Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-06-06 / 23. szám
2 SZINERVARALJA 1905. junius 6. megmondani. A hamisító azonnal tisztában volt a helyzettel. Összetépte a váltót, segédeket küldött az aláírást megtagadóhoz elégtételkérés céljából, mert — mint mondá — őt váltóhamisítással gyanúsította. A dolognak párbaj lett a vége. A derék, becsületes fiatal embert a váltóhamisitó agyonlőtte. A „győztes“ urat a „lovagias“ mérkőzés után pár hónapra három és fél évi fegyházra Ítélte a bíróság egy másik hamis váltó miatt. Képzeljünk el magunknak sok ilyen „győztes“, „lovagias“ fiatal embert. Ezek a „lovagias“ emberek szinte utaznak arra, hogy másokat sértegessenek. Aki még az ilyen emberek (bár senki sem tudja, hogy ilyenek) sértését is „magán hagyja száradni“, az gyalázott marad a „lovagias“ emberek előtt, ha egyébként a tökéletességnek emberileg legteljesebb mértékével bir is. Sértője lehet a legbecstelenebb ember titokban, a föld legnagyobb barma nyilvánosan is, ha „lovagias“ elégtételt kért vagy kapott, messze magasan áll az előbbi felett. Az aszfaltbetyárok egész serege a párbaj után jár, annak s abból él. Nos hát, mig ilyenek is lehetnek a párbaj alapján „lovagias“ emberek, addig a „lovagias“ elnevezés a valóban lovagias emberekre olyan sértés, amiért elégtételt csak saját jó lelkiismeretök s az a tudat nyújthat, hogy a „lovagias“ társadalom hibás véleménye hamis adatok alapján épült fel. A párbajnak ilyen alkalmazása kivételes ; de általános tekintetből is ki- pusztitandó az, mert igazságtalan. Az ököl, az erő joga a technikában íUprrrrá prvpnvpsíil A becsület s az ember értékét a nyers erőre, a testi ügyességre bízni: a legnagyobb ostobaság. Erő tekintetében minden esetre túltesz rajtunk egy jól kifejlett szamár. A testi ügyesség sem arra való, hogy annak segítségével embertársaink becsülete és élete ellen törjünk. Ismertem egy embert, a ki a katonaság elől Amerikába szökött. Mikor haza került, rettegett párbajhős lett belőle. A párbaj ellensúlyozására, mielőbb kiküszöbölésére legalkalmasabbnak tartjuk magát a párbajt. Ez ellentmondásnak látszik, de nem az. Tessék zsebkendővégről lőni egymásra s úgy intézni a párbajokat, hogy a hősök egyike okvetlen ott hagyja a fogát: majd meglátjuk, hányán lesznek a hősök. A párbajra okot adót, a sértőt vessék meg a nők. A párbajozókat büntesse a törvény úgy, mint a tolvajokat. A fő gyógyszer pedig: Legyünk tisztességes, munkás, szerény és művelt emberek. Vetkezzük le a gőgöt, előítéletet s önhittséget. Másokat értékök szerint és nem a mi mértékünk szerint becsüljünk, mert a mi nézetünk nem világnézet esetleg. A ledér, léha, stréber embereket, az aszfaltjárdabetyárokat ki kell seprüzni a társaságokból s akkor nem lesz párbaj. Ifjúságunk nevelése. A napokban zajlott le a fővárosban az országos tornaünnepél^, mely fényes tanúbizonyságot tett arról, hogy ifjúságunkban még hamisítatlanul csörgedez a fajtiszta vér, még nem petyhüdtek el az idegek, nem puhultak meg az izmok, hazánk még mindig tetterős férfiakat kap a jövő generációban. De aztán legyünk is rajta, hogy fiatalságunkat mindenkor helyesen — „Na barátom, ha olyan nagyon tetszik nektek az a tál, hát én szívesen lemondok róla. Hanem, hogy harag ne lehessen belőle, — mert azt belátjátok, hogy csak egynek adhatom, — hát itt mindnyájatok előtt szavamra mondom, hogy azé lesz a tál, a ki leghamarább hiv meg keresztapának!“ Lett erre nagy zaj, éljenzés. Mihály ur pedig most már biztosra vette, hogy már a holnapi postával legalább tiz levelet kap, a mikben keresztapának fogják hivni. Hanem a sors máskép intézkedett. Volt a jó pajtások között egy élénk üu is, a ki átlátott Topolyi Mihály eszén és a fogást is felösmerte. Mikor tehát a vendégek oszladoztak, köztük búcsúzott nagy hirtelen a gézengúz is. El is ment - bundája alatt a nagy tállal, mit sikerült az asztalról elcsenni. Mihály ur a csínyt csak akkor vette észre, mikor már mindnyájan eltávoztak. Azóta olyan szomorú, mert nagyon bántja, hogy volt valaki mégis, a ki kérészül látott a lelkén. S ha véletlenül egy-egy ösmerősével találkozik, titokban vizsgálja annak arcát, mert mindenkit tolvajnak hisz. * * * Nagyon szeretnék Topolyi Mihály úrral találkozni. Tudom, szomorú ábrázatja mosolygóra válna, mert megsúgnám neki, hogy van egy jó barátja, a ki el van határozva - annak idején — Mihály urat hivni keresztapának — tál nélkül is. A tálat én loptam el. J . . . s . • . neveljük, úgy testileg, mint szellemileg, hogy mindvégig a helyes utón haladhasson az ifjúság, azon az utón, mely egy nemzet boldogulásához, fejlődéséhez elvezet. Ha a fiatalság testét és szellemét egykép műveljük, akkor feltétlenül megmentjük az erkölcsi romlástól, a társadalom, a nemzet, az állam számára. Kedveltessük meg és szoktassuk hozzá mindahhoz, mely elvonja az elsatnyuíástól, megmenti a fásult egykedvűségtől, föltartóztatja a züllés utján. Néhány év előtt felette nagyérdekü akciót indított az Arad-Vidéki-Tanitó-Egylet, mely mozgalom lényege az ifjúság erkölcsének megóvására irányult. E nagyszabású akció, mely azóta országos jelleget öltött, azt célozta, hogy ifjúságunk nevelését lelkiismereteseb és szigorúbb alapokon kell vezetni, mert csak igy van reményünk, hogy egy szilárd erkölcsű, megingat- hatlan erkölcsű és erősen hazafias érzelmű nemzetté tömörül ifjúságunk, a jövő nemzedéke. A feladat itt természetesen a szülők után első sorban a tanítóságra vár, azokra a fenkölt gondolkodású, hivatásukért rajongó férfiakra, kik pályájuk fontosságát kellően értékelni tudják; kik ama nagy komolyságot, nemes és humánus gondolkodást igénylő foglalkozási körben, melyet betöltenek, nem pusztán a létfen- tartásuk érdekében kénytelenitő felületes tanítást, hanem a hivatásukkal járó nehéz felelősséget, igaz önzetlenséget tekintik kötelességüknek. Valóban egy nemzet helyes, céltudatos, egészséges szellemi és anyagi fejlődésére fe_ lette fontos tényező, hogy a társadalom milyen irányban, minő rendszabályok mellett nevelődött. A fiatal generáció alkotja a későbbi társadalmat, a jövő nemzetet. Ezért kizárólag az ifjúság korrekt nevelésétől függ ez ország jövője. Ez okból kell megfelelő méltánylással vennünk mindolyan szabályrendeletet, melylyel valóban erkölcsösebb irányba terelődik az esetleges haza, felületes és figyelmen kívül hagyott ifjúsági nevelés. Fölösleges behatóbban vitatni, hogy a gyermek, a fiatalság lelke rendkívül fogékony a külső hatások iránt, hamar vésődnek emlékezetébe a látott és hallott dolgok, a mik mélyebb nyomokat hagynak aztán lelkületében. így nem csodálható, hogy a tudatlan, zsenge fiatalság helytelen, káros irányban nevelődik, miért is, mint már jeleztük, rá kell szoktatnunk mindarra, a mi a testet és szellemet edzi, üdíti és élénkíti, tehát a mik a fejlődést minden tekintetben elősegítik; pl. jó könyvek olvasása, szabadban való gyakoribb tartózkodás, tornázás, nem ártalmas sportok művelése stb. Az ifjúság ily módon nem veszíti el élete tavaszán azt a bájos, kedves zománcát, mely e korban díszíti életét; nem veszíti el a fiatalság kedélye frisseségét, élénkségét, mozgékonyságát és találékonyságát, nem lesz ifjan aggá, kora-vénné, renyhévé. Ilyen céltudatos, humánus, hazafias szellemben nevelt ifjúság mellett lehet hatalmas, virágzó nemzetet teremteni, ilyen ifjúsággal lehet egy kifogástalan, edzett, elszánt és tetterős ország alapját megvetni és az emberiség a nép épségét, jólétét, gazdagodását és művelődését előmozdítani. Vajha az egész társadalom, a magyar nemzet átérezné a gyermek nevelésének erős kötelességét, nagy értékét és kiváló fontosságát, akkor fokozottabb mértékben, hatalmasabb arányokban haladhatnánk egy nagy és nemes cél felé. A konyhában sürgés-forgás. Készíti a szakácsnő a sok jó pecsenyét, töltött káposztát és galuskát. Az ebédló asztala gyönyörűen van fel terítve. A sok jó tokaji és veres bor, egynéhány torta még díszesebbé teszi az asztalt. Közepén ott van a nagy tál is szebbnél szebb sárga és piros almával magasan tele rakva, a mi még impozánsabbá teszi a tálat. Jönnek a vendégek A meghívottak közül egy sem hiányzik. Mind eljött a nagyszerű murira. A kedélyes vacsora alatt egymást éri a sok tooszt. A házigazda nagyszerű kedvben van. Izeg-mozog székén; hamiskás mosolyából látszik, hogy készül valamire. Végre feláll ő is, kezébe veszi a veres borral töltött poharat; megköszöni a sok jó kivánatot, örömének ad kifejezést, hogy kedves pajtásait mind maga körül látja - aztán egyszerre egy hirtelen mozdulattal az asztal közepére mutat:- Nézzetek barátaim! ugy-e gyönyörű egy tál? Tegnap érkezett a postával. Igen hosszú utat tett meg, hogy ide érkezzen, mert Amerikában látott napvilágot. Onnan küldte egy, már régebben kivándorolt barátom, meglepetésül névnapomra.“ A vendégek persze el voltak ragadtatva. A tál kézről-kézre járt. Mindenki tudott róla valami szépet mondani. Mihály ur örvendve látta, mennyire tetszik mindenkinek s fél füllel figyelt, hogy ki mit beszél és mennyire becsüli. Mikor megelégelte a dicséretet, oda szólt egyik pajtásának:
