Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-25 / 17. szám
II. évfolyam. Szinérváralja, 1905. április 23. 17. scám. VÁRALJA TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP l-löflzctési áruk: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1 korona 50 f, egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 20 fillér. Megjelemlx. © lap mixiden liocldoii. Főszerkesztő: XLOSVAY <3-TT.SS2ST-Ä.'V. Felelős szerkesztők FÁBIÁN ISTVÁN és KRTONfl SÁNDOR dr. A lapra vonatkozó mindennemű közlemények és küldemények valamint előfizetési díjak a „SZINÉRVÁRALJA“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára intézetniük Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. <5 6) R feltámadás ünnepe ‘ fá)“ ’q) ■r<&r~ Hűvös, borongós az idő. A tavaszi napsugár csak alig hogy kivillan a felhők komor szinü kárpitja mögül. Egy-két óráig naponta érezzük melegét, aztán ismét elröppen tőlünk. Olmos eső csepegett még nem régen, majd meg dér, fagy hírei érkeztek több felől . . . Micsoda szomorú kikelet, micsoda szomorú gazdálkodása a természetnek! ? / Es ebben a beteg kikeletben mégis boldogan ünnepelünk, egy percre mégis verőfénnyel telik el szivünk . . . sugarassá válik lelkünk . . . ! A kikelet teljes pompája ugyan késlekedhetik még, de keresztény hitünk kikeleti ünnepe, a szent husvét elérkezett s a feltámadás reményével sugarazza be lelkünket! . . . A szent husvét ünnepe a Krisztus Urunk dicsőséges feltámadásának ünnepe, a kereszténység legmagasztosabb, legüd- vösebb ünnepe! Föltámadás! bűbájos ünnep, mily szívesen, mily őszinte szeretettel és igaz lelkesedéssel üdvözlünk téged . . . mily jó, hogy évről-évre felragyogtatod fényedet az élet sivár éjszakájában ! . . . A Megváltó Krisztus Jézus feltámadásán boldogan örvend lelkünk, midőn látjuk, hogy a világ minden irányában a bűnök, a rossz indulatok a vészes szenvedélyek árjában úszik . . . mikor látjuk, hogy a rossz emberek gonoszul végzik aknamunkájukat . . . Oh mi Urunk Jézus Krisztus tekints körül e világon és gyógyüsd meg azt a sok sebet, melyek millió és millió szivekben sajognak! Add, hogy dicsőséges feltámadásod és áldásos szereteted üdvösséges szent kegyelmeivel felégessük szivünkből a gyomot, a rosszat, a gonoszt, a bűnt és a valóban tökéletes, jó keresztény életre támadjunk fel! De hát mit kelljen igazán felégetnünk nekünk szivünkből? Megmondom, elsorolom részletesebben! A világon manapság sokan imádják a jómódot, a pénzt Ha csak megbecsülnék, ha mindenki becsületesen szerezné, ha senki sem irigykednék másra javai miatt — semmit sem szólhatnánk ... de mást látunk . . . Isten mentsen, hogy itt én sötét bűnökről szóljak, nem is említek becstelenségeket, titkos tolvajkodásokat... hanem azt jaggal iférdüzhetem; hol van ma az az ember, a ki tudna is, akarna is egyszerűen, mértékletesen, kevésből élni, sokra nem vágyni ... az Isten ellen a szegénység miatt nem zúgolódni? Vannak — de kevesen vannak! A régi embereknek ez volt az elve: költeni addig szabad, ameddig telik. A mai ember ezt nem igy tartja, hanem azt mondja: kell, hogy jusson mindenre; mondjuk féktelen mulatozásokra, fényűzésre, divatos ruhára. És tovább is megy ... ha nem telik pénzből, telik becsületből! És csakugyan a mindennapi élet számtalan példája mutatja, hogy a pénznek szeretete, a divatnak szeretete egyik embert arra viszi, hogy a máséhoz nyúljon, a másikat i becstelenségre viszi; az egyik mindig zúgolódik, a másik irigykedik, egy harmadik szegénysége miatt Isten nevét szidja, káromolja . . . végre e legtelhetetlenebb, a negyedik, az leszakítja magát a szülőföld kebeléről is, inkább hontalanná lesz . . . kivándorol, csakhogy pénzt szerezhessen. íme — van mit felégetni! Ezt a gondolkodást, ezt a bálványt kell felégetni lelkűnknek nyugalmáért, mindnyájunknak közös jólétéért! De mi is van, mit fel kell égi&fnünk! A világon manapság sokan szeretik, imádják a kényelmet, a könyü életet s s nagyon könnyen elfelejtkeznek a kötelesség teljesítéséről Csak pár szót mondok. Sok férj nem szereti otthonát, sok nő elhanyagolja háza tájékát, sok szülő nem törődik gyermekének lelkiismeretes, gondos nevelésével, sokan nem szentelik meg az Ur napját: sok tisztviselő hanyag, sok iparos vasárnap pótolja, a mit hétközben rest volt elvégezni! íme — van mit felégetni ... a rossz megszokásokat, a restséget kell felégetni mindnyájunknak jólétéért! Még valami keveset említek, de igen nagy rosszat, a mit szintén fel kell égetni, hogy korrekt keresztény életre támadhassunk! Nagyon szeretik manapság a világban, sőt szellemesnek tartják sokan A „Szinérváralja“ tárczája. Sárcsepp az életből. — Irta: Gál Vilmos. — Olyan volt, mint egy rég szünetelő vulkán, de melynél az utolsó kitörés óta elmúlt időszak nem volt elég arra, hogy a szürkésíekete láva kérget pázsit bársonya vonja be; a szakadékok, a sziklatömbök siváran, kopáran, élettelenül meredeztek a légbe, mint megkövesült rettentő emlékei egy ős katastrophának, mely borzasztó- ságában perczenként elnyelte a lezajlott hosszú időt, sértetlenül tartva meg az utolsó rémjelenet megfélemlítő díszletét. Minden egyszer kilökött és kiszortan újra visszaesett kődarabon ott van a Mene, tekel, upharzin! A nagy magas termet megtartotta tekintélyes idomait; lehet, hogy csak megkövesült lávakéreg már a kiszórt belső jegeczedése — és odabenn ma csak ür tátong, csak egy semmi, mely semmire sem képes többé, de ha az ember ránéz, akaratlanul megrezzen. Van ebben a meg nem hajlott, megkövesedett óriásban valami parancsoló, valami fenséges, valami szánalmat gerjesztő és mégis elriasztó, mintha az a lávakéreg reszketne, mintha az a benső menydörögni akarna. Pedig a fekete szemek érzéketlenül szö- vegezvék a semmibe. Napba nézett sas-szemek azok, melyek a sok nézésben megvakultak, — lehullott meteorok azok, melyeket kirúgtak az útra határjelzőül; ezek ma már annak a végtelen nyomorúságnak a jelzői, melynek határa előtt megszűnik minden vágy, minden remény, minden törekvés, itt már a semmi kezdődik, mert nem érez semmit; ennél a legnyomorultabb is boldogabb, kiben még nem halt ki minden; mert itt az érzés utolsó fűszála is elégett, elhamvadt, ott van, mint hamu, a le- aszotú szürke arcra hintve. És mégis, ha ez egyhungu szürkeséget nézed, megijedsz, át fut rajtad a gondolat, hogy e lelánczolt Prométheusz rögtön . . . e percben . . . elszakítja bilincseit, mintha lelkiismereted lobbanna föl, mintha azt hinnéd, hogy valaha te is segitél kovácsolni békóit - és most érkezett el a bosszú rég várt órája - legott fejedet morzsolja szét és menekülsz. Pedig meg se mozdul, talán csak a múlt visszfénye rezgett végig a szobor arcon. Azután sajnálni szeretnéd, hiszen egy megindító tragoediát lehel ezen alak minden körvonala, ilyen lehet a megőszült, megörült Astaróth, egy évmiriáddal azután, hogy a menyországból kirúgták. Megállsz, meghúzod magad a templom előtornácának egy oszlopa mögé és nézed, bizonytalan, izgatott, szenvedélyes kíváncsisággal tovább. Tagjait pokrócrongyok födik, piszkos, ocs- ; mány rajta minden, mintha egy emésztő csa- í tornából húzták volna ki és egy gőzkémény füstjében szárították volna meg; lábszárait Csak térdig fedi a daróc, látod a lábakat, melyekbe mély barázdákat szántott az utaknak ki nem került köve, — az ikrákat, melyeket sebek fednek, genynyedő felületek, a penészes pince- odú mérges marásai, hol éjjeleit, sőt sokszor nappalait is tölti, csak minden másod- vagy harmadnapon jön ide koldulni a portikusba, midőn nagyon megéhezik; félve kerüli a világosságot, pedig nem látja, de érzi. Ügy látszik rajta, hogy nincsen lelke, vagy ha van, hát el-el hagyja a testet, leül messze múltjának a sirdombjára és ott mereng. Most imádkozik. Kemény, érces hang üti meg a füledet, mint egy gép zakatolása; nem könyörgés, hanem inkább szemrehányás: „Szenteltessék a neved.“ Mintha gúny vegyülne e szavakkal, mintha azt látnád, hogy a nap csak úgy ólomfehérrel van festve a berlinkék égboltozatra, felhőkként meg selyempapirt ráncigáinak ide s tova. Ez az iszapból felbukott alak hymnust mond a mindenhatónak! . . . Van rá oka! . . , De nem is úgy mondja. Hanem mintha azt várná, hogy gunykacaj menydörög le az égről: „Jöjjön el a te országod . . .“ Ismered az imák imáját, ez ajkakról minden uj előtted, vigasznak szoktad meg és most mint rém áll megetted. „Jöjjön el a te országod“ úgy, a hogy e nyomorult kívánhatja, hol egy megőszült, megőrült Astarothnak szenve* délye perzsel fel egy világot, hol egy Ariel nem