Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-05-02 / 18. szám
betegségekhez hajlandók, melyek üdült hülések és benső akadályok által nyilvánulnak és miket a természetellenes öltöztetés idéz elő. De eltekintve attól, hogy mindez egészségellenes, még a fiatalság szépségérzetét is megrontjuk, ha gyermekies mód helyett divatosan járatjuk. Nézzünk csak körül az utcákon a gyermektársaságokban és fájdalommal fogjuk észlelni, hogy a kisdedek nőink és leányaink torzképei és a gyermeki testen az ízléstelen divat látványa annál vissza- taszitóbb. A természet, mely az embert a legtökéletesebb teremtményévé szánta, gondoskodott arról, hogy hátunk alatt a duz púpja vagy pedig fejünk tetején hajtorony ne torzítson el; mily boldogtalan lenne az anya, ha kedves gyermekének szabályos növését, melyet mindég gyönyörködve szemlél, oly kinövések halmoznák el, minőket a divat a ruházatban előidéz. És mégis, nem csupán az anyákat látjuk tornyosfőkkel és dromedár duzokkal büszkélkedni, mely viselet, hozzávetve a topánok óriás magasságú sarkait, a szép női alakot teljesen ismeretlenné teszi, minden szépségű vonalt háttérbe szőrit és oly járást idéz elő, melyet nem lehet többé tisztán emberinek nevezni, hanem a leányokat is kényszeríti ezen természet- ellenességbe és az uralkodó divat befolyása oly nagy, hogy több gyermek- köny hull, ha uj divatu taniquet megtagadnak tőlük, mint bármely egyéb komolyabb veszteségnél. A nevetséges utánzási tárgygyal leányainkban nem csupán a hiúságot és érzékiséget növesztjük, hanem megfosztjuk őket minden önálló ítélettől, minden természetes szépségérzettől. Fiatalságunk ruházata, a divatizlés minden hullámzata közt első sorban az egészséget vegye tekintetbe. Óvjon a fagy és forróság ellen, melegítsen kényeztetés nélkül, hűsítsen megfázás nélkül, arányos legyen az egyes testrészek többékevésbé szükségelt födésénél, kerüljön minden nyomást, szorítást vagy dörzsölést, ne legyen túlságosan hosszú vagy bő, ne 2 __________________ me sebben vizsgálják meg az udvar közepén azt a kiszáradt kutat, egy rejtett alagút nyitjára találtak volna, mely Sárospatakig vezetett. (Ez az alagút még ma is létezik, a mely a Komlósi fürdőhely mellett vezet Sárospatakig az országút alatt.) Midőn Komoróci látta, hogy veszve van, itt menekült el seregével. Megtekintették az épületek belsejét és ráakadtak a kápolna melletti vasajtóra, mely a fogoly börtönébe vezetett. A vezér belépett a fényűzéssel berendezett lakosztályba. A nehéz függönyökön belopódzott a nap, megaranyozva tükröket, a drága szőnyegeket. Látva e pompát, senki sem hihette börtönnek ez Ízléssel berendezett helyiséget. A második szobában megrendítő látvány tárult szemei elé. Ott feküdt a szép leány élettelenül a szőnyegen, szőke haja arany palástként vette körül, a lezárt selyempillák sötét árnyat vetettek angyal arczára, összecsukott pícziny ajkain boldog mosoly játszadozott. Az ifjú nézte elbűvölve, imádattal feltalált eszményképét, azt a szép leányt, kit álmaiban oly gyakran látott. Oda térdelt mellé, gyengéden emelte karjaiba, dobogó szivéhez szorította, csókjaival árasztotta el a hideg arcot, a pici kezeket. Lázasan suttogott neki szerelemről, boldogságról, de a leány mozdulatlan maradt, mint a kiből az élet utolsó szikrája is kihalt. Oh, csak még egyszer nyisd fel szemed, szép halvány virágom, szólt esdekelve, „csak egy tekintetet vess rám, hisz nem lehet a végzet oly kegyetlen, hogy elrabolja tőlem feltalált üdvömet. Mint a ki száz veszélyen keresztül törve, végre kitűzött akadályozza a tagok szabad mozgását, ne gyakoroljon kényszert a test tartására és soha se idézzen elő rossz szokást. Második alapföltétele, hogy tekintetbe vegyük a gyermeki alak természetességét, a szépség és erkölcsiség törvényeit, mely alkalommal meg kell jegyeznünk, hogy a szinösszhangzatot is gyakran mellőzik a ruházatnál. De a gyermekek ruházatánál leginkább abban hibáznak, hogy azokat nagyon is korán bujtatják csupán a felnőtteknek illő jelmezbe, mert sok anya nem várhatja be az időt, melyben fiait és leányait saját és atyjuk divatalakja mintájára, gyakran minden Ízlés nélkül és valóságos nevetséges módon cicomázzák. Hagyjátok meg a gyermekeknek, a meddig csak tehetik, gyermekies ruházatukat, mert azon csáb által, hogy már a felnőttek közé soroztatik, gyermeketek életét oly világba helyezitek, melynek idegennek kellene maradnia előtte s melyben se testileg, se lelkileg magát nem tájékozhatja. Orvos. ____S ZINER VARALJA__________ Eg yházmegyei közgyűlés. A nagybányai ev. ref. egyházmegye tavaszi rendes közgyűlését április hó 27. és 28. napján tartotta meg Nagybányán, a városháza tanácstermében. Rendkivüliséget kölcsönzött a közgyűlésnél azon körülmény, hogy az uj esperest, Széli György, avasujvárosi lelkészt ezen igtat- ták be díszes hivatalába. Lelkészek, tanítók, az egyes egyházak képviselői és előkelő vendégek egész serege gyűlt egybe, hogy tanúja legyen a beigtatásnak, mely egyszerűségében is megható volt. 27-én délelőtt 10 órakor a már zsúfolásig megtelt tanácsteremben Szabó József, aranyos- megyesi lelkész, helyettes esperes gyönyörű ima után rövid üdvözlő beszéddel megnyitotta a gyűlést. A szavazatbontó bizottság jegyzőkönyvét az esperesválasztásról Magoss Ferencz, egrii lelkész, egyházmegyei papi aljegyző felolvasván, Csaba Adorján, e. m. tanácsbiró vezetése alatt Sátor Dávid, Sinka Lajos, Soltész Elemér és Tóth Mór küldöttségbe mentek a megválasztott esperesért. Mikor Széli a küldöttség élén palás- tosan, papi föveggel megjelent a teremben, harsány éljenzés zúgott fel, mely csak akkor csendesült el, mikor a h. esperes a hivatali eskü letételére hívta őt fel. Az eskü formát Magoss, aljegyző olvasta az esperes előtt. Eskü után halotti csöndben megtartotta programm- beszédét, mely határozati, szilárd egyéniségének hű tükre. Hálával emlékezett meg az iránta megnyilatkozott bizalomról, kegyelettel nagynevű elődjéről. Rend, pontosság, szigor önmagával és másokkal szemben ! Ezt irta emlékeztetőül életének e nevezetes határkövére. A programmbeszéd elhangzása s az éljenzés lecsillapulta után Szabó József az egyházmegye, különösen annak papsága, Helmeczy József, a tanácsbirói kar, Biky Ferencz, bábonyi lelkész a mármaros-ugocsai egyházmegye, Sinka Lajos a tanítók nevében üdvözölte az esperest. Nehány szives köszönő szót mondott még az esperes, mivel vége lett a beigtatásnak. Papolczy Zoltán, apai lelkész indítványára úgy a h. esperes szép imáját, mint az uj esperes remek beszédét jegyzőkönyvbe foglalja az egyházmegye. A megbízó levelek beszedése, a képviselők igazolása s ezzel a közgyűlés megalakulása után a h. esperes terjedelmes jelentésével kezdetét vette a tulajdonképeni gyűlés. A jelentés után Magoss Ferencz megható emlékbeszédet mondott az elhunyt esperes felett. Beszédét jegyzőkönyvbe foglalják, kinyomatják s úgy az egyházmegye minden egyházánák, mint Magyar- ország összes espereseinek megküldik. A zsinati képviselőről és az egyházmegyei tanácsbiróról szóló bizottsági jelentést tudomásul vette a közgyűlés és kimondotta, hogy a szavazatot nem adott egyházak, ha a nem szavazást kellőleg indokolni 14 nap alatt nem tudják, megbirságolandók. Szabó József, ujonan megválasztott tanácsbiró, főjegyzői állásáról lemondott. A népszerű főjegyző lemondását nagy nehezen s csak azért fogadta el a közgyűlés, mert a főjegyzőség és tanácsbiróság összeférhetlen. Böszörményi Zsig- mond, tanácsbiró lemondását nem fogadta el a közgyűlés. Főjegyzőre, tanácsbiróra, az esperes szavazást fog elrendelni. A szavazatbontó bizottság tagjai lesznek: Esperes, Sátor Dávid, Szabó József, Szilágyi Tihamér és Tóth Mór. Sátor Dávid indítványára kimondotta az __________________________1905. május 2. célja felé közéig, elérte a révpartot, a hol nyugalom, boldogság vár reá, elérhetetlennek vélt 1 csillaga biztatóan int felé s midőn azt hiszi, övé a csillag - az lehull - maga után hagyva a sötétséget, a bánatot. Te voltál álmaim tündére, szép leány, egyedüli vágyam volt feltalálni téged, felleltelek, ah, de hideg vagy, nem mosolyogsz rám, le van zárva szemed. Fájó zokogás tört fel kebléből, sűrűn omló könnyei leperegtek a lányka arcára s mintha e könyektől s talán a szenvedélyes csóközöntől életre ébredt volna a hideg szobor? - Igen, megmozdult, a sápadt arcba gyenge pir szált, keblét egy halk sóhaj emelkedteté, szempillái megrezdültek s alóluk a legragyogóbb, a legszebb kék szemek tekintettek az ifjúra, telve boldogsággal, szerelemmel. Először látták egymást az életben, de ez elég volt arra, hogy szerelemre gyújtsa szivöket. Ez az igazi önzetlen szerelem, a mely az első tekintetre keletkezik, a hol két láthatatlan aether lángba borítja egymást. Nem az, a mit a gyakori látás ébreszt, az csak megszokás, de nem az édes eszményi szerelem, mert itt nem csak a szív, de a rideg ész is beszél. A nap már jó magasan haladt égi utján, ők még mindig csevegtek a jelenről, a jövőről, úgy, a hogy a szerelmesek szoktak; előttük az órák percenkint röpültek. A szép tavaszi napot zugó, viharos est váltotta fel, iszonyú szél keletkezett, mely kíméletlenül tördelte le a fák gyenge gályáit, az ég csatornái megnyíltak, az eső nagy csöppekbe hullt. De mit törődtek a mulatók a tomboló viharral, kitörő kacajuk tulharsogta azt. A vár fényesen kivilágított nagy termébe gyűltek össze győzelmi lakomára; a tömör diófaasztal csak úgy görnyedezett a különféle címerekkel ellátott evőeszközök súlyától. Eledeleket bőven nyújtott a vár éléskamrája. A pincéből a legjobb borok hozattak fel, az ezüst serleg telve a gyöngyöző folyadékkal, a szép leány és a vezér egészségére ürittettek ki. Egyszerre a nagy zaj közepeit megszólalt a kápolna harangja, a szélvihar kongatta rémesen, nagy moraj keletkezett, az udvarról lépések zaja hallatszott. Recsegve tört be az erős tölgyfaajtó s azon át marcona alakú, felfegyverkezett férfiak rontottak be, kivont kardjuk acélpengéje csillogott a csillárok fényénél. A mulatókon borzadály futott át, átlátták rettenetes helyzetüket. Komoróci, a rablólovag, sereget gyűjtve visszatért, hogy visszafoglalja várát. Isszonyu elkeseredett csata tört ki, az át-át cikkázó villám megvilágította egy percre a harcolókat. Milyen borzasztó látvány volt ez, a mint a sötét alakok egymásra rontva öldökölték egymást, a néma éjbe csak a fegyverek csörgése, egy-egy sóhaj s halálhörgés vegyültek. A vezér látva, hogy másképen nincsen menekvés, karjaiba ölelte kedvesét, gyorsan tovasietett egy hegyiuton, golyózápor közt. A leány remegve simult hozzá, fejét keblére hajtva, a villám fényénél még egyszer láthatókká lőnek s aztán eltűntek az erdők sűrűjébe - megmenekültek. Az ifjú vezér jutalma a szép leány szive s keze lön.
