Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1904-02-16 / 7. szám
SZINÉRVÁR ALJA 1904 február 16 Korcsmák és pálinkamérések vasárnapi szünete. Zemplén vármegye, mint a „Gazdasági Tudósító“ jelenti, a korcsmákról és pálinkamérésekről szelő szabályrendeletét legutc bb oda módosította,,., hogy vasár-és ünepnapolcon tilos italt mérniük A megyének ezt a határozatát, mely ellen a zemplénmegyei korcsrrárosok és pálinkamérck küldöttséget menesztettek volt a kormányhoz, a belügyminiszter a napokban megsemmisítette. Kétségtelen, hogy ugyanez a sors fogja érni a többi megyének határozatát is, amelyen a Beregmegye által megindított ismeretes mozgalomhoz csatlakozotak A vidéki pénzintézetek és a pénzbő ég. Aki azt hitte, hogy a belföldi pénzpiaczon immár több, mint két éve uralkodó mesés pénzbőség már elérte a csúcspontját s a kamatláb már lejebb nem is csökkenhet: azt a pénzviszonyoknak újév óta való alaku’ása alaposan kiábrándíthatta ebből a hitéből. A kamattételek olyan alacsony nivóra szállottak le, hogy szinte ára sincs már a pénznek. A pénzbőséget rendkívül érdekesen illusztrálják a irtott megjelenő vidéki pénzintézetek mérlegei is, nemcsak azzal, hogy a kamatlábnak tavaly ke-esz- tülvitt leszállítása éppenséggel nem akasztotta meg a takarékbetéteknek további szaporodását, hanem mint a „Magyar Pénzügy“ pénzintézeti szaklap írja, azzal is, hogy a vidéki pénzintézetek mind nagy mértékben csökkentették a tóvá ősi intézeteknél igénybe vett viszontle; zámitolási hitelüket, sőt kénytelenek nagy pénzkészleteket tartani. Természetes, hogy ily körülmények között az intézetek mind nagyobb tőkéket helyeznek el értékpapírokban, másfelől pedig megindult a kamatlábleszállitások második sorozata, amely most má>‘ egyes vidékeken a még soha nem látott 3Vs°'o os kamatlábat hozza felszínre. Hogy ez az abnormis pénzbőség sok fejtörést okoz a vidéki pénzintézetek vezetőinek, mutatja egy kisebb vidéki pénzintézet, a Módosi takarékpénztár évi jelentésének következő passzusa : „A vidéki takarékpénztárak, melyek ma túlsúlyban egyedül még csak a váftó-leszámitolásra vannak utalva, hova-tovább kénytelenek lesznek egy kezdő ipar létesítésének segédeszközül szolgálni, hogy ezzel maguknak uj bevételi forrást nyissanak ; mert a folyton szükebb keretbe szoruló váltó- leszámítolási üzletért,'mely ajmég mindig|keletkező uj és újabb takarékpénztárakkal lépést tartani nem’ képes, előbb-utóbb más tereken kell rekom- penzácziót keresni. A gaböim üzlet úgy a fővárosban, mint a vidéken állandóan slagnál; a kereslet épp úgy, mint a kinálát, rezet vált. De hogy erős lesz a küzdelem a jövőben, az már bizonyos A vidék búzakészlete ugyanis nem oly méretű, mint azt a. mindég rózsaszínű szemüvegen néző tisztelt kon- tremin és még tiszteletreméltóbb malom látja. A csalódás be fog következni a hrjózás megnyitásával, amidőn várjuk majd azxezer métermázsa napihozalalt és ahelyett a kikötőkben rakodásra, váró uszályokat fogjuk .áthatni A raktár-állomány Budapesten ma a negyedére redukálódott, mig a; malmok kötelezettségei az átvételi nehézségek folytán majdnem úgy állanak, mint decemberben. Igaz ugyan hogy, a malmok tisrteladásaika.t áprilisi buza- kötésekkel cserélik fel, de vájjon lehetséges lesz-e áprilisban a mostani-, árviszonyok szerint búzát szállítani, midőn ma már'budapesti paritáson felül vásárolnak a vidéken? A szombati dohányáctilás Az ortodox felekezetű izraelita dohányárusok által tá nasztott akadályok folytan újabb és oly irányú szabályozás van fo’yamatbán, mely szerint a dohányárusok üzleti helyiségeinek nyitvatartása tárgyában kiadott 1902. év-i 42 732. sz. körrendelet határozmányai teljesen épségben fentartatnak ugyan, de annak visszaható ereje nem nyer alkalmazást azon izraelita dohányárusokra, akik az idézett körrendelet hatályba lépte i lőtt nyerték el a jogosítványt s igy ezek, amennyiben ortodox hitelveikbe ütközőnek tartják azt, hogy szombati napokon az üzletüket nyitva tartsák, ezentúl is a régi eljárás szerint fogják a dokánygyártmányokjit, árusíthatni. Megjegyezzük, hogy ebben a kedvezményben az uj dohányárusók semmi szín alatt sem részesittetnek és igy előbb utóbb az egész vonalon teljes érvény fog szereztetni a fenálló szabályoknak. Uj könyvkereskedés Szatmáriul. Huszár Aladár, ki a Reizer János szatmári könyvkereskedő cégnek 14 éven keresztül üzletvezetője volt, ezen üzlet kötelékéből megvált és legközelebb a szatmári piacon könyv,—papír és zenemű-kereskedést fog nyitni. Sok szerencsét kívánunk a derék üatal embernek, ki mint a Rei/.er cég üzletvezetője szimpatikus modo-ávnl, ügyességével és szakképzettségével a kön) vlcer .'SŐ közönség rokonszenvét nagy mértékben kiérdemelte. Tenyészbika vasár Szatmáriul. A szafmár.ne- gyei Gazdasági Egyesület a következő átiratot intézte Ilosvay Gusztáv főszolgabíróhoz. Tekinte- tetes Főszolgabíró ur ! Úgy a bika beszerzésére utalt községeink, mint tenyésztőink, mindenesetre azonban állattenyésztésünk általános érdekeinek támogatása céljából egyesületünk a múlt év tavaszán egy bikavásárt rendezett, melynek k :d- vező eredménye arra "indította egyesületünket, hogy azt a folyó évben és pedig márczius hó 2 án, Szatmáron, a városmajorban megismételje. Az eredmény biztosítása é> dekében tisztelettel felkérjük a t k. főszolgabiró urat, kegyeskedjék járása területén intézkedni, hogy a szokásos tavaszi bikavizsgálatok addig megtartassanak, hogy a községek bikaszükségleteik iránt vásárunkig tájékozva lehessenek, különösen kérjük pedig ezenkívül arra, hogy járása teüiletén úgy a községeket, mint a bika-tenyésztéssel foglalkozó gazdákat vásárunkra figv elméztetni szíveskedjék Szatmár, 1904. jan, 31, kiváló ti-/.lelettel a szatmármegyei Gazdasági Egy'et megbizásábók,Poszvék Nándor egyl, titkár A selyemhernyó tenyésztés emelése czéljából kiküldött meghatalmazottja a földmivelésíigvi miniszternek azon átiratot intézte a közel napokban koz-, ségünkhöz, hogy az elöljáróság tudassa vele a község határában levő lombozható szederfák számát, mert a miniszter Szinérváralján a selyemhernyó tenyésztését meghonosítani akarná.— Sajnos azonban, a község az igazsághoz híven, azt kel1, hogy. jelentse, mikép határunkban szederfát lámpással sem igen találni. 8 kár volna ilyen drága világban az olajért. Az 1904 február 7-ik legény egyleti táucz- mulatságon 1.) jegyeiket megváltották. Újfalu s sy Miklós (Rmeező) 20 kor. F rank József főe-rp. plébános; Szabó István járásbiró. ' Antal Alajos és Bárány Béla 10—10 kor; P ásztor y Árkád (: Turvékonyaö kór; P e m p Antal kanonok (Szatmárnémeti) Koroknay Károly, L u p i s Szilveszter (Bikszád), dr. T a t á r János 5 — ö korona; M atyackó Tivadar kanonok (Ungvár) 4 kor. Lengyel József 3 kor ; dr. Wolkenberg Alajos (Szatmárnémeti); dr. Kovács Gyula (Szatmárnémeti); Moldován Endre (Fény;) R é-n y i Á'pid (Zelestye,) Frank Lajos honv. százados. (Budapest); C s a t ó József (Budapest); -K o v á 1 i k József (Szolnok;, P i 1 1 i c h Ottó (Sárköz), Sátor Dávid, özv. Taukenszky Jenisné, Soltész István, Ányos Miklós, 2—2 koronává', 2) A táuczmulatságon feliiitizcttck: Ilosvay Gusztáv .8 kor: Fényes Béla, Nagy Bertalan, Venglárcsek István, 16—16 kor; L e i t n e r Emil, Török M. Lajos, 10 — 10 kor; dr. E m b e r Elemér, 8 kor; P a p o 1 c z y Béla, G ab á ny i Zzigmondné 6 6 kor; Bay Miklós 3kor; B o é r Károly, P r a e f o r t János, T ö- rök Lajos (Debrecze i), T ó t h Károly, Ta kács László, V a n k a y . Károly, 2 2 koronát; Baj nóczy Géza,, L á.n g Vik'or, B o d i n Mihály, K a b a Ágoston, -Martonffy Gyula, Z e s e 1 y Gergely, Fejes István, B a 1 a j t h y Zoltán, T h u r z u l y Károly, V i n k 1 e r István, Goldberger Lajo-, S z t a 1 ó c k y Feronez. '—1 koronát Dominusz Sándor 40 fill. A mulatságon jelenvoltak a lapunk mull számábán e'ősoroltakon kívül még. Uray Bertalanná, Fejes Istvánná, Pólyák Jolán, özv, Pánth Károlyné, V nkler Istvánná Bo- din Mikályné, Drágos Györgyné, Patován Lajosné, Sebő Béláné, özv, Kosztin Györgyné, Nyikoda Antalné, Vasutügy. Hollós Jakab nyugalmazott vasúti főfelügyelő, a S'.atmár-N igybányai vasút inté-.5. igazgatója, e hí folyamin Nagy-Bínyára érkezik, hogy a felsőbányái, vasút függő ügyeit elin'ézze. Az avasi erdő értékesítése ügyében. Szatmár város polgármestere a következő jelentést tette- f. hó 7-én Szatmár város törvényhatósági bízott ságának rendes havi közgyűlésében: Az avasi erdő kitermelése s a bikszádi vasút építése iránt indított mozgalom egy jelentékeny lépéssel jutott előbbre. Az avasi bérezi erdőbirtokosokat folyó évi január ' 20-ára egybehívtam az erdő letarolási és faértékesitési szövetkezet megalakítása tárgyában tartandó értekezletre. A megjelent erilőbit tokosok egyhangúlag hozzájárultak elvben a szövetkezet megalakításához s egy végrehajtó bizottságot bíztak meg a további teendőkkel. A dologban az a figyelemreméltó, hogy magán az értekezleten is márSaz erdőbirtokosok oly nagy számmal vettek résztk hogy áltatok a tervezetben meghatározott 1500(1 hold erdőbirtok bőségesen képviselve volt. Azonkívül nálam levélben és táviratilag többen, aicik az értekezleten meg nem jelenhettek, bejelentették, hogy a szövetkezetbe, belépnek. Ebből az következik, hogy az erdőletaro- lás szövetkezeti alapon való megoldása életrevaló eszme. S hogy az erdőbirtokosok is annak tartják, kitűnik abból, hogy az eszme köztük általános helyesléssel találkozott. Bizonyítja ezt továbbá azon kötülmény is, hogy évtizedek óta nem akadt magánvállalat, mely komolyan íoglalkozott volna az avasi erdő letárolásának te.vével. A biieszádi vasút építésére vállalkozót kapni könnyű, ha a szövetkezet megalakul ds bizonyos mennyiségű anyagszállítást biztosit a vasút részére, sőt Gerster Béla ismert vasútépítő mérnök már el is készítette a vasút terveit s ha a szövetkezet megalakulása befejezett tény lesz, tárgyalásba is bocsátkozhatik vele az érdekeltség a vasútépítést illetőleg. A végrehajtó bizottság már be is jelentette a szövetkezet megalal it,isi szándékát a fö'dmivelésügyi és kereskedelemügyi m kir. minisztériumoknak, kérve a kormány támogatását, valamint bejelentette az országos központi hitel- szövetkezetnek is, amelynek védnöksége alatt az avasi erdőértékesitő szövetkezet megalakul. A főispáni beiktatás, febuir hí 20 u'án lesz megtartva, Előreláthatólag 25-ike táján. A beiktatás napjának megállapítása céljából 'a napokban értekezett az alispán Kristóffy Józseffel. Kris- tóffy főispán kinevezése a napokban jelent meg a h'vntalos lapban. Esküdszéki tárgyalás. Az első tárgyalás Szatmáron az esküdtek előtt e hó 15-éré volt kitűzve. Mint vádlott Be r i n d e Vaszil szerepelt, aki egy felsőfalusi gazdának a házát felgyújtotta Befinde ugyanis 4 évig szerette a gazda leányát, és a lány mással váltott jegyet. Erre Befinde, azon számítással, hogy ő fogja elnyerni a lányt, ha ennek szülei szegények lesznek, mivel a másik jegyes ez eseten visszalép, a gazda házát felgyújtotta Az esküdszék elnöke Papolczy dr kir. táblabiró, a vádat Német dr. kir, alügyész, a védelmet pedig Havas -Miklós dr. látta el. A vád alaptalan lévén, azt az ügyész elejtette. A régi okmánybélyeg kicserélési határideje. Még a folyó évi október hó elsejével forgalmon kívül helyezett 1898 évi kibocsátású okmánybélyegek általános kicserélési határideje deczember hó 31 én lejárt. Ezen határnapig a bélyegraktári teendőkkel me; bízott adó- cs jövedéki hivatalok a jelentkező felek áltál benutfafoü régi, érvényüket vesztett okmánybélyegeket rövid utón, az újonnan forgalomba hozott bélyegekkel kicserélték. Az 1904 év folyamán az ily bélyegek kicserélését már kellőn indokolt Írásbeli kérésre, csak a pénzügy- miniszter engedélyezheti, 1904. évi deczember hó 31-ik után pedig a fégi bélyegek kicserélésének egyáltalán helye nem (éhet. Hymen, BrdilH Sándor helybeli lakos eljegyezte Halmi Zsigmofid nyir-csaholyi lakos leányát: Matildkát. Neumann Mór slyévaspataki lakos, Neumann József helybeli kereskedő fia, eljegyezte Weil Szerénát Váralja-Hátszegen. Uj postahiváfítlí állítottak Válaszúton a vasúti pályaudvaron és postamesterré llk József, állomás elöljáró neje neveztetett ki. Szerkesztői üzenetek. K. B. Próbáljon még jobbat Írni ! K. Á. Sorrá kerül. Lili, Névé (fen levelekre nem válaszolunk. De tekintettel levétettek szellemes hangjára, most az egyszer kivételi leszünk. A ezikket l«gközelebb közzé tesszük Mat őszintén ntegvalljuk, a levelet szívesebben ítözölnök. Azt hisszük, hogy ilyen I szellemes m. létére sokkal jobb humoros dolgot tudna ífiii. Türelmünk egyébként kifogyhatatlan. Bárfnénnyire is kecsegtető Ígérete, házasságra ez Iáéf szerint nem határozhatjuk el magukat, tekinlöíföl a keleti bo íyodalmakra és azon körülmenyréy Hogy szerkesztőségünk minden tagja rezervista (di nem póttartalékos!) Téved, ha azt hiszi, hogy rffl m in d e n t tudunk. Mindent tud az Isten, d ; mi /Mindent j o ä ban tudunk. Megoldhatatlan problémáit, hacsak nem a . kormányozható léghajó az, készséggel megoldjuk. A férfiak meghódítására egységes reczepttel nem szolgálhatunk. Küldje be nekünk a 4-iknek a je'demrajzát, és megadjuk az útbaigazítást, miképen Ljusson ő is a tcábi három sorsára Jó tanácsát köszönjük, de fölösleges. Szerénytelenség vádja nélkül mondhat juk, hogy az utat a női szív belső] ka tiaráiba tni jobban ismerjük. A miért most a farsangban vagy unk, álarcos leveleket ne Írjon, hanem fedezze fel ízületét! Többeknek. A kéziratot a pipir egyik oldalára kérjük irni I Piaci árak. A szinérváraljai folyó hó 11 -ik hetivásáron a következő arak égettek el. Bu :a 50 kgként................................K 8.— Rozs ..................................................... 5.20 Te ngeri................................................ 4.50 Zab .................................................... 5 — Lib a sovány . . .................................. 5.— kö vér.......................................... 7. 8 Ma g fin mérnöki munkála tok végzésére ajánlkozik O VC JENŐ (ezelőtt Lakos és Gál) oklevelfts mérnök irodája Szatmáron Bitthyányi- 1 (sörcsarnok épület) ,