Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-03-14 / 11. szám
3 A cserében kapott telken aztán egy tekintélyes épületet kellene emelni amortizációs kölcsönnel, melyben a járásbíróság, szolgabirói és adóhivatal, telekkönyvi helyiség, csend- és pénzügyőrség is elférne, meg a község elöljárósága is helyet kapna. Tudtunkkal a postával szemben levő Szat- máry-féle sarok-telek eladó s erre nagyon szép épület volna emelhető, mely nemcsak dísze lehetne Szinérváraljának, nagy kényelme a közönségnek, hanem fejős tehene is a községnek, melyből jnagy hasznot húzhatna. Ajánljuk, tessék a dolog felett komolyan gondolkodni! Halálozás. Egy hosszú, munkás élet pihent el e hó 7-én délután 1 órakor Nagybányán. Szervirth János, nyug. elemi iskolai igazgató- tanító, ki 53 éven át taposta a tanítói nehéz pálya göröngyös utait, ekkor hunyta le örök álomra elfáradt szemeit. 86 év súlya alatt eltörődött vándortársunk nyugodjék békében! Pincefeltörés. Gróf Vay Gábor máriavölgyi fürdőtelepén sok jó bor és pálinka van elhelyezve a pinczében. A múlt hó 27-én feltörték a pince erős ajtaját s abból egy 140, két, 60 literes hordót tele borral, 30 üveg seprüpálinkát, egy gummicsövet és több apróságot elloptak. A kár összesen 120 — 130 koronára rúg. A csendőrség szigorú nyomozás után kideritette a tetteseket Teptyilu György Resuc és Fábián Cilika Gergely, avasfelsőfalusi lakosok személyében. A tetteseket a lefoglalt bűnjelekkel együtt átadta a csendőrség a helybeli kir. járásbíróságnak. Gyalogjáró. Belefultunk a nagy hűhóba. Mikor a járda eszméjét megpendítették, egyszerre aszfalt-járdára gondoltunk s ezzel önmagunkat is, polgártársainkat is elrémitettük a járdának még a gondolatától is. Mert aszfalt-járdát nem építhettünk, hát most járunk tovább is fülig sárban. Kétségtelen, hogy csinosabb is, jobb is, taró- sabb is lett volna az aszfalt; de ha már arra képtelenek vagyunk, legalább kőből bizony lehetett volna gyalogjárót létesíteni, hiszen a kő majd a nyakunkba szakad. Még a kőből is engedünk, rnig valamennyire magunkhoz jövünk. Azt azonban már, azt hisszük, minden telek- tulajdonos megtehetné, hogy a háza, telke elejét poronddal behintse, hiszen ez nem kerülne olyan felette nagy költségbe s a járó-kelőknek mégis lehetővé válnék a sárbafulás veszélye nélkül a közlekedés. Egy pár őszinte szó. A „Nagybánya és Vidéké“-ből vesszük át a következő kérelmet: Kérelem hátralékosainkhoz. Nem kérünk mi még pártfogást sem, még egy végvidéki magyar lap érdekében sem, hiszen mindenki azt a lapot járatja, a melyiket akarja, s o!.yat, a milyen neki tetszik. Egyet azonban mégis jogosan kérünk s ez az, hogy akik hónapok, sőt évnegyedek óta elfogadják lapunkat, szíveskedjenek az árát megfizetni. Ha karalábét, heringet, vagy fokhagymás kolbászt szállítana valaki házukhoz ingyen, bizonyosan nem fogadnák el az illetőtől, mert hát no mégis csak nem járja, hogy az ember ingyen vegyen el mástól olyasmit, a mi annak is pénzében vah. A szellemi táplálék iránt is tessék egy kicsit kényesnek lenni, hisz nekünk is pénzünkben és pedig sok pénzünkben van a lap, a papiros, a nyomás a bélyeg stb., annyit tehát méltán remélhetnénk t. olvasóinktól, hogy ha a lapot tartani nem óhajtják, tessenek visszaküldeni, s az eddig esedékes összeget megfizetni. Ezer koronánál többre megy az a hátralék, a mit mi már leszolgáltunk, s a mit sokan azért nem küldenek be, mert azt hiszik, hogy ők csak egyedül vannak hátralékban, hát kérem méltóz- tassanak tudomásul venni, hogy nincsenek egyedül és mi sem vagyunk egyedül, hanem százféle kiadás társaságában, miket nem lehet ingyen példányokkal elintézni. - Ezt a kérelmet tessék úgy venni, mintha mi irtuk volna. Képviselöválasztók összeírása. Szatmárvár- megye közonti választmánya folyó hó 2-án Nagy László, alispán elnöklete alatt ülést tartott, amelyen megalakították a f. évi képviselőválasztók összeírására a bizottságokat. A nagybányai (VII.) választókerület 1-ső összeirási szakaszába: Elnök: Fényes Béla Szinérváralja. Rendes tagok: Koroknay Károly és Bajnóczy Géza Szinérváralja. Póttagok- Kepes Sándor Szinérváralja. Stern Mór Iloba. 2-ik összeirási szakaszába: Elnök: Csüdör Lajos Nagybánya. Rendes tagok: Bálint Imre és Szerencsy József Nagybánya. Póttagok: Bónis István és Fábián Lajos Nagybánya. 3-ik összeirási szakaszába: Elnök : Farkas Jenő Felsőbánya. Rendes tagok : 1905. márczius 14. |V_ Pap Márton Felsőbánya, Kiss Miklós Hidegkút. Póttagok: Münnich Sándor, Papp Zsigmond Alsófernezely. Tömeges magszállitás az államnak. Makfalvay | Géza földmivelésügyi államtitkár, Sierbán János kir. jószágigazgató kíséretében e napokban meglátogatta Mauthner Ödön cs. és kir. udvari magkereskedésének Budapest, Rottenbiller-u. 33. sz. alatt levő központi telepét és az állam részére nagyobb megrendelést tett lóhere és lucerna magból. Ez alkalommal nagy érdeklődéssel megtekintette az egész telepet, hol most a tavasz idején 140 főből álló személyzet bonyolítja le a mag szétküldésének munkáját. Őrült. Ricu János, a szinérváraljai róm. kath. temető őre megőrült. A rendőrök e hó 11-én befogták s azóta rendőri felügyelet alatt áll. Szökés. A szinérváraljai rendőrség egy ismeretlen nevű csavargót engedélynélkül kéregetés miatt elfogott s a községházán levő börtönbe zárt. A csavargó e hó 11-éré virradó éjjelen kibontotta a börtön falát s megszökött. Bottal üthetik a nyomát. Szerencse, hogy a j rendőrséget is el nem lopta. Kitől szöknének i meg ezután a rabok ? Nyilvános nyugtázás. A róm. kath. legény- egylet márc. 5-én tartott bálján a bevétel 703 korona 16 fillér, a kiadás 392 korona 64 fillér. S igy a tisztajövedelem 310 korona 52 fillért tett; s erre beküldtek: Méltóságos Ujfalussy Miklós cs. és kir. kamarás 60 koronát. Méltóságos dr. Volafka Nándor vál. püspök és Hehelein Károly kanonok 10-10 koronát, Fényes Béla 10 koronát, Pemp Antal, Lupisz Silveszter, Koroknay Károly és Kepes József 5 — 5; Papolczy László, Lipcsey Sándor és Kelemen Dezső 4-4; Nagy Sándorné, Sprenger Zsigmond, Praefort Ferencz, Frank Lajos, Székely Gyula, Takács Károly, Kovalik József, Lengyel József, Bodon Mihály és Baum Károly 2-2 koronát. Felülfizettek : Ilosvay Gusztáv főszolgabíró 20 korona, Bohácsek Rezső (Sárközről) 10 korona, Nagyságos Frank József és Nagy Bertalan 8 — 8 koronát, Török M. Lajos 7 koronát, Ember Elemér dr., Takács Lászió, Neupauer János, Kovács Gyula, Szabó István és Venglárcsek István 6 — 6 korona, Esztegár László és Praefort János 4-4 koronát Szabó János (Veresmart) és Téglássy Sándor 3-3 korona. Bajnóczy Géza dr., Reszler János (Vámfalu), Fejes Márton, Stecc Sándor, özv. Jackovics Gáborné, Boér Károly és Bárány Béla 2 — 2 koronát. Pillich Ottó (Sárköz) Sztalóczki Ferencz, Stecc László, Nyikoda Sándor, Wolkenberg Károly, Herskovics Miksa, Korbuly Mária, Thurzuly Károly, Mivik Sándor (Sárköz), Vinkler István és Tombory Virgil 1 -1 koronát. Kándó Sándor és Patován Lajos 50 — 50 fillért. Ünneprontók. Simon Samu és Csókán Vaszil, felsőfalusi lakos potom 40, utóbbi 80 fillér napi bérért vasúti talpfa-szállitással megrontotta a február 26-ára esett vasárnapot. Mikor a csendőrség tetten érte őket, álneveket mondtak be, hogy a büntetéstől megmeneküljenek. A csendőrség azonban kinyomozta valódi nevöket és feljelentette az ünneprontókat a helybeli kir. járásbírósághoz vallás ellen elkövetett kihágás miatt. A csendörség jelentései. A bikszádi csendőrőrs bejelentette a helybeli szolgabirói hivatalnak, hogy Mózes Móricz, mózesfalvi lakos február 26-án Zicherman Dávid, mózesfalusi korcsmárost egy karóval üzleti dologból keletkezett össze- szólalkozás közben úgy fejen vágta, hogy a sérült fejzugást kapott. — Apáti Vaszil és Án- gyus Vaszil márczius 1-én feltörték a Mois Juon, bujánházai lakos istállóját s abból egy kecskét elloptak. Anyakönyvi statisztika. A szinérváraljai anyakönyvi hivatalnál március 5-től 12-ig a következő bejegyzések történtek, a) Született: Drágos György és Szűcs Teréziának — Sándor, Ferenci Emmának — Sándor, Blága Flórának — Anna, Argyilán Mihály és Lár Máriának — Mihály, b) Meghalt: Stern Sámuel, 71 éves (aggkori végkimerülés), Rákos Béla, 4 hónapos (görcsök), Osán Györgyné szül. Zsula Mária, 46 éves (vízkör), Daróci Anna, 9 hónapos (gyermekaszály), Veres János, 2 hónapos (veleszületett gyengeség). c) Házasságot kötött: Onámia Gergely és Bánk Emília, Goldenberg Izsák és Jakab Eszter. Kihirdetés alatt áll'- Sebő István és Ambrusz- ter Anna. __________SZÍNÉ R V Á R ALJ A__________ A virágok ápolásához egy pár jó tanács. A legtöbb asszony szereti a virágot. Kellemessé, otthoniassá teszi a lakást, aztán meg egészséges is egy kevés a szobában belőle. De tudjuk azt, hogy mily sok nehézséggel jár e kedves kis jószágok ápolása. Néha bizony a leggondosabb kéz mellett is satnyák csene- vészek, mert igen sok ellenségük van a szobai virágoknak. Elsősorban is a por ; aztán a túlságos, nem egyenletes meleg, a száraz levegő és a számtalan különböző rovar és féreg. A por ellen nem igen tudjuk védeni szegénykéket. Az egyenletes melegben tartás már inkább módunkban van. A túlságos száraz levegőn gőzöléssel segítsünk. Saját egészségünkre is hasznos, ha állandóan van egy kevés vízgőz a levegőben. Ezt legegyszerűbben úgy érjük el, ha a kályha tetején egy edényben vizet tartunk, ez folytonosan párolog és igy mindig van egy kevés vízgőz a levegőben. A hol pedig porczellán, vagy majolika kályha van, ott fövő vizet kell behozni és a virágoktól nem messze kihűlni hagyni; ezt meglehet naponta kétszer, háromszor ismételni. Van még a virágnak egy igen nagy ellensége, az úgynevezett hamu féreg. Ez igen veszedelmes, mert úgy ellepi a virágot, hogy rövid i idő alatt elpusztul; apró kis zöld bogárkák ezek, | alig lehet őket meglátni a zöld leveleken. Ezek ellen legjobb ellenszer a szivarfüst. Rá kell fújni a szivarfüstöt a növényekre, a melyek megvannak támadva. Dohánylé oldattal is lehet ! permetezni. A hamuféreg legkedveltebb szobai ; virágunknak, a szegfűnek tesz kárt. A SZERKESZTŐ ÜZENETEI. „Szatmár-Németi“ kiadóhivatala, Szatmár. A cserepéldányt nem kapjuk. Lapunk olvasóit tisztelettel felkérjük, hogy a tudomásukra jutott minden hirt, még ha jelentéktelennek látszik is az, velünk azonnal tudatni szíveskedjenek. B. J. Helyben. Kifogásait alaposaknak találjuk. Az a tudósítás túlhajtott bizalom folytán úgy került a lapba, hogy mi át sem nézhettük. ! Szerencse, hogy névvel jött, mert agyon gyanúsították volna a szerkesztőséget. Szolgáljon kü- j lönben mentségül, hogy éjfél után két órakor Íródott. Dr. Gerber F. Budapest. Junius végéig rendben van. Istenfa. A bölcsészek régen vitatkoznak azon, hogy - ha van a jónak eszménye-, van-e ideálisan rósz? Egyik tábor azt mondja, hogy a rosznak eszménye nincs, a másik azt, hogy van. Tessék kikutatni a vitatkozókat és mutassa be nekik versét. Ha lehet valami ..ideálisan rósz, akkor - jót állunk érte, az Ön verse az. így aztán nem az Istenfának, de az Isten fiának sem közöljük. Főmunkatárs : dr. Kaba Tihamér. Laptulajdonos: Fábián István.