Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-01-17 / 3. szám
II. évfolyam. Szinérváralja, 1905. január 17. 3. szám. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, Főszerkesztő: negyedévre 1 korona 50 f, egyes szám ára 12 fillér. IIiOSVAY &USZTÄV. Nyilttér soronkint 20 fillér——- Felelős szerkesztők megjelenik. © lap minden Jtortclon. FÁBIÁN ISTVÁN és KRTONfl SÁNDOR dr. A lapra vonatkozó mindennemű közlemények és küldemények valamint előfizetési díjak a „SZINÉRVÁRALJA“ szerkesztőségéhez Szlnérváraljára iotézendők Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Kivándorlás. (F.) A közügyeket figyelemmel kisérő ember előtt lehetetlen, hogy szembe ne tűnjék a mind nagyobb-nagyóbb mérvet öltő kivándorlás. Ifjak és vének, nők és férfiak túl tekintenek a haza határán s mintha csak a szomszédba mennének egy pár jó szóra, útra kelnek. Egyik Amerika kincset Ígérő földje felé, másik európai államok területére irányítja lépteit. A statisztika hihetetlen nagy számokkal bizonyítja, hogy a kivándorlás óriási mérvet öltött. Vidékünk népe között a legutóbbi időkig nem tudott népszerűvé lenni a kivándorlás eszméje; a legközelebb múlt idők óta azonban annál nagyobb erővel lépett fel. Mintha az e tekintetben elkövetett mulasztást akarná helyrehozni. Bárminő véleménynyel legyünk is a kivándorlás felől, azzal mindenesetre számolnunk kell. Számolnunk kell pedig gazdasági és nemzeti hazafias szempontból. Tévedés volna azt hinni, hogy a kivándorlás egyenesen és kizárólag a ki- vándorlási ügynökök csábításainak következménye. Lényeges befolyással van ugyan a dolog elmérgesedésére ez is, de semmi esetre sem egyedüli oka. Népünk nagy százaléka a földből s a földnek él. A legutóbb bekövetkezett súlyos gazdasági viszonyok arra vezették a népet, hogy más keresetforrás után is nézzen. És okoskodása egyenesen Amerika felé irányitá tekintetét, hiszen mesébe illő dolgokat hallott róla. Az ipar fejlett volta, a nagy munkabér, a helyes parcellázás utján keletkezett farmok, egészséges társadalmi és politikai viszonyok mind igen alkalmas eszközök és tények a kivándorlás népszerűsítésére. Ezzíl szemben nálunk kevés nagyítással épen az ellenkező állapot uralkodik. A dolog ilyenbevevése okozza aztán a mi felfogásunkat ebben a kérdésben, mely nem egyébb, mint az, hogy az amerikai kivándorlás gazdasági tekintetben nem is olyan veszedelmes, végeredményében nem oly leverő, mint sokan állítják. Közvetlen tapasztalásból is tudjuk, meg egy vármegyének előttünk fekvő statisztikája bizonyítja, hogy a helyzetre nézve a kivándorlás nemcsak hogy veszteséget nem okozott, hanem határozottan javulást eredményezett. Ha az Amerikából áthozott s nálunk oly nagy szükséget képező kereskedői szellemet és az iparra hajlandóságot számításon kívül hagyjuk is, akkor is megnyugtathat bennünket az a körülmény, hogy a hazai földtől elvont munkaerő bőven kárpótolva van az amerikai pénz beözönlésével. T udunk esetet, helyet, amelyben a lakosok jórésze amerikai pénzen váltotta ki zálogból összes birtokát, sőt több ezer hold földet is képes volt vásárolni őseitől öröklött birtokához. Ismételjük: mi gazdasági szempontból nem féltjük a népet a kivándorlástól. Más az, amiért veszteségnek tartjuk: az el- hazátlanudás, a nemzethez, a nemzeti ideákhoz tartozás kötelékének a meglazulása, a nemzetköziség(cosmopolitismus) szelleme. A magyar nemzet földrajzi körülzártsága, rokon nélkül volta miatt, meg igen sok más okból rá van utalva, hogy alkotó tagjait a hazafiságban, a hamisítatlan, szilárd nemzeti érzésben valósággal fanatizálja. Ebben a tekintetben aztán igazán szomorú eredményeket szült akivándorlás. Amerikában megülte a nép lelkét, pedig még kiskorú reá, a világpolgárság szelleme. A haza szent földéért, a nemzet dicsőségéért és boldogabb jövőjéért nem tud úgy lelkesülni, mint tudtak apái, kik rabbilincsen is szívesen szenvedtek, csak lássák virágzónak a hazát, dicsőnek, nagynak, erősnek a nemzetet. A lelkesítő szavakra fagyasztó közönynyel jegyzi meg a legtelivérebb világpolgárral: „Ahol jó dolgom van, ott van a hazám!“ A „Szinérváralja“ tárczája. A szerelem lélektana. — Irta: Alpári Lajos. — A kis Baloghné rendes heti zsurja valóságos irodalmi esemény számba ment. A hires sárga szalonban a bohém-világ legünnepeltebb képviselői adtak egymásnak találkozót. Volt ott festő, szobrász, drámairó, novellista, poéta, szinte fölös számmal. A háziasszony, a világ egyik legkedvesebb és legtemperementumosabb fiatal özvegye, annak dacára, hogy hébe-hóba maga is belekontárkodott az irók mesterségébe s hol egy verset, hol egy szentimentális novellát követett el, ritka tisztult Ízlésű, finom és éles itéletü műbarát volt, kinek az volt a legfőbb ambíciója, hogy minden újonnan felfedezett szellemi nagyság az ő szalonjából induljon ki világhódító útjára. Csütörtöki zsurjainak tehát talán épen ez okból nagy vala a hire és tekintélye. Az irodalmi társaságok diszülései korántsem keltettek akkora érdeklődést, mint ezek a zsurok. Ifjú és félreismert zseniknek pedig nem volt forróbb vágyuk, mint belejutni a Balogh- szalon halhatatlanai közé. szenvedélyesen folyt a vitatkozás. Kipirult arcokkal, csillogó szemekkel, tüzes taglejtésekkel tárgyalták a legújabb irodalmi eseményt, a mely legelőször ütött rést a szalon elismert tekintélyén, mivelhogy hőse nem innen került ki, nem köztük kapott fel a dicsőség szárnyaira. A kis Baloghné úgy érezte magát, mintha meglopta volna. Csak legalább tudná, hogy ki az a vakmerő? De nem tudja senki. Soha hírét sem hallották annak a névnek, a mely most egyszerre folyton fülükbe cseng. — Valami vidéki professzor lesz! véli egy kiváló költő, a ki már kétszer nyert akadémiai pályakoszorut. — Lehetetlen, felelnek rá tizen is egyszerre. Okvetlenül fővárosi, sőt a jobb körökből való. Finom megfigyelései határozottan arra vallanak. Vidéken ilyen megfigyelés! ... eh lehetetlen. Mert azt mindannyian kénytelenek beismerni, hogy a szerelem lélektana című könyv rendkívüli elmének, kiforrott tehetségnek hatalmas műve. Eredeti és szellemtől szikrázó minden sora, pedig ez az általános felfogás! az egész nem egyéb egy zseniális fő bizarr tévedésénél. A társaság egyhangúlag konstatálta, hogy a mű csupa hamis tan; de ez aztán oly meggyőző erővel s oly poétái szárnyalással van előadva, hogy szerzője minden tárgyi tévedései dacára a legerősebb, a legritkább tehetségek közé tartozik. Én azt hiszem, kezdi Bertók Adrinne, a háziasszony legbájosabb rokonainak és a csütörtöki zsurok legbuzgóbb látogatóinak egyike, hogy az a Gulyás Péter név álnév. Olyan költői lelkületű Írónak nem lehet ily prózai neve. Az öregebb poéták elmosolyodnak ezen a naivságon, de a leányok mind helyeslőleg nyilatkoznak, sőt az egyik még azon véleményét is megkockáztatja, hogy: Bizonyosan szép és magastermetü ember lesz! És az areopág vénei hiába mosolyognak még jobban, a kimondott szó, mint a vízbe dobott kő mindegyre szélesebb hullámgyürüket kezd fölverni. — Én fekete szeműnek, fekete hajúnak képzelem, mondja a másik lányka. — Én ellenkezőleg, szőkének, toldja meg a harmadik. — Dehogy szőke, dehog barna tiltakozik Baloghné, a ki sehogy sem tudja megbocsátani az ismeretlennek, hogy az ő szalonját kikerülve lépett ki a homályból a legnagyobb, a legünnepeltebb, a legfényesebb nevek közé. Dehogy is szép! Rut, vörösszakálu, torzonborz fejű, vagy talán egészen kopasz, szóval csúfság! Csinos ember nem irhát össze ennyi gorombaságot a nőkről. Bizonyosan merem mondani, hogy utálatos, csúf ember. A mai zsuron majdnem forradalmi hangulatban volt az egész társaság. Hevesen, szinte Aztán megint találgatni kezdik, hogy ki lehet? a — Igaza van a néninek, hagyják helyben lányok, kik még az imént az iró pártján
