Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-07-17 / 29. szám
2$. szám, (2) 1906. Julius 17. nemcsak az, hogy szakképzett munkássá, hanem a nemzet aktiv elemévé is kell tennünk, emelnünk a magyar iparost. És e körülmény felette nagy bordereivel bír, mert a magyar nemzetállam kiépítésével nem mellőzhető az iparosság. Velük számolnunk kell már csak nagy számuknál fogva is. A középosztályt, mely fundamentumát képezi a nemzetállam épületének, nemcsak gazda, hivatalnok és kereskedő, hanem legnagyobbrészt iparos alkotja. Az ipar nagyon alkalmatos arra, hogy a nemzetállam eszméjét megerősítse, de egyúttal veszedelmesen alkalmas arra is, hogy az azzal foglalkozókat a nemzetközi és nemzetiségi eszmék karjaiba csalogassa. Az eredmény beállta mindig attól függ, milyen iparpolitikát űzünk?! Ne rejtegessük a titkot! Kisiparosaink közül ma sokan hódolnak a szocialista és nemzetiségi eszméknek, mert nem remélvén sem a magyar társadalomtól, sem a képviselőháztól, sem a kormánytól és hatóságoktól semmiféle köteles támogatást, egyedül ezekben az eszmékben keresik s talán lelik is vigaszukat. Példa van erre elég! Olt vannak legmagyarabb városaink közül például Debreczen vagy Miskolcz. E városoknak országszerte hírneves csizmadiái és tímárai egykor mily erős védbásiyái, mily fanatikus katonái voltak a magxar állameszmének? Ma pedig, tessék csak személyesen meggyőződni, e tánlorithatlan magyar sovinisztáknak hitt csizmadiák és tímárok közt meglepetésszerűen hódit a szocializmus. Pedig nem mondhatnék, hogy a debreczeni vagy miskolezi tímár és csizmadia siralmas helyzetben van. Sőt az ország többi iparosaihoz képest mondhatni, tán a legjobb sorsban él. Most pedig néhány percre vessünk pillantást a nemzetiséglakla vidékekre: Felvidékre, Délvidékre, Horvát területre és Erdélyre. Mit látunk ? E helyeken éppen azon terrénum, melyen a nemzetiségi izgatok legnagyobb sikerrel végzik nemzetellenes küzdelmeiket. Jól tudják e lelketlen izgatok, kik működésűknél fogva egyenesen fegyházak számára érettek, hogy az anyagi kérdés, a kenyér a legjobb csalétek, melylyel hálójukba keríthetik áldozataikat. E területeken lakta kisiparosság pedig annak nyújtja jobbját, ki hamarább segíti őt. És tagadhatatlan, hogy az állam megbontására törekvő nemzetiségi aknamunka a nemzetiségiekre nézve segítő hatással van. A nemzetiségi vidékeken nem egy hatalmas iparvállalat, bank és takarékpénztár hirdetik működésűk eredményét. És éppen ezen közgazdasági intézmények : gyárak, bankok, takarékpénztárak stb. legtermőbb melegágyai a nemzetiségi eszmék tovaterjedésének. Ha pedig vizsgáljuk e területeken lakta s a nemzetiségi eszméknek már meghódított iparosok helyzetét, hát az relative bizony jobb a magyarokénál. Hány és hány száz gazdag román, német, horvát, lót és szerb iparos van az országban! Menjünk csak Nagyszebenije, Brassóba, Zágrábba, Liptó-Szt Miklósra a nemzetiségek e főfészkeibe, az éles kutató rögtön tisztán fogja látni a helyzet valódi képét. Szomorú látvány biz az, hogy a magyarság mint apad ereiben. Testének vérerei erősen mérgezettek; de még nem egészen. Az iparosság zöme még nem veszett el a magyar ncmzclállam számára, de- közel áll a lejtőhöz s bizonyosan el fog csúszni, ha idejekorán meg nem mentjük. Itt, ennél a mentési akciónál kezdődik az egységes magyar nemzetállam kiépítése, melynek szükségessé! ma sok oldalról halljuk emlegetni. Egy uj honalapitás leszen az iparosságnak megmaradt részét a magyar állameszméhez való ragaszkodásra megszilárdítani s eltévelvedett részét visszahódítani. Az uj honalapitásnak pedig legnagyobb eszköze : az iskola, még pedig általánosan véve az iparosság részére. Ekként e különös cél elérésére a nemzet, illetőleg a kormány és képviselőház halaszlhat- lan feladatát képezi, hogy a nemzetiséglakla vidékeken minél tömegesebb számban szakiskolák állíttassanak fel. s zin É r v Aral ja _______ A III. osztályú kereseti adó. Elmondhatjuk a költővel : »Kárpátoktól az Adriáig egy bősz üvöltés, egy vad zivatar«! Mint az ország minden részéből tömegesen szállítja a posta a kereskedők és iparosok panaszait a III. osztálya kereseti adó horribilis felemelése ellen és része van az áldásban az ország minden vidékének, csekély kivétellel minden kereskedőnek és iparosnak. És mivel a 111. osztályú kereseti adót emelik az előző évi adó többszörös összegére egyformán az ország minden részében lehetetlen ezt szép egyöntetűséggel országszerte megindult eljárást egyes az előadói tisztet végző adóügyi közegek tulbuzgalmára visszavezetnünk. Hiszen ezek az urak nem tartottak országos kongresszust a III. osztályú kereseti adó együttes felemelésének elhatározása czéljából, kellett-e tehát valami titkos rendeletnek, valami felsőbb utasításnak megjelenni, mely az illetőket adó felemelési javaslataik megtételében az adóemelés legszélső haláráig való elmenésre kötelezte. Ez az általános felfogás, amelyből aztán a következő nem minden logika nélkül való vélemény fejlődé tt ki. A kormány jól tudja, hogy a majdnem két évig tartott exlex ideje alatt felgyülemlett adóhátralékokból jelentékeny összegek behajthatlanok lesznek. Ezt a hiányt pótlandó a 111. osztályú kereseti adót kell erősen felemelni, ez lévén a legelaszlikusabb és egyszersmind a legkönnyebben behajtható adónem. Mi nem állítjuk, hogy a kormány efféle ravasz fondorlattal szándékozik az államkincstár deficzitjét elhárítani, de érthetőnek tartjuk, hogy az elkeseredett üzletemberek, miután a túlságos megadóztatás okait nem látják, azokat felfedezni nem képesek, efféle feltevésekben vélik a kíméletlen megsarcolás okát feltalálni. Hogy menynyire fog a felébredt vis inertie az uj kormány népszerűségének ártani, azt fejtegetnünk talán nem szükséges. És mindezen az általános mizeriumon mi keveset segíthetünk. Mert talán egyes üzletemberek felemelt adójából leengednek valamit, egy újabb adózási cikklus beköszöntével azonbm újból kezdetét veszi a zaklatás, a hajsza, az adóhatalmasságok előtt való alázatos esedezés. Nem kegyelmet, hanem igazságot van joguk követelni az iparosoknak és kereskedőknek. Ehhez persze nem meghunyászkodás, nem alázatos kérelmezés, hanem a polgári önérzetből fakadó bátor szókimondás kell. Nem adóleszállitásokat, mérsékléseket, hanem gyökeres adóreformot kell követelni. E czélból a III. osztályú keresetadó által érdekelt összes adózóknak országos kongresszust kellene tartaniok, abban meg kellene áltapitaniok a kérdéses adónem gyökeres reformjának tervezetét, ezt egy monstre küldöttség utján kell nemcsak a pénzügyminisztériumhoz, hanem a kormány összes tagjaihoz eljuttatni, amely küldöttség tagjai hasonlítsanak a mezőgazdaság érdekeinek szószólóihoz abban, hogy nem kertelnek, nem komplimentiroznak, hanem őszinte nyíltsággal feltárják a kereskedőknek és iparosoknak az adóreform tekintetében való jogos követelményeit. Krónika a hétről. — Fővárosi levél. — (A felirati vita. — Barabás Béla mandátum nélkül. — Egy újságíró jubileuma., Két heti tárgyalás után a feliratot nagy szótöbbséggel elfogadta a parlament, úgy általánosságban, mint részletességben. Már jóval előbb készen lehetett volna a Ház a felirali javaslattal, de a nemzetiségiek húzták, halasztották a vitát, csaknem valamennyien felszólaltak s nem annyira a tárgyhoz szóltak, mint inkább elkeseregték megannyi nem létező bajaikat, bánatukat, sérelmeiket. A Ház türelmesen hallgatta egy ideig az összehányt tücsköt-bogarat, csak midőn szemtelenebb hangnemben beszélt egyikük-másikuk, akkor hangzottak erőteljesebb közbeszólások. A kormánypárt függetlenségi részéről is történtek felszólalások a javaslat mellett, mely beszédek keretében erősen megleczkéztették a nemzetiségieket, kik külön felirati javaslatot nyújtottak be, melyet tenné-zetesen az országgyűlés többsége elvetett A felirati vita folyamán több inter- pelláczió történt, melyek közül kivált keltő bir nagyobb érdekességgel. Halász Lajos dr. a köz- oktatásügyi minisztert interpellálta meg Barkóezy miniszteri tanácsosnak a középiskolai tanárok gyűlésén mondott és a lelkiismereti szabadság ellen irányuló beszéde miatt; Bródy Ernő dr. meg az igazságügyminisztert interpellálta meg a sajtószabadság ügyében, nevezetesen lapelkobzás tárgyában ügy Apponyi Albert, mint Polonyi Géza miniszterek az interpellácziókra nyomban válaszoltak, mely válaszok jórészt kielégítették a Házat és a nagy többség tudomásul is vette ezeket. A sorsnak valóban iróniája, hogy Barabás Béla, ki még nem régiben három mandátum boldog tulajdonosának vallhatta magát, jelenleg kerület nélkül áll s mint ilyen, nincs is helye a parlamentben. Ugyanis a napokban lemondott aradi képviselőségéről is, mely cselekedetével megczáfolta a felé zuduló rágalmakat, hogy készakarva feledkezett el aradi mandátumáról lemondani. Tehát most aláveti magát a főváros VII. kerületében uj választásnak, mely igen mozgalmasnak Ígérkezik. Hatalmas ellenfele van Eötvös Károlyban, kinek pártja egyre nagyobbodik. A választás ideje is kitiizetett, még pedig július hó 26 ára, a mikor is elválik, vájjon Barabás Bélát még mindig ama óriási tábor támogatja, mely a legutóbbi választáson oly diaA hűs, langyos szellő, csendes, áhitalos imára hivó harangszót hozott szárnyain, a virágok illatot, szerelmet lehellek kelyheikbő! s a tiszta menny holtról a tavaszi nap terjeszte aldo melegét. Egy ciprusbokorból tarka lollti ostoba kis madárka repült ki. oda szállt épen a nyitott ablak kőpárkányára, közel az ábrándozó hölgy arcához s aztán halk, dallamos hangján mesélni kezdett: — Volt egyszer egy leány, szép és szegény. Csak anyagi értelemben volt szegény, mert lelke tele volt a legszebb kincsekkel, nemes és tiszta, szivében szeretet, szemeiben boldogság lakott, ábrándozott sokat fényes palotáról, igaz szerelemről. Egyszer megismerkedett egy úrral, a nagy ur végtelen gazdag volt, de öreg; fényes palotát adhatott a lánynak, de szerelmet nem A leány felesége lett az urnák, mikor heköltözködött a fényes palotába, leikéből kiköltözött a szerelmi vágy, — nem volt többé szerelmes. Csak szerelni tudott, szerette öreg férjét és annak egyetlen leányát, kinek álmatag kék szeme és szőke fürtéi a szentekre emlékeztették. Egyszer megismerkedett az asszony egy ifjúval, aki szép volt, mint egy álombéli hős, bátor, határozott jellem, mint egy félisten. A hölgy és férfi észrevétlenül megszerették egymást, szerelték egymást előbb baráti szeretettel, aztán ez az érzelem gyakori érintkezés folytán őrült, ember- feletti imádattá változott. Elfogta mindkettőjük lelkét egy tulvilági érzés, ha egymásra gondoltak, ha egymást látták, többet szenvedlek érzelhó előtt a Morni báróné adott? — Nos. arra is fogsz emlékezni, hogy az est hőse az ifj. Morni báró volt. Jó ég. mintha most is látnám, amint szép férfias alakja mindenütt megjelent: a játszó asztaloknál, teázóleremben, a báíozók közt, sőt még mi hozzánk is be-be kukkantott, amint a 1 két baroneszszel olt játszottunk a gyermekszobában. Istenemre, olyannak tűnik fel előttem a báró, mint eg}' mesebeli hős lovag. Gyönyörű lormás fej, az a felséges nyugodt arc, s azok az ábrándos tekintetű szemek ; Mikor haza jöttünk, azt vettem észre a lelkem sejtése folytán, hogy többé nem vagyok gyermek, nem vagyok, nem lehetek, mert szerelem lopódzolt a szivembe! Mit gondolsz, mily lelki állapotban öltöztettem a bábomat? milv figyelemmel hallgattam az ostoba rövidlátó miss üres sófizmáit ? A gondolatom folyton olt röpkédéit a fess báró alakja körül, kinek lénye eltörölt lelkem- ből minden ostoba tudákosságol. No aztán csak képzeld el, mily rendkívül boldog voltam, mikor ő ide mihozzánk eljött; előbb ritkán, aztán gyakrabban s végre mindennap. A napokban majd meg nem őrültein az ölömtől, mikor a rózsát elkérte tőlem. — És te oda adtad ? — Persze, hogy oda. — Na, na ne nézz ream olyan különös módon, majd elmondok sorba mindent. Ép egyedül jártam a kertben, a missz nem volt velem (ha jól emlékszem a szemöldökét lesiette), a báró is künn járt, összetalálkoztunk. — 0 léged keresett! S hol voltam én ekkor? — A kertésznél, ott feküdtél a virágházban, migrained volt. — Tehát ugv történt biz az, hogy a báró megszólított engem. Hogv van ön kedves Eóna? [ Hirtelen azt sem tudtam, mit feleljek, aztán csak összeszedtem magam — a virágaimat néztem meg! — S melyek azok ? — Nézze az a szép fehér rózsagrupp, olyan mint egy oázis, csupa thearózsa! — És illatosak ? — Hogyne, ez itt a hajamban onnan való. Ezzel kivettem a hajamból a rózsát, a báró érte nyílj Iá kezét s e percztől én vagyok e világon a legboldogabb halandó. Ő eltelte azt! — S azóta beszéltél vele? — Igen, tegnap, mikor kilovagollalok, ő eljött értem, bijt, én kimentettem magam a misszre és a sok leckére utalva. S ah! mily örömömre szolgált, látva, hogy a báró kedvetlenül távozik. — Tehát nagyon szereted őt? — Az ám! tudod, nagyon érzem, hogy ha nem lehelek az övé, meghalok érte! A hölgy megcsókolta a gyermek márványhomlokát, aztán felkelt a földről, az ablakhoz lépett kinyitotta a táblákat s kihajlott a szabadba. A természet szemlélése jó hatással van minden halandó lelkére, bármily indulatok vagy szenvedélyek tartsák is fogva azt!