Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1904-03-01 / 9. szám
I. évfolyam. 9. szám Szinérváralja, 1904. márczius I. ^Előfizetési ár: Egész óvr* 6 kor, félévre 3 kor, negyedévi* 1 kör, 50. Egyes szám ára 12 fillNyilttér sora 20 fillér. Megjelenik minden kedden Főszerkesztő : JLOSVAY GUSZTÁV. Felelős szerkesztők és laptulajdonosok : Kaba Tihamér és Katona Sándor dr. Hirdetéseket mérsékelt árakon közünk. A lapra vonatkozó mindennemű közl*m*ny*k és küldemények a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez intózendők. Egy pár sz.éazaszlaltjárda kérdéséliez. Az aszfaltjárda ügyében a közönség köréből vesszük az alábbi sorokat. A ben- nök kifejezett nézet ellenléte ugyan az ed dig kifejtett álláspontunknak, készséggel közreadjuk azonban azon egyszerű indokból, mert célunk a szóban lévő kérdések minél bővebb megismertetése, megvitatása és minél többoldalú megvilágítása. A hozzánk intézett levél a következőképpen szól: Tekintetes szerkesztőség ! Becses lapjának folyó hó 23-iki számából olvasom, hogy a folyó hó 2 0án megtartott kepviselőtestületi-gyülésen, az aszfaltjárda létesítése elvileg elhatároztatott. Miután nem voltam abban a helyzetben, hogy ezen a gyűlésen mint képviselő- testületi tag megjelenhessek és ott szerény nézetemet az ügyre vonatkozólag előadhassam, felkérem tekintetes Szerkesztő urat, szíveskedjék jelen soraimat becses lapjában közzétenni. Egy gyalogjárda létesítése ellen nekem sincs kifogásom, sőt azt nagyon is szükségesnek és időszerűnek tartom, hanem egészen más formában, mint azt a képviselő- testületi gyűlés elhatározta. Én ugyanis nem aszfaltjárdát, hanem a legegyszerűbb és legkevesebb költséggel előállítható kőjárda létesítését tartanám czelszerünek és egyszerűnek és egysersrnind kivihetőnek is. Ez nézetem szerint jobban megfelelne a mi vagyoni viszonyainknak és talán igényeinknek is, mint az aszfaltjárda. Az aszfalt járdának nem csak előállítása kerül sokba, hanem a fentartása is. És ha tekintetbe vesz- szük, hogy községünk teljesen vagyontalan, még egy megfelelő községházával sem rendelkezik, az ulczák világításáról képtelen gondoskodni, miből fogja az aszfaltjárda gondozását cs fentartásat biztosítani? Azt kétlem, hogy ha majd a háztulajdonosok és adófizetők az aszfaltjárda költségeibe belekóstoltak, hajlandók volnának annak a fontartására a további költségeket megszavazni és akkor a község ott volna az aszfaltjárdával, a hol azutczák világításival van. Hogy tudniillik a lámpák felállittattak, de petróleum hiányában nem világítottak, sőt későbben a lámpák is elkallódtak. Ha az elmondottakhoz még hozzávesszük azt,hogy az elöljáróságnak mennyi fáradságába fog kerülni a költségek behajtása, ismerve a helyi viszonyokat, továbbá azt a körülményt, hogy itt a járdákat nemcsak az emberek, hanem az állatok, úgymint lovak és szarvasmarhák is használják, egy aszfalt gyalogjáró létesítése — szerény nézetem szerint — nagyon elhibázott és szerencsétlen eszme volna. Szatmár, Nagy-Bánya, és a legtöbb vidéki város mellék utczái még ma is patakkővel vannnak kövezve és csak az utóbbi időben lettek a főutczák és terek aszfalttal, vagy betonnal burkolva, miért ne elégíthetné ki a mi igényeinket is ilyen járda? . A patakkőböl előállított járda nemcsak hogy jobban megfelelne a mi viszonyainknak, hanem az alant leirt módon igen gyorsan létesíthető is volna. A községi elöljáróság nagy közmunka erő felett rendelkezik. Ennek segítségével a köveket ösazegyűjtetné és a helyszínére szállíttatná, egyszersmind szerződtetne kövező munkásokat. A közgyűlés elé pedig azt az indítványt terjesztené, hogy határozza el, hogy a kövező munkásokat a háztulajdonosok, — vagy ha úgy tetszik, az összes adózók fizessék. így azt hiszem, könnyen és rövid idő alaü létesülhetne a várva-várt járda, mig ellenben az aszfaltjárda több mint valószínű, a jámbor óhajtások és kívánságok tengerébe belefulladna. Még egyet óhajtottam itt megjegyezni, tudniil ik a világítás kérdését, ez majdnem olyan fontos kérdés, mint a járda, mert világítás nélkül még a legjobb aszfaltjárda is feleslegessé válik. Hogyan gondolja az elöljáróság ennek a kérdésnek a megoldását? Vagy talán ezen még nem is gondolkozott! Pedig ha világításunk lenne,- a patakkő járdán is eltudnánk menni anélkül, hogy annak a veszélynek kitegyük magunkat, hogy a Szinérpatakának nem annyira üdítő, mint inkább hűs habjaival megismerkedjünk, és nem kellene annyi éjjeli őrt sem állítani, hogy kereskedéseinket és udvarainkat a kirablástól megvédelmezzük, már annyira amennyire ez az intézmény a betörések ellen a lakosokat megvédelmezni képesnek bizonyult. . - Mándy Árpád. Tarosa. Első szerelmem. — Ina : Lili — Ki ne emlékeznék szívesen vissza első szerelmére! ? Arra a nemes idealizmussal teli poéti- kus, tiszta érzésre!—Valahányszor reá gondolok, mindig valami megnevezhetetlen szomorúság — valami különös fájdalom vesz erőt rajtam; olyan, mint mikor szivünknek egy nagyon - nagyon kedves halottjára gondolunk . . . Én 15 éves voltam, Ő 18. Egy barátnőmnél találkoztunk először. Csacsogtunk, csevegtünk gondtanul, mint fiatal leánypajtások szoktak — egyszerre csak beállít egy ifjú, — magas, karcsú termet; nagy, tüzes fekete szemek és hosszú, dús i fekete haj. — Szakasztott ilyennek képzeltem Kárpá'hy Zoltánt (épen akkor olvastam). Amint megláttam, szivem nagyot dobbant; félve néztem körül, ha nem hallotta-e meg senki! ? . . Hallgatag lettem, csak szivem dobbanására figyeltem, mely őrülten, ujjongva egyre csak -azt verte: Ő az . . . 0 az . . . Otthon órák hosszáig feküdtem némán a pkm-- lagon — ábrándozva. Csodás, szép világban éltem tele vercfénnyel, -napsugárral, melynek Ő volt a királya . . . — O tanított korcsolyázni. Egyszer egy barátnőm nem tudta a korcsolyáját felkötni, — mondom neki: Laczi, ménjen kösse fel a Tusi korcsolyáját! Mire ő büszkén azt felelte; senkinek a világon magán kívül, nem kötöm fel a korcsolyáját ! 0 de jól esett az nekem ................... Me llékesen megjegyezve, másuap beszélték a lányok, hogy Tusi azt mondta nekik: Miiyen önző az a Lili, , (az én vagyok). Laczi szívesen felkötné a korcsolyánkat, csak 5 neu engedi. .. Akkor nagyon fájt nekem ez az igazságtalanság; azótg már megszoktam. ... Egy délután ülök egymagám a verandán — beállít Laczi. Od i üli mellém a padra — némán ülünk minketten Egyszerre csak megfogja hevesen a kezem és azt mondja, — Lilit én nagyon szeretem magát . .. Jobban, mint R rneo Júliát. . , . jobban mint Othello Desdemonát .... még igy senki, senki nem szeretett...... Könnyeim peregtek a nagy gyönyörtől, szavam, elakadt — végre megszólaltam: Óh Laczi de boldog vagyok!. .. hát maga is szeret? ..én már régen szeretem magát .... Nem álmodom! ? — kiált fel Laczi — hát igazán szeret ? . Megyek és megkérem a kezét a papájáiótfjí: V&s előbb megigértetle velem, hogy megvárom-és'ftrv máshoz megyek férjhez — hogy az Ő szavaival éljek — „Eljövök a laka- dalma napján és élőbb g maga szivébe, aztán az enyémbe döfö.k egy tőrt !* —- mondá Laczi sötéten Majdnem sírva fakadtam, annyira féltem. Aztán kért, engedném meg, hogy megcsókoljon --azzal pecsételjük meg az eljegyzésünket; és -mielőtt még észrevettem volna, már ott égett csókja arczomon .... ettől áztan befutottam szobámba és az asztalkára hajtva fejemet sírtam keservesen.. . . Mert sírtam!? — magam sem tudtam. De valami sejtelem motoszkált agyacskámban, hogy nagy eseményen mentem keresztül. .... Az első csók ! , .. Meg aztán arra is gondoltam, hogy hátha már nem szeret!?... Mert Tusi azt mondta — ő mindent tudott — hogy a férfiak csak az első csókig szeretik a nőket. Istenem, ha ez igaz volna! .. nem, azt nem tudnám túlélni! az Ő szerelme nélkül nem akarok élni... Aközben, migén ilyen gondolatokkal töprengtem —egyszerre csak, nagy hahotával, beállít a papa; még a könnyei is kicsordultak bele, annyira kaczaggo't. — Képzeld f ili . . halta .. Laczi . . hah t . . megkérte a kezedet . . hahaha .........Én csak nézte n a papá’a és nert tudtam megérteni, hogy mi van abban olyan nevetséges — E!ső gondolatom volt, hogy tehát mégis szeret — hiába megcsókolt — és ez kimondhatatlan boldoggá tett. — Igen, papa — fedtem — én is szeretem Laczit és a felesége akarok lenni. — De a papa, legnagyobb bámulatomra, még jobban nevetett. — Jól van kis lányom, — mondá aztán — ha szeretitek egymást, öt év múlva egymáséi lehettek.. . Aztán kiment a szobából. — E'. a boldogság még sokáig tartott; addig, mig Laczi — haza nem utazott. . . Istenem, ha még egyszer tudnék úgy szeretni! Olyan önzetlenül, tisztán, nemesen.. De az ilyet érzelemhez, egy 15 éves leány rajongó ideálizmusa, tapasztalatlansága és az emberekbe vetett hite és bizal na kell. . .
