Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-03-14 / 11. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁG! ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, Főszerkesztő: _ A lapra vonatkozó mindennemű közlemények és küldemények negyedévre 1 korona 50 f, egyes szám ára 12 fillér. IXjOSVA.1T ®-TT,"S225*T-Á-X7". valamint előfizetési díjak Nyilttér soronkint 20 fillér. Felelős szerkesztők a „SZ1NÉRVÁRALJA“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára iotézendők ivrOSJotoixiIs. © lap »xilinrí ©zx ,ls.ocicl©i3.. FÁBIÁN ISTVÁN és KfVTONÁ SÁNDOR dr. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. (F) Isten adta e fényes napot a magyar nemzetnek, hogy szabadságát ennek tüzétől felhevülve vívja ki. Mint a hajdani Izraelnek az egyiptomi szolgaságot csodákkal segité nyakáról lerázni; úgy nem késett a szabadság nagy Istene csodaként oda vetni a nemzetek közé ama mennyei tüzet, mely lángra gyujtá milliók szivében a szabadság szeretetét. A szolgaság sötét járma nehéz volt már a nemzetnek, szükség volt a viharra, mely egyrészről megtisztítsa a levegpt a szabadságra termett lelkeket környező baeillusok- tól, másrészről megrendítse a hatalomban elbizakodottak kénylakának oszlopait, mintegy intésül arra, hogy a népszabadság nem hitvány vásárcikk, melylyel a hatalmasok kényök, kedvök szerint üzérkedhetnek ; de oly éltető lelke minden intézménynek, mit nincs jogában senkinek, még a fejedelmeknek sem, egyedi célokra lefoglalni. Ne kisértsétek hát elfojtani a szabadság szellemét, most Isten adta azt drága kincs gyanánt az emberiségnek! Gondoljátok meg, hogy ha sikerül is azt egy időre eltemetnetek, nem hever sírjában sokáig, de kitör, mint a forrongó tüzelem a földből s visszaköveteli lefoglalt jogait. Március 15! E napot, melyen a hatalomnak oly büszke képviselői Attila és Julius Caesár, sírba hullottak, a feltámadás nagy ünnepévé avatta a magyar ember előtt az egyetlen szó: népszabadság! Sokszor hangoztatott, de soha eléggé nem hangoztatott szó ez, mely krisztusi elvet foglal magában, nemzetek örök életét jelenti, de a melyet ma oly sokszor hitvány célokért sárba rántanak a szentségtelen kezek. / Értsük meg jól, hogy nem azért zúgott végig a szabadság, egyenlőség és testvériség hármas* szeht igéje 1848-oan a vén Európán, hogy egy félszázaddal később elfeledjük azokat és a szolgaság, osztályok megkülömböztetése és ember- gyűlölet váltsa fel helyét. Ama félistenek nem azért szenvedtek mártírhalált, hogy a hálátlan unokák, a halhatatlanok dicsőségének fényétől elvakulva, meg ne becsüljék a szent örökséget. Nem azért öntözték az utólérhetlen nagyok drága vérökkel e szép haza földjét, hogy az ma méltatlanok számára teremjen búzát! Nem! A negyvennyolcadiki események mindmegannyi dicső zálogai a népszabadságnak. Boruljunk arcra e nagy idők becses emlékei előtt! Buzduljon fel szivünk e napon szent fogadásokra. Ha látjuk, hogy a jelen nembánomságban is egy aránylag kis nemzet szabadságszeretete csodát müvei; egy roppant hatalommal szemben, ha párhuzamot.Áronunk e nép halálmegvető küzdelme és a magyar nemzet által fél- századdal \elobb ~vivótt szabadságharc között: imánkba foglalni a magyar nemzet'’“TCrisztusait! Emlékezzünk meg rólok és példájok lelkesítsen igaz hazaszeretetre, mely nem hangzatos beszédben, üres pohárköszöntőkben, de a haza javát célzó nemes tettekben nyilvánul. A szabadságért küzdő lelkes kis nem'zet'rnagaíaiiása ébreszsze fel bennünk a most talán alvó oroszlánt, a hagyományos hazaszeretet! Március 15-én szabadságot és igazságot kerestek derék elődeink, mert ebben éreztek szükséget. Mi, kik részesei vagyunk immár az ő vérök árán e két nagy kincsnek, becsüljük meg azt! Ha harcot kezd a magyar akár szóban, akár tettben, A „Szinérváralja“ tárczája. A megszegett eskü. — Irta: Esztegár László. — Szép, csendes nyári estén ott üldögéltek együtt a falu legszebb leánya Beregi Erzsi s a legdélcegebb legénye Virág Pista, a leány szerelmesen hajtotta fejét az ifjú keblére s hallgatta annak szívverését, melynek minden dobbanására kettős hévvel felelt az ő kis szivecskéje. Boldog, nagyon boldog volt az ifjú pár, de a sors megirigyelte boldogságukat, elválasztotta őket egymástól. Kiütött a háború. Minden fegyvert fogható férfiú mozgósítva lett a haza védelmére. Megható jelenetek játszódtak le, amint az apa — a fiú, a férj — a hitves, a kedves — a kedves kebléről elszakadt. Tehetetlen aggok, neveletlen gyermekek, gyönge nők siratták csatába induló gyámolitójukat. Virág Pista most vesz búcsút kedvesétől. Hévvel szorítja kebléhez a fiatal leányt s megesküszik neki, hogy ha élve haza kerül a csatából, magáévá teszi ... A leány vele esküszik, hogy senkié másé nem lesz s ha elveszne a csatában, ő is meghalna utána . . . Még egy utolsó ölelés, egy búcsú csók, aztán felül az ifjú lovára s elvágtat. A leány soká nézi a délceg alakot, piros kendőjét lobogtatja utána, mig csak a kanyarulatnál el nem tűnik. Az egész ország izgatottan várta a csata kimenetelét. Igen sok szív lázasan lüktetett, féltvén kedveseit a haláltól. Múlt az idő, fogyott az élet, patakzott a vér, mig végre döntő ütközetre került a dolog. Mindkét részen elkeseredett a támadás és a védelem. Ropog a puska, csattog a kard, dübörög az ágyú . . . Gazdátlan lovak száguldanak a haldoklókkal megtelt harctéren. A két sereg már összekeveredett, a csatarend felbomlott, ellenség ellenség ellen harcol, mig végre három napi elkeseredett harc után az ellenséges felek békét kötöttek. A mint a béke feltételei mindkét részről elfogadtattak, a sereg elbocsáttatott. A csatatéren megsebesültek közül felgyógyulva már igen sokan elhagyták a kórházat, köztük egy fiatal huszárhadnagy, aki fején kapott súlyos sebet . . . Fáradtan tér be a kanyarulatnál a délceg hadnagy, kiben Virág Pistára ismerünk. Fején még meg van a kötés, szive hevesen dobog. Eljött, hogy ígéretét beváltsa, hogy oltárhoz vezesse szive bálványát . . . Belép az udvarra. Körülnéz, nem lát-e valakit. Meglátja az öreg eperfát, mely oly kedves emlékeket tár fel előtte. Oda megy és megcsókolja azt. Az ablakból világosság lövell í ki, a szobában zene szól. Mi ez ? Tán csak nem Erzsi lakodalmát ülik ? Oh, ha úgy lenne, akkor Isten legyen irgalmas annak az embernek, de meg a leánynak is ! A pitvarajtóban ácsorgó cselédtől megtudott mindent. Ma van Erzsi eljegyzése s egy hét múlva esküvője . . . Ezek hallatára lábai mintha gyökeret vertek volna, a vér arcába tódult, szédülni kezdett neki tántorodott a falnak. A mint felocsúdott félájulásából, kihivatta a leányt s igy szólt hozzá: „Hát igy tartottad meg esküdet, ilyen volt a te szerelmed ? . . . Hányszor esküdtél, hogy másé nem leszel s ime, mi történt, mig én távol voltam?“ Hagyjuk a múltat, Pista! Akkor azt hittem, szeretlek; de most, sajnálom, hogy az csak szivem gyenge fellobbanása volt, ami távolléted alatt elenyészett . . . Most megtaláltam, akit igazán szeretek . . . Ne beszélj úgy Erzsi! . . . Te szivedet hazudtolod meg; lehetetlen, hogy azt a férfit szeresd. Térj vissza hozzám, én ezután is úgy foglak szeretni, mint azelőtt. .. De a leány hajthatatlan maradt, hidegen hagyták a tüzes szavak. Az ifjú harcos szive majd megrepedt bánatában, tántorogva ért a szülei házhoz . . . Beregi Erzsi esküvőre indul . . . Hosszan ellepi az utcát a násznép, lassú menetben tart a templom felé . . . A templom ajtajában várakozik valaki . . . Arca kikelve, szemeiben vad tűz lángol, kedélye feltűnően izgatott . . . Most lép a szép menyasszony a templom küszöbére. E pillanatban eldördül a fegyver s
