Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1905-02-28 / 9. szám

II, árfolyam, Szinérváralja, 1905. február 28. 9. »zám.

TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP

Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, Főszerkesztő:

negyedévre 1 korona 50 f, egyes szám ára 12 fillér. IXiOSVAY G-TTSíZi,rÁ.'\7‘.

Nyilttér soronkint 20 fillér. I Felelős szerkesztők

MogjolenlU. e> lap minden liertcloii. j fABIRN ISTVAM és KTVTOMfl SAflDOR dr.

A lapra vonatkozó mindennemű közlemények és küldemények valamint előfizetési díjak

a „SZINÉRVÁRALJA“ szerkesztőségéhez Sziuérváraljára intézandik

Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk.

Spionok a társadalomban.

(F) Nem kerestem a címet, csak véletlenül jutott eszembe, mikor a „Nagybánya“, érdemes laptársunk felhívta a figyelmet a névtelen becsületrablók üzel- meire. Eszembe jutott akkor amikor a magyar társadalomról gondolkoztam. A társadalom sok tagja az ő együgyü becsületességében lehetetlennek tartja, hogy a társadalomban spionok legyenek. Hogyan? Hát ennek a nemes társadalomnak is lennének alacsonylelkü spionjai? Hát a kenyérharcban, a létért vívott küzdelemben, a fennen hirdetett lovagias korszakban oda jutottunk már, hogy keresve keressük egymásban az achilles-sarkot, ahol sebet üthetünk? Igaz, a társadalom maga nem alacsonyulhat le ennyire, de vannak a társadalomnak — fájdalom — romlásnak indult, jobban mondva, már teljesen megromlott olyan tagjai, akik tekintet nélkül a kenyérre, tisztességre és becsületre, a legundokabb módon, orozva, névtelenül törnek embertársaik ellen.

Khinában a boxerek társasága csak nem régiben öltött fenyegető alakot. A Jang-Cse-Kiang folyam mentén már évekkel ezelőtt kezdett kialakulni egy banda, melynek működése pár év előtt már fenyegető jelleget öltött. Ilyen banda működése észlelhető szórványosan társadalmunkban is. A külömbséga mi boxereink hátrányára van. A valódiak nyíltan is, a mieink csak orozva támadnak. Azok csak vagyont és életet, ezek vagyonon és

életen kívül becsületet is rabolnak. Ez igen szomorú tünet.

Ezeknek a maffia-tagoknak nincs fegyelmezett csapatok, sőt talán egymásról sem tudnak semmit, mégis ők Ítélnek elevenek és holtak felett. Ezek a maffialovagok, ezek a brávók: a titokban denun- cialók és névtelen leveleket irók sötét lelkű gárdája.

A magyar társadalom — remélhető, — ki fogja magából vetni az ilyen elemeket, kik elég gyávák és mégis vakmerők belegázolni becsületes múlttal biró emberek tisztességébe úgy, mint anyagi érdekeibe. Belegázolnak orvul, marnak titokban és elkusznak észrevétlenül, mint a vipera.

A modern boxerek aknamunkája biztos és könnyű, mert még attól sem félhetnek, hogy törvény elé állítják őket, hiszen névtelenül támadnak. Hivatalnokokat ebbeli minőségükben, független férfiakat és a nőket, mert egyébben nem árthatnak nekik, becsületükben támadják meg. Igaz, hogy a fehér ruhán nem marad a szenny, mert ismét fehérre mossák, de a sárban, a mocsokban, mit reá dobálnak, rejtőzhetik olyan anyag is, mi foltot hagy maga után.

Szükség van vidékünkön is, hogy — egy spanyol költő után szólva— nyelvűket kivágjuk és kardunkkal a bitófára tüzzük ezeket a gonosz nyelveket. Az erkölcs kardja tűzze a szégyen fájára a romlottak rágalmait. Egy nemes, egészséges társadalomnak nincs arra szüksége, hogy mindenki drótbábok módjára mozogjon. Az egyén egyes természet hibáit annak erényei elfeledtetik velünk. Magunk sem vagyunk tökéletesek. Az emberek intézményeikkel együtt többé-kevésbé hibásak és gyarlók. A hibázó embert javítania kell a társadalomnak. Azt a földet, amely terméketlen, nem pusztítjuk el, hanem termékennyé tesszük. Azt az embert is, aki nem méltó tagja a társadalomnak, nem úgy dobjuk ki közülünk, ha megöljük, hanem úgy, ha megjavítjuk. Akkor is tűrnünk kell, ha nem tudjuk megjavítani. De támadnunk kell őt, hogy támogathassuk. Ha támadunk általános emberi szempontból támadjunk és őszintén, nyíltan, nem, mint a spionok, bujkálva.

Ti is, sötét alakok, támadjátok nyíltan, hadd védhesse magát a támadott. Senkit sem szabad a védelemtől, a védelem lehetőségétől megfosztani, mert a mindenható boxerek boszulatlan garázdálkodása a társadalom, sőt — messze következtetésben — az állam és a nemzet züllését vonná maga után.

A névtelen boxerek aknamunkáját szóval, tettel, különösen pedig független tollal minden áron meg kell akadályozni. Az orvul támadókat és a névtelen levélírókat ki kell irtani. Erre nagyon szívesen felajánljuk mi is lapunk hasábjait. Akinek sikerül ilyen aljas söpredéket leálcázni, forduljon bizalommal hozzánk és mi megörökítjük a szép nevet, hogy az ilyen alakok át legyenek adhatók a javulásnak, vagy — javithatlanság esetén — a közmegvetésnek.

A „Szinérváralja“ tárczája.

Xem jő több vers.- Vrr.tr k u fittünkből. ~

Nem jő főbb vers a tabuból Elfogyott a nóta:

Olyan csendes, olyan levert ügy egy idő óta. . , .

Csak egy hír jár szájr ól-szájra A faluban szerte:'

Hejh ez a hír valamennyi,

Dalnak szárnyát szegte!

Nem jő több vers a faluból.

Hiss as a hir járja:

Menyasszony less, férjhez megyen A korcsma,ros lánya! . . .

Unka Klek.

¥

Gizi asszony egészséges.- Irta: Br. A. 0. I.

Pál csöndes léptekkel ment le a verandára s tompa hangon kérdezte:- Nos?- A lehető legjobb tünetek tapasztalhatók, — felelt a doktor, — még nehány heti nyugalom s aztán teljes a felgyógyulás.

Pál melegen szorongatta örömében az orvos kezét.

— Ön visszaadta az éietemet. Óh, ha tudná mennyire szeretem a feleségemet. Úgy aggódom miatta! . . .

— Csak a legnagyobb elővigyázatot ajánlom, — monda az öreg orvos, - egy izgalom,

! vagy heveseob érzelem, még ha kellemes is, végzetes visszaesést okozhatna. A beteg nagyon gondos ápolást igényel.

— Orvos ur, képzelhet Ön jobb ápolást, mint a szerelem ? . . .

— Nono, éppen ez az, ami nekem nem tetszik. Az izgalom, mondom, még ha kellemes is . . .

II.

Pál nesztelenül lépett a szobába és figyelt.

Gizi asszony ott pihent a fehér batiszt- és csipke-párnák között. Aludt. Egy hosszúkás, finom metszésű kicsiny kéz látszott ki a takaró alól.

A szerelmes férj úgy szerette volna annak a kéznek ujjacskáit végig csókolni, de eszébe jutott az orvos intelme. Gizi felébredt.

— Ah!

Lassan Pál felé fordult a puha párnák kö- j zött. Csillogó azuros szempárja a bevillanó nap- [ sugárban olyan volt, mint a frissen nyílott búzavirág.

— Óh, milyen boldog vagyok, milyen jó újra ébredni! Úgy érzem, hogy már egészséges vagyok . . . Milyen szép idő! . . . Mondd csak, v^n már sok ibolya a kertben? Engedd, hogy

fölkelhessek, a kertben majd bokrétát kötnék neked . . .

— Igen, Gizám, szerencsésen megmenekültél a veszélytől, de légy okos, még egy néhány napig ágyban kell maradnod.- Mindent úgy teszek, amint te akarod,- szólt Gizi assszony és elkezdte a Pál haját simogatni.- Óh, olyan borzasztó betegnek lenni. Pál, megbocsátod nekem ? Egy hétig, mig oly gyöngéd figyelemmel ápoltál, nem szerettelek úgy mint máskor. De hát mit tegyen a beteg? Nem láttam a napsugarat, nem láttalak téged sem. De most . . .

— De most ? . . .- Óh, most imádlak. Azt hiszem, megbolondulok a gyönyörűségtől, mikor a szemedbe nézhetek.

Pál óvatosan elforditá a fejét.

Gizi asszony összerezzent, mintha félne.- Egy tükröt, kérlek adj egy tükröt.

Pál odaadta neki.

— Nézd hiszen nem is vagyok csúnya. Ez a halványság, azt hiszem, még jól is áll.

Azután kedvesen magához vonta Pált és halkan, kissé nevető hangon szólt, miközben arcza halvány rózsaszínű lett:

— És tudod, nem is fogytam le olyan nagyon.

Pál elakart szökni. Nem akarta látni a gyöngéd és mind remekebb bájakat, melyek most mintha még finomabbakká váltak volna, - azonban érzelmei fogva tartották. S mig Gizi asszony gyöngédségeivel oly közel vonta magá*