Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-11-28 / 48. szám
Szinérvár alj a, 1905. November 28. — 48. szám. Második évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyiltlér soronkint 20 fillér. MEGJELENIK 3IINDEN KEDDEN. Főszerkesztő: ILOSVAY GUSZTÁV. Felelős szerkesztők: FÁBIÁN ISTVÁN és KATONA SÁNDOR dr. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. A tetszvágy. Az ember belvilága nagyon hasonlít a természethez. A vad szenvedélyek vihara, a szelíd érzelmek verőfényes^iúfé- kony melege, az indulatok szeszélyes változatossága, a rideg önösség íagva ki- sebb-nagyobb mértéke — miként a természet időjárása — mind lényegünkbe foglalvák. Édes mindnyájunknál közös hajlam a tetszvágy, hatalmasan működő erő, melynek a dicsőség, hir, kitünés tápanyagul szolgál, tehát belvilágunk egyik jelentékeny tengelye, mely körül cseíekvé- nyeink egész légiója forog. Nincs oly egyéniség, kiben e hajlam bizonyos mértékben meg ne volna, ki a körülményekhez képest ne iparkodnék mások kedvtelését, tetszését kinyerni. Már most csak az a kérdés, hasznos-e ez a tulajdonság és annak tényleges nyilvánulása vagy nem? S a felelet reá, igaz, kissé pithiaszerü: igen is, nem is, aszerint, a milyen. Ha a többi tulajdonsággal összhatig- zatosaur. működik, akkor mindenesetre hasznos; mig ellenben, ha nagyobb mérvet ölt, ha fölülkerekedik a többi érzeménvi erőkön és szenvedélylyé fajul, akkor úgy egyesekre, mint az egész társadalomra nézve okvetlenül káros. Lássuk előbb a tetszvágy hasznos voltát. Tudjuk, hogy cselekvényeinknél -- különösen a mai világban — nem kis szerepet játszik az önzés; mint tetteink rendes delejtüje, sokszor ferdeségekre vezet, sőt ha egyéb nemesebb hajlamaink hiányzanak, vagy már eltompultak, szélsőségekre és erkölcsi hibák elkövetésére ragad. Azért emeljük ki az önzést leginkább, mert földi szereplésünk alatt ez a leghatalmasabb indító erő, legyőz minden hasonló hajlamot és önkénynyel zsarnokoskodik egész valónkon. Egyedül a tetszvágy az, mely legtovább képes ellentállani szilaj kicsapongásainak, mely tán kissé ravaszul, de mégis csak odasimul az emberhez, gyöngéden, sugvafülébe: »Mit szól majd a világ?« S az önző ember, ki a lelkiismeret szivetrengető szózatát sem veszi észre, a tetszetés halk suttogását meghallja és többször, mint nem, hajlik is szavaira. Avagy nem innen magyarázható, hogy a zsugori, ki önmagától is sajnálja a falatot. ki minden nemesebb áldozattól irtózva elfordul, néha-néha mégis csak kinyitja az adakozások előtt kincses ládáját, csak azért, hogy dicsérjék?! S miként itt úgy sok más cselekménynél is tetszésvágy a főrugó. Az a gondolat, mit szól majd a világ, sokakat megóv a gonosz indulatok és szenvedélyek féktelenségeitől, a közvéleménytől való félelem nem ritkán a kicsapongásokra hajló életet is a becsületesség korlátái közé szorítja; a renyhét, ki sem külső, sem szellemi hát romáraddával nem törődik, tevékenységre ösztönzi; egy-egv kedves lény, ki iránt vonzódunk, fölráz a fásultság sivár tetszhalotlságából és hogy tetszését kiérdemeljük, nemcsak szellemi munkálkodásra, de még külsőnk kicsino- sitására is ráadjuk magunkat. llv értelemben tehát ez a hajlani tehát nemcsak hogy nem hibázható, de sőt hasznos is, csakhogy mint minden tűz, amily mértékben világit, olyan mértékben pusztíthat is, ha korlátáit szétrontva, féktelenül csaponghat. Amerre csak tekintünk, mindenütt szomorú bizonyítékokat találhatunk, ez állítás igazolására ; semmibe se veszi a szépség legfőbb törvényeit: az ízlést és az egyszerűséget, abban a hiszemben, hogy ezáltal inkább tetszik; levetkőzi a szere- tetreméltóság múlhatatlan föltételeit: az igénytelenséget és szerénységet lábbal tapossa a gyarapodás melíőzhetlen kellékeit : a takarékosságot és józan számítást abban a hiszemben, hogy ezáltal jobban tetszik; elveti magáról a hűséget, abban a hiszemben, hogy ezáltal tetszik; ezek a káros szenvedélyek és sok más, valamennyien a tetszvágyból származnak, amely pedig nemcsak nem hiba, hanem hasznos; de hát a lámpa fénye nem-e szintén hasznos és jótékony, ámde mi lesz belőle, ha nem fékezzük és nem őrködünk felette? pusztító tűzvész, ezrek jólétének elhamvasztója. A tetszvágyból fakad a czim és rangkórság is. A tetszvágy e tulhajtása, igaz, már hiúság, s mint ilyen a szenvedélyek sorába tartozik, de azért egyik a másikból származik, ha nem vigyázunk reá. És a határvonal, mely a jótékony tetszvágyat a veszedelmes fajzatától elválasztja? ezt meghatározni csakúgy lehet, ha az eszközöket nézzük, melyeket az illető használ s a czélt, melyet magának kitűzött Rossz eszközökkel sohasem lehet nemes czélt elérni, és azért a nemes tetszvágy nem is nyúl hozzájuk, a rossz czélokat pedig a nemes tetszvágy már természeténél fogva utálja. Képviselőtestületi gyűlés. Szinérváralja nagyközség képviselőtestülete e hó 23-án rendkívüli közgyűlést tartott. Nem foglalkoznánk a képyiselőtestület határozataival, ha azok véletlenül nem oly ügyet érintenének, mely az egész község önérzetét, jó hírnevét elég^ vastagon burkolt rétegből akarja kiszabadítani. Megtörtént az az alig reparálható súlyos mulasztás, hogy Szinérváralja község történelmi nevezetességű várának helyét és emlékeit minA „SZINÉRVÁRALJA" TÁRCÁJA. Szegény Gyuri. — Irta: Strasser M. Sándor. — »Emberek, emberek! könyörüljetek rajtam, szegény nyomorékon!« A még meglevő egyik kezében sapkáját tartja — mely valamikor vitéz fejét ékesité, könyörög néhány fillérért egy ringy-rongy okba burkolt alak. Ruhája, — ha azt a dirib-darab foszlányokat annak lehet nevezni, csak itt-olt fedi hiányos tagjait. Csak egyedül hosszú, durva hajjal benőtt feje s kiszáradt sápadt arcza mutatják, hogy egy szerencsétlen emberi lény könyörög hozzánk. Egyik lába s az ellenkező oldali keze hiányzanak. Tudja Isten, hol s merre lehetnek azok! . . . Legalább nem kell takargatni az istenadtának azt is a hidegtől. Olykor-olykor eltávolítja melléről a szeny- nyes rongyokat s egy kis krajczár nagyságú me- daillont húz ki kebeléből, mely fonállal nyakához van kötve. Borcsa, Borcsa, — susogja ilyenkor, fáldal- mas sóhajt elnyomva. Ajkához emeli az avult kis képet, — melyen már csak valami barna folt látszik alak helyett, forró csókjaival árasztja el. Nézi . . . nézi, ismét megcsókolja s siránkozó hangon dúdolja: «Szpgény anyám, ha tudta volna, Dehogy szült volna engemet* Hej! de régóta lehet már szegény Gyurit mint a falubeliek őt nevezik — rendes helyén a gyógyszertár sarkánál látni. Ide ül ő naponkint, talán azért épen ide, hogy a gyógyszerért jövő-menők reá gondolva, övéik szerencsétlenségére, könyörüljenek rajta. Olt ül ő mindennap, hideg, — melegben, eső,hóban egyaránt; nem védi magát az idő viszontagságaitól mással, mint a testén levő szennyes rongyokkal. Hozzá szokott mindenhez; nem érez semmit, csak néha-néha... akkor fáj valamije ott . . . ott benn, rongyokkal fedell keblében . . . Borcsa! . . . Borcsa! . . . Ha e kis ereklyyéről fájdalma újra feltámad keblében, ismét ama megszokott dalát dúdolja a fájdalomtól, bánattól rezgő hangon : «Szegény anyám, ha tudta volna, Dehogy szült volna engemet.» Majd ismét eltemeti régi fájdalmát s a jelenre gondolva, szánakozó hangon szól a járókelőkhöz : 1— »Emberek, emberek! könyörüljetek rajtam 1 Szegény Gyuri, szegény Gyuri! Hej! nem gordolta ő, hogy egykor ilyen sorsra jut . . . nem született ő ilyen nyomoréknak! . . . Oh! ha szeretett szülői tudnák, hogy ő ily állapotban... csonka testtel könyörög néhány fillérért! . . . De ők nem tudják, mert . . . elköltöztek ama hazába, hol gazdag szegény egyforma. Ok azon tudatban hunyták be szemeiket, hogy egyetlen fiuk boldog fog lenni egész életén keresztül; járatták őt iskolába s a kis Kovács Gyuri nem volt éppen a legutolsó tanuló. Később a ójánál megtanulta a lakatos mesterséget . . . Milyen nyalka legény lett a Gyuriból! Bell sok néma sóhajokat küldtek utánna a falubeli leánykák ! . . . Szülei őt, ő pedig egyedül a szomszéd leánykáját, a rózsás arczu, nefelejtsszemü, eperajku Boriskát hálványozá A két szomszéd már rég elhatározta a két szép gyermekei férj s feleséggé tenni. Gyuri naponta olt mulatott Boriskájánál a virágos kertben; fölöttük vígan csevegtek a nagy természet apró dalnokai s szerelmi csevegéseiket eldalolta az erdők szive, a csalogány. — Boriskám, galambom ! — mondá egy nap Gyuri, végre tehát holnap ... igen, holnap jön az a régen várt nap, midőn talán örökre szabad leszek ... szabad, mint a felettünk zengedező kis madárkák s akkor édesem... enyém leszel . . . enyém örökre ... világ s Isten előtt! Tudod édesem ! holnap lesz á sorozás s ha most sem vesznek be katonának ... akkor örökké együtt maradunk. LTgv-e édesem akkor . . . megtartjuk az esküvőt, mint szülőink is óhajtják s te leszel az én aranyos kis feleségem. A leányka szemérmesen pillantott a kipirult arcú ifjú szemébe. — Igen, igen a magáé leszek Gyuri, vagy a. . . — Ne mond tovább édesem ! a minden-