Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-11-07 / 45. szám
II. évfolyam. Szinérváralja, 1905. november 7. 45. szám. TÍH§A»AL9II, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre G korona, fél évre 3 korona, negyedévre 1 kor. 50 f., egyes szám ára 12 f. Nyiitíér soronkint 20 fillér. (Dcgjeicník e lap minilen kedden. Főszerkesztő: ILOSVáY GUSZTÁV. Felelős szerkesztők : FÁBIÁN ISTVÁN és KATONA SÁNDOR dr. A lapra vonatkozó mindennemű közlemények és Küldemények valamint előfizetési dijak a „SZINÉRVÁRALJA“ szerkesztőségéhez Sz.-váraljára intézendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. A közszellem. A közszellem elméleti magyarázata nem annyira szükséges, hogy azt megértsük, hatályában és következményeiben mérlegelni és méltányolni tudjuk, — annak a gyakorlati élet mindenféle alkotásaiban kell nyilvánulnia. — Lépjünk be egy községbe, nézzünk ott körül, mindjárt meggyőződhetünk, hogy megvan-e azon jótékony mentője, melyet közszellemnek nevezünk, mely külső jelekben is megnyilatkozik és az idegent, az utast, oly kellemesen érinti. A jelen kornak feladata a nyugati műveltség vívmányának elsajátítása, i— hogy a régi közönynek fülledt mocsarából kiemelkedve, megnyerjük azon kedvező élet- feltételeket, melyek méltók a szellemileg és anyagilag felemelkedett miveit emberek igényeihez. Tehát haladás minden téren, törekvés a jobb után, ez kell, hogy jelszava legyen úgy az egyesnek, valamint a községnek, a társadalomnak és a mindezeket egyesitő államnak. Az idő rohamos haladása mellett csaknem napról-napra uj feladatok előtt állunk, melyek előtt ki nem térhetünk, melyek megoldásába bele kell fognunk, ha hátrafelé menni, ha sülyedni nem akarunk, mivel mint mementót, ha lehetne lángbettik- kel oda kell tennünk, hogy a megállapodás annyi mint tespedés, ez pedig egyenlő a visszaeséssel. A közszellzm terjesztése valamely községben a tömegek bizonyos miveltségi fokát igényi1, és igy minél műveltebb, szellemileg előrehaladottabb valamely község lakossága, annál elevenebb és termékenyebb „SzifyérVáralja tárcája.“ Aranka. Ott voltam, hol zsengekorom éveit töltöm el, ahol diákkoromat éitem át. Olt sétálgatlam elandalogva az apró városkát kettészelő csobogó patakocska partján, ahol oly sok mámontó csillagos tavaszi éjjen ábrándoztam, faltam a holdat, ahol i;az egyhangú csergedezést hallgatva epedeztem „Ö“ utána. Elgondolkodtam afölött, hogy telnek napok, telnek évek, forog veszett sebességgel az idő kereke ........ To vább is szőttem volna visszaemlékezéseimet, idéztem volna fel a múltat lelkemben, ha egy rendkívül szomorú, megható kép le nem bilincseli figyelmemet. Gyászoló menet jött. Halottat hoztak. Egy kis éleslátással mindjárt észre lehetett venni, hogy ez egyszer fiatal lányt ragadott el a kaszás az élők sorából. Különösen a szép számban képviselt fiatalság nem tudott kifogyni a részvétteljes dicséretekből. amelyek kivétel nélkül a megboldogultat illették. a közszel'em, annál éberebben működik a haladás bármely terén. A világ forgásáról mit sem tudó, korlátolt látkörü abbredita, nem egykönnyen lép ki saját, önző, a szárazmalom forgásához hasonló eszmeköréből, — nem törődik mással, csakis saját húsos fazékával, melyeket megtölteni és melegetni éltének kizárólagos feladatának tekint. Ha a tömegek nem bírnak az önzetlenség azon magaslatára emelkedni, hogy a közszellemnek hódolni tudjanak, és a maguk önkénytes kezdeményezéséből közjavakat teremtsenek, — egy két miveltebb és felvilágosodott ember feladatává lesz a tömeg vezetése; igen ám, de csak azután a: önzetlenség, a nemes törekvés azon színvonalán álljanak, hogy igazán bizalmat gerjesszenek maguk iránt, — külömben ha másként van, ha a lóláb kilátszik, azok bármit kezdeményezzenek, a tömegek istá- polására nem számíthatnak. A mai korban a közszellem távolról sem már egyedül a humanizmus szülötte, hanem az egyesek és összesen a közérdeké — és azért kell magasabb fokit népnevelés, emelkedettebb latkor a tömegeknél, hogy ezt belássák, és egyik a másikért cselekedve, lássa, hogy végtére is maga érdekét viszi előbbre. A közszellem legyen az egy községben, a társadalomban, az államban, olyan rugója ma a magán- és nyilvános életnek, hogy a pezsdülő, virágzó életet teremt mindenütt, — boldog az állam, hol az élénk, kezdve a legalulról, és fel egészen a népképviseletig, A történelem eléggé bizonyítja, hogy amely népnél az élénk és egészséges volt, Az a mélyreható tiizü gyönyörűséges fekete szempár örökre lecsukódott! . . . Abban az üde arcban, amelyen oly szép összhangban volt a fehér szin az üde pirossal, nem fogunk többé gyönyörködni! . . ■ Az a királynői magatartásu isteni termet örökre megtört. .. . Ezek a sóhajok bennem a részvétet és kíváncsiságot egyaránt keltették fel. De — tudja az ég — ezekkel az érzésekkel egyetemben valami olyan különös balsejtelem fogott el. — Ki volt a megboldogult? — fordultam a hozzám legközelebb álló ifjúhoz, aki elmélázva bámult maga elé a semmiségbe, Valoszinüleg a múlandóságon gondolkodott. — Ugy-e bár kegyed idegen ? — riadt fel a kérdezett. Kegyed nem erről a vidékről való, jő uram mert különbért tudná, hogy Araríka hunyt el rövid betegség után. Egész lényemben megrázkódtáiri. Hát az a kimondhatatlan balsejtelmem nem csalt volna? , . . Igazán ő volna az? . . . — Melyik Aranka! .. . , kérdéni Izgatottan, melyik? .... — A Geleji Aranka ! Ez a válasz úgy sújtott le, mintha víilámcsa“ pás ért volna, Ö az 1 Ó nincs többé,,, Bensőott feljegyzésre méltó nagy történelmi tényeket miveit, mint a régi Rómában a köztársaság virágzása alatt, — a forutnon nyilatkozó hatalmas közszellem kiállitá azon vaskemény légiókat, melyek a respublica jármába hajtották a világot — és másrészről pedig midőn a köztársasági szellem el- satnyulván „panem et circenses“ után kiáltott, csak addig volt életképes az ó-kornak ezen nagy állama, mig azt az edzettebb éjszakról előtörő barbárok megtámadták, melyek döngetései és vereségei alatt a nagy birodalom azután romba dőlt. A kis emberek és a tél. Az időjárás mind komorabbá fordul, a napok mind zordonabbá lesznek, az ország megannyi részében havazások, fagyok voltak. Ma-holnap — kétségtelen — beköszönt a rideg tél, megannyi borzalmasságaival. Már t. i. a szegényember szempontjából nézve a dolgot. A különben szorgalmas, törekvő népre a tél elpocsékolt időszak. AU ez kivált a mezei munkával foglalkozókra, kikben megvan a munkakedv, meg a tetterő, csupán munkájok nincsen. Aztán még ehhez járul a farkasorditó, dermesztő hideg, mikor egy kis fűtés, melegebb étel is elkellne, csakhogy honnan teljék. A nyáron szerzett és félre tett fillérek — nem kerülvén hozzá újabb garasok — a legtakarékosabb életmód mellett is felemésztődnek. Ezt a drága időt kell valahogy értékesíteni, hogy a sok földhözragadt ember ne legyen kény-« télén a nyomorúság száraz kenyerét enni, családja ne dideregjen, ne fagyoskodjék, a kétségbeesés ne lankassza erejét, ne csüggessze lelkét és rósz gondolatok, tévtanok ne forgassák ki eredeti mivoltából. Itt volna a háziipar, melyet télen egész famíliák kultiválhatnának odahaza, ha elegendő munkát juttatna nekik a kormány, Az utóbbi időben kísérleteztek e téren, meghonosítani akarván fokomét szivrepesztő fájdalom dúlta , . . Nem is tudom. ml történt volna velem ebben a szörnyű té- pelűdéoben, ebben a szörnyű kétségbeesésben, há , , . ha , . . idejekorán fel nem ébredek. , . , Mert ezt a gonosz históriát csak úgy végig álmodtam, * Nem vagyok babonás természetű ember, de ezután az álom után bizonyos kimondhatatlan nyugtalanság töltötte el egész lényemet, Hiába Igyekeztem magam megnyugtatni, a bizonytalanság, a nyugtalanság csak tovább emésztette egész valómat és folytonos kinos töprengésben tartva pillanatig sem hagyott nyugodni, Másnap elutaztam abba a völgykatlanba befészkelt kis paradicsomba, a hol az én szívem Évája lakott: Geleji Aranka, kivel még gyermekkoromban Ígértünk egymásnak siftg tartó, örök, hü szerelmet. A kisvárosi vendéglőben futólag beletekintettem a helyiérdekű újságba, dé már ez a futó tekintet is elég volt arra, hogy észrevegyem ezt a kis eljegyzési hírt: . Hymen, Laky Öyulä nagybirtokos eljegyezte Oeleji Arankát, városunk legszebbjeinek egyikét, Való ez, avagy csak szemem kápáik?,,
