Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1905-09-12 / 37. szám

TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, féi évre 3 korona, negyedévre 1 kor. 50 f., egyes szám ára 12 f. Nyilttér soronkint 20 fillér.

Megjelenik e lap minden kedden.

Főszerkesztő:

ILOSVAY GUSZTÁV.

Felelős szerkesztők;

FÁBIÁN ISTVÁN és KATONA SÁNDOR dr

A lapra vonatkozó mindennemű közlemények és küldemények valamint előfizetési dijak a „SZÍNÉRVÁRALJA“ szerkesztőségéhez Sz.-váraljára intézendök.

Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk.

Tekintetes Közig. Bizottság!*)

Az igen tisztelt Elnök urnák s a Tek. Közigazgatási Bizottságnak kitüntető figyelmét és előlegezett bizalmát hálásan megköszönve, jelen alkalommal, midőn először van szerencsém a tek. Közigazgatási bizottság előtt, mint e vármegye tanfelügyelője jelenni, kötelességemnek tartom jövendő mi - ködésem irányát néhány szóban megjelölni.

Nem pogrammot kívánok én nyújtani, hiszen az én programmom nem lehet más, mint a közoktatásügyi kormány, illetve az alkotmányos Magyarország népoktatásának a pograrmmja. Hanem csak jelezni óhajtom azon eszközöket s módokat, melyekei e szép és nagy vármegye népoktatását vezérelni, fejleszteni, felvirágoztatni legszentebb kötelességemnek ismerem.

Mindenekelőtt kijelentem hogy nagynevű elődömtől becses hagyományként veszem át azon elvet, hogy a békesség eszközeivel igyekszem munkálkodni. Ott azonban, hol sem a jóakarat, sem a türelem nem képes az elengedhetetlenül megkívánt eredményt meghozni, egy percig' sem fogok késni, hogy a tek. közig, bizottság hathatós támogatásával, kezemben a törvényes eszközökkel, a magyar népoktatásnak érvényt szerezzek.

Méltóztatnak ugyanis velem együtt jól tudni, hogy a nemzetek, a népek java,

*) Bodnár György, kir. tanfelügyelő beszéde a közigazgatási bizottság legutóbbi közgyűlésén. Válaszul az üdvözlésekre. Szerk.

„Szioén/áralja tárcája“.

A gyermek.- Irta: LUX TERRA. A beteg gyermek lehunyt szemmel, lélegzetét visszafojtva figyelt. Az anyja azt hitte, hogy alszik, de a szemhéjak gyakori megrebbenése, ami az ébrenlét jele, nyugtalanította. Szerető aggodalommal vizsgálta a gyermek arcát s föléje hajolva, suttogva kérdezte:

— Nem alszol drágám?

A gyermek intett, hogy nem.

— Talán valami fájdalmat érzel? — kérdezte az anya ijedten.

— Nem, — suttogta a gyermek.

— Akkor mi bajod van? — kérdezte az anya, imádattal csókolva meg a kis beteg homlokát.

A gyermek most felnyitotta a szemét s az ablakra mutatott.

— Valaki jár a ház előtt.

Az anya hállgatózott, de nem hallott semmit,

— Képzelődsz — szólt reszketve az ijedségtől, hogy ismét láza van a gyermeknek, de az nyugodtan nézett reá és megrázta a fejét.

— Nem képzelődöm — mondta határozottan és komolyan. — Ha nem hiszel nekem artyus- kám, nézz ki az ablakon s megfogod látni, hogy csakugyan jár valaki odalenn.

Az asszony csodálkozva nézett a gyermek komoly, szomorú arcába,

boldogsága, az öntudatos társadalmi életre való megérése legfőbbkép a népoktatástól függ! Nagy elveket lehet hirdetni, de az még korántsem a népnevelés. Nem az a legnagyob pedagógus, aki a legszebb, legtökéletesebb rendszert adja az elméletben, hanem ,az, aki megtalálja annak nyitját, hogyan> lehet legbiztosabban minél több megelégedettebb embert nevelni a társadalomban.

Ezt a feladatot kell teljesítenie a népiskolának s teljesíteni fogja úgy, ha nemcsak múló ismereteket nyújt, mert ezzel nagyon sok esetben átkára lehet társadalmunknak, hanem Istent, hazát szerető, igazi becsületes, munkás, köteleségtudó honpolgárokat nevel, olyanokat, akiket bár a különböző vallás, anyanyelv és majdan politikai nézet látszólag el is választ egymástól, de akik testvérként megértik és szeretik egymást a haza szent oltárnál úgy, mint a mindennapi élet érintkezéseiben is.

Ahhoz, hogy e nagy és főbenjáró célt elérhessük a szülei házon kívül, lelkiismeretes, munkás, hivatásának magaslatán álló tanitói karra van szükségünk. Ugyanazért a tanitói kar leszen a vármegyében az én szemem fénye. Amennyire fizikai erőm s időm engedi, bejárom a vármegyének minden zugát, hogy megfigyeljem az én munkatársaimnak előhaladását; magam is tanítok s ott, hol irányítására, figyelmeztetésre, orvoslásra van szükség, a szerető gondosság— Dehát kijárna ott, aki téged érdekel ? — kérdezte bámulva. — Most, ilyenkor éjfélután.

A gyermek ismét lehunyta a szemét s amint hosszú, lecsukó pillái alól két fényes könycsepp szivárgott elé, csöndesen suttogta:

— A papa jár ott.

Az anya rémülten, az ijedségtől szótlanul ült az ágy mellett. A gyermek is hallgatott. A betegszobát kis halványrózsaszinü éjjeli lámpa világította meg s szelíd, ködös fénybe burkolta az egy- j szerű, szegényes bútorokat. Intenzivebb fényben csak a gyermek ágya fölött függő kép ragyogott, a glóriásíejü, szelíd Jézusnak a képe.

Nehéz, bubánatos éjjeli csönd borult a szobára 9 e csöndben szinte hallotta a megrémült asszony a nagy Isten ember szavát:

— Bocsássatok meg, hogy az én atyám is megbocsáthasson tinéktek . . .

Az asszony csak a szemével, ijedt tekintetével magyarázta a glóriásíejü embernek az éjjeli csöndben:

— Nagyon bűnös ő, uram! Gyermekhez, hitveshez, becsülethez, az emberekhez, mindenhez elvesztette a jogát. Csalt, sikkasztott és börtönnel bűnhődött. Szégyent hozott a családjára, a gyermeke nevére . . .

ÉS a nagy bíró, az ember Krisztus, mintha megmozdult volna szűk rámájában, szomorúan és feddőleg nézett a keserűség kínjától gyötrődő ! asszonyra és igy felelt:

— Mert ember volt, megtévelyedett s mint bűnös, megbünhődött, A társadalom kidobta mának, gyöngédségnek fegyvereivel gyógyítok és segítek odáig, meddig célt nem értem el, elleneseiben a szigortól sem riadok visza, mert arra törekszem, hogy e vármegyének magas színvonalon álló tanitói kara legyen, olyan, melyre büszke legyen a vármegye! Hiszen az iskolának a tanitó a k lke, olyan, az iskola, amilyen a tanitó! Buzgó tanítókkal, a közigazgatás támogatásával s a népoktatást szivén viselő lelké- szi karral a népoktatás fel fog lendülni!

Magam is az iskolából jöttem e szép, de gond- és felelősségteljes helyre, tehát jól ismerem a tanítóság munkájának értékét, azért szivemen viselve a tanitói kar sorsát, mindig igaz örömöm lesz, ha a tanitói kar java érdekében valamit tehetek.

Akkor és igy el fogjuk érni a népiskolai oktatásnak és nevelésnek itt nyiltan bevallott két legfőbb célját, hogy a gondjaira bizott növendék-sereget valláserkölcsös, hazafias műveltségre, — a polgári rendeltetés betöltésére szükséges ismeretekre vezesse.

Mert az is legfőbb feladatunk, hogy a magyar gyermek nemzeti hivatását betölthesse. Hogy e haza minden gyermeke tanulja meg, tudja s érezze, hogy ő a nemzet egyik része. Ezért kell arra törekednie a magyar néptanítói karnak, hogy a mi népiskoláinkban kifejlesztessék a magyar nemzeti öntudat. Az lesz minden gondom, minden törekvésem, hogy a vármegyének minden

gából, a családja megtagadta s te, a hitves, leráztad magadról és a gyermekedről még a nevét is annak, akit egykor szerettél. Pedig asszony vagy, aki közelebb van az Úrhoz, mint a férfi, mert az Ur az asszony szivébe szeretetet és bocsánatot oltott. Tanulj az én atyámtól, akinek irgalma olyan nagy s a te világi hiúságból táplált gyűlöleted olyan kicsiny . . .

S Krisztus képe alatt a beteg gyermek meg- riiözdult, felnyitotta a szemét, megfogta az anyja kezét, pár percig szótlanul nézte a plafont s aztán i \gy szolt:

— Meg akarok neked gyónni anyácskám . . , Én láttam a papát, szeretem, megcsókoltam és ezt neked megakarorn mondani , ■ . Két hét előtt láttam először a papát, akkor, mikor künn voltam veled a Városligetben. Te ültél és olvastál, én meg a tó partján a hattyúkat etettem. Te nem láttad ott azt a sovány, rosszruhás embert, aki a pádon ült, nem messze mihozzánk, De én láttam és ketten nagyon nézegettük egymást. Nekem nagyon ismerős volt ez a sovány, rosszruhás bácsi és akármibe mertem volna fogadni, hogy én ismerem azt a bácsit, csak azt nem tudtam, honnan ismerem. Egyszer aztán addig nézegettük egymást, hogy ő csókot dobott feléin és kérőleg tette össze a kezét, hogy menjek oda hozzá. Ekkor egy nagyot dobbant a szivem, és rögtön ráismertem a papára, akit három esztendő óta nem láttam.

Itt egy kicsit elhallgatott a gyermek, egyet- kettőt köhintett, azután megszorította az anyja kezét s büszkén megcsillant nagy, láí'asfényü, könyes i szeme, amint dicsekedve folytatta!