Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-02 / 1. szám
Meg nem rendelés esetén visszaküldendő. Szinérváralja, 1906. Január 2. — 1. szám. Harmadik évfolyam. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona.évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám áracsi^.'.fillér. Nyilllér soronkinl 20 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. • 1 1 ■ ! Felelős szerkesztő-és laplulajdonos : A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt .árakon közlünk. Boldog uj évet! Ezen szavakkal köszöntik ma egymást az emberek, ezekkel üdvözlünk mi is titeket, kedves olvasóink! Boldog nj évet! Az egyes ember, a család, a nemzet jobb jövőt óhajt Találja meg azt mindem k a ma ránk virradt uj esztendőben. Hogy ez megtörténhessen, nehány jó tanácsot adunk olvasóinknak, melyek követése — hitünk szerint — meg fogja hozni az óhajtott jobb jövőt. Teljesítse ki-ki a 7naga kötelességét híven, lelkiismeretesen Ez az első tanácsunk. A kötelességteijesités nemcsak nyugalmat ad a kebelnek, nemcsak a kötelességtudót teszi nyugodttá, megelégedetté, hanem biztositja a társadalom és a nemzet életének rendes, minden rázkódtatás nélkül való folyását is. El lehet mondani, hogy a nemzetek és társadalmak sorsát az egyes polgárok kötelességtudása, vagy lelkiismeretlen hanyagsága pecsételi meg. Az emberre sokíéle kötelességet ró az élet. Ezek mindenikét igyekezzünk úgy betölteni, hogy lelkiismeretünk ne támadhasson zúgolódva ellenünk. A köteiesség- teljesités egyik alapja annak, hogy boldog lesz-e reánk az uj esztendő, vagy boldogtalan. Vessük meg a közönyösségei! Ez a második tanácsunk. Az Isten tudja, hol vette magát az a mérhetetlen közönyösség, mely a mai világban hovatovább nagyobb- nagyobb sulylyal nehezedik az egyesek lelkére s ezekkel együtt a közéletre ? A társadalmi tényezők összetartása csak mese ma, vagy az önérdek által kény- szeritett csoportosulás. A közügyek iránt annyira megcsappant az érdeklődés, hogy a jobb lelkek aggódva kérdik: ugyan mi lesz ebből? Ha akad még közöttünk egv-két önzetlen harezosa a közügynek, azok működését legjobb esetben mosolyogva nézi az érzéketlen tömeg és lesajnálva lelkesedésüket, önmagára jellemző címmel illeti, mondván: jó bolondok ! Az ilyen lelkes embe ek működése talán egyszer-máskor helyeslésre talál ugyan, de — biztos lehetsz lelkes barátunk — ez csak ott és addig tart, ahol és amig munkád egyesek érdekkörébe nem vág. A mint átlépted a határt, amely ezt az érdekkört besáncolja, le fognak tiporni az előbb még hozsánnázó apró lelkek s ha más fegyver nincs hatalmukban ellened, előveszik a ma legdivatosabbat, a legmocskosabbat, a gyanúsítást, s ezzel leöntik benned a lelkesedés lángját, halomra törik sikereidet és te mehetsz vissza, ahonnan elindultál, a közönyösség kényelmes, de dicstelen és kárhozatos pamlagára. #elre tehát az átkos közönynyel, tisztelt olvasóink. Inkább nyílt ellenség, mint alattamos barát! Jegyezzétek meg magatoknak, hogy a közérdek némelykor áldozatot is kíván, sok esetben a puszta jóakarat is megvédi, de a közöny halálos ellensége. Ha bolílpg. ló esztendőt akartok magatoknak, családotoknak, a társadalomnak és a hazának, dobjátok sarokba az önérdek aranyborjúját, mit eddig bálványként imádtatok és állítsátok fel lel- ketekben a közügy szent oltárát, melyen áldozni oly jól esik a még el nem fásult emberi szívnek! Ápoljátok kebletekben és tiszteljétek másokban a türelmet/ Ez a harmadik tanácsunk. A társadalmi fejlődés, a nemzet haladása, erősebbé tétele, a nemzetközi viharokkal szemben ellenálló képességének növelése határozottan megköveteli, hogy szép magyar hazánkban az egyesek épen úgy, mint a nemzetiségek megértvén egymást, türelemmel legyenek egymás iránt. I ™ Fölösleges mondanunk, hogy nemzetünk legnagyobb ellensége eddig önmaga volt. Sokat szenvedtünk töröktől, némettől és más kapzsi néptől; de saját testvéreinktől, egymástól kaptuk a legvérzőbb, legfájóbb és legnehezebben gyógyuló sebeket. A nemzetiségek érzékenysége, féltékenysége és türelmetlensége I egymás iránt volt a legnagyobb átok hazánkon mindig. Az 1906-ik év vessen véget a gya- nakodásnak, a türelmetlenségnek. Váltsa fel ezek helyét a bizalom és a türelem. Ha nemzetünket nagygvá, műveltté akarjuk tenni, nem szabad külön célokra : szétforgácsolni az erőket, hanem egyesült erővel, közös lelkesedéssel kell a nagy cél felé törni. A nemzetiségek ne gördítsenek külön nemzeti törekvéseket a magyar nemzeti állam kiépítése elé. A magyarok nemes céljok elérése érdekében tapintatos eszközökkel munkálkodjanak. Mindnyájan jegyezzük meg, hogy nem mind hazafi az, aki zavart csinál és nem mind hazaáruló, aki inkább élni, ' mint meghalni akar a hazáért! Értsük meg egymást! Az egyetértés hozzon boldog uj esztendőt a magyar hazára, hiszen az egyenetlenség, a türelmetlenség volt az, mi miatt „megbün- hödte már e nép a múltat s jövendőt.“ Magyarok Istene! E nemzetre, „Balsors akit régen tép, hozz ni víg esztendőt /“ Esküdt-választás. Mink a dobszóval történt kihirdetés utján értesülünk községünkben — a Baló József lemondása folytán 'megüresedett — 4-ik esküdd állás január hó 4-én tartandó részleges tiszt- ujitáson, választás utján be fog töltetni. Esküdt — a törvény szavai szerint, tanácsbeli — nálunk községi szolga. Mindnyájan tudjuk, mennyi mindenféle dolgot végeznek nálunk az esküdtek. A sok közül kiemeljük a fő- I foglalkozásukat. Kézbesítenek és behajtják az A „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. Tél van, hideg van . . . Szunnyadó tűz ég szobámban, Búsan ülök egymagám; Kinn az ablaktáblát rázza Egy száguldó szélroham. Sűrű este száll le halkan, Künn setét lesz, benn hideg . , . Érzem, hogy szivemre lassan Bánat borul.. . nagy hideg . . . Ámde hogyha gondolok Rád, Arcom újra lángra gyűl S a kialvó tűzvarázsra Égő könnyem cseppje hull. . . Ftóth Samu. A szerencsétlen óriás.- WILDE OSZKÁR Délutánonkint, amikor a gyerekek az iskolából hazajöttek, az óriás keríjébe mentek és ott játszadoztak. Szép, nagy kert volt, beültetve lágy zöld füvei. Itt-olt a pázsiton volt egy-két virág, amelyek olyanok voltak, mint csillagok az égbolton. Tizenkét barackfa állt a kertben, amelyek tavaszkor rózsaszínűek voltak és őszszel 1 gazdag gyümölcstől voltak terhesek. A madarak a fák teíején ültek és oly édesen énekellek, hogy olyankor a gyermekek fölhagytak a játékokkal, hogy meghallgassák őket. »Oh, mily boldogok vagyunk mi itt« — mondták egymásnak. Egy napon megérkezett az óriás látogatóban volt barátjánál, a felszarvazott ember falónál és ott tartózkodott, két álló esztendeig Mikor a két esztendőnek vége lett, mindaz, ami mondani valója volt, azt megmondta, mert beszélő anyaga igen korlátolt volt és igv elhatározta, hogy a saját várába fog visszavonulni. Mikor hazajött, látta kertjében a játszó gyermekeket. — Mit csináltok itten'?! — kiáltá mogorván. A gyermekek pedig elfutottak. — Az én kertem, az én kertem — mondta az óriás — ezt mindenki beláthatja és'nem engedem, hogy valaki rajtam kívül benne játszhasson. Azért egy nagy fallal vette körül kertjét és ezt a táblát függesztette ki: jogtalanul rálépni e területre büntetés terhe mellett TILOS Az óriás egy nagyon önző óriás volt. A szegény gyermekeknek nem volt hol játszaniok. Megpróbálták az országúton, de ez nagyon poros és köves volt és ők nem tűrhették. így tehát, amikor vége volt az iskolai előadásnak, körüljárták a nagy falat és a szép kertről beszélgettek. »Mily boldogok voltunk mi itt« — mondogatták egymásnak. • Azután jött a tavasz és az egész vidék paradicsoma volt a virágoknak és madárkáknak. Csak az önző óriás kertjében veit még lélviz ideje. A madarak nem énekeltek, mert nem voltak olt a gyermekek, a fák pedig elfelejtetlek virulni. Egyszer egy szép virág kidugta fejét a íü közül, de amikor meglátta a figyelmeztető táblát, akkor annyira elszomorkodott a gyerekek sorsa fölött, hogy hirtelen, a földbe vissza tért és tovább aludt. Akik akkorában örültek, azok a hó és fagy voltak. A tavasz megfeledkezett erről a helyről, azért mi fogunk iít élni az egész esztendőn keresztül« — mondották. A hó befödte a füvet nagy, fehér takarójával és a zúzmara ezűst-szinüre festette az összes kertbeli fákat. Meghívták maguk közé az északi szelet is, hogy náluk lakozzék és az északi szél a meghívást elfogadta. Bundákba takaródzva si- vitolt egész napon át a kerten keresztül és lefújta a kéményeket. »Valóban, ez fönséges hely« — mondta — »jó lesz meghívni a jégesőt is.« És megérkezett a jégeső. Három órát naponta
