, hogy az ilyen derék vállalkozást, a hol és a mikor csak lehet, hathatósan elősegíti. Nagyjában igy is van és a tisztességes sajtó csakugyan mindent megtesz, hogy e gyárat tőle Ielhetőleg támogassa. Ám azért mégis csak akad olyan is, a mely tisztán rombolási kedvből, feltűnési viszketegből nekimegy a patriatikus misz- sziót teljesítő vállalatnak. Egy kisebb hetilapban, a Füszerkereskedők Lapjában magukat megnevezni nem akaró egvének a gyár ellen rágalmazó nyilatkozatokat tettek közé. A gyár erre 40214—1906. szám alatt sajtópert indított a budapesti indított a budapesti büntető bíróságnál a nevezett lap és a tárgyalás alatt kétségtelenül ki is íog tűnni, hogy az ellene emelt vádak nem egyebek rágalmaknál Kérdjük azonban, hogyan egyeztethető össze igazságérzelünkkehhogy mindaddig, mig ez a per végig nem szalad az összes bírósági retortákon, a társaságnak be kell érnie azzal a reménynyel, hogy mégis csak kifogja deríthetni az igazságot. S fontos kérdés az is, vájjon az esetben, ha az alaptalan vádaskodások véletlenül nem egy ilyen kicsi kaliberű lapocskában látnak napvilágot, a rágalom által felkeltett gyanú nem-e fenyegethet eminens veszéíylyel valamely olyan vállalatot, mely nem úgy, mint a „Kecskeméti Cognakgyár,“ kissé gyengébb lábon áll, de a sajtó jóakarata mellett, a hazai ipar dicsőségére, virágzás elé volna vihető? Ezekből kitűnik, hogy bizonyos preventív intézkedések a legszélesebb alapon nyugvó sajtószabadság mellett sem nélkülözhetők s e preventív intézkedéseket reméljük mi az uj sajtótörvényben megtalálhatni. o Tanítói gyűlés. Szép lélekemelő gyűlése volt a múlt hó 30-án Szinérváralján a nagybányai ev. ref. egyházmegyei tanitó-egyesületnek. Egy kiváló te- helségü és eredményes munkásságu férfiú ünneplése lelte ezt a gyűlést oly közvetlen hatásúvá, emelkedetté és emlékezetessé, aminőt a mai önös világban alig találhatunk. Nem csoda. Hiszen olyan tanítót ünnepeltek, kihez széles Magyarországon csak hasonlítani lehet nehányat. Nála magasabban senki sem áll. Ez a kiváló férfiú Sinka Lajos krassói tanító. 36 évre terjedő tanítói működése alatt egyházának, községének, a társadalomnak és mindennek, amiótla az Ur gondjaira bizolt oly buzgó, oly láradhat- lan és lelkes harcosa volt, hogy a munkálkodása nyomán fakadt elismerés és nagyrabecsülés kiemelte őt a hétköznapi emberek sorából és követendő példányképül állította oda Magyar- ország 30 ezer tanítója elé. Valóban minta-ta- nitó volt Sinka Lajos. Tanítói pályáján nemcsak az iskolában, hanem mindenütt amerre járt, a tanügyi- és hírlapokban, a társadalmi és tanügyi egyesületekben mindenkor az egyház és a haza boldogitása lebegett ideális szemei előtt anélkül, hogy önzetlen munkásságáért valaha a legkisebb elismerésre vagy anyagi jutalomra számított volna. Hogy az elismerés és a jutalom őt szerénysége dacára is utolérte, bárha minduntalan futott előle, azt természetesnek találjuk s pélA „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. Delicia. Olyan szépen, olyan meghatóan húzta a cigány az ablak alatt, hogy : »Temetőben láttalak meg legelőbb«... Kiváncsi szem kandikált ki a függöny mögül. Az a két ragyogó szempár fel szerette volna fedezni a gyöngéd lovagot, ámde a sötétség eltakart előle mindent, csak elmosódott és egybeolvadt tömeget látott. Csalódottan rántotta össze a függönyt és háttérbe húzódott, »mint liliom sötét erdő árnyában.« Az utolsó akkordok is ezt susogták . . . Azután csendes lelt megint minden. Ő pedig elhelyezkedett ismét puha, pelyhes ágyában. Álom nem jött szemére - ébren álmodott... Fönséges menyei zene ülődölt füléhez. Deli, szép ifjú állott előtte kezében hegedűvel és húzta, húzta: »mikor a te jó anyádat temették« . . . Keblét eddig nem ismert érzemény járta át s aztán boldog megnyugvással csukódlak le a gyönyörű szempillák édes, felfrissítő álomra. — — - — — — — A pacsirta már rég párjához húzódott le a magasból puha fészkébe, mikor Delicia felébredt. Jól és hosszú ideig aludt. Üdén, edd ig nem tapasztalt életvidámsággal fulkározta be a szobákat és a kertet. Pajzán mosoly játszadozott az eper-ajkakon és tekintete vágyakozva függött az ajtókon : csak jönne már ! . . . Vájjon eljön-e ? És eljött! Katalinfalvy László volt a várva- várl mesebeli királyfi. Egy szegény jogász gyerek, ki mióta az iskola porát megszagolta, nappalonként korrepeliciókai végzett, éjjelenként szorgalmasan tanult, mint sok más hozzá hasonló szegény ifjú \ irágfalvára is a korrepeleció hozta. Két vásott gyermeket bíztak rá a kélhónapi szünidőre. Lejött, hogy majd a beiratkozásnál pénz dolgában fennakadás ne legyen. Bemutatkozott az intelligens házaknál. Végre Deliciáékhoz is eljutott. Nem is sejté, hogy itt már várja valaki. Hogyan is sejtette volna, mikor alig néhány napja van Virágfalván . . . Társaságban nem vett részt, az utcán sem mu- talkozoll? ... Az édes sejtelmekkel bőven megáldott leány szive a titok megmondhatója. És ki tehet róla, ha véletlenül akkor toppan be a házhoz valaki, mikor éppen eszményképekkel foglalkozik az eladó? ... De hát az az andalító ablak-zene s az ezt követő bűvös álom ? Ő volt ezeknek a központja bizonnyal! Igen, ő lehetett és senki más . . , — Ön nagyszerűen hegedül Katalinfalvy. Mondhatom egészen elbűvölt játékával. — Tudok ugyan hegedülni kisasszony, de nagyon gyarlón. Szabad azonban kérdenem, mikor lehettem olyan szerencsés, hogy. hege- dülésemmel olv nagy örömet szereztem Önnek? — Menjen maga szerénykedő. Mintha nem tudnám, hogy maga, de csakis maga lehetett az a bravúros hegedűs, aki tegnap éjjel kedvenc nótámat elzengedezte ablakunk alatt. Lászlót igen meglepte a fölfedezés s mert »noblesse oblige,« hát kímélettel, de mindazon állal érthetően elhárítani igyekezett magától a rénézve ugyan hízelgő, de meg nem érdemelt elismerést. — Be kell vallanom kisasszony, hogy igen gyöngéd figyelem osztályrészese volt, azonban lelkemből sajnálom, hogy azt nem én nyújtottam. Ha szabad megjegyeznem: talán valami titkos imádó . . . — Mon dien! . . . Sem titkos, sem nyilvános imádóim nincsenek. Szabadkozását tehát beismerésnek kell vennem és hálásan köszönöm a nyújtott élvezetet . . . Látom, tagadólag rázza fejéi . . . Nos, hiába teszi. Mentegetődzése föltevésemben megerősít... Ön volt és punktum!... De tudja mit? Gondoltam valami eredetit. Holnaptól kezdve, ha még üres órákkal rendelkezik, én is tanítványa leszek. Megtanít hegedülni: Ah, mennyire szeretném! Elfogadja? Katalinfalvy számára ez újabb meglepetés volt. Előbb olyan elismerést kellett zsebrevágnia. melyre nem szolgált rá, most meg tanításra nyer felszólítást, holott a hegediilésből mégő is leczke- órákra szorulna. Kissé bosszankodott magában és szívesen kitért volna a kérés elől, azonban a leány föllépése habár némileg szokatlan volt is, de nem tagadhatta, hogy érdeklődését fölkeltette ; az ajánlatot, bár szabadkozva, de mégis elfogadta.
