Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1905-06-06 / 23. szám

2 SZINERVARALJA 1905. junius 6. megmondani. A hamisító azonnal tisztában volt a helyzettel. Összetépte a váltót, segédeket küldött az aláírást megtagadóhoz elégtételkérés céljából, mert — mint mondá — őt váltóhamisítással gyanúsította. A dolognak párbaj lett a vége. A derék, becsületes fiatal embert a váltóhamisitó agyonlőtte. A „győztes“ urat a „lovagias“ mérkőzés után pár hónapra három és fél évi fegyházra Ítélte a bíróság egy másik hamis váltó miatt. Képzeljünk el magunknak sok ilyen „győztes“, „lovagias“ fiatal embert. Ezek a „lovagias“ emberek szinte utaznak arra, hogy másokat sértegessenek. Aki még az ilyen emberek (bár senki sem tudja, hogy ilyenek) sértését is „magán hagyja szá­radni“, az gyalázott marad a „lovagias“ emberek előtt, ha egyébként a tökéletes­ségnek emberileg legteljesebb mértékével bir is. Sértője lehet a legbecstelenebb ember titokban, a föld legnagyobb barma nyilvánosan is, ha „lovagias“ elégtételt kért vagy kapott, messze magasan áll az előbbi felett. Az aszfaltbetyárok egész serege a párbaj után jár, annak s abból él. Nos hát, mig ilyenek is lehetnek a párbaj alapján „lovagias“ emberek, addig a „lovagias“ elnevezés a valóban lovagias emberekre olyan sértés, amiért elégtételt csak saját jó lelkiismeretök s az a tudat nyújthat, hogy a „lovagias“ társadalom hibás véleménye hamis adatok alapján épült fel. A párbajnak ilyen alkalmazása ki­vételes ; de általános tekintetből is ki- pusztitandó az, mert igazságtalan. Az ököl, az erő joga a technikában íUprrrrá prvpnvpsíil A becsület s az ember értékét a nyers erőre, a testi ügyességre bízni: a legnagyobb ostobaság. Erő tekin­tetében minden esetre túltesz rajtunk egy jól kifejlett szamár. A testi ügyesség sem arra való, hogy annak segítségével ember­társaink becsülete és élete ellen törjünk. Ismertem egy embert, a ki a katona­ság elől Amerikába szökött. Mikor haza került, rettegett párbajhős lett belőle. A párbaj ellensúlyozására, mielőbb kiküszöbölésére legalkalmasabbnak tartjuk magát a párbajt. Ez ellentmondásnak látszik, de nem az. Tessék zsebkendő­végről lőni egymásra s úgy intézni a párbajokat, hogy a hősök egyike okvetlen ott hagyja a fogát: majd meglátjuk, hányán lesznek a hősök. A párbajra okot adót, a sértőt vessék meg a nők. A párbajozókat büntesse a törvény úgy, mint a tolvajokat. A fő gyógyszer pedig: Legyünk tisz­tességes, munkás, szerény és művelt em­berek. Vetkezzük le a gőgöt, előítéletet s önhittséget. Másokat értékök szerint és nem a mi mértékünk szerint becsüljünk, mert a mi nézetünk nem világnézet esetleg. A ledér, léha, stréber embereket, az aszfaltjárdabetyárokat ki kell seprüzni a társaságokból s akkor nem lesz párbaj. Ifjúságunk nevelése. A napokban zajlott le a fővárosban az országos tornaünnepél^, mely fényes tanúbizony­ságot tett arról, hogy ifjúságunkban még ha­misítatlanul csörgedez a fajtiszta vér, még nem petyhüdtek el az idegek, nem puhultak meg az izmok, hazánk még mindig tetterős férfiakat kap a jövő generációban. De aztán legyünk is rajta, hogy fiatalságunkat mindenkor helyesen — „Na barátom, ha olyan nagyon tetszik nektek az a tál, hát én szívesen lemondok róla. Hanem, hogy harag ne lehessen belőle, — mert azt belátjátok, hogy csak egynek adhatom, — hát itt mindnyájatok előtt szavamra mondom, hogy azé lesz a tál, a ki leghamarább hiv meg keresztapának!“ Lett erre nagy zaj, éljenzés. Mihály ur pedig most már biztosra vette, hogy már a holnapi postával legalább tiz levelet kap, a mikben keresztapának fogják hivni. Hanem a sors máskép intézkedett. Volt a jó pajtások között egy élénk üu is, a ki átlátott Topolyi Mihály eszén és a fogást is felösmerte. Mikor tehát a vendégek oszla­doztak, köztük búcsúzott nagy hirtelen a gézengúz is. El is ment - bundája alatt a nagy tállal, mit sikerült az asztalról elcsenni. Mihály ur a csínyt csak akkor vette észre, mikor már mindnyájan eltávoztak. Azóta olyan szomorú, mert nagyon bántja, hogy volt valaki mégis, a ki kérészül látott a lelkén. S ha véletlenül egy-egy ösmerősével talál­kozik, titokban vizsgálja annak arcát, mert min­denkit tolvajnak hisz. * * * Nagyon szeretnék Topolyi Mihály úrral találkozni. Tudom, szomorú ábrázatja mosolygóra válna, mert megsúgnám neki, hogy van egy jó barátja, a ki el van határozva - annak idején — Mihály urat hivni keresztapának — tál nélkül is. A tálat én loptam el. J . . . s . • . neveljük, úgy testileg, mint szellemileg, hogy mindvégig a helyes utón haladhasson az ifjúság, azon az utón, mely egy nemzet boldogulásához, fejlődéséhez elvezet. Ha a fiatalság testét és szellemét egykép műveljük, akkor feltétlenül megmentjük az erkölcsi romlástól, a társadalom, a nemzet, az állam számára. Kedveltessük meg és szoktassuk hozzá mindahhoz, mely elvonja az elsatnyuíástól, megmenti a fásult egykedvű­ségtől, föltartóztatja a züllés utján. Néhány év előtt felette nagyérdekü akciót indított az Arad-Vidéki-Tanitó-Egylet, mely mozgalom lényege az ifjúság erkölcsének meg­óvására irányult. E nagyszabású akció, mely azóta országos jelleget öltött, azt célozta, hogy ifjúságunk nevelését lelkiismereteseb és szigorúbb alapokon kell vezetni, mert csak igy van re­ményünk, hogy egy szilárd erkölcsű, megingat- hatlan erkölcsű és erősen hazafias érzelmű nemzetté tömörül ifjúságunk, a jövő nemzedéke. A feladat itt természetesen a szülők után első sorban a tanítóságra vár, azokra a fenkölt gondolkodású, hivatásukért rajongó férfiakra, kik pályájuk fontosságát kellően értékelni tud­ják; kik ama nagy komolyságot, nemes és humánus gondolkodást igénylő foglalkozási kör­ben, melyet betöltenek, nem pusztán a létfen- tartásuk érdekében kénytelenitő felületes taní­tást, hanem a hivatásukkal járó nehéz felelős­séget, igaz önzetlenséget tekintik kötelességüknek. Valóban egy nemzet helyes, céltudatos, egészséges szellemi és anyagi fejlődésére fe_ lette fontos tényező, hogy a társadalom milyen irányban, minő rendszabályok mellett nevelődött. A fiatal generáció alkotja a későbbi tár­sadalmat, a jövő nemzetet. Ezért kizárólag az ifjúság korrekt nevelésétől függ ez ország jövője. Ez okból kell megfelelő méltánylással ven­nünk mindolyan szabályrendeletet, melylyel va­lóban erkölcsösebb irányba terelődik az esetleges haza, felületes és figyelmen kívül hagyott ifjú­sági nevelés. Fölösleges behatóbban vitatni, hogy a gyermek, a fiatalság lelke rendkívül fogékony a külső hatások iránt, hamar vésődnek emléke­zetébe a látott és hallott dolgok, a mik mélyebb nyomokat hagynak aztán lelkületében. így nem csodálható, hogy a tudatlan, zsenge fiatalság helytelen, káros irányban ne­velődik, miért is, mint már jeleztük, rá kell szoktatnunk mindarra, a mi a testet és szel­lemet edzi, üdíti és élénkíti, tehát a mik a fejlődést minden tekintetben elősegítik; pl. jó könyvek olvasása, szabadban való gyakoribb tartózkodás, tornázás, nem ártalmas sportok művelése stb. Az ifjúság ily módon nem veszíti el élete tavaszán azt a bájos, kedves zománcát, mely e korban díszíti életét; nem veszíti el a fiatal­ság kedélye frisseségét, élénkségét, mozgékony­ságát és találékonyságát, nem lesz ifjan aggá, kora-vénné, renyhévé. Ilyen céltudatos, humánus, hazafias szel­lemben nevelt ifjúság mellett lehet hatalmas, virágzó nemzetet teremteni, ilyen ifjúsággal lehet egy kifogástalan, edzett, elszánt és tett­erős ország alapját megvetni és az emberiség a nép épségét, jólétét, gazdagodását és műve­lődését előmozdítani. Vajha az egész társadalom, a magyar nemzet átérezné a gyermek nevelésének erős kötelességét, nagy értékét és kiváló fontos­ságát, akkor fokozottabb mértékben, hatalma­sabb arányokban haladhatnánk egy nagy és nemes cél felé. A konyhában sürgés-forgás. Készíti a sza­kácsnő a sok jó pecsenyét, töltött káposztát és galuskát. Az ebédló asztala gyönyörűen van fel terítve. A sok jó tokaji és veres bor, egynéhány torta még díszesebbé teszi az asztalt. Közepén ott van a nagy tál is szebbnél szebb sárga és piros almával magasan tele rakva, a mi még impozánsabbá teszi a tálat. Jönnek a vendégek A meghívottak közül egy sem hiányzik. Mind eljött a nagyszerű murira. A kedélyes vacsora alatt egymást éri a sok tooszt. A házigazda nagyszerű kedvben van. Izeg-mozog székén; hamiskás mosolyából látszik, hogy készül valamire. Végre feláll ő is, kezébe veszi a veres borral töltött poharat; megköszöni a sok jó kivánatot, örömének ad kifejezést, hogy kedves pajtásait mind maga körül látja - aztán egyszerre egy hirtelen mozdulattal az asztal közepére mutat:- Nézzetek barátaim! ugy-e gyönyörű egy tál? Tegnap érkezett a postával. Igen hosszú utat tett meg, hogy ide érkezzen, mert Amerikában látott napvilágot. Onnan küldte egy, már régebben kivándorolt barátom, meglepetésül névnapomra.“ A vendégek persze el voltak ragadtatva. A tál kézről-kézre járt. Mindenki tudott róla valami szépet mondani. Mihály ur örvendve látta, mennyire tetszik mindenkinek s fél füllel figyelt, hogy ki mit beszél és mennyire becsüli. Mikor megelégelte a dicséretet, oda szólt egyik pajtásának:

Next

/
Oldalképek
Tartalom