Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1904-06-21 / 25. szám
2 SZINÉRVÁRALJA 1904. junius 21. érzik azt, a midőn egy-egy részben luxu- riozus intézmény létesítéséről van szó. Ne feledjük el, hogy községünk lakossága szegény, ne feledjük el, hogy óriási adóhátralékaink vannak, hogy ha a jobb módú és tehetősebb polgárainkban is az adófizetési hajlam a minimális, hogy az adókat a hatóság nem hajtja be azon erély- lyel és lelkiismeretességgel, melyet az adót pontosan fizető polgárok érdeke megkívánna. Nem akarjuk a dolog ezen részét firtatni. Erről sokat lehetne vitatkozni. Ellene lehetne vetni azt, hogy a községjakossága megakarja magát adóztatni. Ám tegye! És ha kötelességet vállal saját spontán elhatározásából, hát tegyen annak eleget! Ámde van ennek a határozatnak egy másik hátránya, hogy úgy mondjuk, kegyetlen következménye, a melyre a képviselőtestület többsége talán nem is gondolt és a mely a községi polgárok nagy része előtt is ismeretlen. A községi törvény az 1886. évi XXII. t.-cz. 130. §-a értelmében ugyanis az aszfalt gyalogjáró költségeivel a földadó meg nem terhelhető. ✓ Értsük meg most jól, hogy ez mit jelent. Ez az jelenti, hogy a 30.000 korona évi adó l/3 része, vagyis 10.000 K járdaadóval meg nem terhelhető, még akkor sem, ha a képviselőtestület azt elhatározná, nem terhelhető meg, mert nem engedi a törvény. A járda összes terheit tehát a többi 20.000 K adó fogja viselni, amelyre most már nem 20, hanem 30yo-os pótadó jut. Tehát 30 K minden 100 K-ra. Ez már minden esetre elviselhetetlen adó és a mellett igazságtalan és nagyon anti- szocziális. Erre még azt sem mondhatják, hogy a községi lakosok önmagukat megadóztatják, mert a bőkezű képviselő testület többsége olyanokból áll, kiket a járdaadó nem terhelne. Teljes adómentességet élvez a föld- birtokos, a kit sokkal szorosabb kötelék fűz, a községhez, a földbirtokos kinek fundált jövedelme van. A földbirtokos osztály a községlakosságának legvagyonosabb és legjobb módú eleme. Ez ingyen fogja élvezni a nagyon drága és kényelmes gyalogjárót, illetve nem is fogja élvezni szegény, mert hiszen gazdag ember lévén kénytelen kocsin járni. Es igy e járda költségeit meg fogja fizetni a keresetadót fizető kereskedő és iparos osztály. És ezt Szinérváralja nagyközség képviselőtestülete a XX. században igazságosnak és helyesnek találja, pedig egy jobbérzésii feudális földes ur a középkorban bizonyára meg- botránkozott volna rajta. Az igy elő álló igazságtalanságot még tetézi azon körülmény, hogy szerencsétlen adó-rendszerünk következtében a III. osztályú keresetiadó is a legarány- talanabbul van kivetve. A nagyjövedelmi ügyvéd és orvos majdnem semmit sem fizet, és igy a pénzintézeteket és 1—2 nagyiparost leszámítva, a járdaadót a szegény korcsmárosok, szatócsok, kereskedők és kisiparosok fogják megfizetni. Mert bizony ezek a keresetiadót a legpontosabban megfizetik, hiszen ők nem urak, csak szegény emberek. Minél jobban sújt valakit a keresetiadó, kárpótlásul annál nagyobb járdaadót fog fizetni és igy kiegyenlítődnek az ellentétek. S ha hozzá vészük még azt, hogy egyes nagy háztulajdonosok, kik az igen csekély házosztályadón kívül keresetiadót nem fizetnek, szintén egész jelentéktelen összeggel fognak a járdaköltségekhez hozzájárulni. Csak elszörnyüködhetünk a 9-iki határozaton és nem tudjuk azt megérteni még akkor sem, ha figyelembe vesszük, hogy azt nagyrészt nagyföldbirtokosok és csekélykeresetiadót fizető jómódú honoracziorok hoztak. És a história írója feljegyezheti majd, hogy hogy vetettek ki adót az Urnák 1904-ik esztendejében, junius 9-én Szinér- váralján, a mely község állítólag fekszik a müveit Európa egyik államában. így vetettek ki adót akkor, amikor az egész müveit világot átlengi a socziális áramlat szele, a midőn a nagytömegek és szegények érdeke mindinkább hangosan döngeti a burzsoa társadalom korhadt bástyáit, mindinkább erélyesebben követeli jogos óhajainak teljesítését. Mikor az egész világ a fokozatosadó behozatalán fáradozik, akkor Szinérváralja képviselőtestülete összeférőnek találja lelkiismeretével azt, hogy olyan adónemeket állapítson meg, melyek a gazdagembereket teljesen megkímélik és csak a szegényembereket sújtják. Midőn a törvényhozás, kormány és közvélemény válvetve fáradozik a magyaripar és kereskedelem fejlesztésén, midőn annak érdekében óriási áldozatokat hoz ugyanakkor Szinérváralja nagyközség érdemes arcopágja még az aszfalt gyalogjáró ügyét is felhasználja arra, hogy az iparos és kereskedő osztályt hivatalból üldözze. Avagy talán azt akarják, hogy a szegényemberek vándorbotot ragadva Áme- rikába vándoroljanak ebből a községből, melynek aszfalt gyalogjárói költségeit nem lesznek képesek viselni? Azt kérdjük most már, miért kellett az első határozatot hatályon kívül helyezni ? Talán azért, mert Ilosvay Gusztáv szolga- birónak propoziczioját, melyet egyhangúlag és nagy lelkesedéssel fogadtak el annak idején, alaposabb megfontolás után nagyon is igazságosnak és méltányosnak találták. Úgy hát rontottak volna rajta. De még sem lett volna szabad egyszerre ilyen hajmeresztő és lelkiismeretlen tervvel előállani, mely sem isteni, sem emberi jogot nem respektál. A járdaadó csak úgy osztható el igazságosan, ha avval első sorban és legnagyobb részben a háztulajdonosokat róják meg, telkeik nagysága arányában. És az egyetlen mód arra, hogy a földbirtokos osztály is megadóztatható legyen, mert hisz minden földbirtokos egyszersmint ház- tulajdonos is, ez a módja annak, hogy a- Ugyebár, láttak már szamarakat is, meg hidat is, de a „szamarak hidjá“-t még nem ismerik. Hát figyeljenek csak ide; amit most a táblán fognak látni, az lesz a maguk, vagyis „szamarak hídja.“ E világos és bókdús előszó elhangzása után nekigyürkőzött, s egy istentelen kréta és egy még istentelenebb spongya segítségével, végül pedig egy csomó jegyzet közreműködésével levezette nekünk a Pythagoras tantételét. Hogy miért nevezik a Pythagoras tételét épen a „szamarak hidjá“-nak, azt már nemmondta meg, hanem szavaiból kivettem, hogy ez a „hid“ számunkra készült. Én pedig mérgemben kétszer egymásután megesküdtem rá, hogy nőjjön kakastaréj a fejem búbjára, ha én bebiflázom a „szamarak hidját.“ Otthon azonban, - egy jó hideg lábfürdő után, mely lehúzza az ember fejéből a rossz gondolatokat, - csak egy csepp híja volt, hogy meg nem szegtem eskümet, mi ha megtörtént volna, ma már szép kakastaréj díszelegne fejemen, paróka helyett. Ugyanis már szinte elő akartam szedni füzetemet, hogy bevágjam a levezetést, amidőn egy kis léghuzam következtében (az ablakom és a konyhaajtó nyitva volt) pecsenyeszag ütötte meg az orromat; már pedig olyankor az algebrának fuccs. . . . Másnap számtani órán az én drága professzorom, természetesen engem akarván elsőnek ráhajtani a „szamarak hidjá“-ra, először is engem szólított ki. Én felálltam, s miután egy darab ideig egyik lábamról a másikra nehezkedtem, — szokásom szerint — szó nélkül ismét leültem, mialatt a tanárom kezében csak úgy nyögött bele a notesz a szekundától, melyet nevem után kanya- ritott; nekem pedig mindezekbe egyhangúlag kellett beleegyeznem. — Óh, te szekunda ! - sóhajtottam fel ekkor magamban, ha te nem volnál, akkor mindenki diáknak csapna föl, még talán a tanárok is! ígértem én szent Antalnak mindenféléket, csak vegye el a diákság nyakáról ezt a csapást. De úgy vettem észre, hogy nem volt nála semmi kreditem, mert kérésem nem talált visszhangra. A vizsgán ismét a Pythagoras tételét kérdezték. Nem tudtam. Megbuktattak. Úgy szintén pótvizsgán is. Ismételnem kellett az osztályt; a harmadik vizsgán ismét ezt kérdezték, persze hogy ekkor sem mukkantam meg; harmadszor is beírta az elnök a szekundát, csakhogy most véletlenül egy társamnak, akivel együtt feleltem, mig az ő jó jegyét nekem jegyezte be, ami megmentett a harmadszori bukástól. Kisebb nagyobb viszontagságok között végre feljutottam a nyolezadik osztályba és az érettségire. Ezen utóbbi vizsgán is mindenből elfogadható feleletet adtam, s csak a számtan vala még hátra. Ebből is kivágtam a rezet minden kérdésre. Végül odamondja nekem a professzorom :- Talán elég is lesz .... S czvikkere fölött rákacscsint az elnökre egy pár kérdőjellel. Én meg mint az, ki jól elvégezte dolgát, már készültem hálát rebegni sz. Antalnak a kreditért, midőn csak hozzáfordul az elnök: — Talán még levezetné nekünk a Pythagoras tételét. —J—41 és */2 C°-ról egyszerre —41 és '/a C°-ra hült le a vér ekkor ereimben; tehát egészen el- hültem, kezdve a hajam (akkor még nem volt parókám) leghosszabb szálának csúcsától, le egészen az Achiles-sarkomig. Majd meg azt reméltem, hogy hátha csak álmodom ; s csak mikor a szerencsétlen szivacsra tekintettem, a mely izekre kezdett szakadozni kezeimben, tudtam meg, hogy ébren vagyok. De hát mihez fogtam volna ? .. . Segítségért folyamodtam ismét csak a szentekhez; de most már nem Antalhoz, hanem Nepomukhoz; de ismét csak hiába. Sem Nepomuk, sem Haba- kuk nem hallgatott meg. A végsőre határoztam el magam. Föltettem magamban, hogy rajzolok, beszélek, írok, törölök, zavarok ... aztán majd csak lesz valami. Tervemhez híven, eszeveszetten neki fogtam rajzolni... Midőn a háromszög utolsó oldalát vontam, hirtelen robajjal darabokra tört a krétám.- Kezdetnek ez is jó - gondoltam magamban - jól indul! Erre megszólal az elnök: — Kérem egy másik krétát venni. Én elindultam egy félreeső szék felé, melyen egy jókora ferslóg állt tele nagy krétákkal, amelyek nagy költői rendetlenségben kinálgatták magukat nekem. Mondom, én elindultam, hogy vegyek egyet; lábom ekkor megbotlik a tábla lábában és a milyen hosszú s széles voltam, elterültem a földön, azaz nem egészen a földön, mert nem lévén messze a ferslóg, egyenesen belevágódott az arczulatom; s mig az egyik, hegyével fölfelé álló kréta egészen a torkomig hatolt a számba, addig egy másik krétának meg az orrom mért hatalmas csapást, minek következtében úgy indulatba jött az orrom vére, hogy szinte le vizi- puskáztam vele az egész tanári kart. A hatás, melyet Cicero gyakorolt hallgatóira, csak subiczk volt ahoz képest, amelyet ezen pro- dukezióm idézett elő az én embereimre. Amellett, hogy nem kellett levezetnem a Pythagoras tantételét, még azzal akartak kárpótolni, hogy jelest adnak a számtanból. De miután a direktorom lánczszabályal lehozta, hogy ez nem matyimatyikai, hanem torna-gyakorlat volt, hát a számtanból csak hármas, mig a gimnasztikából jeles lettem. Hogy pedig ezáltal a „szamarak hidját“ kikerültem-e, vagy sem, azt biztosan még ma sem tudóin.
